20. rész

18 +  :)

 Odakint jó idő volt, ezért Rochelle teljesen lehúzta a Range Rover ablakát, miközben a kocsi csak szelte az utat a városban. Vincent mosolyogva nézte, ahogy élvezi a beáramló levegőt. Ugyanakkor az áramlat az illatát is csak felerősítette, és a férfi felé sodorta. Bár mihelyst felöltöztek már indultak is, most is szüksége volt akaraterejének utolsó cseppjeire, hogy ne húzódjon le valahol az út szélére, már a belvárosban. De ahová igyekszik, az még jobb lesz. És a lánynak sejtése sincs, mi vár rá. Még szerencse, hogy nincs olyan messze a hely. Bár ez is olyan lesz, mintha az országot utaznák át.

És valóban, nem is tudta, mennyi idő telt el, csak azt, hogy neki egy egész életnek tűnt, mire elérték a tavat. A Mead – tó hozzájuk legközelebb eső ága, a Las Vegas Bay kisebb hegységek és néhol csupasz, néhol füves puszták között terült el. Ugyan voltak szabad strandok és kedvelt, népszerű helyek a környékén, Vincent egy olyat akart választani, ahol rajtuk kívül nincs senki.

Jóval az érkezésük előtt bekötötte a lány szemét. Amikor kiszálltak éppen egy puszta közepén, Rochelle arcán látszott, hogy nem érti, mi olyan különleges ezen a helyen nem érzett semmi erdőt, virágot, vagy fát.. Nagyot lélegzett, és ekkor valószínűleg megérezhette a víz illatát.

A férfi közelebb vezette a tóhoz, majd levette a szeme elől a kendőt. Hallotta, ahogy az alakváltónak elakad a lélegzete a táj láttán. Bár elmondás alapján talán nem így tűnik, de a tórész látványa az elnyúló horizonttal , hegysziluettekkel és még több vízzel valóban elbűvölő volt.

De ami annál is gyönyörűbb, az az előtte álló nő.

Lehajolt, és belecsókolt a nyakába.

- Gondoltam, örülnél egy kirándulásnak. De mehetünk egy kaszinóba is, ha gondolod. - mondta, miközben hátulról átfogta a derekát. - Persze, ott nem ajánlanám a párducalakot. - Tudta, hogy a lány nem egy szerencsejátékos típus, a szórakozóhelyek közül is mindig csak valamilyen kisebb klubba mentek a lányokkal.

Rochelle megpördült, nyomott egy gyors csókot a szájára, majd villámgyorsan lerúgta a cipőjét, zoknikkal együtt, és már a nadrág következett, amikor Vin magához tért a ledöbbenéséből.

Semmi nyavalygás, hogy „világos van, meglátnak”, vagy „fúj, én nem megyek természetes vízbe!” – ami mondjuk furcsa lett volna egy alakváltótól, de akkor is – vagy bármi, egyszerűen bevetette magát meztelenül a vízbe. Ami viszont a reggeli köntösös akciójához képest volt furcsa. Na nem mintha panaszkodna, nagyon is örült.

Még mindig hitetlenkedve rázta a fejét, amikor a lány már a mélyebb vízben járt, alábukott, majd előtűnt és kiemelve a kezét a vízből mutatóujjával hívogatni kezdte, miközben ravaszul vigyorgott rá.

- Hát jó, ha az a macska még várhat... - mormogta az orra alatt, ő is elkezdett vetkőzni – akkor lássuk el egy másik macska szükségleteit. Te akartad, cicuskám.

Magán érezte Rochelle éhes, vággyal teli nagy szemeit, miközben egyre közeledett felé. Lemerült, és a lány előtt bukkant fel. Ahelyett azonban, hogy megcsókolta volna, megpördítette, és úgy húzta magához. A lány lélegzete hallhatóan elakadt, ahogy a kemény vesszője a hátának aljához szorult.

A férfi lehajolva végignyalta a nyakát, majd a fülcimpáját, miközben a kezei már el is indultak felfedezőútjukra. Az egyikkel a lány félig víz alatt levő melleit vette célba, a másik pedig lesiklott a lapos hasán, a sötét háromszög felé.

A nyakáról egy pillanatra sem vette el a száját, szívogatta, harapta, nyalogatta, csókolta. A lány mellbimbói szinte azonnal megkeményedtek, és a lába köze sem csak a víztől volt nedves. Amikor a férfi néhányszor végigsimította, majd egyik ujjával beléhatolt, Rochelle torokhangon nyögdécselt és a fejét hátravetette a férfi vállára.

- Na jó, szerintem ennyi elég volt mára. - suttogta nagyon halkan és kissé rekedten Vin. Az alakváltó elméje elködösült, nem fogott fel semmit, csak azt tudta, mindjárt megőrül a vágytól.

A következő pillanatban azonban a férfi már elhúzódott, megfordult és lassan elindult kifelé.

- Mi van? - bukott ki a lányból amikor végre felfogta a helyzetet. Hogy az a szemét...

Vincent vállat vont. Vállat. Vont!

- Azt hittem, futni akarsz egyet, ez minden. - mondta mosolyogva, bár annyira kívánta a nőt, hogy az már fájt. Szándékosan lassan ballagott kifelé, és még szélesebben vigyorgott, amikor lendületes mozgást észlelt hátulról.

Shelly olyan gyorsan termett előtte, hogy még ő is meglepődött.

- Szóval így állunk... - morogta. - Tudod, drágám, engem nem könnyű átverni. És épp ezért tudom, hogy neked ez – hirtelen megragadta a víz alatt a férfi vastag hímtagját – éppen olyan kínzás. - egyre közelebb hajolt a férfihoz, és egyre erősebben szorította odalent.

Vin hosszan felszisszent.

- De én nem vagyok gonosz. - suttogott tovább az alakváltó. Megnyalta a férfi ajkát, és a kezét elkezdte le-föl mozgatni.

A vérfarkas más körülmények között gyanúsnak találta volna ezt a fordulatot, ha nem az orgazmus szélén állt volna máris, és lett volna akár egyetlen ép gondolata . De úgy érezte, hogy az egész teste lángol, és belehal, ha nem kapja meg azonnal a nőjét.

Felemelte, a következő pillanatban már bele is hatolt, és Rochelle a dereka köré fonta a lábait. Egyszerre nyögtek fel. Tövig elmerült benne, a nő hüvelye forró, selymes satuként szorította. Lassan visszahúzódott, majd erőteljesen pumpálni kezdett, és a szájába vette az egyik mellbimbót, és szívogatni kezdte.

Shelly a férfi vállába harapott, így nyomva el a sikoltását, amikor elévezett. Végigkarmolta az izmos hátát, miközben a férfi hangosat kiáltva követte a csúcsra. A lány még nedves hajánál fogva felrántotta a fejét és vadul megcsókolta.

Vin ekkor teljesen kihúzódott belőle.

- Ha abba mered hagyni, esküszöm, ezután szopránban énekelsz. - morogta a férfi nyakába Rochelle.

A vérfarkas azonban csak kicipelte a vízből, mintha nem is hallotta volna.

- Hé! Vérfarkas! Ha nem tűnt volna fel...-kezdett zsörtölődni a lány.

Vincent ekkorra már letette a földre, a hátára. De ahelyett, hogy ráfeküdt volna, végigcsókolta a melleit, majd a hasát, és még lentebb.

- Mi a … Vin... - A férfi szája az érzékeny húsán belefojtotta a szót. Nem jött ki hang a torkán, csak rekedt nyögdécselés. A vérfarkas hajába temette mind a két kezét, így tartva magánál, és nem tudta megállni, hogy ne mozgassa a csípőjét, megpróbálva a helyes ponthoz vezetni a forró nyelvet.

Vincent sokáig kínozta hosszú, mély nyalintásokkal, szívogatásokkal és forró csókokkal, mindig akkor véve vissza, amikor a lány majd szét robbant. Még három orgazmushoz juttatta a szájával – és az ujjaival. Nem tudott betelni vele, és azt gondolta, az egész örökkévalóság is nagyon rövid idő lenne ilyen szempontból. Rochelle pedig úgy érezte, ennél többet már nem tud elviselni.

Ekkor azonban a férfi fölötte termett, és ismét birtokba vette a testét.

- Annyira gyönyörű vagy. - suttogta a szájába. - És finom. - folytatta egy csók után, miközben lökött egyet – És az enyém.

Ez után már nem voltak szavak, csak a vágy, a szenvedély hangjai.

Jó idő múlva – egyikőjük sem tudta mennyi – Rochelle a vérfarkas mellkasára hajtott fejjel pihegett, a poros földön, meztelenül, nappal. Dorombolva.

Vin a haját, karját, testét simogatta, és átkozottul jó érzés volt. Bár biztos volt benne, hogy nem tud majd normálisan járni egy darabig. Lassan visszatért a légzésük a normális kerékvágásba, a szívükkel együtt.

A férfi megcsókolta a feje búbját.

- Gyere, menjünk csobbanni.

- Ha most azt mondod, hogy te fel tudsz állni, megeszem a kalapom. - mormogta félálomban az alakváltó.

- Sajnálom, kicsim, bármennyire is tetszik nekem a dorombolásod, nem aludhatunk itt. Te is tudod. - mondta Vin, miközben felült, és gyengéden felhúzta a lányt. - Gyere, majd én megmosdatlak.

Óvatosan felemelte a nőt, bevitte a vízbe, és lassú simításokkal lemosta a port róla, és az egyéb... dolgokat. Közben igyekezett nem arra gondolni, mit is jelent neki ez a lány. Azt tudta már, hogy az egyetlen párja, de egyre mélyebb érzelmek kötötték hozzá. És ha a lány nem így érez, vagy megismétlődik a régi történet... úgy érezte, nem élné túl.

Mert az idő múlásával, egyre inkább beleszeretett. Igen, szerette Rochelle-t. Belezúgott egy macskába, egy igazi vadmacskába.

Régebben ezért aggódott volna a saját elmeállapotának épsége miatt, mert általában nem a vad, harcias nőket szerette, de most, ebben a pillanatban csak a mának élt, és boldogan felnevetett. Igaz, arról fogalma sem volt, a másik mit érez iránta, de az biztos, és kerüljön bármibe is, ő nem fogja elengedni maga mellől.

- Mi olyan nagyon mulatságos? - kérdezte gyanakodva, még mindig kipirult arccal az ő gyönyörű, vad alakváltója. De ő is elmosolyodott. Imádta a férfi mosolyát, nevetésének hangját.

- Semmi. Egyszerűen, túl tökéletes vagy, hogy igaz legyél.

Shelly hatalmas szeme felcsillant, majd rámosolygott, végül megpuszilta az arcát.

- Szeretnél egyet futni? Mármint, négy lábon.

- Uhh. Nem hittem volna, hogy ezt valaha kimondom, de... nem. Jelenleg a kisujjam megmozdítása is komoly energiát igényel, ami nekem nincs, szóval... majd legközelebb, azt hiszem.

Vin ismét felnevetett, miközben már odakint szárítkoztak a parton.

- Lesz legközelebb? Azt hittem, haragszol és utálsz. - mondta vigyorogva.

- Hát, nem is mondtam, hogy veled. Legfeljebb majd kerítek valami dögös pasast a környékről, aki elvisz. Nem nagy ügy, hidd el, sok jelentkező lenne.

A férfi arckifejezése láttán ő kacagott fel, ismét megcsókolta, majd elindult a kocsi felé.

- Gyerünk, öregúr, várnak rám a vegas-i fiúk. -szólt hátra a válla fölött.

Úgy tűnt, ezen a napon Vincent nem tudott nem mosolyogni. Most is így indult az alakváltója után, miközben figyelte, ahogy érzékien ringó csípővel az anyósülés felé veszi az irányt. Nagyon nagy kár, hogy volt rajta ruha.

Amikor beszállt és beindította a motort, arra gondolt, hihetetlen, mennyire felforgatta az életét, és mennyire el tudta terelni a figyelmét ez a nő az összes problémájáról... és minden másról.

19. rész

 Rochelle a futópadon szelte a képzeletbeli kilométereket – megint. Már a napi edzés vége felé járt, és csak Rio volt vele. Igazából már így is tovább tartott a szokásosnál – megint -, de Shelly nem tudta, mi mást csinálhatna – már megint . Igazából, már nem is figyelt a mozdulatokra, csak elmélyedt a gondolataiban.

Aggasztotta Vincent állapota. Miután hazaért és közölte a hírt, sokáig csak szótlanul tartotta a karjaiban a lányt, aki nem tudta, mit tehetne. Nem sokkal később a férfi egy gyors csók kíséretében küldte edzeni, elutasítva az alakváltó segítségnyújtó, vigasztaló, bármilyen kérdéseit, mondván, hogy meg lesz egyedül, talán jót is tesz neki. A lány reménykedett, hogy így lesz, tapasztalatból tudta, hogy az ilyesfajta megrázkódtatásokon elsősorban magának kell túllépnie, kitisztítania a fejét.

De akkor is, aggódott.

Arról nem is beszélve, hogy mióta bejött, Rio sem szólt túl sokat, csak ha a nő kérdezett valamit. Ami nagyon - nagyon nem vallt rá. Egyáltalán. Rochelle nem tudta eldönteni, hogy mi járhat a vámpír fejében, jó vagy rossz, esetleg vele volt-e baja. Bár furdalta az oldalát , végül mégis úgy döntött, nem kérdez rá. Lehet, hogy egyszerűen csak mindenkinek összevont szemöldökös-gondolkodj napja volt. Biztosan, véletlen egybeesés.

És ha ez nem lenne elég, délután kapott egy SMS-t, miszerint : „ Tudom, hol vagy! ” Szám nem jelent meg. Először azt gondolta, biztos valami vadbarom szórakozik, de ez is folyamatosan visszatért a gondolataiba. Tisztára olyan volt, mint a horrorfilmekben. „Hét nap múlva meghalsz”, meg ilyesmik. De végül arra jutott, hogy csak paranoiás.

Így hát nem volt mit tennie. De ettől a sok gondolkodástól a végén még skizofrén lesz. Levezetésképp lassú kocogótempót vett fel, miközben a kikészített kis törölközővel törölgette az arcát és csupasz karját. Ez után végzett néhány nyújtást. Végül elköszönt Rio-tól – aki miatt éppen újabb traumán ment át a bokszzsák – és halkan kisompolygott.

A szobájába érve úgy döntött, gyorsan lezuhanyozik, aztán felhívja a húgát. Legalább a beszélgetés eltereli a figyelmét. Utoljára neten csevegtek, webkamerával. Most, hogy belegondolt, az is már pár napja volt. Jó lesz újra hallani a hangját. Persze örült volna, ha Jonah-ét is hallja, legalább egyszer, de ilyenkor „ne legyünk telhetetlenek” tanács ? - elv? - szerint próbált gondolkodni.

A gyors zuhanyból hosszú, lazító forrózuhany lett, teljes hajkezeléssel egybekötve. Végül törölközőt tekert a hajára, gyorsan szárazra törölte a testét, felkapott egy köntöst, és leosont a konyhába. Úgy érezte, szüksége van egy nagy adag fagyira.

Salime éppen új adag kávét őrölt, valami furcsa módszerrel, saját kezűleg. Kis mosolyt küldött felé, amikor meglátta. Tehát mindenki megtudta a nagy fejleményt. Persze, ez nem csoda, tekintve, milyen szoros „család” az övék.

- Nem tudod, hova lett Vin? - kérdezte összevont szemöldökkel a boszitól. Nem hallotta a szívdobogását, és az illatát sem érezte a folyosóról odafönt.

Sally kérdőn nézett rá.

- Te hogy-hogy nem tudod? Azt hittem, szólt.

- Engem csak elküldött az edzőterembe azzal, hogy ő a szobájában lesz.

- Nos, vagy egy órája elment a kocsijával, a tóhoz.

- Lehet, hogy oda kellene mennem. - tűnődött az ajkába harapva az alakváltó.

Inkább magának mondta ezt, mint a másik nőnek. Egyrészt nagyon szeretett volna ott lenni a vérfarkassal, hogy tudja, mellette van. És mi van, ha megtámadják? Szinte késztetést érzett arra, hogy utánamenjen. Azonban ott volt a „magában-kell-elintéznie” elmélet. Na meg, hogy nem is mondta, hova megy, és nem is tudta volna a lány, pontosan merre kellene mennie. Habár, volt egy olyan érzése, hogy a szíve után. Ami elég nyálasnak és közkeletűnek tűnt, de valószínűleg igaz.

A boszorkány azt tanácsolta, mivel nagyon régóta ismeri Vint, hogy ilyenkor igazán egyedül szeret lenni, csak idegesíti más jelenléte, bár nem tudta, mi történne, ha a a „más” a párja lenne.

Végső soron mégis az eredeti program mellett voksolt, így a „Hívd fel a húgit és közben aggódj!” című műsor főszereplőjévé vált.

Sokáig beszélgettek, ami könnyített valamennyit Rochelle feszültségén. Olyan jó volt hallgatni, hogy a kistestvére nagyon boldog, és „otthon” minden rendben van. Sunny szerette volna, ha ő is meglátogatja őket. Nővérét a gondolatra több érzelem is elöntötte. Egyrészt izgatottság és öröm, hogy újra láthassa régi otthonát. Másrészt azonban tartózkodás is, mert nem tudta, hogy milyen hatással lenne ténylegesen rá, főleg, ha összefutna mostohaapjával. Vonakodva, de megígérte, hogy egyszer majd hazaugrik. Azt nem mondta, mikor.

Miután letette a telefont, csak ült némán, és nézett ki a fejéből. Hirtelen olyan zsibbadtság és fáradtság tört rá, hogy nem hitte, hogy fel tudott volna állni. Nem is sejtette, hogy így kifárasztotta magát.

Úgy ahogy volt, köntösben dőlt végig az ágyon. Szerette volna megvárni Vincentet, de a teste nem engedelmeskedett az elméjének, a szemei majd' leragadtak. Győzött a fáradtság, Rochelle hamarosan már mélyen aludt.

Már világos volt odakint, amikor felébredt. Azonban nem tudott az ablak felé fordulni, mert valaki hátulról átölelte. Mosolyogva simított végig az erős karokon, de … Soha nem fogja észrevenni, hogy a vérfarkas ki-be járkál a szobákból, miközben ő Csipkerózsika – álmát aludja?

Vin sötét fejét a lány nyakába fúrta, úgy aludt. Rochelle szeretett volna megfordulni, izmos, kőkemény, forró mellkasához dörgölni az arcát, csókolgatni, de nem akarta felébreszteni a farkast. Így hát olyan közel tolatott hozzá, amennyire csak tudott, majd nem tudta magát visszafogni, dorombolni kezdett, amikor a fenekénél megérezte a férfi iránta érzett vonzalmának kemény, vastag jelét. Hirtelen felforrt a vére, terjedt az egész testében, míg végül nem bírta, és mocorogni kezdett.

Ekkor megrezzent az éjjeliszekrényén a telefonja. Megnézte, valaki rejtett számon hívta. Most indul a hét nap? Óvatosan kibújt Vincent karja alól, miközben nyomott egy puha csókot a másikra, ami a feje alatt volt.

Mikor felállt, rádöbbent, hogy nincs rajta a köntös. Gyanakodva nézett az alvó férfira, de gyorsan felkapta a ruhadarabot , a telefont , és jobb híján besurrant a fürdőszobába. Valamennyire az is tompít a hangon. Ódzkodva emelte a füléhez a kis kütyüt.

- Halló!

- Szép jó reggelt, cicamicám! Ilyenkor még korán van arra felé is, igaz?

Ettől a hangtól a hideg futkosott a hátán. A nyakán is felállt a szőr.

- Honnan tudod a számom? - sziszegte . - Honnan tudod, hogy hol vagyok?

- Hát így kell köszönteni a rég látott és hallott barátod... fiúdat?

- Szerintem elég egyértelműen a tudtodra adtam, hogy nem vagy a pasim, amikor otthagytalak a ribancaid bugyijaival együtt, Rodney. - morogta fojtott hangon a lány.

Válaszul egy gúnyos kacajt, és egy „majd meglátjuk”-ot kapott. Rohadt szemét disznó!

- Mit akarsz? És örülnék, ha válaszolnál a kérdéseimre.

- Ó, Rochelle, te mindig is ilyen voltál. Megrögzötten ragaszkodsz ahhoz, hogy ha valaki hív, az akar is valamit. Bár, jobban belegondolva, cicamicám, valóban akarok valamit. Tudod, csak a hangodat hallani.

A nő morgására ismét csak felkacagott.

- Rochelle? Kivel beszélsz? - jött a szobából a tompa, álmos, mély hang, majd léptek hangzottak az ajtó túloldalán. A lány arra kapta a fejét, majd vissza.

- Hű, máris felszedtél valakit? - Rodney mézes-mázos hangjába mintha egy kis indulat vegyült volna. Na igen, soha nem bírta elviselni, ha nem ő az első. Először a szüleinél, aztán nagyjából az összes környékbeli nőnél. Mennyire hülye volt, hogy leállt egy ilyennel!

- Nos, mit ne mondjak, elég felejthető vagy , igen . Az ágyban meg pláne. - Tudta, hogy ezzel sérülékeny kis lelkébe gázol a fickónak. -Üdvözlöm az aktuális nődet! - Tuti, hogy van. - Ja, és tegyél egy szívességet, rohadj meg, Köszipuszi.

- Nem végeztünk, cicamica, még...

Akkora Vincent már mögötte állt, és megpróbálta elvenni tőle a telefont. Mély morgások törtek fel a torkából, de Rochelle még gyorsan kinyomta.

- Ki volt az? - nézett rá szigorúan a vérfarkas, amikor szembefordult vele.

Az alakváltó felemelte az állát.

- Lényegtelen. - Vele nem fogja senki eljátszani az „én vagyok az úr a háznál, azt teszed amit mondok „ játékot.

- Ne hazudj! Az a pasas volt, ugye? A volt … hogy is mondtad, pasid? Mit akart?

Én lennék a legboldogabb, ha tudnám.

Végül egy sóhajjal megadta magát.

- Nem tudom. Semmit. Hagyjuk most ezt, oké? . Nem akarok erről beszélni. Kérlek. - halkította le a hangját a lány, miközben bezárta a köztük lévő távolságot

A férfi is mély levegőt vett, köré fonta karjait, és megcsókolta a halántékát.

- Azt hiszem, véletlenül össze kellene futnom azzal az alakkal. Úgy is van dolgom arra felé, valahogy csak felismerem... - mormogta a vérfarkas.

- Vin... - szólt rá Shelly, de közben már kuncogott. - Ha tehetném, saját kezűleg nyírnám ki azt a kretént, hidd el, de nem ér annyit. Nem éri meg .

- Hát, talán majd egy szép napon. - érkezett a szomorkodó válasz.

Rochelle hozzábújt, és harapdálni kezdte a nyakát.

- Hogy vagy? - kérdezte kissé megkomolyodva a férfitól.

- Ha folytatod, amit elkezdtél, akkor kiválóan.

A lány elhúzódott, és ránézett amolyan „Tudod, hogy értem” pillantással. Vincent ismét sóhajtott, de nem válaszolt, csak visszahúzta magához.

- Szeretném, ha eljönnél ma velem valahová. - suttogta a hajába.

- Őőő, oké, de... biztos, hogy jó ötlet ez? Nem veszélyes rád nézve ? Nem kellene valamit... - hirtelen megtorpant. Miért hozza fel ezt a témát? Idióta.

- Tennünk? . Nem. Igen. Nem tudom. Most az egyszer, fogalmam nincs, mit csináljak. - válaszolt szomorúan Vin. - Egyelőre, szerintem ők is terveznek.

Rochelle a kezeibe fogta az arcát, és megcsókolta, majd ismét szorosan hozzábújt. Úgy sejtette, most mindkettejüknek szüksége van erre.

- Jut eszembe, miért is ébredtem meztelenül? - kérdezte, megpróbált szemrehányó hangon beszélni, de egyben oldani is a hangulatot, és felnézett a vérfarkas arcára.

- Nem úgy aludtál el? - pislogott ártatlanul amaz. Lehajolt, és megharapta a lány fülcimpáját. - Nem értem, egyáltalán minek hordasz ruhát. - suttogta a fülébe, a meleg levegő cirógatta az alakváltó érzékeny bőrét. A keze lecsúszott a fenekére, és erősen megmarkolta azt.

- Javíthatatlan vagy. - kuncogott a nő. - Bár igazad van, lehet, hogy mostantól pucéran kellene járkálnom mindenhová. A folyosón, odalent, a gyűléseken...

Vincent hangosan felmorgott, majd szenvedélyesen megcsókolta, felfedezve, megjelölve a lány szájának minden ceniméterét.

- Ne merészeld. - zihálta rekedten a vérfarkas, amikor végül hagyta, hogy levegőhöz jusson.

Rochelle nem tudott nem elcsodálkozni azon, mekkora hatással van rá. Persze, ez fordítva is így volt. Egy csóktól rá akarta vetni magát, sőt, a puszta látványától.

- Hova is megyünk, főnök? - kérdezte. Beletúrt a dús, fekete hajába, miközben hozzádörzsölte altestét. Ez újabb morgást eredményezett.

- Ha ezt folytatod, az ágyig sem. - válaszolt Vin, majd újból megcsókolta. - Egyébként pedig... az egyik kedvenc helyemre.

18. rész

Rio mélyen a gondolataiba merülve ment be a szobájába, majd fel-alá járkált. Amit az imént látott a folyosón, elindított benne valami olyasmit, amiről eddig nem is volt tudomása. Legalábbis nem jutott a tudata felszínére. 

Persze, sejtette, - tudta - , hogy ez be fog következni, hiszen  a jelek egyértelműek voltak.  Először is, Vin, a barátja -  testvére - territóriális ösztönei és illata rögtön működésbe léptek, amint meglátta a nőt, nemhogy az első csók vagy szeretkezés után. 

Mi sem volt jobb példa erre, mint a múltkori hirtelen telefonhívás, miszerint neki kellett gyilkolókörútra mennie a városba.  Bár a vérfarkas arra hivatkozott, hogy hirtelen mindenki másnak halaszthatatlan elfoglaltsága támadt, Rio nem vette  ezt be . Jobban ismerte Vincntet szinte saját magánál is, a francba is! Na meg arról nem is beszélve, hogy ha az alakváltó tíz méteres körzetébe jutott,  úgy morgott, mint egy bolhás kutya.

Jó, nyilván mindenki tudta, hogy Rio milyen fantasztikusan ellenállhatatlanul szexi, és sokkal jobb nála , de akkor is.

Az igazság az volt, hogy azon kívül, hogy volt valami vonzó és gyönyörű a nőben, nagyon jól kijött Rochelle-lel. Régóta nem érezte olyan jól magát, mint azon a napon, amikor elvitte a hegyekhez. 

És most, hogy látta a sejtelmének egyértelmű bizonyítékát, valahogy összezavarodott, és halvány lila gőze nem volt, mi baja van és miért és hogyan.

Kiment a szobájából, úgy döntött, szétnéz a nagyvárosban inkább. Szó nélkül, hosszú lépésekkel elment mindenki mellett, akivel talákozott. Lehajtott fejjel kiosont a hátsó ajtón.

Mert hát minek is mutogassa az arcát, amikor ha valaki ránéz, csak az irigység, vágy vagy az önbizalom teljes hiánya fogja el?

Szerencse, hogy a kocsiját nem a föld alatti titkos garázsban parkolta le, hanem valami isteni sugallatra csak idekint. Úgy döntött, szétnéz a városban, bár a Nap magasan járt még a derűs, szinte felhőtlen égen. Ilyenkor imádta, hogy ősöreg.

Persze, hihetetlenül jóképű, a korával együtt is, ez tagadhatatlan.

Nem is volt egyéb úticélja azon kívül, hogy innen minél messzebb.  Ki kell tisztítania a fejét. Vagy leinnia magát a poros földig, fényes nappal.

Előre fordulva, felpörgetve a motort elvágtatott a bolt elől, nem törődve a falhoz húzódó alakkal.

oOoOo

A férfi sietve lépdelt végig a barlangi alagutakon. Nagyon fel volt dúlva. Most rázott le vagy két tucat nőt, akik szokás szerint rávetették magukat. Pedig ilyet nem sokszor tesz. Bár, ami azt illeti, nappal sem sokszor volt kint.

Hirtelen az öreg Bill termett elő a semmiből. 

- Uram... itt van a...

- Ne most. - intézte el egy kézlegyintéssel, és tovább sietett. A komornyik azonban utánaszólt, ami rá nem volt jellemző.

- D-de U-uram... Ez fon-fontos...

Blade megpördült, és kivillantotta fogait.

- Azt mondtam, ne most! - morogta.

Az öreg, vékony vámpír elsápadt, míg amúgy sem sötét bőre szinte átlátszott. Mindig is félt tőle, egészen azóta, hogy oly' régen, még a 19. századi Angliában összeszedte  valahol a Temze partján. 

Igen sablonos története volt, gazdag arisztokratából lett bolyongó, koszos hajléktalan, mert öregkorára egy vérengző vámpír rejtélyes okoknál fogva átváltoztatta. Az öreg semmire nem emlékezett arról a néhány napról,  csak az utána elhatalmasodó vérszomjára. És arra, hogy tudta, nem mehet vissza  feleségéhez, gyerekeihez, kis unokáihoz.

Nem akart a saját családja gyilkosává válni. Ezért akkoriban Blade még tisztelte, az akaraterejéért. Annak ellenére, hogy addigra sokakat megölt kora ellenére, a számára fontosakat valahogy meg tudta óvni saját magától. Bár Blade utálta a vámpírokat, valamiért maga mellé fogadta az idős Billt. Azóta többször is bebizonyította hűségét, és  mindig jól szolgálta. Idővel a vérszomját is kontrollálni tudta az angol, legalábbis annyira, hogy ne ölje meg az áldozatát.

Most sűrűn pislogva, kissé remegve nézett fel rá, és a férfi rájött, hogy már egy ideje csak így állnak.

Hirtelen elfordult, és tovább igyekezett az ő része felé, ami nagyobb volt mint bármelyik kinti kertesház.

- Gondoskodj róla, hogy senki ne zavarjon!

Bill már nem szólt utána.

Végigment a magas,  helyenként fáklyákkal megvilágított főfolyosón, míg el nem  ért a végére, a hatalmas, közös "nappaliba", ahonnan minden egyéb nyílt. Az ő szobáit a nagy ovális alakú terem keleti, jobb oldalán nyíló ajtó zárta el. A nagy faajtó mögötti  újabb folyosóról nyíltak a különféle termek. 

Bement az elsőbe, a dolgozószobájába és behajtotta az ajtót. A hatalmas, bükkből készült, nehéz íróasztalon régi és új papírok hevertek, fénnyel itt is gyertyák és fáklyák szolgáltak. A kőfal mellett húzódó szekrények további dokumentumok és könyvek  alatt roskadoztak. A szobában egyetlenegy szék volt, az asztálnál egy hatalmas, magastámlás, trónszerű ülőalkalmatosság az ő számára.

Leereszkedett a vérvörös bársonyhuzatra, hátravetette a fejét, és behunyta a szemét.

Ekkor kopogtatást hallott. 

- Mondtam, hogy senki... 

Ekkor az ajtó kinyílt, és az ember állt a helyén. Magas termetű volt, és a nők valószínűleg azt mondanák rá, hogy "dögös", vagy mi is volt a modern szó rá. Blade előredőlt, és felvonta egyik fekete szemöldökét.

- Híreim vannak. - mondta a fiú mielőtt még megszólalhatott volna. Hangja tétova volt, majd összeszedte magát, és kiegyenesedett.

A férfi humortalanul elmosolyodott.

- Ezt már szeretem. - Hogy a viselkedésére, vagy a jelentésre mondta, azt a hangjából nem lehetett eldönteni. - Mondd. - folytatta szenvtelenül, miközben újból kényelmesen hátradőlt.

Az ember bejjebb lépett, bezárta az ajtót,  majd idegesen beletúrt rövid, barna hajába miközben tett egy-két lépést az asztal felé.

- Tudják.

- Mit is? Esetleg kifejtenéd? - kérdezte Blade. Természetesen tudta, hogy miről van szó.

- Nagyon jól tudja, hogy mit. - vágta rá erősebb hangon az ember.

- Na-na-na! Ennyire felbátorodsz attól a kis adagtól, amit a szolgálataidért  kapsz? Megjegyezném, csak amiatt vagy hasznos számunkra.

Bár valószínűleg azt sem tudta, mit iszik olyankor. Időközönként adni szoktak neki  eredeti vámpírvért. Ettől az érzékei kifinomulnak, s így olyan információkkal szolgálhat, amikkel emberszervekkel nem tudna. 

Azonban a vér függőséget okozott, mivel egy sötét mágus minden alkalommal tett erről. Blade egyszer, régen olyasmit tett, amitől a varázsló az adósa maradt, és gonoszságából adódóan amúgy is bármibe belement volna, ez pedig igen csekély törlesztés volt. Így gyakorlatilag az embert ő írányította, azt tette, amit mondott, csak hogy újra kaphasson a szerből,  remek  beépített kém vált belőle, és a mágiának köszönhetően nem is látszott a külsején.

- Mit hallottál? Pontosan.

- A te... a vérfarkas mondta a nőjének. Azt mondta, már sejtette, aztán megemlítette a Blade nevet, és elmondta, hogy Ön  a ... szóval, hogy ki valójában. Emellett azt is tudom, hogy valóban megjelölte a nőt.

A férfi csendben hallgatta végig a jelentést. Majd csak hümmögött.

- Nos, ez egy kicsit megváltoztatja a terveket. De semmi vész. Köszönöm, elmehetsz. Amikor mész, szólj Bill-nek, hogy hívjon össze egy gyűlést.

A fiú bólintott, majd megköszörülte a torkát.

- Ó, a fizetséged.  - Elővett egy tasak vörös folyadékot  a fiókból, majd kitette az asztalra. Az ember szemei azonnal odatapadtak. Mielőtt elvette volna, Blade hirtelen rátette a kezét a tasakra.

- Tudod mit? Nagyon jó voltál.  - mondta halk, mézes-mázos hangon. - Ha továbbra is így folytatod, és mondasz még nekem néhány hírt, megduplázom az adagodat. 

Ezzel visszahúzta a kezével együtt a vért is.

A fiú szemei rávillantak, miután nyöszörgés szerű hangot hallatott. Blade felvonta a szemöldökét, amivel egyértelműen jelezte, hogy nem kívánatos a jelenléte. 

Végül az ember feladta, és távozott. 

Miközben várta, hogy az öreg vámpír szóljon neki, a férfi ördögien elmosolyodott.  Tehát a párja lett a kis alakváltó. Már alig várta, hogy találkozhasson vele. Persze ez végül maga után vonná azt is, hogy találkozzon a vérfarkassal. 

Azzal a  férfival, aki egyszer a testvére volt.

oOoOo

Rio végül ott kötött ki, ahová azelőtt Rochelle-lel mentek. Előtte megpróbálkozott néhány bárral, ledöntött pár rövidet, aztán hosszút, de mindenhol csak párokat látott, ő meg... nos, ő tök egyedül volt.  Akárcsak egy rohadt B-kategóriás filmben.

Ezért úgy döntött, kivonul a természet lágy ölébe. Felmászott a hegytetőre, és nézte a tájat, miközben folyamatosan ivott. 

Arra gondolt, még szerencse, hogy nem látta az alakváltót és a legjobb barátját együtt az után. Ehelyett, most itt ül, magányosan vedelve, mint a régi szép - szar - időkben, mikor még nem találkozott a vérfarkassal. Múlathatta volna az időt egy nővel is, ahogy mindig tette ilyen helyzetekben,  de most ha csak arra gondolt, hányingere támadt.

De lehet, hogy csak megártott a pia. Biztosan erről volt szó. Csakhogy ő, mióta vámpír, soha nem részegedett még le. Mindegy. Akkor is tökéletes.

Tehetetlenségében visszaemlékezett arra, amikor Vinnel találkoztak. Mennyire gyűlölték egymást! De aztán, valahogy mégis összebarátkoztak, szinte olyan volt, mintha az előtt is ismerték volna egymást. 

Aztán teljesen abszurd módon eszébe jutott a kis túrájuk Shell-lel. Visszaemlékezett minden egyes percére a napnak, és a többi közös pillanataikra. Meghúzta az x-edik whiskey-s üvegét - hanyadik is volt? - , majd hirtelen elfintorodott.

Hirtelen megvilágosodott előtte minden.

Hogy a furcsa sorrendű emlékek hatására, vagy az alkohol miatt, azt nem tudta, de rájött a problémájára. 

Nem akarta azt, hogy Rochelle legyen itt  most is vele. Sem azt, hogy Vincenttel újra mindig együtt járják a várost. Azt sem, hogy három nővel legyen egyszerre.

Hanem éppen azt, hogy eggyel. Olyas valakivel, aki újra boldoggá teszi. 

Mert teljes nem volt. Bármilyen tökéletes is.

17. rész

 Rochelle arra ébredt, hogy a szoba egyetlen, de hatalmas ablakának félig elhúzott redőnyén beszűrődő napsugarak rávetették fényüket, éppen a hasára.

A mellette lévő éjjeliszekrényen félálomban tapogatózva próbálta előkeresni a telefonját, mert mindig arról nézte le az időt, és amikor már az olvasó lámpát is sikeresen leverte, de a rohadt kütyüt még mindig nem találta meg, hirtelen eljutott a tudatáig, hogy az nincs nála, és ő nem is a szobájában van.

Az utóbbi persze eszébe juttatta a múlt este igen mozgalmas eseményeit. Amitől a teste forrósodott fel... de valami nem volt jól. Felnyitotta elnehezült szemhéjait, körbenézett, majd jó macskához híven akkorát nyújtózkodott, hogy beleroppant a gerince.

És ekkor jutott el a tudatáig, hogy „mi nem volt jó”. Nem kellett volna képesnek lennie a mozdulatra, még a hatalmas franciaágy ellenére sem... legalábbis ha Vincent ott lett volna mellette. De nem volt. Amit egy újabb sor tapogatózás is bebizonyított, ha esetleg a látása nem lett volna elég megbízható.

Shelly összeráncolt szemöldökkel ült fel, magához fogva a vékony selyemtakarót. Kócos haja ezerfelé állt, újból körbenézett. Ekkor két dologra lett figyelmes. Először a másik éjjeliszekrényen álló öreg vekkerre... ami délelőtt fél tízet mutatott, majd mielőtt még kapkodni kezdett volna a szeme a másik párnán akadt meg.

Jobban mondva a párnán lévő papírdarabon. Felvette, és többször végigfutott a lendületes, férfias kézírással írt rövid sorokon. .

„Cicus!

Közbejött valami, el kell mennem. Nagyon sajnálom.

Sietek vissza. Ígérem, kárpótolni foglak.

Vin”

Első nekifutásra majdnem széttépte az ártatlan lapocskát. Nagyon nem tetszett neki az a „valami”, ami „közbejött”. Aztán eszébe jutott mit mondott neki múlt éjjel a férfi, és, hát a kárpótlásának gondolata is kedvére való volt. Ezért visszadőlt a párnájára, magához húzta a vérfarkasét, és mélyen beleszippantott. Imádta az illatát, ami még mindig érződött rajta is. Egyszerűen nem tudott betelni vele.

Bár azt tudta, hogy jó alvó, de nagyon ki lehetett ütve, ha semmit nem vett észre, még a kifinomult macskaérzékeivel sem. Persze órákig szenvedett az edzőteremben. Na meg aztán ott volt a szintén elnyúló, egetrengető szex...

De azért meg kell majd dolgoznia a pasinak. És Rochelle még mindig melegen ajánlotta, hogy a „valami” ne ember legyen, azaz emberszabású lény – a majmokat kivéve - , vagy ha már az, akkor legalább hímnemű.

oOoOo

Odakint egy sötét sikátorban Vincent egy másik vérfarkas fölé hajolt. Mire odaért, Aeron már valahogy rávehette az alakváltásra, így emberi formában tündökölt a saját vérének tócsájában.

A démon jelenleg a torkát szorította le nehéz csizmájával, ami egyébként nem feltétlenül lett volna szükséges, tekintve a fiú állapotát. Fiú, mert bár eléggé eltorzult és mocskos volt a külseje, ránézésre nem tűnt biztosnak, hogy túl volt a húszon amikor átváltoztatták. Alig tudott lélegezni, és valószínűleg a szíve is az utolsókat verte.

Amikor Aeron szűkszavú, hajnali SMS-e miatt iderohant mint egy őrült, először majdnem azt gondolta, a démon csak szórakozik vele. Aztán hajlandó volt a tudomására adni, hogy az új cimborájuk többet tud, mint azt gondolnák.

Egy újabb Blade- alkotmánnyal hozta össze őket a sors, aki épp egy hazaigyekvő bulikirálynőt akart megerőszakolni. Aeron, a jótevő pokolfajzat pedig a hősiességének közepén kapott el egy érdekes gondolatfoszlányt a fickó elméjéből.

- Beszélj még! Mondd csak el a bácsinak, amit hallani szeretne! - mondta most a démon, kissé szorítva a másik nyakán.

Az elkezdett hörögni, vér bugyogott a szájából, és amikor kinyitotta azt, a fogai is vörösen csillogtak. Már elvoltak így egy ideje, de a kölyök állta a sarat, eddig nem sokat tudtak meg tőle.

- Figyelmeztetlek, neked lenne jobb ha szabad akaratodból tennéd. Tudod, nagyon, nagyon gonosz tudok lenni. - folytatta Aeron, a tőrét a nadrágjában törölgetve.

Még jó, hogy egy lélek sincs erre ilyenkor, pedig a nap már rég feljött. Erről jutott eszébe, hogy emiatt a démon most le van gyengülve, és amúgy is, volt jobb dolguk is ennél.

- Na jó. Nem érek rá egész nap. Csináld és menjünk innen. - szólalt meg Vin. Baromira vissza akart már menni. Azt sem tudta, minek jött el. Ezt nélküle is meg tudta volna csinálni Aeron. Ami „otthon” várta, az sokkal, sokkal jobb volt ennél. Utálta, hogy ott kellett hagynia, egy rohadt papírcetlivel... az ágyában... meztelenül... A macskája puha, nőies teste, mámorító illata... khm... szóval, le akart lépni innen és kész.

Nagyon remélte, hogy a démon nappal is képes a kis trükkjére. Eddig az volt.

- Ilyen hamar vége a bulinak? Pedig egész jól éreztük magunkat, ugye, kölyök? - kérdezte a másik.

Aztán koncentrálni kezdett, mire a haldokló férfi szemei kitágultak, már amennyire tudtak így felpuffadva, egy utolsó hangtalan sikolyra nyitotta száját, majd Aeron mentális és fizikai nyomása egyszerre soknak bizonyult.

- Öregem, ez aztán a burkolt elme. Majdnem elkezdtem megijedni, hogy nem tudom feltörni.

- Mondd mit tudtál meg, temessük el, aztán ki merre lát. - szakította félbe türelmetlenül Vincent .

- Nem is ismerek rád! Mi van, finom volt cicahusi? Kaphatok én is egy falatot? - vigyorgott rá a démon . Amikor csak egy hangos morgást kapott válaszul, felnevetett. - Tudod, üvöltenek a gondolataid, haver.

A vérfarkas azon már nem is csodálkozott, hogy a másik tud a történtekről, annak ellenére, hogy egész este kinn volt.

- Bökd már ki amit tudsz ! - vicsorogta . Aeron felsóhajtott, és a szemét forgatta.

- Na jó. Lássuk csak... - elmerült a gondolataiban, azaz inkább a fiúéban. - Ez a Blade ugye a főmufti... senki nem tudja a nevét, de valószínűleg ez csak álnév... őőő nagyon utál téged...

Vin felmordult.

-Mondanál valami újabbat is? Valami olyat, ami talán a fejedet is fent hagyja a nyakadon? Mert közölném, hogy az idegeimre mész.

- Most miééért? Csak mert én nem dorombolok neked?

A vérfarkas gyilkos pillantására folytatta a kutatást. Végül halkabban megszólalt.

- Te, tudtad, hogy ez az ürge baromira hasonlít rád?

Vinnek hirtelen lefagyott. Mert amit a démon mondott, az csak egy valamit jelenhetett... és az az egy pedig nem jó. Nagyon, nagyon nem.

oOoOo

Miután Rochelle egy hosszú forrófürdővel ellazította még mindig sajgó tagjait - mire nem jó a „főnök” bazi nagy, modern, pezsgőfürdős és masszázsüléses kádja – és egyben alaposan meg is mosdott, úgy döntött, lemegy, megnézi mi a helyzet.

Nem, nem azért sietett, mert várt egy bizonyos személyt. Véletlenül sem. Bár, megharagudott volna, ha már ott van.

Csak éppen a ruhája darabokban hevert a szoba minden részén. Ezért egy törölközőt szorosan maga köré tekerve átsunnyogott a szobájába. Hál' Istennek, hogy most csak ők ketten „laktak” ezen az emeleten. Bár ott volt még Rio is, aki…

...éppen azt a pillanatot választotta, hogy meglátogassa a szobáját. Baró. Tényleg.

- Halihó, Ferrero! Őőő, ha szabad kérdeznem, miért flangálsz így a folyosón? Na, nem mintha zavarna, nagyon is élvezem a látványt...- kezdte fennhangon a vámpír, hosszan legeltetve a szemét a „látványon”.

Mielőtt azonban az alakváltó bármit is mondhatott volna, mélyen beszívta a levegőt és a szeme is megakadt egy ponton. A váll és nyak találkozásánál. Felvonta az egyik szemöldökét.

- Csak... fogd be! - morgott rá a lány, és becsapta az ajtót maga mögött. A túloldalról ez után semmit nem hallott.

Egy kis ideig még nekitámaszkodott az ajtónak. Oké, értette Vin teljes nyíltságát és ne-játszunk-bújócskát elméletét, és legbelül azt is tudta, hogy úgy is tudja már mindenki. Egyrészt a nagy lépcsőn felcipelős jelenet miatt, de ha esetleg arról le is maradt volna valaki, hát, nem voltak túl halkak. És valószínűleg az illatán is érezni fogják, még ha a már majdnem begyógyult harapásnyomot nem is látják, már akinek jó az orra.

De valahogy... nem készült még fel rá. Legalábbis így gondolta, annak ellenére, hogy továbbra is őrjöngeni akart már csak a gondolatra is, hogy a vérfarkas másik nőszeméllyel van.

Amiben a macskája is egyetértett, a kisajátító, „Ez a hím az enyém!” típusú sugallataiból ítélve, valamint abból , hogy mindig ki akart törni valahányszor a zöld szemű szörny is megjelent.

Miközben felöltözött – egy egyszerű, passzos fehér felsőt és csőfarmert vett fel – azon töprengett, vajon a férfi hogy kezeli majd a helyzetet.

Minden mindegy alapon, nagyot sóhajtva végül letrappolt a földszintre. Mihelyst befordult, a lépcsőn leérve Salime már felé fordult, fülig érő szájjal. Komolyan meg lehetett volna számolni mind a harminckét fogát.

Dan is mellette volt, a szokásos barátságos kifejezésével, átölelve a boszorkány derekát. Éppen búcsúzkodott, majd kisvártatva elment.

Sally ismét Shelly felé fordult, még mindig vigyorogva.

- Ha most azt mondod, hogy te megmondtad, én …

A boszi visítva rávetette magát, olyan szorosan ölelte, hogy alig kapott levegőt.,

- Nem, nem, csak... én tudtam előre!

- Sokkal jobb. - sóhajtotta az alakváltó. - Okéka...most hogy ezt elmondtad... akár hagyhatsz is levegőt venni.

- Uupsz. Bocsi, csak... annyira örülök! Tudod, annyira megérdemeltétek már mindketten, és és … megmondtam... - folytatta a csevegését a nő, egy kicsit lazítva a szorításán.

- Őőő, Salime, igazán örülök, hogy örülsz, meg minden. - mondta Rochelle, miközben elkezdte veregetni a boszi hátát - Deee tudod, ez még nem jelent semmit. Ne tervezgess esküvőt meg babakeresztelőt – ha egyáltalán errefelé élnek még ezek a fogalmak halhatatlan körökben - meg minden, néhány órácska...

- Ezt most te sem gondolod komolyan! - vágott a szavába Salime, hirtelen elhúzódva, összehúzott, gyanakvó szemekkel nézett rá .

- Mit, hogy nem vagyok menyasszony? Sem terhes? - nézett vissza az alakváltó kérdőn. Igazából csak a témát akarta terelni. - Biztosíthatlak, szívem...

- Te is tudod, hogy ez nem csak szex volt, Rochelle! Úgy hogy ne is próbáld elterelni a figyelmemet! - szakította félbe ismét a másik, most erősebb hangon. - Én soha nem tévedek. Valld be!

A lány ismét felsóhajtott.

- Oké, jól van. De lehetne, hogy most egy kicsit napoljuk a témát? Kérlek.

A boszorkány összeráncolta a homlokát, elhúzta a száját, de bólintott.

Gyanúsan sokáig nem hozta fel újból, Rochelle már szinte várta, mikor jön az „Ééés milyen volt??” kérdés, de Sally csak tovább hablatyolt az új találmányairól és a furcsa látomásairól, amiknek bekövetkezésére szintén nagy esélyt lát, de aggódik is némelyik miatt. Nem részletezte bővebben. Érdekes.

Az alakváltó végül felment a szobájába, úgy döntött, időt szentel egy kis takarításra. Igazán utált pakolni, de át akarta rendezni egy kicsit a kis helyiséget, és, nos, elég ideje itt volt már, hogy ne a friss költözésre fogja az állapotokat.

A szekrényen lévő kis magnót bekapcsolta, és munkához látott.

Amikor az éjjeliszekrényhez ért, szomorúan mosolyogva vette a kezébe az édesanyjától örökölt kis faragott macskát, majd a képet, amin négyen voltak Jonah-val és Marisollal együtt. Óvatosan letette a helyére, majd tovább ment a kétrészes szekrényhez, ami az ággyal szemközti falnál volt, az ablak melletti másik oldalon.

Éppen a pár darab magával hozott könyv alatt törölgette a cseresznyefa bútort, hangosan dúdolgatva, amikor hirtelen előtte termett egy gyönyörű vörös rózsa, és egy erős kar fogta át a derekát.

Megrezzent, elhallgatott, vett egy levegőt, majd ellazult, és elmosolyodott.

- Szokásod a hátbatámadás? - mormolta, átvéve a virágot , és mélyen beszívva az illatát. Azon már meg sem lepődött, hogy most sem vette észre a vérfarkas közeledtét.

Nekidőlt a széles mellkasnak, a férfi belecsókolt a nyakába.

- Ha a helyzet úgy adja, ki kell használni. - válaszolta Vin. Azonban a hangja feszült volt, és bár a lány érezte a vonzódásának és vágyának jelét hozzányomódni, nem dörgölőzött hozzá.

Rochelle megfordult az izmos karokban. Amikor a férfi a vállára hajtotta a homlokát, szabad kezével megfogta az arcát, és felemelte a fejét.

- Mi a baj?- kérdezte aggódva. Nagyon nem vallt a vérfarkasra ez a fajta viselkedés.

Vincent nem szólalt meg, csak lehajolva megpróbálta megcsókolni. A lány nem engedte, visszahúzta.

- Vin... Mi. A. Szar. Van? - kérdezte nyomatékosabban.

A férfi nagy levegőt vett.

- Emlékszel, mit mondtam a gyűlésen, mire gyanakodtam a titokzatos Blade-del kapcsolatban?

A lány bólintott, majd elkerekedtek a szemei, ahogy megértette, miért volt ilyen Vincent.