Epilógus

Eközben a belvárosban, nem messze a kávéháztól, egy gyönyörű nő sétált egy éjjel-nappalihoz. Gyorsan összecsukta skarlátvörös esernyőjét, kicsit megrázta, majd eltartva magától beljebb sétált.

Kimondhatatlanul utálta az esőt. Mindig is így volt. Még szerencse, hogy nála volt az esernyője. És most nem fogja hagyni, hogy elrontsa a kedvét néhány – nagyon sok – kis vízcseppecske. Ez az ünneplés időszaka volt.

Vidáman köszönt a bent pakolgató fiatalembernek, aki le sem vette róla a szemét, mióta belépett. Ez mindig is így volt... mindenki megbámulta különleges szépségét. Drámaian felsóhajtott. Halandók...

Nyilvánvalóan a pasi félreértette a sóhaját, vagy csak kifogást keresett, de azonnal ott termett mellette.

- Miben segíthetek, hölgyem? - kérdezte csábító hangon – legalábbis próbálkozott.

A nő belement a játékba, az ajkába harapott, de igazából azon gondolkozott, jótékonykodjon-e. Végül úgy döntött, miért is ne, hagy legyen egy jó napja neki is. Bár elintézhetné könnyebben is.

- Igazából, három tequiláért jöttem. - mondta végül mézes-mázos hangon. Ha már ünnepel... és a fiúka úgy is örömmel körbe ugrálja..

Pár perc múlva már a három ital, ajándék bonbon és az esernyője volt a kezében, sőt az egyik piát a pasi állta neki. A nő bájosan rámosolygott, megveregette az arcát, és már indult is a - lopott - kocsijához.

A halandó még sokáig követte a tekintetével. De a nőt ekkor ez már nem érdekelte. Vezetés közben bontotta ki az első üveget, és nagyot húzott belőle. A szabadságra, az eddigi és az eljövendő sikerekre, örömökre. A pia kellemesen végig égette a torkát, de tudta, hogy nem sok hatása lesz. Egy kortynak semmi, még egy egész üvegnek sem sok. De a három már elmegy.

Mire elért a lakásához, már elfogyott az első üveg. Pedig közel lakott egy felhőkarcoló csúcslakosztályában. Egy fél napja.

Felliftezett, majd mihelyst beért a lakásába – miután átverekedte magát a tutibiztos zárakon – már vette is elő az új kincsét. Ami további örömökhöz fogja vezetni. Őszintén szólva azt hitte, ennél nehezebb lesz megszerezni... Persze a számára semmi sem nehéz.

Kár, hogy a legeslegjobb barátnője, Lena éppen nem ér rá. Pedig szívesen megosztaná vele ezt az örömteli pillanatot. De mindig olyan titkos elfoglaltságai vannak. Na mindegy, majd legközelebb.

Eszelősen vigyorogva nyitotta fel A könyvet. Nagyon réginek tűnt, a lapjai sárgultak, és régimódi, tollas – tintás írással kezdődött. Ettől eltekintve a külseje rongálatlan és tiszta. Nagyon vigyázhattak rá.

A tequiláját kortyolgatva lapozgatta a vaskos kötetet. Az eleje igen unalmas volt. Ez talizott ezzel, aztán ezzel, már hárman voltak, bla bla bla. Inkább tovább lapoz. Bár egy részre nagyon kíváncsi volt, de majd később. Előbb látnia kell...

Igen! A tagok rajzolt képei és külső ismertetőjegyei, rövid történet. Izgatottan lapozgatott... mindjárt... mindjárt...

Egek mennyi szöveg van arról a dögös vámpírról... A szemét forgatva lapozott még egyet... és nagyot dobbant a szíve. Ott voltak. Egymás mellett. Nem is különbözhetnének jobban.

Szeretetteljesen simogatta a képet a bal oldali lapon. A jobb oldalin remegni kezdett a keze. Biztosan az alkoholtól. Végre hat.

De legbelül tudta, hogy ez nem igaz. Vajon ők hogyan reagálnak majd? És ő mit fog érezni, amikor találkoznak, ismét?

Hirtelen elszontyolodott. Biztos volt benne, hogy nem lesz kellemes. Azok után, ami történt... Miatta...

De lehet, hogy mégis jó lesz. Ki tudja. Akkor is alig várta, hogy újra lássa őket. Nem volt rá esélye, amikor felvette az alakváltó lány alakját. Sietnie kellett. Talán megsérültek? Súlyosan?

Beszökhetne megint más formájában...Mint már többször tette. De nem, nem jó ötlet. Előbb-utóbb lebukna. És amúgy is, a saját külsejével akar velük találkozni. Mert találkozni fognak.

Diadalittasan elmosolyodott. Hogy is szokták mondani? A kocka el van vetve. Hamarosan újra látja őket. Most már csak várnia kell, hogy rájöjjenek, kölcsönvette a könyvet. És aztán megfogják találni. Ez biztos. A képességeikkel.

Nemsokára találkozik Aeronnal.

És Zachriellel.

Még nem tudják, mi vár rájuk...

29. rész

Salime másnap este az ágyán ült felhúzott térdekkel. Karjait szorosan köréjük fogta és úgy ringatta magát. Bár tudomása sem volt afelől, hogy ezt teszi. Kábultan nézett maga elé. Időnként az arcán legurult egy-egy könnycsepp.

Odakint esett az eső. Az ütemes az ablaknak verődő esőcseppek monoton hangja furcsán festette a fejében levő halk, kába zúgást. Ezen nem lepődött meg. Az utóbbi napokban annyi érzelemben volt része, hogy az sem lenne csoda, ha az örökkévalóság hátralevő részében semmit sem érez.

Na igen. Az elmúlt napok... maga a pokol. Először a Rochelle elleni merénylet... és annak következményei... aztán a Rochelle és Vincent elleni merénylet... és annak következményei...

Igen, Vin túlélte. Sőt, nemsokára teljesen egészséges lesz. Legalábbis külsőleg. Belsőleg... biztosan eltart egy darabig. De Rochelle, a párja majd segít neki. Ebben biztos volt.

Azonban Danny... A könnyei hirtelen gyorsabban folytak. Danny nem élte túl. És végig ellenük dolgozott.

Ők pontosan akkor értek oda, amikor Dan is befelé igyekezett , valamilyen kulccsal a kezében. Az arca be volt esve, a szeme vörösek voltak és be voltak dagadva a sírástól... szörnyen nézett ki.

Aztán kiderült, hogy miért. Miután a meglepődés után nagy nehezen elmondta, hogy Rochellenek kell a kulcs, a fiúk átvették az irányítást. Így Sally ott maradt Dannyvel.

A boszorkányt az emlékek hatására még most is kirázta a hideg. Fáradtan a fejtámlának döntötte a fejét, és lehunyta a szemeit. De az emlékek akkor sem hagyták békén.

Dan akadozva beszélt, de a lényeget végül elmondta neki. Hogy vámpírvért itattak vele... és valamiért függővé vált. Nem tudott megállni, és a sikeres „küldetéseiért” kapott csak anyagot.

Ezért nézett ki úgy, ahogy. Mert régen ivott utoljára, és azért kapta volna a következő anyagot, mert segített Rochelle elrablásában. De a hullámokban erősödő elvonási tünetei ellenére úgy tűnt, őszintén bánja a dolgot.

Aztán mielőtt még valahogyan kivihette volna onnan, hogy segítsen rajta, néhány vérfarkas rájuk tört a szűk folyosón. Mivel először még azt hitték, hogy csak Salime az ellenség, őt vették célba.

Ekkor Danny maga mögé lökte a lányt, és maradék erejével ellenük fordult. De késő volt. A gyilkos karmok és agyarak már túl közel jártak, és egy halandónak még a halhatatlan vér által nyújtott extrákkal sincs ellenük esélye.

Az utána történő események olyanok voltak, mintha lassított felvételen nézte volna őket. Danny térdre esik, majd előre borul... a hátramaradt Zach és Neela végez a vérfarkasokkal, és a többiek után mennek a belső kamrába...

És ő ledermed, könnybelábadó szemekkel néz a barátai után, majd a halott farkasokra, végül a haldokló barátjára. Aztán gyorsan magához térve gyorsan érte nyúl, és óvatosan a hátára fordítja.

Danny felköhögött, de csak vér jött ki a száján. Salime a könnyektől elhomályosodott szemeivel nézett rá, és megtartotta a fejét, másik kezének remegő ujjbegyeit végighúzta az arcán.

Mind...végig... szerettelek...

Ezek voltak az utolsó szavai, az utolsó leheletével. És a boszorkány könnyei akkor is, és még most is, kionthatatlan patakként áradtak meg tőlük.

Mert ő is szerette a halandót.

És tudta, hogy a függősége ellenére jó ember volt. Ezt bizonyították túlságosan rövid élete utolsó tettei is. Istenek, a családja! Hogyan mondja el nekik?

A fájdalmas emlékeket és gondolatokat halk kopogás szakította meg. Salime gyorsan letörölte könnyeit, bár tudta, hogy úgy is pocsékul néz ki. De azért valamennyire összeszedte magát.

- Gyere!

Az ajtón Rochelle lépett be.

- Hát te? Azt hittem, rég úton vagytok a Farkaslakba. - mondta erőltetett, szomorú mosollyal, és néhány szipogással megfűszerezve.

Miután Vin nagyjából felgyógyult, és egyáltalán felébredt, azt tervezték, elvonulnak a férfi házába, hogy megbeszélhessenek mindent, négyszemközt. Salime azt hitte, már egy órája elindultak.

Rochelle együtt érzőn ránézett, majd az ajkába harapott.

- Mindjárt megyünk, csak eszembe jutott... - elharapta a mondatot. - … de inkább nem zargatlak.

- Mondd nyugodtan! Tudod, hogy velem bármit megbeszélhetsz! - Bár most szíve szerint leginkább magányra vágyott.

- A könyv. A Krónikánk. Amiről beszéltél a múltkor. Eszembe jutott, hogy még nem is láttam. Szeretném majd elolvasni.

Sally gyanakodva vonta fel a szemöldökét. Miért pont most jutott eszébe?

- Jóóól van... deee...

- Elvihetném most? - nézett rá szerényen a pillái alól barátnője.

- Őőő, persze. Most pont itt van nálam... valahol... - gyorsan szétnézett, majd rájött, hogy az ágya alá csúsztatta be. - Nemrég fejeztem be a te részedet. - mormogta, még mindig furcsállva az alakváltó viselkedését. - De nagyon vigyázz rá! És minél hamarabb hozd vissza!

Shelly vakító mosollyal válaszolt. - Mondanod sem kell! De most már sietek. A vérfarkasom vár.

Aztán hirtelen odalépett hozzá, és cuppanós puszit nyomott az arcára.

- Köszönöm, Salime. Szeretlek, ugye tudod?

A boszi felnevetett.

- Menj, és mondd ezt inkább a pasidnak.

Aztán amikor az ajtó becsukódott a szinte csilingelve elköszönő Rochelle után, rájött, hogy még nem beszélt neki a könyvről. Soha.

Eltűnődve vállat vont. Amilyen furcsa volt most az alakváltó, biztos Vin említette meg neki, csak rosszul emlékezett.

Igen, biztosan.

oOoOo

Rochelle ellazulva, elégedetten dorombolva hajtotta le a vérfarkasa mellkasára a fejét Vincent kastélyának hálószobájában, de vigyázva a kötésekre, amik még néhol fedték a komolyabb, de már gyógyulófélben lévő sérüléseket.

Amik nyilvánvalóan nem gátolták a férfit abban, hogy szerelmeskedjen a párjával. Bár erre valószínűleg semmi sem lenne képes. A pasi egy kielégíthetetlen bestia volt. De az ő bestiája. Csak és kizárólag az övé.

A lány a kemény izomkötegekbe rejtette mosolyát. Nem tudta volna megmondani, mikor volt utoljára ilyen boldog. Ha volt valaha egyáltalán. De most... a szíve csordulásig telt örömmel, megkönnyebbüléssel, szerelemmel... Nem, még sohasem volt ilyen boldog.

Jonah nem csak, hogy „visszafogadta” lányává, már túl volt az életveszélyen. Ahogy Vincent, és ő is. Minden akadály elhárítva. A régi családja is rendben volt, és az új is... rendben van... lesz. Rochelle kissé elkomorodva még közelebb bújt Vinhez, érezte, hogy a férfi teste megfeszül.

- Bocsá...- hangos, figyelmeztető morgás szakította félbe a mondatot. Az alakváltó annyiszor kért bocsánatot az elmúlt félórában - mert tudta, hogy a sebek még érzékenyek- , hogy a vérfarkas már fenekeléssel fenyegette. Ami talán nem is lenne olyan rossz...

De a következőpillanatban Vin megnyugtatón simogatni kezdte a haját, karját, és hátát. Ő is tudta, mire gondolhatott az előbb a párja.

- Csak időre van szükségük. - suttogta a férfi, de nem úgy hangzott, mint aki szász százalékban biztos ebben.

Nagyon jól tudta, hogy néhány lelki seb sokkal lassabban gyógyul, és sokkal mélyebb heget hagy, mint a külsők. Hiszen még ő sem tette túl magát teljesen azon, hogy megölte a testvérét. Igaz, az a szörnyeteg, akit lefejezett, már egyáltalán nem az ő bátyja és egyúttal barátja volt, akire mindig felnézett. Már nem az a Vale volt, aki minden rosszban és jóban mellette állt.

És azok után, amit Rochellelel tett... A lány nem akart túl sokat beszélni róla, azt mondta, túlteszi magát rajta, de... Vin másodszor, harmadszor, ezredszer is újra megölte volna a hajdani testvérét emiatt.

Azt, aki egy őrült, bosszúszomjas gyilkos lett, bár a külseje megmaradt.

Inkább most kizárta a gondolatai közül a keserédes emlékeket, és visszatért a jelenbe.

- Salime, akármilyen törékenynek tűnik, mégis erős. Jól lesz. Erről én gondoskodom. - mormogta a nőnek, aki az egész életét megváltoztatta, és most elrévedve rajzolt mintákat a mellkasára.

- De igazán szerette Dant. Tudom, hogy halandó volt, és ő is tudta, hogy idővel véget kell majd vetnie a kapcsolatuknak, de... nem így. Szegény Sally... - Hirtelen felkapta a fejét. - Én nem élném túl. Ha elveszítenélek... vagy elveszítettelek volna... - Még a gondolat is szörnyű volt. Elviselhetetlen.

Vincent a homlokára szorította a száját, szemét behunyta.

- Engem nem veszítesz el. Soha nem hagylak el.

Rochelle halványan rámosolygott.

- Nem is fogom engedni.

Ezzel megcsókolta. Mikor a hosszú, gyengéd csóknak vége lett, a férfi tudta, hogy mindent tisztázniuk kell. Nem maradhat titok közöttük. De előtte még szerette volna megnyugtatni a párját.

- Rio miatt pedig ne aggódj. - Tudta, hogy a vámpír igazi barátjává vált a lánynak, de a korábbi féltékenységére semmi ok nem volt, hiszen egyfajta testvéri szeretet alakult ki közöttük. - Nem ez az első alkalom, hogy elhagy minket. Először tombol, iszik – vért és alkoholt - aztán lenyugszik, kitisztítja a fejét. - Próbálta ezzel oldani Rochelle hangulatát. - Hidd el, pár nap múlva megint minket boldogít majd, mi corazón. - utánozta Rio spanyol hanglejtését.

- Jha, de nem hiszem, hogy a többi alakalommal azért lépett le, mert kiderült, hogy a testvéred volt az ő néhai apja. A fenébe is, egyáltalán hogyan lehetséges ez? Mint egy szappanoperában, komolyan.

Vin elnevette magát, de hamar elkomorodott.

- Vale, miután átváltoztattam, dühöngött. Vérengzett. Megtámadott mindenkit és mindent, ami mozgott. Amikor segíteni akartam neki, el akartam neki magyarázni, hogy mit kell tennie, nekem esett. - Még most is emlékezett arra a pillanatra, amikor a bátyja először nézett rá gyűlölettel és undorral a szemében. Vincent mélyet lélegzett, hogy folytatni tudja. - Én hagytam elmenni. Nem akartam, nem tudtam bántani, pedig, mivel én változtattam át, megtehettem volna. De nem voltam rá képes.

Rochelle megértően nézett rá. Úgy sejtette, jobb lesz a férfinak, ha kitisztítja ezt a régi mérget, ami majdnem egy évezrede emészti. Éppen ezért merte megkérdezni az aggasztó kérdését, ami közben jutott eszébe. Kezét Vin borostás arcára tapasztotta, és a szemébe nézett.

- Neked... ki segített? - pillantása önkéntelenül a sebhelyes nyakára tévedt. Rájött, hogy még sohasem kérdezte erről bővebben.

A vérfarkas zavartan félrenézett.

- Senki. Miután megharaptak, ott hagytak az esőn, a mocsárban, teljesen egyedül. Így, egyedül kellett átélnem mindent. Ezért gondoltam, ha talán Vale velem lenne... Ezért volt nehéz elengednem.

Ó, szegény Vincentem. Az én egyetlenem.

Ő azonban csak megköszörülte a torkát, és folytatta.

-Nem hallottam felőle többé, bár minden vágyam akkor az volt, hogy segíthessek neki. Gondolom, ezek után kóborolni kezdett. Közben megtanulta, hogyan használhatja előnyösen új képességeit. Az erejét. Nyilván eljutott Rioék kis falujába is, és a Valerio nevet vette fel.

Rochelle élesen szívta be a levegőt.

- Rio mondta, hogy az anyját... megerőszakolták. Így született. De az apja sosem került elő.

Vin gondterhelten felsóhajtott.

- Hát, most igen. De az édesanyja mindig szerette őt. És azt hiszem... a testvéremet is. Egy ideig. Ezért becézte úgy a fiát, ahogy, a rossz emlékek ellenére is. - finoman megrázogatta a lányt, ismét megpróbálta jobb kedvre deríteni. - De, mint mondtam, Rio nem sokára visszajön. Örülni fog, hogy kiderült az igazság, bár bánni fogja, hogy egy ütést sem mérhetett a „gazember apjára”.És persze, nekem, a nagybátyjaként, újdonsült jogaim lesznek fölötte. - tette hozzá, mintegy megváltozhatatlan tényként.

Rochelle szinte maga előtt látta, ahogy a kezeit egymáshoz dörzsöli, miközben azon gondolkozik, mikét szúrhatna ki legrégibb barátjával... aki az unokaöccse is.

Ettől valóban nevethetnékje támadt, de közben rosszallóan rázta a fejét.

Azonban még mindig volt egy kérdése, és jókedve ismét csillapodott.

- És... Giselle?

Annyit már tudott, hogy rossz tapasztalatai voltak Vincentnek vele, ezek szerint a szeretője volt. Ezért volt pokoli féltékeny rá még... régebben.

Vincent hirtelen keményen megcsókolta.

- Giselle... egy utolsó ribanc volt. Egy senki. - Mivel tudta, hogy ennyi nem lesz elég, ha a makacs párját akarja meggyőzni, elismerte: - Persze, akkor még nem ezt gondoltam, még halandó korunkban. Mindenki őt akarta - és általában meg is kapta. De Vale... fülig szerelmes volt belé. Rajongott érte. Nem látott át az álcáján, és ezt a nő ki is használta. És a testvérem úgy táncolt, ahogy ő fütyült.

És ekkor Vincent Rivera olyat tett, amit Rochelle még sosem látott. Elpirult.

- Én még akkor... tapasztalatlan voltam. Kissé.. khmm... leitatott és... azt is kihasználta. - egyre vörösebb lett, még az ő aranybarna bőre is. - Ő volt az első.

Helló, féltékenység, öreg barát!

Shelly nem tudott nem morogva válaszolni.

- Mondd, hogy halott!

Újabb, lazább vállvonás.

- Ő volt az első áldozatom vérfarkasként. És nem bántam meg. Azóta nem bíztam meg egyetlen nőben sem... de aztán jöttél te. - A hangja ellágyult, ahogy végigsimított a lány testén. - És alapjaiban rengetted meg a világom. Most már nincs és nem is lesz senki más. Csak Te. Te vagy a mindenem. Az életem. Imádlak. - suttogta csókok között. Egek, ez a pasi aztán tudja, hogyan kell kiengesztelni egy nőt. Menten elolvadok.

Aztán hirtelen a fenekére csapott.

- Úgy hogy semmi ok arra, hogy a zöld szemű szépség helyett zöld szemű szörnyeteg jöjjön elő.

- Hééé! - fintorgott Rochelle, de hamar elnevette magát. Most már teljesen megnyugodhatott. Sőőőt... - Végre tettre váltottad a szót. - dorombolta, és teljes testével a vérfarkasra mászott.

A válasz kaján vigyor volt, majd egy várakozó pillantás. Shelly kihívóan mosolygott le a férfira, de nem bírta sokáig, és a füléhez hajolt. - Én is imádlak, vérfarkas. - A fülcimpájára harapott, majd végignyalta. - Megőrülök érted. - hozzádörgölőzött.

Vincent elégedetten felmordult, és megfordította helyzetüket. Aztán szenvedélyesen, vadul megcsókolta a nőjét. A nyelve felfedezte az ajkait, a száját, aztán ki – be hatolt, a szeretkezést imitálva, míg az alakváltó el nem veszítette a fejét. Aztán...

Elhúzódott, és a férfi csóktól nedves szájára szorította egyik ujját.

- Még valami... Ha Rio apja a te vérfarkas testvéred volt, de Rio egyszerű halandóként született...

- Nagyon nagy valószínűséggel a mi kölykeink sem örökölnek vérfarkas gént. Mivel nem így születtem, nagy eséllyel ők sem fognak. Kis fekete párducaink lesznek. Ha szeretnéd... - sietett megválaszolni a kérdést Vin.

- Rajtad kívül semmi sem tehetne boldogabbá. - suttogta meghitten Shelly, és a férfi hajába túrt. - És a te génjeidet... majd meglátjuk. Én mindenhogy szeretni fogom Őket, és Téged is, örökké.

Vincent vonzó arcát ellenállhatatlanul jóképűvé tette széles, de ördögi mosolya.

- Nos, akkor... lássunk hozzá a cicaalomhoz, cicuskám!

És már csókolta is a párját.

28. rész

 A kinti folyosó felől visszhangzó morgások, hörgések, elfúló sikoltások, és fémes csattanások egyre hangosabbak és sűrűbbek lettek. Rochelle azonban csak a szívének pánikos dobogását hallotta. Még elég távol vannak... Valahogy ki kell kerülnie innen...

Blade nem fordult el tőle, neki szentelte minden figyelmét. Milyen kedves... Úgy tűnik, nagyon biztos a dolgában. Elégedetten kacarászott, majd tovább csókolgatta a lány bőrét.

Rochelle undorodva felnyögött, bár ezt akár kéjes hangnak is vehette a rohadék. Mit akar még? Az illata már úgy is mindegy, és elérte, amit akart, nem?

Amikor azonban a következő pillanatban a vérfarkas keze durván az alakváltó ölére tapadt, a lány rájött, hogy amaz még közel sem kapta meg, amit akart.

Blade hangosan felmorgott, a másik kezével erősen, már fájdalmat okozva megragadta a nő állát. Ahogy karmait a bőrébe fúrta, a lány érezte, hogy meleg vér folyik végig az állán.

- Mintha azt mondtad volna, hogy tetszik, amit látsz. - Rochelle beharapta az ajkát. Érezte, ahogy a szemei szúrni kezdenek, de visszatartotta könnyeit. Harcolnia kell! Mielőtt azonban szólhatott volna valamit, a férfi tovább mormogott. - De nem baj. Nekem így is jó...

Nem lehetett tudni, hogy magának mondta, vagy neki szánta fenyegetésként. A következő pillanatban azonban vaskos erekcióján húzogatta a markát, és Rochellet olyan rettegés fogta el, mint még sohasem. Tudta, hogy nem nedves ott lent, hiszen egy percig sem vágyott a férfira.

Tényleg ennyire gyűlöli a testvérét, ennyire beleőrült az ellenszenvbe, hogy még akkor is képes...ezt... tenni, amikor talán pillanatok vannak annak érkezéséig?

Bár úgy tűnt, zavarta, hogy az alakváltó nem kívánja őt...

Vagy mégsem. Magához rántotta a nőt, és agyarait belevájta a nyakába. A fenti égető fájdalomhoz aztán a lenti társult.

Vincent a szívét elszorító sikollyal egy időben vágta ki az ajtót.

Félig átváltozott formában, már véres tőrszerű karmokkal, agyarakkal és arany szemekkel rontott be a terembe. Amint meglátta az ő imádott nőjét a … testvérével... felüvöltött, és átadta magát a teljes átalakulás fájdalmának.

Aztán már szörnyként rohant a kamra közepe felé.

Az elméjére vérvörös köd borult, és csak arra tudott gondolni, hogy megöli azt a rohadékot, aki bántani merte a párját. Egyenként töri el minden csontját...

Rochelle alig látott a könnyeitől, csak azt érezte, hogy Blade hirtelen kihúzódik belőle, és a háta mögé ugrik, de közben végighúzta karmait az oldalán.

Aztán hirtelen egy hatalmas sötét folt termett előtte. Sűrűn pislogva felemelte a fejét.

Az előtte álló... torszülöttnek óriási lábaiból és mancsaiból éles, fekete körmök álltak ki. Bőrét durva szőr fedte, hol ritkábban, hol sűrűbben, alatta hatalmas izomkötegek húzódtak.

Egy pillanatra azonban a vérfarkas szemébe nézett... és meglátta benne Vincentet.

A farkas azonban a nyakára, majd lentebb pillantott, és hangosan vicsorogni kezdett. A szemfogai akkorák voltak, mint egy tőr. De nem Rochellenek szánta a szép mosolyt. Villámgyorsan megkerülve Bladere rontott... de a másik sem volt lassabb, így most ő került a nő elé.

A szeme előtt vált ő is hatalmas farkasemberré. Aztán alig, hogy a lányt egy lökés megbillentette, már a két vérfarkas már a földön tépte egymást.

Shelly újra könnyes, kitágult szemmel nézte a benti csatát. Tudta, hogy bármekkora sérülései és fájdalmai vannak most, az semmi nem lesz ahhoz képest, ha ezt most Vincent nem éli túl. És azt is tudta, hogy a korábbi Rodék elleni harc semmi nem volt ehhez képest.

Mert itt majdnem egyenlő korú vérfarkasokról volt szó. Akik ezer éve gyűlölik egymást. Legalábbis egy irányból.

A nyakában, a lába között és az oldalán vér folyt, és azokon a helyeken még mindig sajgott a fájdalomtól a teste.

De a szemét nem tudta levenni a két farkasemberről, akik összegabalyodva próbálták tépni, karmolni, harapni egymást. Ebben a helyzetben nem ismerte fel, hogy melyik az ő Vinje, mert nagyon hasonlítottak, és már mindkettejüket ázott, véres sebek fedték.

Egy újabb könnycsepp gördült végig az arcán. Hajrá, édes!

És most sem tehetett semmit. Mindig megkötik, mindig kiütik, mindig megsebesítik, és neki már rohadtul elege volt belőle, hogy tehetetlenül nézi a szeretteit az életükért küzdeni.

Az utolsó pillanatban fogta vissza frusztrált kiáltását. Nem akarta elvonni Vincent figyelmét.

Inkább gondolkoznia kellene, hogy hogyan szabaduljon ki innen. Ha itt lenne Salime, ő biztosan tudna valami varázsigét, amitől kiszabadulhatna.

Tényleg, vajon itt van a boszorkány? Ne, inkább ne legyen.

Vagy kit hozott magával Vin? Képes volt egyedül jönni? Nem, az nem lehet... mert még mindig hallatszottak kintről is csatahangok a benti morgásokon kívül.

De nem kiálthat ki, mert azzal szintén elvonja a vérfarkasa figyelmét.

Dühösen sóhajtva elszakította a két férfitól a tekintetét, és körbenézett a termen – újra.

A kezeihez – de nem történt csoda, nem lazultak a láncok és a bilincsek. Előtte csak Vncenték voltak...

Ekkor egy hangos hüppögést hallott. Egy csuklásszerű hang, mint amikor valaki a sírását próbálja elfojtani.

Amennyire tudta, elfordította a fejét. A barlangban itt csak néhány fáklya égett, így elég sötét volt... de az egyik sarokban... Igen! Az egyik sötét sarokban a háta mögött egy kuporgó alak rázkódott.

Rochelle összpontosítani próbált macskaszemeivel, és rájött, hogy a síró ember valóban ember... Dan. Ekkor emlékezett rá, hogy korábban a kocsiban is ott volt amellett a nő mellett...

De mit csinál? Hogy került ide? Ellenük dolgozott? De talán tudna segíteni... Csak okosan kell rávenni.

- Dan. - suttogta a férfinak. Semmi válasz. Rochelle megköszörülte a torkát, és hangosabban szólongatta. - Psszt! Daniel! Danny!

Az ember hirtelen elcsendesedett, és felé fordította elgyötört tekintetét. Ekkor azonban még jobban eltorzult a képe, tovább sírt, és mintha motyogott volna valamit... Sajnálom.

- Dan, nyugodj meg! Ha sajnálod, jóváteheted, ha segítesz. - duruzsolta halkan Rochelle, remélve, hogy meghallja.

Gyorsan előre pillantott, hogy megnézze, felkeltette-e valaki figyelmét, főleg Blade-ét a szabadulási akciójával. De a két vérfarkas még mindig egymással volt elfoglalva. Szerencsére. Sajnos.

De vissza kellett fordulnia Danhez. Meglepődve látta, hogy az ember közelebb húzódott hozzá. A lány ettől még kevésbé értette a helyzetet.

De ezzel majd később foglalkozik. Most ki kell szabadulnia innen.

- Sajnálom, Rochelle. Nagyon sajnálom. - suttogta neki rekedten a fiú, a könnyeit törölgetve. - Nem tudtam... megígérte...

- Tudod, hol vannak a kulcsok?- vágott a szavába sietve az alakváltó. Istenem, add, hogy tudja...

Danny azonban megrázta a fejét. Odalépett a nőhöz, és megpróbálta megrántani a láncot a kezénél.

- Nem fog sikerülni. Hidd el, próbáltam.

Azért még az alakváltók is erősebbek a halandóknál, és ha az ő ereje nem volt elég...

A lánc mintha kijjebb húzódott volna a falból. Miközben Dan tovább próbálkozott, Rochelle hitetlenkedve nézett rá. Mit titkolt előlük Dan?

Végül mégsem sikerült tovább lazítania. Rohadt életbe!

- Menj, inkább keresd a kulcsot, vagy hozz valakit! - sürgette sziszegve a lány.

A mégsem-teljesen-ember elsurrant a fal mentén.

Ekkor vette észre Rochelle, hogy a teremben tartózkodó két vérfarkas valamikor visszaváltott félszörny formára, és úgy morogtak egymásra. Mindkettejükből dőlt a vér, vörösre festette szinte az egész testüket.

A lány most már a teljes figyelmét ismét rájuk fordítva ismét felismerte Vincentet.

Édes Istenem! A nő majdnem újra sírni kezdett a látványtól

Vin testét mély harapások és karmolások fedték, a nyaka szinte teljesen összeroncsolva – ismét. A mellkasa és hasa össze volt szabdalva. De Blade sem nézett ki jobban. A háta merő seb és vérfolt, és a nyaka sem volt ép.

A háta... mert most sikerült leszorítania Vincentet.

Vin morogva ragadta meg az összetépett nyakát markoló karmos kezet, így próbálva lefejteni azt magáról. Egy pillanatra pillantott Rochelle felé, hogy meggyőződjön róla, a körülményekhez képest még biztonságban van. Bár tudta, hogy a lány utálja, ha bezárják vagy kikötözik, mégis örült, hogy legalább így nem szerez további sérüléseket.

Aztán látta, hogy az áruló Dannel beszélget... majd a földön találta magát, sajgó fejjel, és égő háttal. Úgy érezte, bőr már nem maradt a testén, és mindene fájt, szúrt, perzselt és vérzett. Tudta, hogy több mindene eltört, de még így is ő volt jobb formában.

És a rohadék... bántotta... a párját.

Hirtelen berontottak a többiek a terembe. Vincent a szeme sarkából látta Aeront és Riot, majd egy csapat idegen vérfarkast Zachkel és Joshsal.

Tudta, hogy többen segíteni akarnak neki, bár közben másokkal harcolnak.

- Ne avatkozzatok... bele... - szűrte ki nehezen a fogai között. Csak arra tudott gondolni, hogy nem engedheti, hogy bántsák Rochelle-t.

- Ó, micsoda hősiesség. - recsegte az arcába Blade... Vale . - Bár azelőtt lettél volna ilyen mártír, hogy tönkreteszed az életemet.

Vincent egy megkínzott morgással kitépte a nyakából a karmait, majd a lábait kirántva és beleakaszkodva fordított a helyzetükön. Most ő szögezte le a kezeivel és testével a másik férfit.

- Nem tehetem tönkre azt, ami már tönkre volt téve, bátyám.

Amaz rávicsorgott. És ugyanazzal a mozdulattal földhöz vágta, amit ő tanított neki, amikor még halandók voltak. Ismét fölé hajolt, majd az egyik térdét belevágta az addig még éppen töretlen bordájába, a szíve fölött. Vincent felnyögött. De nem csak az újabb fájdalomhullámtól, hanem mert ebből a szögből látta, ahogy az idő közben besurranó Salime levarázsolja Rochelleről a bilincseket. Kérlek, vidd ki innen!

Vale azonban a képébe hajolt, és véres fogait csattogtatta előtte.

- Mi az... nem tetszik az, amit teremtettél? …Nos, nekem sem tetszett. De persze... Te nem hagyhattál békén, boldogan a nővel... akit szerettem.- mondta akadozva, lihegve Vale.- De most én is megtapasztaltam ….mit érezhettél akkor... Kipróbáltam a nődet... Mmm... milyen finom falat...

Vincentet az emlékeztető hatására ismét végtelen dühvel ragadta el. Addigra már kezdte megsajnálni a férfit. Aki a testvére volt valaha... a legjobb barátja... aki azt mondta, hogy bármi történjék, ők mindig összetartanak majd... és akit éppen emiatt a gyermekkori eskü miatt változtatott át...

… és aki most megerőszakolta az ő párját.

A friss haragból fakadt utolsó utáni erővel eltaszította magától, nekirúgva a szemközti falnak. Hallotta, amint újabb csontjai törtek el. Valószínűleg a gerince. Kihasználva a zavartságát, amilyen gyorsan tudott, ott termett előtte.

Tudta, hogy ez az utolsó esélye. Nincs már sok ereje, de a másik meg szinte már nem is élt.

- Giselle egy áruló ribanc volt, testvér. Nem életed szerelme, hanem egy álca, aki minden környékbelivel baszott érdekből. - morogta kifulladva. Ugyanakkor érezte, hogy aszeme bekönnyesedik. - De Te nem tartottad be amit ígértél. - ezt már zihálta. - Sajnálom... Vale...

Ezzel kieresztve karmait elvágta a nyakát.

Ahogy előtte a fej leesett, majd a test eldőlt, Vincent sem bírta tovább, térdre esett. Vagyis, ami a térdéből maradt. Kavarogtak benne az érzelmek. Megkönnyebbült, ugyanakkor undorodott is magától. Örült, de közben gyászolt.

A teremben furcsa csend honolt. Már csak a barátai maradtak, de úgy tűnt, nem tudják ők sem, hogy örüljenek-e.

Valahonnan azonban keserves zokogás hallatszott... Salime? Miért? Danny...

És Rio mormogott valamit spanyolul... nem értette... Valerio? Mi?

Érezte, hogy az agya lassul, az elméje ködösül.

Aztán már csak egy valaki számított. Rochelle... oda kell mennie...

A következő pillanatban azonban az alakváltó már ott is termett, és zokogva, remegő ujjakkal óvatosan végighúzta a kezét az arcán.

Vin megpróbált nyelni, hogy elmondhassa neki, szereti... és hogy sajnálja... de nem jött ki hang a torkán. A nő azonban az ajkára szorította az ujját, így csitítva el.

- Cssss. Ne mondj semmit. Én jól vagyok. Pihenj! - suttogta neki megnyugtató hangon.

És mintha a nője parancsára működött volna a teste, a szeme elnehezült... és elaludt.

Az utolsó hang, amit halott, Sally sírásának hangja, Rio mormogása és Rochelle nyugtató dorombolása volt volt. 

27. rész

Sziasztok! 

Tudom, megcsúsztam, de ezúttal technikai problémáim akadtak ( meg egy kis testvéri civakodás). De végre megérkezett, itt van a naaagy friss ! Remélem, még követtek néhányan, és megajándékoztok egy-két véleménnyel :)

Rochelle arra ébredt, hogy a válla, amely korábban majdnem kiugrott, most valami durva anyaghoz dörzsölődik. A feje zúgott... A feje, és a kocsi, aminek jelenleg a hátsó ülésén feküdt.

Hirtelen elárasztották az elmúlt események emlékei. Rod, Marisol, aztán Con érkezése, majd Vin és végül Jonah... Istenek, Jonah! Utána akart menni, amikor Vincent megállította, és... leütötte?

Mélyeket lélegzett, de nem érezte a vérfarkas illatát. Lassan résnyire nyitotta a szemét. A volánnál egy nő ült. Egy koromfekete, hosszú hajú nő. Rochelle nem ismerte és valószínűleg még soha nem is látta a nőt, de az, hogy a keze ismét össze volt kötve, nem sok jót ígért. Valahogy ki kell innen szabadulnia.

Ekkor nézett az anyósülés felé, amin... Dan ült? Igen. Salime Danny-je. Őt is elfogták? De nem volt lekötve. Ez csak egy dolgot jelenthetett...

Bár nem szóltak egymáshoz egy szót sem. A nő felszabadultnak, már-már vidámnak tűnt, míg Dan mintha egy kicsit feszült lett volna. Érdekes. Viszont akkor is meg kell állítania őket.

Rochelle óvatosan mozogva kieresztette a karmait, és a nő ülése felé húzódott.

- Na na na, én nem tenném. - csilingelte ekkor az elrablója, és Shelly a visszapillantóban látta, hogy vigyorog, miközben egyenesen rá néz sötét, szinte fekete szemeivel.

Nem tudta, ki ez a ribanc, de biztos, hogy letörli az arcáról a vigyort.

Mielőtt azonban még rávethette volna magát, a nő megállította a kocsit, és a hátsó ajtót feltépte valaki.

Erős, durva kezek ragadták meg, majd Rochelle rúgkapálni kezdett – úgy tűnik ez az új hobbija – de az egyik kéz felcsúszott a nyakán, egészen a füle aljáig, és az alakváltó világa újra elsötétedett.

Az utolsó dolog, amit látott, egy aranybarna vérfarkasszempár volt.

oOoOo

Mire Vincent eltüntette a tetemeket, már tiszta por, vér és sár volt. Sietve megmosdott a tónál, majd valamennyire megtisztította ruháit, és visszafutott a kocsihoz, hogy felhívhassa Rochelle-t.

A lány telefonja a közelben csörgött. Kieshetett valamikor a nagy dulakodás közben. Így viszont nem tudja, hol vannak.

Ekkor megcsörrent az ő telefonja.

Salime.

- Vin! Jól vagytok? Hol vagytok már?

Ezek szerint Rochelle még nincs otthon, bár ez nem meglepő.

- Igen, jól. Rochelle elment az apjával, aki súlyosan megsérült. Én még elintéztem a... dolgokat. Bővebben majd később. De ne aggódj.

A boszi riadtan felkiáltott.

- Az apja? Mármint Jonah Nightclaw? Istenem, akkor lehet, hogy... lehet... Vin, a jóslásom megint a halált hozta ki elsőként. Olyan rossz érzésem van. Nem tudom, miért. De akkor valószínűleg Jonah miatt. Szegény Rochelle...

- Reméljük, hogy rendbe jön. Majd hívlak, ha tudok valamit. De most mennem kell. Szia.

Közben már Rochelle telefonján keresett valami használható számot. Remélte, hogy Marisol-é benne van, bár tudta, hogy mostanában telefonfülkékről hívta a nővérét.

Végül sikerrel járt.

Sunny hangja rekedt volt, amikor beleszólt, bár úgy tűnt, nincs letörve.

Elmondta, hogy az apja túl van az életveszélyen, szerencsére gyorsan tudtak a gyógyítójukkal találkozni. Viszont Rochelle nem volt még ott.

Vinnek egyre rosszabb érzése támadt. Szörnyű volt, hogy tehetetlen, nem tudja, merre menjen, mert Rochelle illata a környéken eltűnt, mivel kocsiba szállt. Ezt látta.

De a köztük kialakuló kötelék és a szíve azt súgta, hogy valami nagyon nincs rendben. Ráadásul Sally is kételkedett...

Vin egy frusztrált morgással a hajába túrt. Biztosan csak túlságosan paranoiás. Igen, biztosan erről van szó...

Ekkor ismét jelzett a telefonja. SMS.

Vincent őrült sebességgel kapta elő a zsebéből. A szíve a torkában dobogott.

Mikor megnyitotta, felüvöltött, és a térdére esett.

Nem csak üzenet volt. Egy kép is tartozott hozzá, amin az ő párja volt. Meztelenül. Bilincsekben kifeszítve.

oOoOo

Blade elégedetten figyelte, ahogy az emberei a barlang egyik kamrájának közepén lebilincselik az alakváltót. Terpeszben, szétfeszített kezekkel, mindkét bokáját és csuklóját egy-egy vaspántba fogták. Azok, amelyek a csuklóján voltak, a plafonhoz lánccal voltak erősítve.

Már csak várniuk kell.

El kellett ismernie, hogy Vincentnek jó ízlése van. Persze, mindig is az volt a rohadéknak...

De ez a nő igazi egzotikum.

Hirtelen egy torokköszörülést hallott maga mellett. Odakapta a fejét, és így már egy másik gyönyörű nőre nézett.

- Soraya, édesem. Jó munkát végeztél.

A démon csak lazán vállat vont.

- Szépen akartam búcsúzni.

A férfi megfeszítette az állkapcsát. Na igen. Ez az ár. Az egyik nő jön, a másik megy. .

- Máris? Biztos, hogy nem szeretnél maradni, szépségem? - mondta bánatosan, de közben végigfuttatta tekintetét a nő tökéletes testén, elidőzve a buja idomain.

Soraya rekedten, csábítóan felkacagott.

- Cuki vagy, de nem. Ez volt az utolsó küldetésem, történetesen a századik. Ezt te is tudtad. - mondta, miközben végigsimított a férfi mellkasán. Aztán tragikusan felsóhajtott. - Úgy hogy, farkaskám, fájó szívvel, de meg kell kérnelek, hogy vedd le rólam ezt a szart. - Félrehúzta fekete haját a nyakáról és a szegecses vasnyakörvre mutatott.

Blade elhúzta a száját, de mégis odanyúlt a nő nyakához, és a tarkójánál a fémhez nyomta a hüvelykujját. Mindenkire ilyet tetetett, aki nem általa átváltoztatott vérfarkas volt és nem is Bill. Ők amúgy is engedelmeskednek neki, tehát nem volt szükségük nyomkövetős nyakörvre, amely csak az ő érintésére, az ő ujjlenyomatával vehető le.

Soraya-é a következő pillanatban kettévált és a földre hullott.

- Hiányozni fogsz, cukorfalat. - folytatta a műsort a démon. - De mennem kell. Na pá.- zárta végül rövidre, és gyorsan eliramodott, mosolyogva.

A vérfarkas morogva nézte ringó csípőjét, ahogy a terem bejáratát elzáró vasrácsok felé indult.

Sosem engedte az ágyába ez a nő. Vagy bárhová a meztelen testének közelébe.

Nem! Nem fog anélkül távozni, hogy a férfi meg nem kóstolná. Utána visszatér és foglalkozik a másikkal.

Utána eredt, majd, mivel tudta, hogy a nő a főfolyosón halad kifelé a főkijárathoz, egy szűk mellékjárat segítségével előtte termett. Remélte, hogy nem vált alakot a kis fruska.

Pár másodperc múlva megjelent Soraya. Blade elvigyorodott. Nem váltott úgy alakot, viszont félig felvette démonkülsejét. Hatalmas szeme aranysárga lett, megjelentek fekete körmei és szarvai. A bőre még nem vette fel vérvörös színét, és a farka és a szárnyai sem bújtak elő.

Amikor a nő odaért, a vérfarkas előlépett a sötét sarokból, és magához rántotta.

- Valamit elfelejtettél. - recsegte neki, miközben egyre közelebb hajolt hozzá.

- Miről beszélsz? - vicsorgott vissza a démonnő. Vergődve próbált távolságot keríteni maguk közé.

- Te tényleg búcsúcsók nélkül akartál itt hagyni, szépségem? A cukorfalatodat? - Ezzel telt ajkaira nyomta a száját.

Soraya felnyögött, és tenyereit a férfi izmos mellkasának feszítette, úgy próbálta ellökni. Amikor ez nem hatott, ököllel püfölni kezdte. Blade erre még szorosabban ölelte, és a nyelvét végighúzta a nő ajkainak találkozásánál, befogadást remélve.

A démon kinyitotta száját, így a vérfarkas megkapta amit akart... egy pillanatra. Soraya ekkor erősen ráharapott a nyelvére, míg a férfi vére kiserkent. Ugyanakkor a mellkasán is, mert a nő erősen végigkarmolta.

Blade dühösen morogva visszahúzódott.

- Ez nem volt szép. Mindenkinek odaadod magad, akkor nekem miért nem, te ribanc? De ha durván szereted...

Mielőtt még leszoríthatta volna a nő karjait, és becibálhatta volna valamelyik szobába, Soraya fekete szárnyai kipattantak a hátából, és eltűnt a kijáraton egy mormogott „Rohadék” kiséretében..

Mire Blade kiért, a démon már magasan járt az égen.

oOoOo

Rochelle lassan tért magához. Kezdett elege lenni a sok ájulásból. A csuklói fájtak, a válla ismét sajgott... és megint meg volt bilincselve.

És a lábai is. Mivel a feje lógott, pont rájuk látott. Így viszont azt is látta, hogy meztelen.

Ekkor egy vaskapu nyikorgását hallotta meg, valahonnan elölről. Nem akart feltűnést kelteni, hogy tudják, magához tért, ezért nem látta, ki érkezett.

Azonban a hirtelen beálló csend a mellette vígan beszélgető vérfarkasok között elárulta, hogy Blade közeledik. Aztán az illatát is megérezte. Hasonlított Vincentéhez, de mégis valahogy más... rosszabb...

Végül a kopott farmerba bújtatott lábak egészen közel voltak.

- Tudom, hogy ébren vagy. - hallotta meg a recsegést a fülénél. A vérfarkas szája szinte súrolta a bőrét.

Rochelle elrántotta a fejét, majd lassan felemelte. És elakadt a lélegzete.

Az előtte álló férfi nagyon hasonlított Vincentre. Le sem tagadhatták volna, hogy testvérek.

Bár ennek a férfinak nem volt egy hosszú heg a nyakán... És az orra sem olyan volt, mint Vin kissé megtört vonalú orra. ÉS talán az alsó ajka sem volt olyan telt...

Ó, ez a férfi előtte vonzó volt...külsőre... de Rochelle még sem érezte azt az erős vonzódást, szenvedélyt. A torka most csak az undortól szorult el.

A férfi kiparancsolt mindenkit, majd vigyorogva fordult újra felé.

- Remélem, a drága testvérem sokára ér ide. - A drága testvérem kifejezés csöpögött a gúnytól, de Blade közben a lány nyakához hajolt. - Úgy lesz időm kiélvezni téged. - suttogta mormogva, majd a nyakára harapott.

Hirtelen húzódott el.

- Csak ne bűzlenél tőle. Persze, ha már Ő nem lesz, ez nem fog zavarni minket, ugye, cicám? - folytatta hízelgő hangon, miközben megfogta az alakváltó állát, így emelte fel a fejét, hogy a szemébe nézzen.

- Miért csinálod ezt? - szűrte ki fogai között a lány. Közben próbálta a fejét -és a testét- olyan távol tartani a vérfarkastól, amennyire csak tudta.

- Ó, hát nem árulta el? Nem szép tőle, hogy hazudik a párjának. - válaszolt a férfi. Majd amikor a nő tovább ficánkolt, belemarkolt a hajába, és így magához rántotta a testét. - Hidd el, drágám, minél jobban tiltakozol, számodra annál fájdalmasabb lesz ez. Nekem viszont annál édesebb.

Amikor durván meg akarta csókolni, Rochelle már felkészült. Éles fogaival ráharapott a férfi ajkára, felsértve azt.

Blade morogva húzta el a fejét, az alakváltó haján rántva egy nagyot.

- Úgy látszik, ma ezt hozom ki a nőkből. Még jó, hogy tetszik. - mormogta, úgy tűnt, inkább magának. - Te is igazi vad macska vagy, mi?

Rochelle feje még mindig fájt az előbbi rántástól, és úgy érezte, az egész teste sajog, de nem adta fel. Rájött, hogy taktikát kell váltania.

- Meglepően sokan mondják ezt. Pedig tudok igazán szelíd is lenni.- dorombolta.

Csak nem a Te karjaidban. - gondolta undorodva. De közben úgy tett, mint ha most nézte volna meg először a férfit. Félig leeresztett szemhéjjal végiglegeltette szemét a vérfarkas testén, és elégedett mosolyt erőltetett az arcára Visszafojtotta a lélegzetét, mintha elakadt volna a látványtól.

Közben azért imádkozott, hogy sikerüljön a terve. És hogy Vincent ne jöjjön.

Bár tudta, hogy ez nem így lesz. És ez rettegéssel töltötte el.

Ekkor Blade még egyet rántott rajta.

- Tetszik, amit látsz, cicám?

- Nem rossz. - Nem akart túl átlátszót hazudni.

Ebben a pillanatban dulakodás hangait lehetett hallani valahonnan kintről. Rochelle szíve nagyot dobbant rémületében.

A férfi ismét odahajolt és végignyalta a nyakát, így fedte be az illatával. - Úgy tűnik, megérkezett a jó öreg testvérem.

26. rész

Úgy tűnt, Rochelle már vagy hatmilliószor körbejárta az egész házat, aztán a belvárosi központot is tizenegy óráig. Utálta, hogy nem tehet semmit. Aztán idejött, még korán is a Las Vegas tóhoz, és most itt jár árkokat a földbe. De már itt kellene lenniük!

Megpróbálták lenyomozni a telefonszámot, de a legjobb, amire jutottak egy utcai telefonfülke volt.

Persze mindenki első gondolata az volt, hogy csak Blade lehetett az üzenet küldője. Rochelle mégis kételkedett ebben. Mert ugyan Vin … bátyja valószínűleg már tud róla, és utána nyomozni sem olyan nehéz, ez valahogy nem az ő stílusa lenne. Legalábbis azok alapján, amit Vincent mondott. De ki tudja...

A francba is, ezek az idegtépő gondolatok a macskáját is felkavarták. Szétszedett pár bútort, és most folyamatosan ki- és behúzogatja a karmát. Csoda, hogy még nem váltott alakot.

Ismét az órára pillantott. Éjél múlt öt perccel. Hol vannak már?

Lehet, hogy ki kellett volna építeniük valami taktikát. De nem. Nem hagyhatja, hogy Marisolnak baja essen. Ez a legnagyobb félelme.

Ezért jött egyedül. Félt, hogy valami baja esik. Nem tudhatja, mivel állnak szemben, és ha a húgát elveszti...

Ekkor látta meg a közeledő autót. Úgy tűnt, egy évezredig tart, mire ideér.

Végül kinyílt a hátsóajtó, és kiszállt belőle egy fekete ruhás fickó... Liam? Mit keres itt Jonah egyik őrszeme?

Karon fogva ráncigálta ki a kocsiból a lekötözött Marisolt, aki vadul rúgkapálni kezdett. Rochelle morogva megiramodott feléjük, de ekkor a másik oldalon egy másik domináns katona, Percy szállt ki, majd... Rodney Hyde.

Sötét haja most is ugyanolyan rendezett volt, és hibátlan fogsorát villogtatva köszönt Rochelle-nek, miközben megigazította Armani öltönyét.

- Hello, cicamicám. Rég láttalak.

Lassú léptekkel elindult felé, közben Liam levette Sunny fejéről a kendőt. Mikor Rochelle-re nézett, hatalmasra tágultak a szemei, és rémülten ingatni kezdte a fejét.

A nővére szomorúan rámosolygott, majd halálos pillantást lövellt az exe felé.

- Ereszd el, Rodney!

- Na-na-na. Hát így kell köszönteni azt a férfit, akivel három évig együtt voltál? - kérdezte a férfi mézes-mázosan, egyre közeledve.

A lány undorodva húzódott el.

- Fogalmam sincs, hogy bírtam ki addig. Mit akarsz tőlem? - morogta.

Hyde mosolya töretlen maradt, bár már igazán műhatása volt. Megrántotta a fejét.

- Ó, hát jó, térjünk a tárgyra. Igazán egyszerű a helyzet. Téged. A húgodért cserébe.

Rochelle egy pillanatra megdermedt, és hitetlenkedve nézett. Ez az ember megőrült. Sejthette volna. Az a sok hívás és SMS... Már megint hogy lehetett ilyen idióta? Szüksége volt egy kiútra. Most. Gondolkodj, gondolkodj...

Végül rezzenéstelen tekintettel válaszolt.

- Rendben. Legyen. Először elengeditek, ő beül a kocsimba, elhajt, és aztán veletek megyek. - Majd ha a pokolban hógolyózni lehet, seggfej.

- Ilyen hülyének nézel, cicamica? Azt hittem, ennél jobban megismertél az együtt töltött éveink alatt.

Basszus.

- Hát attól biztosan nem ismerlek meg, mert másokat baszol. Bár... sok mindent elárul az igaz.. Egyébként pedig: Miért kell mindig emlékeztetned életem legrosszabb időszakára? - kérdezte tragikus nyögéssel a lány. Rodney sosem bírta a kritikát és a beszólást. Húznia kell az időt. Hogy miért, azt ő sem értette. Még sem kellett volna egyedül jönnie. - Egyébként mit csináltál Connerrel? - Biztos, hogy nem engedte volna, hogy csak úgy elrabolják Sunny-t.

- Alszik. - Marisol szeme még nagyobbra tágult a rémülettől.

- Mit is értesz pontosan alvás alatt? - kérdezte gyanakodva Rochelle. De a húga biztosan érezte volna, ha a párja halott, nem?

Rod felkacagott.

- Az legyen az én titkom. De annyit elárulhatok, hogy hősiesen küzdött, megpróbált megállítani, hogy ne vigyem el a kis ribancát.

Rochelle nem bírta tovább. Dühödten nekirontott a férfinak, kirántotta a csizmájába rejtett tőrt. Éppen megkarcolta a bájvigyoros fejét, ám Rodney ettől is felordított. Mielőtt azonban a lány komolyabb sérülést okozhatott volna, Percy hirtelen ott termett mögötte, és úgy hátrarántotta a karjait, hogy megroppantak, és kiesett kezéből a tőr. A fájdalom ellenére megpróbálta kirántani magát a katona karjai közül, de az szorosan fogta a csuklóját.

Rodney a véres arcát törölgette, de a műmosoly már visszakerült.

- Látom, még mindig igazi vadmacska vagy. Ez sajnos nem a vonzó tulajdonságaid egyike. - duruzsolta, miközben ismét közeledett felé, miután küzdelmei csökkentek.

- Csak te vagy túl nyápic. Gyenge, őrült rohadék vagy, Rodney. Hiszen tőlem is félsz.- köpte megvetően a szemébe Rochelle. - Nézz magadra! Nézz körbe! Csak nagy behemótokkal megy még egy fiatal nő lefogása is. - Áruló szemétládák. - Igaz is, mennyiért voltak hajlandóak elárulni a falkát? A családjukat. - tette hozzá nyomatékosan.

A férfi dühödten ragadta meg a torkát.

- A helyedben nem mondanék ilyet, ha épségben akarnám tudni a testvéremet, cicamica. - duruzsolta, majd durván megcsókolta a lányt. Az olyan erősen ráharapott a szájára, hogy kicsordult a vére, majd elrántotta a fejét, és köpött.

- Engedd el Marisolt! Már itt vagyok, tessék,. Megkaptad amit akartál. - morogta Rochelle.

Úgy tűnt, Rodney átgondolja a helyzetet, majd végül egy biccentéssel jelzett. Liam leszedte Sunny szájáról a fekete szalagot, aki azonnal tiltakozni kezdett, és eleredtek a könnyei

- Shelly, ne! Nem ér annyit. Ne tedd.. - Liam pofon ütötte.

A nővére azonban valahogy kontrollálta mérgét, és nem figyelt oda. Visszafordult Hyde-hoz.

- Engedjétek el. Ha elment, én beülök a kocsidba. - Akkor hátha lesz esélye támadni. Istenem, olyan hülye és gyenge ő is.

- Látod, cicamica, én megmondtam, hogy visszajössz hozzám, és könyörögsz. - motyogta olyan tekintettel, mintha valami démon szállta volna meg.

- Én nem könyörgök, seggfej. - morogta Rochelle, és megpróbálta ágyékon térdelni a férfit. Felrántotta a térdét... és... talált! Rodney fájdalmasan nyögve görnyedt előre. Ekkor az arcát célozta meg a lány.

Ekkor egy kocsi éles gumicsikorgással fékezett a közelben és a következő pillanatban Conner már Liammel verekedett. Az egyik lábára sántított, és a válla be volt kötve. Egyedül nem tud három ellen győzni, bármennyire is dühös.

Azonban ez a fordulat elterelte Rochelle figyelmét, és nem vette észre hogy Rodney összeszedte magát, és a tőr a kezében volt..

- Én békésen akartam ezt, Rochelle. De látom, te nem így gondoltad. - vicsorogta tébolyult kifejezéssel. Istenem, ez egyre őrültebb. - Egyébként, hallottam máris helyettesítettél. Egy rohadt kutyával. - morogta. Odalépett a nőhöz, és a tőrt a nyakához szorította, miközben Percy megtartotta a szoros fogást a csuklóin, hogy már az egész karja fájt. Úgy érezte, menten kiugrik a válla. És akkor érezte meg a zsibbadás mellett, hogy már egy fémbilincs is szorítja a kezét. Így már alakot sem tud váltani. - De nem leszel az övé, cicamica. Az enyém vagy. - folytatta Rodney, ezt már zihálva. A keze remegni kezdett, így kiserkent a vér Rochelle nyakán.

Ekkor éktelen üvöltés hallatszott a közelben. Vincent.

Rodney megrezzent, és a hang irányába kapta a fejét. Kinyitotta a száját, de mielőtt hang jött volna ki a torkán, egy hatalmas súly nyomta le a földre. Vin nem alakult át teljesen, de szájában hatalmas agyarak villogtak ahogy hangosan vicsorgott, és fekete karmaival pillanatok alatt végezni tudott volna Roddal.

Ehelyett csak lefogta, és a lányra nézett, mintha nem tudná eldönteni, hogy megölje-e az alatta segítségért visítozó férfit, vagy ne, mert jelenthet a számára valamit , és rajta segítsen. Ezzel abban a pillanatban még egyszer elrabolta Rochelle szívét, bár az már régen az övé volt.

Ám mielőtt még a nő mondhatott volna neki bármit is, például hogy ne törődjön vele, Rodney segítsége megérkezett, egy leopárd formájában. Percy ugyanis kiugrott Rochelle mögül, előtte elhajítva a lányt, aki így az oldalára esett. Sehogy nem tudta fékezni az esést. Érezte, hogy a halántéka felrepedt, a válla égett, és biztos volt benne, hogy eltört az egyik bordája.

A leopárd Vincentre vetette magát, és Rodney ismét megragadta a tőrt. Jaj, ne! Rochelle jó néhány méterrel távolabb került, és semmit nem tehetett.

Nehezen ülőhelyzetbe tornázta magát. Még csak ki sem tudja magát szabadítani. A helyzet kezdett reménytelenné válni.

Ekkora mind a három férfi több sebből vérzett, Conner és Liam sem volt jobb formában, bár úgy tűnt, Sunny párja áll nyerésre. Marisol a harctér másik oldalán volt, még mindig összekötözve. Ha legalább elérne hozzá... És ki tudná bogozni a kötelet....

Kétségbesetten próbált mászni a füves, poros földön, miközben szíve a torkában dobogott. Rettegett. Ha Vin nem éli túl... vagy Con...

Kezeit annyira szorította a fém, hogy biztos volt benne, már vérzenek. A tehetetlenség és aggodalom miatt már a sírás is fojtogatta.

Mindjárt odaér... még néhány méter...

A húga piszkos arcán könnyek csorogtak, de amikor meglátta őt, majdnem felkiáltott, magukra vonva a figyelmet. Végül visszatartotta, és megpróbált ő is kúszni, észrevétlenül.

Rochelle lihegve, remegve ért hozzá. Úgy fordult, hogy háttal legyenek egymásnak. Kieresztette a körmét, és nekiesett a köteleknek, közben próbált óvatos lenni, hogy ne okozon fájdalmat húgának.

Mire sikerült elvágnia, úgy érezte, mindjárt elájul. Csillagokat látott a kimerültségtől és a fájdalmaktól. A szemei elnehezültek.

Marisol ügyesen kiszabadította a lábait, majd megfogta nővére arcát.

- Rocky?

- Keresd.. a kulcsot! Siess! - suttogta a másik.

Sunny azonnal elindult, miközben a csaták tovább zajlottak. A Conner leopárd felülkerekedett Liam-en, aki úgy tűnt, már alig volt eszméleténél. Már Percy is gyengült, Vin folyamatosan támadta. Hajrá,édes.

Marisol már visszaért, és a bilinccsel vacakolt, amikor Shelly még mindig a harcolókat nézte...

De hol volt Rodney?

- Az övé... se... leszel... - hallotta a rekedt hörgést az egyik kocsi mellől.

Rochelle odakapta a fejét... a férfi kezében egy pisztoly volt, a hátán fekve célzott... rá. A lány kábult tudata úgy fogta fel a lövések hangját, mint egy lassított felvételen. A dörrenések mindent kizártak...

De nem értek el hozzá. Egy nagy, magas alak vetette elé magát. Rochelle döbbenten nézett körbe. Mindenki harcolt...

Marisol éppen akkor sikoltott fel, amikor nővére megérezte az egyedi, ismerős illatot.

Jonah.

A két lány egyszerre iramodott meg a férfi felé, miközben Vincent végzett a már haldokló Rodney-val.

Három ezüstgolyó találta el Jonah Nightclawt. Az egyik a vállába fúródott, de a másik kettő... a szívébe. Rochelle látása elhomályosult a könnyektől. Nem halhat meg. Nem halhat meg!

Jonah gyengén elfordította a fejét. Kezét addig csúsztatta, míg el nem érte Rochelle-ét. Akadozva vett levegőt.

- Sajnálom. Mindent sajnálok. Lányaim. - suttogta, majd erőtlenül rájuk mosolygott.

Rochelle arcán patakzottak a könnyek, de ekkor odaért Con.

- Gyógyítóhoz kell vinnünk. Most.- hangja remegett.

Bármennyire is sok mondanivalója lett volna az apjának, az ráért, csak élje túl. Óvatosan betették az egyik kocsiba, Vincent segítségével. Conner és Marisol azonnal beült, és elhajtottak.

Rochelle a könnyeit törölgetve elindult a kocsija felé, hogy kövesse őket. Istenem, add, hogy a golyók ne legyenek halálosak!  

A vérfarkas megállította. Szemeiből sütött az önvád, de csak annyit mondott:

- Megyek, eltüntetem a holttesteket.

A lány bólintott, és aggodalmasan nézett végig a testén.

- Jól vagy?

- Semmi olyasmi, amit Sally ne tudna helyrehozni.

Shelly megkönnyebbülten megcsókolta.

- Nem bánod, ha...

A férfi megrázta a fejét.

- Menj csak. Majd utána... beszélünk.

Ezzel elment. A lány összevont szemöldökkel, tűnődve nézett utána, végül beszállt a kocsiba.

A nap feszültsége, az aggodalom, az adrenalin még ekkor jött ki rajta, és zihálva borult a kormányra. Beletelt egy percbe, míg elállt a remegése és a sírás, és el tudta indítani az autót.

Éppen kifordult volna az útra, amikor Vincent a kocsi előtt termett, és intett neki, hogy álljon meg.

Rochelle összezavarodva állt meg. A férfi kinyitotta az ajtaját.

- Veled megyek. Nem vagy olyan állapotban, hogy vezess.

- Te sem vagy jobb formában! - vitatkozott erőtlenül a lány, de kiszállt a kocsiból. Talán jobb is lesz így, hogy a vérfarkas ott lesz vele. Egyébként is, felesleges az időt húzni... - De hogy végeztél ilye...

A következő pillanatban minden elsötétült.

25. rész

18 + !

Vigyorogva nyitotta ki a szoba ajtaját. Odament a sarokban kuporgó nőhöz, leguggolt elé, és félresimított egy kiszabadult aranybarna hajtincset az arcából. A szeme be volt kötve, így nem láthatta, de érezte, és azonnal elrántotta a fejét.

Úgy tűnt, valamit mond a kis ribanc, de ezt a szájára ragasztott szigetelőszalag nem igazán engedte.

Gunyorosan felnevetett.

- Tudod, kicsi Sunny, igazán lehetnél kedvesebb velem. Saját kezűleg pakoltam ki ebből a kis szobából, csak miattad. - dorombolta. Letépte a fejéről a kendőt. Már úgy is tudja, ki ő. Az úgy nem szórakoztató.

A mogyoróbarna szemek megvetően szórtak rá villámokat, és a lány újból ficánkolni kezdett.

- Bár, te sosem, hogy is mondják... bírtad a búrámat.. - Keserűen felnevetett. - Hidd el, az érzés kölcsönös. Még csak nem is hasonlítasz a nővéredre. Pedig akkor legalább most úgy tehetnénk, mintha ő lennél.

Színpadiasan felsóhajtva állt fel, miközben a lány valószínűleg tovább szidta.

Az ajtónál visszafordult.

- Ha abban reménykedsz, hogy a pasid megment, hiába. Mondjuk úgy, hogy... kiiktattam. Szóval reménykedjünk, hogy a testvéred együttműködő lesz. - Elvigyorodott. - Bár, ahogy őt ismerem, hamar megszabadulok tőled. - Így vagy úgy mindenképp.

oOoOo

Másnap napnyugtakor a külvárosban Rochelle a vérfarkas terepjárójának anyósülésén ült, hatalmasra kerekedett szemekkel.

- És még azt hittem, hogy a vámpírok stílusa a puccos, fellengzős kastély meg az ilyesmi.- mormogta maga elé. Addigra Vincent kinyitotta a nagy kaput – távirányítóval. És volt képe szerényen elvigyorodni.

- Ez nem kastély, csak egy ház. Egy jó nagy... ház.

A lány hitetlenkedve pillantott rá, majd újból visszanézett az előtte elterülő birtokra.

Miután reggel felébredtek, a nőnek eszébe jutott, hogy még nem is járt Vin külön birtokán. Így aztán a férfi megígérte, hogy megmutatja neki a „lakását”.Nos, khmm. Úgy látszik fogalomzavarban szenved a fiú.

A szépen megmunkált fa- és téglakerítés után isten tudja hány hektárnyi területen nyúlt el a körbekerített birtok. Az apró köves kocsibejáró mentén virágágy terült egészen a garázsig – Rochelle fogadott volna hogy annak az ajtaját sem kézzel kell nyitogatni. A „csak egy ház” falai kőből épültek, de úgy nézett ki, mintha még egy bomba sem tudná megrázni őket. Nem volt emelet, inkább vízszintesen terjeszkedett az épület.

Tuti, hogy van medencéje. - gondolta Rochelle, miközben gyanakodva mustrálta.

Pár perccel később elégedetten vigyorgott magában. Bingo. A ház déli részén, hátul négyszögletes medence terült el, amihez nagy, üveg tolóajtón keresztül lehetett eljutni. Előtte jártak a konyhában, az étkezőben – ahol egy egész sereget lehetne etetni, meg néhány hálószobában. Még maradt szoba felfedezetlenül.

- De most komolyan. A kis, szerény, magányos vérfarkas, aki a világtól, mindentől és mindenkitől elzártan él a mocsárban egy icipici fakunyhóban, nem ismeri a modern világot, az elektromosság szót meg még csak hallani se hallotta... - mondta az alakváltó a vérfarkas ölében ülve, két falat sült hús között, amikor már a hatalmas asztalnál ettek.

Vincent megvonta a vállát, és felé nyújtott egy villányi törtkrumplit.

- Nos, nem minden pontja igaz egyes esetekben...

- De ha ekkora házad van, akkor miért nem ez a központ?

- Már évtizedekkel ezelőtt felajánlottam a többieknek, amikor még nem is volt ennyire kiépítve sem, de végül nem lett megszavazva. Valószínűleg védettebb is lenne egy belvárosi kávézónál, de Salime foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, és azt mondja, amíg titokban tartjuk a létezésünket, nem kell hatalmas védelem, és amúgy is feltűnő lenne Las Vegas szívében valamilyen támadás.

Így mondjuk érthető volt. De...

- Hogy gondozol ekkora kastélyt? Mert a miénk, jobban mondva Jonah-é San Franciscoban sem volt kicsi, mégsem győztük volna magunk a fenntartását. Jonah nem is engedte volna. - Bár Marguerite vezette a háztartást, legfőképp a főzést és a kertészkedést szerette, a halála után minden felborult.

- Időnként idehívok egy kis brigádot, akik elintéznek mindent. Nem olyan sokszor vagyok itt, ezért nem is olyan nagy a kosz és a rendetlenség. Ilyenkor hagynak itt egy rakás ételt is.

Amik isteni finomak voltak, mert ráadásul, mint kiderült, pont aznap járt ott a csapat. Amikor végeztek, Rochelle összeszedte a használt tányérokat és evőeszközöket, majd indult volna a konyhába, de Vin karja megfeszült a derekán, és nem engedte.

- Csak nem gondolod, hogy kihagyjuk a desszertet, Cicuska? - A lány lélegzete elakadt, de Vin csak körbenézett az asztalon, majd egy idő után odahúzott süteményestálat.

- Sajnos nincs gyümölcs, így be kell érnünk sütikkel. - mondta elszontyolodva. De a lány nem igazán bánta, mert már attól is elfutotta a forróság, hogy az előbb Vincent desszertet emlegetett. Nincs szükség lédús eperre a további (ét)vágyokozáshoz.

Na nem mintha a habos – csokis- krémes csodákkal nem lehetne játszani...

Valószínűleg a vérfarkasának is hasonló gondolatok járhattak a fejében, mert az első néhány kulturált falat után megcsókolta, így letakarítva az állítólag csokis száját.

• Mmm... itt is van még. - morogta Vin, miközben már a szája sarkánál járt. - És itt is... itt is...

Közben észrevétlenül a sütikhez nyúlt, és egy különösen habos tetejűt fogott meg. Miközben tovább csókolgatta, a nő nyaka tiszta hab lett. Vin nem tudta, hogy történhetett.. Így viszont azt is le kellett takarítani. Milyen kár!

Rochelle rosszallóan megrázta a fejét, de amikor Vincent végighúzta a nyelvét a nyakán, már teljesen megadta magát. Kéjesen sóhajtva hátrahajtotta a fejét , miközben magához szorította a férfit. Addigra a lába már annak két oldalán támaszkodott a széken, de ő még közelebb akart lenni hozzá.

Vin lustán nyalogatta és harapdálta a nyakát, majd halkan morgott amikor a lány kör-körös mozdulatokkal hozzádörgölőzött.

Istenek, már a bugyija is teljesen nedves volt, pedig még egy darab ruhát sem vettek le. Ez a pasi aztán profi módon értett ahhoz, hogy hogyan izgasson fel egy nőt...

Ekkor Rochelle vágytól elködösült tudatában egy gondolat tört felszínre. A vérfarkas pedig éppen ezt a pillanatot választotta arra, hogy felálljon, az alakváltót a fenekénél fogva magához szorítva tartsa, és elinduljon a fő hálószoba felé.

Shelly mégis elhúzódott.

- Vin... hány nőt... hoztál már ide? - kérdezte levegő után kapkodva.

- Az ebédlőbe? Egyet sem ettem még meg. - Ezzel vissza akart térni a nő szájához, és elérték a hálót is.

A másik megrántotta a haját.

- Komoly vagyok, vérfakas.

- Én is, cicamica. Egyetlen nő sem járt még a házamban Még a takarítást is férfiak végezték.. - mondta a férfi egyenesen a szemébe nézve, miközben a hátára fektette az ágyra.

Eltelt néhány másodperc, míg Rochelle a száját harapdálta, mintha azt mérlegelné hihet-e neki. Végül halványan elmosolyodott, és Vin teste köré fonta magát.

- Ez esetben, örülök, hogy én vagyok a vérfarkaslak első nője.

Aztán, mielőtt még Vincent féltékeny lehetett volna a saját házára, szenvedélyesen megcsókolta. Nyelvével végigsimított a feszes ajkakon, megharapdálta az alsót... majd egy pillanat múlva már a férfi irányított és forrón tapadt össze a szájuk, a fogaik összekoccantak miközben nyelvük táncot járt.

Rochelle elkezdte kigombolni a vérfarkas fekete ingét, de annak nem volt ekkora türelme. A lány még csak a második gombnál tartott, amikor Vin egy mozdulattal végigszakította a felsőjét, majd felhevült bőrére tapadt, csipkés melltartója fölött. A kosarait lehúzta, így tálalva el maga előtt a nő melleit. Forró kezei felfedezőútra indultak a buja halmoktól egészen a farmere gombjáig, majd hátrasiklottak a nő formás, feszes fenekére. Rochelle nyögdécselt, a vérfarkas erős ujjai pedig gyúrogatták, masszírozták a hátsóját, miközben ezzel már fájdalmasan lüktető erekciójához szorította az alakváltó édes kelyhét. Csak ne lenne rajtuk farmer...

Mikor azonban tett volna valamit ez ügyben, a lány lefogta a kezét... és hirtelen pozíciót váltott. Ezzel annyira meglepte a vérfarkast, hogy az hagyta is. Így Rochelle került felülre. Lovaglóülésben rátelepedett a csípőjére, amitől Vin felszisszent és megrándult. Úgy érezte, a farka menten felrobban.

Ekkor azonban a nő végignyalta a nyakát, végighúzta kezeit a karján, és megragadta az ő nagy kezeit.

- Ragadd meg a fejtámlát! - suttogta rekedten, majd megharapta a fülcimpáját.

- Rochelle... - morogta figyelmeztetően a férfi... de megtette amit kért. Igaz, így már az ujjpercei is sajogtak.

Az alakváltó felegyenesedett, lassú mozdulattal hátranyúlt, és kikapcsolta a melltartóját. Vincent torkából mély morgás tört fel... ami még hangosabb lett, amikor a lány vonaglani kezdett, és lusta simításokkal végighúzta kezeit a felsőtestén. Elidőzött a melleinél, majd lejjebb siklott, be a a nadrág alá... A férfi perzselő arany tekintete minden mozdulatot követett.

Shelly félrebillentette a fejét, beharapta az ajkát... majd előredőlt.

- Jó fiú.

Megcsókolta a vérfarkasát, miközben folytatta az ing kigombolását. Forró csókösvényt húzott Vin ajkaitól az állkapcsán át a nyakán lefelé. Ráharapott a kulcscsontjára. Majd minden fokozatosan felfedett felületet csókokkal borított be. Mire az egyik lapos mellbimbóhoz ért, ráharapott, majd megnyalta, a férfi erősen zihált, és bőre verejtéktől csillogott. Tovább kényeztette kemény mellizmait, majd áttért a z izmos hasára, közben a kezeivel folyamatosan simogatta.

Vincent káromkodni kezdett, amikor végül végigsimította a nadrágja elejét, és szemével fogva tartotta a vérfarkas tekintetét.

Lassan kigombolta a farmert, még lassabban húzta le a cipzárt... már meg sem lepődött, hogy a férfin nem volt alsógatya.

A kezébe fogta a vastag hímvesszőjét, mire Vin hátravetette a fejét a párnára, és felnyögött.

Rochelle végighúzta a nyelvét, egészen a tövétől a tetejéig, majd a szájába vette. Ekkor a farkas nem bírta tovább, és mielőtt még figyelmeztethette volna, egy üvöltéssel kísérve eljutott a csúcsra. Forró magja szinte égette a lány torkát, aki minden cseppet kiélvezett, majd tovább kényeztette... volna.

Azonban a vérfarkas póráza teljesen elszakadt, és valósággal letámadta a nőt. Letépte róla a nadrágot, a bugyit, a hajába markolt, és a következő pillanatban már benne volt, miközben a száját falta és kezeivel minden porcikáját újra felfedezte. Rochelle azonnal elélvezett.

Vin csípője vadul mozgott, majd a lány is emelgetni kezdte magát, így érve el, hogy a férfi még mélyebbre hatoljon, miközben a szobát megtöltötte az egymáshoz csapódó testek nedves hangja és kettejük nyögései, zihálása.

Az alakváltó végigkarmolta az izmos hátat, majd megragadta a vérfarkas kemény fenekét, ezzel ösztökélve még gyorsabb iramra. Annak karmai a combjába mélyedtek, és a gyönyör és fájdalom keveréke ismét a csúcsra repítette. Mindkettőjüket.

Shelly beleharapott Vincent vállába, mert úgy tűnt, ez volt élete leghosszabb élvezése.

Mikor végül vége lett, még számos orgazmus után, mindketten remegtek, és izzadtság fedte őket. A vérfarkas súlya az alakváltóra nehezedett, de ő ezt egyáltalán nem bánta. Még mindig kapkodva vették a levegőt, szívük vad iramban vert, de úgy tűnt, egyszerre.

Rochelle a férfi hajába túrt, másik kezével a hátát simogatta.

- Csak hogy tudd, még mindig utálom a cicamicát.- lihegte rekedten a korábbi megnevezésre célozva.

Vin felnevetett, nyomott egy csókot a nyakára, majd kissé felemelkedett, megcsókolta a száját is, de nem húzódott ki a testéből.

- Szeretlek. - mondták ki egyszerre, majd mindketten elmosolyodtak.

Végül a farkas teljesen el- és kihúzódott, a hátára gurult, de azonnal magához húzta a lányt.

- Fürödnünk kellene. - mormogta maga elé Rochelle, bár kezdett olyan érzése lenni, hogy egy-egy - (sok) -kör után a farkasával soha nem lesz erre ereje.

Vin is fáradtan nyögött fel. Egy idő múlva azonban felült.

- Csak ott ragadunk, ha én is most megyek.- figyelmeztette az alakváltó, mikor. őt is húzta volna magával. - És én nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én belehalnék még egy menetbe.

A férfi felnevetett, de nem vitatkozott, csak megcsókolta, és bement a fürdőszobába.

Rochelle elnyúlt az ágyon, fejét belefúrta a párnába, és magára húzta a takarót. Éppen lehunyta volna a szemét, amikor csipogni kezdett a telefonja, amit korábban az éjjeliszekrényre mentett.

Anélkül, hogy odanézett volna, lassan nyúlt érte, majd félig csukott szemmel nézte meg az üzenetet.

Azonnal magához tért, ereiben meghűlt a vér.

Amikor Vincent kijött a fürdőből, még mindig meredten bámulta a képernyőt. Az ismeretlen számról érkező SMS-t.

„Ha nem szeretnéd, h Húginak baja essen, tal: éjfél, Tó, EGYEDÜL”