7. rész

       A szempár tulajdonosa – Vincent Rivera, vérfarkas, a csapat főnöke, és az egyik „alapító tag” mindenféle köszönés és magyarázat nélkül csak bemasírozott, és leült az üres székre, Rio mellé. Salime mögötte jött be, egy poharakkal teli tálcával a kezében..

       - A francba, Vin! Legközelebb a fejed veszíted el, de onnan már nem lesz visszaút! - dorgálta a másikat miközben ő is ismét leült. Háááát, igen, ha lefejezik, akkor kampec. Ez megmagyarázta a fickó felkötött kezét is, ami úgy tűnt, egy gyorsan elkészített, átmeneti kötés lehetett.

       A válasz csak egy morgás volt.

      A többiek megpróbálták kikérdezni, hogy mi történt, de úgy tűnt, túl sok mindent nem tudhattak meg tőle, és igazság szerint Rochelle figyelmét nem is a beszélgetés kötötte le...

      Hanem sokkal inkább a lenyűgöző szemekhez társuló napbarnított bőr, sötét haj, ami néhol rakoncátlanul a homlokára lógott, határozott vonások és állkapocs, és a fekete póló által fedetlenül hagyott részeken húzódó izomkötegek. A sok különböző illat közül is kivette azt az új sötét, fűszeres beütésűt, amit már távolabbról is megérzett. Ééés igen, a nyakára pillantva meglátta azt a hosszú heget, amiről Rio csak annyit mondott, hogy ne stírölje, mert „érzékeny pont”. Furcsa, azt gondolta, hogy majd taszítani fogja a látvány, deee … nem így lett. Összességében nézve nem mozicsillag stílusú volt, de amolyan férfiasan - nagyon – nagyon – szexi, amitől a lánynak...

     Egy torokköszörülés riasztotta fel a gondolatmenetéből.

     - Örülnék, ha most kifáradnál a szobából, amíg ezt megbeszéljük, cicám. - mondta Vin, kissé rekedten és már-már gúnyosan, még mindig úgy nézve rá, amitől kirázta a hideg. - Lehetőleg hallótávolságon kívülre.

     - Mielőtt felhangzott volna egy pár „de” és „máskor nem...”, Vin hozzáette ezt: 

    -  Most így lesz, és kész. Nincs vita. Rohadtul szeretném ezt minél gyorsabban lezárni. Ha jól tudom, nektek is dolgotok van...

    Na jóóó, valaki morci hangulatban van...de ezt azért nem várta volna... Azonban ha így akarta, hát legyen így... Ne szerezz az első nap rossz pontot meg minden.

    Ezért Rochelle - egy „jól van, megyek már” stílusú megjegyzés után – felemelt állal, és egyenes tartással, nem nézve senkire, kiment. Salime még gyorsan utána kiáltott, hogy nyugodtan menjen le a bolthoz, így a lépcső felé vette az irányt.

Tizenöt perc múlva Rochelle már minden kis ingóságot megnézett a polcokon, persze óvatosan. Nem tudott mit kezdeni magával a nagy izgalomban, amitől igazából nem is figyelt teljesen a „termékek” titkaira. Először nem bírta megállni, hogy ne hallgatózzon, de innen tényleg nem hallott egy szót se, még az ő füleivel sem. Inkább fel-alá járkált. Igazán szerette volna, ha a befogadása mellett döntenének.

Ez elég szánalmasan hangzott. Nem egy háziállat vagy, az Isten szerelmére!

Khmm, nyilván nem dőlt volna össze a világ, ha végül mégsem maradhat, de valóban megkedvelte a csapat jó néhány tagját, még ha nem is mind volt vele olyan rendes első látásra. Végül odáig jutott, hogy gondolatban végigfutott azokon amit eddig tudott a többiekről... ami nem volt túl sok, tekintve, hogy nem mondhattak bővebb információkat, amíg nem veszik be maguk közé. Ezért például a furcsa társulás története is tabu volt eddig.

Azon kapta magát, hogy tényleg meg szeretett volna jobban mindenkit. Még Mr. Bunkó-két-lábon-járó-szexet is, pedig ő aztán igazán a nem rendes kategória volt. Még csak nem is köszönt! Na meg cicám?! Az öreganyád térdkalácsa, haver, az a cicád.

De miért volt ilyen? Még Neela sem volt undok, pedig állítólag elég durva múltja volt, ezért nem bízott meg sok mindenkiben. Persze, a vérfarkasról nem tudhatta, mi történt vele, de volt egy olyan érzése – a többiek elmondása alapján is, hogy ez valami különleges eset volt.

Kár. Amikor ránézett...

Ekkor kinyílt a belső ajtó, és – mily' meglepő-, a boszi jött ki rajta. Az arcáról – megint nem meglepő- nem lehetett leolvasni semmit. Rochelle türelmetlenül és kérdőn nézett rá, majd éppen szólt volna valamit, hogy siettesse, amikor Sally megszólalt, a pultra nézve.

          - A picsába, elfelejtettem felvinni a piát.

         Ááááh erre most nem volt ideje! Türelmetlenül morgott egyet.

       A boszorkány erre odakapta a fejét, ránézett, … és olyan szélesen mosolyodott el, hogy majd' szétrepedt az arca.

       Rochelle sikkantott egyet majd a másik nőt szorosan átölelve egyre csak köszönte a döntést. Nem is gondolta volna, de olyan öröm és hála töltötte el, mint már nagyon régen...

Vincent gyorsan elhúzta a csíkot, miután elküldte a többieket a dolgukra, köztük a boszit, a jó hír vivőjét. Felment a második emeleti legutolsó szobába, ami az övének lett kinevezve. Úgy érezte, mindjárt felrobban. Bevágta maga mögött az ajtót, lekapkodta magáról a ruháit, óvatosan levette a válláról és karjáról a kötést, amit Salime gyorsan rákötött, ideiglenesen a gyűlésig. A seb máris kezdett forradni, még szerencse, hogy előtte egy kicsit megtisztították. A válla úgy nézett ki, mintha tőből akarták volna kihúzni a helyéről... ami igaz is volt. A mellkasán, hasán és karja többi részén húzódó mély vágások már szinte be is záródtak. Hip - hip -hurrá a gyors gyógyulásnak! A kis tükörbe nézve látta a vértől és izzadtságtól összetapadt haját is.

A zuhanyfülkébe állva elindította a vizet, majd gyorsan lefürdött, lemosta a rászáradt piszkot és vért, majd a haját. A sebei húzódtak, és valószínűleg több fel is nyílt újra, de másnapra nem látszik majd semmi, legfeljebb a vállánál, szóval - a jelenlegi idegállapotának is köszönhetően – magasról leszarta.

Azok a kibaszott új farkasok lehet nem voltak olyan erősek, mint ő, de azért öten egy ellen igen keménynek érezték magukat. Időről időre megtámadták őt, - néha még a többieket is -, de ha megkínozták őket akkor sem mondtak semmit, csak hogy valami Blade nevezetű egyénnek „dolgoznak”, ennyit sikerült kivenni belőlük, azaz egy félősebb korcsból. Ez jelenthetett bárkit is, mert egyrészt egy keresztnév, másrészt nem biztos, sőt valószínű, hogy nem az igazi neve a bizonyos lénynek. Próbálták valahogy kideríteni, de eddig semmilyen nyomós jelre nem bukkantak. Egy biztos, hogy az ürge rohadt óvatos és alapos. Ja, és úgy „teremti” az alattvalóit, mint ha az élete múlna rajta...

Ezért alapból feszülten és dühösen érkezett a „törzshelyre”, miután a Sziklás-hegységnél lévő erdőknél visszaváltozott, és megkereste a Range Roverét, gyorsan magára kapkodta a pólót és nadrágot, és padlógázzal igyekezett vissza a baromi hosszú úton. Mi a francért ment el egyáltalán odáig?

Szóval, amikor végül belépett az ajtón, még a boszorkány is az agyára ment a hülye kérdéseivel meg a fejmosással, pedig nem is egy évszázaddal volt fiatalabb nála, szóval igazán visszafoghatta volna magát. Na de az után... már a lépcsőn megérezte az ismeretlen szagot, és amikor közelebb ért, még jobban ki tudta venni azt a természetesen gyümölcsös (barackos) – virágos (talán rózsás?) illatot, ami az újonnan érkezőtől származott. Minél gyorsabban le akart ülni, mert a vidámkája úgy döntött, sátrat ver, pláne amikor meg is látta a nőt.

Ezzel csak az volt a baj, hogy még közelebb került hozzá. Már nagyon rég nem történt ilyen vele, ilyen hirtelen, de amikor ránézett az alakváltóra, annak naaagy zöld szemeire, hibátlan bőrére és a még egy kissé nedves sötét hajára... És, hát jó, lejjebb is megnézte magának. A szeméhez illő, V kivágású póló szinte rátapadt a testére, és olyan domborulatokat takart el, amelyektől kiszáradt a szája. Nagyon nehezen bírta visszafogni magát, hogy ne morogjon, vagy ne tegyen őrültséget, mondjuk, leteperje mindenki szeme láttára.

Ezért inkább kiküldte a teremből. Nem engedhette meg magának, hogy csak úgy rávesse magát, megjelölje, párjának válassza... De álljon csak meg a nászmenet! Mire gondol? Ilyesmik soha nem jutottak az eszébe, és ő soha nem fog párt választani. Főleg amiatt, amit az a ribanc tett vele régen. Azóta kizárólag egy éjszakás kalandor volt, és ez így is marad. Pont.

Szóval ezért is szavazott az ellen, hogy itt maradhasson. Ami rohadtul nem jött be, mert a végeredmény számított, és bizony csúnyán leszavazták. Úgy tűnt, igen jó benyomást keltett a macska az ártatlan szemeivel. A francba mindenkivel!

Így most itt fog virítani minden nap, és Vin nem tudta eldönteni, hogy átkozza vagy hálát adjon annak a bizonyos „csapattársas törvénynek”. Bár, már egyszer megszegték ... Kibaszott gyorsan fejezd ezt be! Most! Hmm.... mint ha kicsit sokat káromkodna...

Igazából, fogalma sem volt, mit fog tenni. Egy dolgot tudott, hogy most baromira le kell vezetnie valamin a feszültséget. Vagy valakin...

6. rész

   Mire Rochelle visszaért a boltrészhez, annak tulajdonosa már kíváncsi tekintettel fordult a nyitott ajtó felé.          Pedig igazán hangtalanul közlekedett, főleg mezítláb. Egy alakváltó? Bár a szagán nem érezte, hogy az lenne.

   – Szóval te lennél a lúzer cukorborsó? Vagy inkább cukorcica.

  – Okééé, látom a kedves boszi már bemutatott… – mondta egy gyilkos pillantást vetve annak irányába. Nesze neked pozitív benyomás.

   – Ne nézz így rám! Ő szűrte ezt le belőle! –  majd szünet után hozzátette – Ja, amúgy ez itt Rio.

   És akkor a pasi elővillantott egy hollywoodi mosolyt. Bazinagy szemfogakkal.

  – Az egyetlen és legyőzhetetlen, a spanyol szívtipró, aki kedvéért a nők még George Clooney-t is kihajítanák, akiért valami ismeretlen oknál fogva oda- meg visszavannak – egy fintor, majd – és mellékálásban a csapat füle, szeme, és poéngyárosa.

    – Mindemellett nagyon szerény is… – morogta gúnyosan Salime.

   Tény, hogy a kb. huszas éveinek második felében járó vámpír férfias arca a melegbarna szemeivel, kreolos bőre, amelyen még a fajtája sápadtsága is csak egy árnyalatnyit fakított, napszítta barna haja és vastag izmai – amiket fedetlenül hagyott ujjatlan, feszes trikója –, és nem utolsó sorban mintegy két méteres termete az egyik legszexisebb hímmé tették, akit valaha látott. Furcsa, hogy illatán nem érződött a vámpírság, csak a déli fás-fahéjas-citrusos– (és csokis?) elemeket.

   – Íííígy van, Lime. Amúgy az előbb csak vicceltem, sőt, jelenleg azon gondolkodom, hogyan érjem el, hogy ne legyél “családtag”.

   – Ezt most nagyon nem értem, most akkor mit is akarsz?– mondta Rochelle, majd a boszorkányra nézett, aki csak a szemét forgatta.

   – Leginkább egy jó baszást. Asszem ez jelentette volna egyben azt is, amit mások úgy mondanak, hogy szép vagy, és mivel tagokat nem viszünk ágyba elvileg… Gondolom érted.

   – A – ha. Akkor, jobb, ha még most tisztázzuk, hogy sem ribanc, sem cukorcica  – meg a többiek –  nem vagyok, szóval ha nem szeretnél mintákat a csinos pofidra, vagy egyéb helyekre, tegyél le rólam.

   – Sebaj, szeretem a vadmacskákat is. – mondta egy kacsintással Rio, de a hangja már megváltozott, mintha az előbb csak játszott volna.

   – Na jó, itt az ideje, hogy témát váltsunk. – szólt közbe Salime. – Például elmesélhetnéd, mi szél hozott a bűnös városba. A többiek is valószínűleg nem sokára megérkeznek, üzentem mindenkinek.

   – Hát, dióhéjban annyi, hogy a klánom és a családom kitagadott, és és nem akartam San Franciscoban maradni, ez tűnt a legalkamasabbnak “felejteni”. Gondoltam, keresek valami hotelt, de ez nem egészen jött össze, innen szerintem tudjátok. Nem túl vicces sztori, legfeljebb a második része.

    – Én azt hittem, az alakváltók családcentrikusak, Már elnézést, ha megbántalak…– kezdte Salime.

    – Azok is, csakhogy az alfa nem engedheti meg magának, hogy a lánya szégyenbe hozza.

    – Woow! Egy igazi Nightclaw lány vagy?  Egyszer arra jártam, tudom, hogy ott az  a fő banda. 

   – Igazából Jonah csak a mostohaapám volt, épp ezért küldött el, mert kitudódott a jól leplezett titok. Hosszú történet, most nem szeretnék róla beszélni, ha lehet.

    – Megértjük. De akkor édesanyád…?

    – Már nem él…

    – Sajnálom – mondta Salime. 

    Rio összeráncolt homlokkal nézett.

  – Tudod, igazán beillenél ide közénk… – folytatta a boszi. – De ezért hívtam össze a srácokat, hogy megismerjenek, és együtt eldöntjük, hogyan tovább.

   Még tovább beszélgettek, röviden elmondták a tagokról  a tudnivalókat, majd pár perccel később új alak érkezett. A falon át. Integetéssel köszönt. Áttetsző testén egy régi stílusú nyári ruha volt, szőke haja a vállára omlott, és szemei most fakó kéken néztek rá. Tudta ki ő.

   – Szia Corinne. – köszönt neki. Ő volt a háztömb szelleme, több mint ötven éve nem hagyta el az épületet. Nem sokat beszél, csak barátaival, ami érthető, mert csak a halhatatlanok hallják. Éppen mondani akart valamit ezzel kapcsolatban Shelly, amikor Rio megszólalt.

    – Ja igen, vigyázz vele, mert szeret hallgatózni, és aztán beszél. 

    Erre a lány elmosolyodott, és mintha színtelen arca egy kicsit el is pirult volna.

   – Majd észben tartom, és örülök, hogy megismerhettelek. – mondta Rochelle mosolyogva a kb. Marisol-korú lánynak, mire egy visszhangzó “én isssh” volt a válasz.

   Ekkor egy magas szőke alak lépett be az ajtón. Fehér pólója és fekete zakója ellenére jól látszott, hogy ő sem megy a szomszédba muszklikért. Egy kis mosolyra görbítette ajkait, és ha korábban Rioé hollywoodi volt, akkor neki az egész arca túltett minden mozicsillagén azúrkék szemeivel és aranybarna bőrével. Édeskés illata volt, és egyfajta aura vette körül, amit bár Rochelle nem látott, de érezte. Nyilvánvalóan ő az angyal, Zach. Ő volt az első is, aki kezet fogott vele.

    – Biztosan te vagy Rochelle, az alakváltó. Gondolom, már tudod, én ki vagyok. Örülök, hogy találkoztunk.   – mondta barátságosan.

   Salime és Rio szerint Zach a származásáról sosem beszélt még nekik sem, annyit lehetett tudni, hogy amikor lekerült a földre, elvették tőle képességeit, csak szárnyait hagyták meg. Illetve egy megmaradt, állítólag hatalma volt az emberek emlékezete felett.

   Épp, hogy befejezte mondandóját, újra nyílt az ajtó, és ismét egy férfi jött be rajta. Rochellenek ránézve egy szó jutott az eszébe: sötét. Sötét haj, szemek, ruhák, és az őt is körüllengő energia titokzatos, megint csak sötét. Tehát ő a híres Aaron, akiről még kevesebbet lehet tudni, mint az angyalról. 

   – Hello, cica. – így köszönt egy ördögi félmosollyal. Bármennyire is veszélyesen-nyami kategóriás a fickó, ha most az jön, hogy van-e gazdája…

   A démon még gonoszabban mosolygott. Mi a …?

  – Őőőő, lehet, hogy elfelejtettük veled közölni, de démoni cimboránknak igen erős mentális képességei vannak. Jobb, ha vigyázol a gondolataidra, minden irányból. – mondta Rio.

   Fasza! Már csak egy szó szerinti agyturkász hiányzott, ferde – és gonosz?– hajlamokkal.

  – Megint elrontod a szórakozásomat, vámpír! – mondta erre a szóban forgó személy. A másik éppen válaszolni akarta valamit, amikor Salime telefonja egy csipogó hanggal üzenetet jelzett, majd a boszi közvetítette

    – Vin késik, még el kell intéznie valamit. Josh nem tud jönni, de majd telefonon elérjük.

    Josh, a  halandó, aki olyan furcsa és rejtélyes tulajdonságokkal rendelkezik, mint a három dimenzióban való utazás, és szellemlátás. Egyben a csoport legfrissebb tagja, 4 éve van velük. 

   A hír után mindenki egyszerre kezdett sóhajtozni, morogni, tippelgetni, hogy mi olyan fontos. Mindennek ellenére Rochelle meghallotta az egyik fönti ajtó nyílását, majd lassú lépteket a lépcső felé. Később megérezte a friss természet illatot is, majd a léptek már a lépcsőn hangzottak. Ekkor vették észre a többiek is a közeledő Neelát. Salime segített neki lejönni,  mert nem valószínű, hogy az egyik izontömeg még elfért volna mellette a lépcsőn, bármilyen pici is. Még elég gyenge volt, és mikor leértek, Rochelle látta, hogy a szárnya, bár már látszott, hogy forrad, még ernyedten lógott a hátán. 

   Salime röviden ismertette vele a helyzetet, mivel ő még nem tudott róla. Kedves kis lénynek tűnt, de a tündéreknek is megvoltak a maguk karmai, ezt jól tudta. Elég bizalmatlanul nézett rá, de ez nem lepte meg a lányt, mivel a boszi figyelmeztette őt Neela tartókodásáról is.

   Valamennyit beszélgettek, azaz főleg ő, elmondta ismét történetét és amit róla tudni kell, majd Rio javasolta, hogy menjenek fel a “tárgyalóterembe”, mert ott le tudnak üli és kényelmesebb lesz. A teremben egy kerek mahagóni asztal volt, körülötte nyolc székkel, és ezzel vége is a bútorzatoknak a sárga szobában. 

  Leült mindenki - Salime kivételével, aki leugrott “hozni valami alkohol tartalmú italt”. Még mielőtt visszatérhetett volna, a terem ajtajában egy újabb férfi jelent meg. Akinek aranybarna szemei most merően tapadtak Rochelle-re.

5. rész

     Neela gyorsan gyógyult, főleg a varázsigéknek és a kenceficéknek hatására, amelyek közül sokat Salime saját maga kotyvasztott családja évezredes receptjei alapján. Persze lehet, a halhatatlanság is dobott a dolgon. A lényeg az, hogy bár a mélyebb sebek hegei még látszódtak, a kisebb zúzódások és vágások szinte teljesen elmúltak,  vékony, átlátszó szárnyainak törései pedig szépen forrottak össze. Maradandó károsodása remélhetőleg nem lesz, bár egy igazi specialista orvos többet tudna mondani a tündérszárnyakról,  Neelát azonban figyelembe se vették volna "fajtársai". Így hát Salime gyógyítóképességeire kellett hagyatkoznia.

    Naponta háromszor kellett a szárnyait átmosni és bekenni egy sárgás színű krémszerűséggel, amelynek mágia nálküli csodatevő alapanyaga a  fekete nadálytő volt. Este ismét fölment kezében a tégellyel és egy langyos vizes tálkával a Boszi-lakkal szemközti kisebb mellékszobába, melyet a tündér gyakran használatba vett, ha épp itt éjszakázott.

      A kis termetű nő a hasán feküdt, mivel az érzékeny szárnyát még kímélnie kellett. Úgy tűnt, mélyen alszik, de jobb is volt ez így, mert még mindig fájdalmas percekkel járt együtt a borogatás. Ezért Sally óvatosan leült az ágy szélére, majd a tálkában levő kis ruhával lassan áttörölgette a finom szárnyakat, majd a krémet gyengéden bemaszírozta a törések környékén. Ekkor Neela megrezzent, majd kinyitotta egyedi ezüstöskék szemeit.

      - Bocsánat. Nem akartam... - suttogta neki Salime.

      - Szinte meg sem éreztem. - válaszolta Neela egy erőltetett szájgörbítéssel. - Csak azt hittem, nem te vagy az...

     - Ki más? Ne aggódj, nem engedünk be illetékteleneket. Aaront sem. - Tudta, hogy Neela elviselte a démont, de nem bízott meg benne(sem), talán félt is tőle, bár ezt nem mutatta. 

       Most sem mondott semmit, csak visszacsukta szemeit. Addigra Salime is befejezte a kenegetést. 

       - Na megyek, hagylak aludni. - mondta, miközben visszasimította a tündér egyik rövid, rézszőke tincsét.

      Lement a kis csigalépcsőn, majd úgy döntött, elugrik a közeli kedvenc éjjel-nappali cukrászdájába néhány sütiért. Kicsit későn van már ugyan a nasizáshoz, de ő ezt a szabályt soha nem ismerte. A délutáni esű után felfrissült a levegő, hideg sem volt, ezért egy szál felsőjében és farmerban indult neki az útnak, miután bezárta a boltot. Nem volt nagy tömeg, ami nem is volt meglepő. Vett néhány habos, krémes, csokis és  ki tudja milyen csodát, majd vissza is indult. Nem akarta sem Neelát, sem a boltot ott hagyni sokáig.

     Rochelle lassan a pokolba kívánta Las Vegast. Elázottan, piszkosan, nehéz táskáival mászkált egy ideig, de így még egy belvárosi hotel ajtaján se engedik be, nem hogy szobát foglaljon. 

Éppen egy ilyen menő szállodát hagyott  el néhány méterrel, azt gondolva, ennél már nem lehet rosszabb, amikor sikerült megtalálnia és belelépnie a valószínűleg egyetlen kutyagumiba a környéken. Egyből érezte, amit addig  a  gondolataiban való merengése miatt, kítűnő szaglása ellenére sem: az átható bűzt, ami most a cipőjéből fog áradni egy jó darabig. 

      - Hogy a jó... - egy dühöngő morgással fojtotta el további szitkozódását.

     Ha babonás lenne,  olyan mint a ketyós nagyanyja volt, azt is hihetné, hogy ez már egy égi jelnek számított. De lehet ezen most mégis el kellene gondolkoznia. Addig is úgy döntött, valahogy megpróbálja letörölni a vadi új platformos magassarkújáról a bűzbombát. Bármennyire viszolygott is, mégsem maradhat ott! Ezért hát stílusosan eltipegett a sarki villanyoszlophoz, miközben az emeberek szerencsére nem érezték a szagot. A bőröndjét megállította, elővett egy zsepit (ami máskor nincs nála), és neki látott a tisztításnak, a halandók furcsa pillantásait érezve magán, tovább morogva.

     Nem sokkal később a bőröndje csattanását hallotta maga mögött. Megpördült, és egy középmagas nőt látott mögötte, aki addigra már őt nézte. A piszkos zsebkendőt beledobta a  közeli kukába, miközben kénytelen-kelletlen bocsánatot kért az akadály miatt, aminek valószínűleg nekiment a sietős idegen. Odament hozzá, kecses mozdulattal felállította a táskát, miközben megpróbálta eligazítani még mindig nedves és összetapadt haját. 

     - Ugyan,  semmi nem történt. Nem figyeltem én sem. Esetleg segíthetek valamiben? - kérdezte a vörös hajú nő.

     - Hát, ha lenne egy éppen kiadandó szálláshelyed,  vized, hajszárítód, valamilyen ételed, és ezen kívül tudsz segíteni néhány ember seggberugásában, akkor Te lennél az én emberem  - kételkedve mondta az utolsó szót, mert érzett valami másságot rajta. Talán mágia? Lehetséges, hogy összeakadt egy halhatatlannal? Majd annak ledöbbent arcára nézve hozzátette egy sóhaj után - Uhh,  ne is figyelj rám, csak vicceltem.  Már lépek is. Pá.

     Nem is várt csodát már a mai napon, azért is "támadta le" így. Tovább indult, majd éppen amikor befordult, hallotta a nő hangját.

        - Várj! És ha azt mondanám, hogy tudok segíteni? 

       Erre csak pislogni tudott, majd visszalépett pár lépést. 

      - Ezt most komolyan mondtad? Nem hinném, hogy van olyan a környéken, aki ezt mondaná. - mondta elhúzott szájjal, de csodálkozva.

      - Háát, akkor én különc vagyok. - mondta egy titokzatos mosollyal. - De most komolyan, gondolom nem akarsz így járkálni vagy csatlakozni a Hajléktalan Klubhoz valahol. Ja és  a nevem Salime Williams.

Rochelle erre is csak pislogni tudott. Ezt most elhiggye? Majd még mindig bizonytalanul megmondta a keresztnevét. 

    - Nyugi, nem egy átverő show-ba vagy valami hasonló csapdába ejtős szarságba csöppentél. Na gyere már! - Azzal el is kezdte húzni a bőröndöt az éppen a sarkon levő bolt felé. Rochelle, mivel nem volt jobb ötlete, követte.

     Beérve körbenézett, majd rájött, hogy valóban halhatatlannal van dolga, és ha minden igaz, akkor vagy ő, vagy valamelyik ismerőse boszorkány. Csak ők értettek az efféle mágikus kütyük és italok készítéséhez, és az emberek még a voodoo-babáknak is csak gyenge másolatát tudták elkészíteni. A helyből is szinte áradt a mágia jelenléte. 

      Füttyentés után  azt mondta:

      - Hűűha, itt aztán van minden! 

      - Hát igen. Évek eredménye. 

      Megint ez a sejtelmes utalás. Rochelle úgy döntött, rákérdez köntörfalazás nélkül:

      - Boszorkány vagy, ugye? Mindez a sok varázslatos cucc és ... - a folytatást félbevágta a nő ujjongása.

     - Tudtam, annyira tudtam, hogy nem lehetsz egyszerű idetévedt ember! Sőőőt, fogadjunk, hogy alakváltó vagy! És valamilyen macska lehetsz, bár erre már nem vennék mérget...

Rochelle-t egyszerre több érzés szállta meg. Először is a megkönnyebbülés, hogy nincs teljesen egyedül, és igaza volt, másrészt nem igazán tudta, hogyan is értse a dolgot, és volt még valami, amit nem igazán tudott volna megnevezni. 

      - Párduc, de be kell vallanom, nem igazán értelek...

     - Na jó. Szóval amikor a minap megpróbáltam jósolni, egy új tagot láttam, mintha jönne valaki hamarosan. Aztán amikor megláttalak, egyszerűen úgy éreztem, hogy te vagy az, aztán a mozgásodból és a szemeidből itélve jutottam a macska dologra...

      - Oké, oké, már értem. De... új tag...?

      - Ó! Nem vagyok ám egyedül, jelenleg nyolcan alkotunk egy bandát..

     - Nyolcan? És mind itt laktok? Hol vannak a többiek? Ők is boszik? Én nem érzek és hallok semmilyen ... - megállt, majd nagyot szippantott. Ekkor meghallott egy tompa szívdobogást fentről, és egy  illatot, ami leginkább a természet, a virágok illatára hasonlított. 

      Salime észrevette a változást a kifejezésén, és azt mondta:

    - Akit érzel, az Neela, egy tündér. Nemrég megsebesült, most lábadozik, alszik éppen. A többit pedig elmondom,  de először összeütök neked valami kaját, addig nyugodtan fürödhetsz is. Körbevezetnélek a kéróban, de nem akarom felébreszteni Neelát. 

      - Oké, persze. 

     Salime ezért csendesen felkísérte a szűk csigalépcsőn az első emeletre, majd őt a bal oldali első ajtó felé irányította, míg saját maga a jobb oldalra indult, a "Boszi-lakba", ami saját bevallása szerint a saját kuckója volt. Egyelőre csak a fürdéshez fontos kellékeit hozta fel.

      Rochelle nem teketóriázott,  kevesebb mint egy perc alatt lefejtette magáról a piszkos ruháit, majd beszállt a zuhanyfülkébe, megmosta a haját is, miközben alig várta, hogy megtudja a furcsa társulás történetét. Mikor végzett, megtörölközött, felvett egy új ruhaszettet, vizes haját pedig becsavarta egy törölközőbe. Most már szétnézve látta, hogy a fürdőszobában több törölköző is van, női és férfi színekben egyaránt, és a belőlük áradó illatok is erről árulkodtak. A tusfördők és egyéb piperék is osztottak voltak. A szoba maga világoskék színben pompázott, és elég nagy volt, csempézett falakkal. 

     Kilépve a kis folyosóra látta, hogy a folyosón még van négy szoba, de majd később feltérképezi a területet. Viszont odalentről, tödd dolog támadta meg érzékeit. Valamilyen  sült illata, fűszerekkel. De nem ez ragadta meg figyelmét, hanem a Salime hangjához társuló mélyebb, férfias hang.