4. rész

A Földön volt. A felettesei leküldték, hogy elintézzen egy nagyon fontos és halasztást nem tűrő ügyet, amit az egyik katonájának nem sikerült – amiért természetesen megbüntették, bukottá vált, de attól a nő még életben maradt. Jaoel volt az egyik legjobb harcosa, de nem tudta teljesíteni a kitűzött feladatát, így a felelősség Zachre hárult.

Azonban a halandók birodalmába érve utolérte a harcosok kasztjába tartozó angyalok végzete... a testiség iránti vágy. Ők ugyanis azon ritka angyalesetek közé tartoztak, akik megengedhették maguknak ezt a fajta cselekedet, és alkalmasak is voltak rá.

Zach – miután harcossá avatták – sok társával ellentétben csak ritkán engedte ezt meg magának, csak akkor fordult nőhöz e célból, ha feltétlenül szüksége volt rá.

Ám a földre érve meglátott egy gyönyörű nőt, akinek nem tudott ellenállni.

Éppen egy sötét, 19. századi párizsi parkban sétált hosszú szoknyájában, nyugodtan, nagy szemeivel szemügyre véve minden szobrot, épületet, mintha nem látta volna még őket . Aztán tekintete a férfira tévedt. És az ekkor felismerte. Már korábban is látta, amikor a Földön járt néhány nappal az előtt. A nő azonban hirtelen elmosolyodott, majd az egyik macskaköves szűk utca felé vette az irányt, csábító pillantásokat vetve a válla fölött az angyalra, mintha azt akarná, hogy kövesse. Divatosan feltűzött kontyából kiomlott egy hosszú, sötét, egyenes hajtincs.

És Zach ekkor döbbent rá, kivel vagy mivel is áll szemben. Arra is, hogy nem most látja először.

Elvarázsolt, egyre forrósodó állapotába villámcsapásként vegyült a düh és a céltudat. Azonban gyorsan átgondolva a helyzetet folytatta a szerepét, és tovább követte a nőt, remélve, hogy így előnyhöz is juthat. Talán a nő még nem sejti Látta, amint a karcsú alak belép egy vasajtón az egyik magas épületbe, és nyitva hagyja azt. A férfi sietősebbre vette lépteit, majd besurrant, és belökte az ajtót. Legalább nem lesznek szemtanúk.

A kis szobában egy szál gyertya égett egy vaságy mellett. A nő sehol nem volt.

- Óóó, tudtam én, hogy nekem van őrangyalkám. Máskülönben már régen halott lennék. Mert tudod … nagyon-nagyon rossz tudok lenni.

Kis, meleg tenyerek simítottak végig a mellkasán, forró lélegzet érintette a nyaka érzékeny bőrét, és hirtelen csábító, rekedt hang suttogott a fülébe hátulról.

- Vagy talán azért vagy itt, hogy megbüntess, nagyfiú?

Éles fogak haraptak a fülcimpájába. Az angyal a fájdalommal nem törődve hirtelen megpördült, a falhoz szegezve a nőt, és morogva kést szorított a torkának. Egy csepp vér kiserkent, és lecsorgott a nő torkán.

A démon sötét szemei elkerekedtek, majd leeresztette őket, és a férfira mosolygott, aki ekkor hirtelen megszédült.

- Áh, szóval durván szereted. Ezt majd észben tartom... Nekem sincs ellenemre... Kár, hogy te nem fogod majd érezni... De ígérem, jó lesz. Addig is, jó éjszakát! - csilingelte a nő.

A következő pillanatban Zach lábai felmondták a szolgálatot. Az utolsó gondolata az volt, hogy nem hagyhatja. Nem bukhat meg ő is. De a következő pillanatban elsötétült a szeme előtt világ.

Zach lassan emelte fel elnehezült szemhéjait. De így sem látott semmit, csak sötétséget. Aztán lassan homályos foltok kúsztak a szemei elé, egyre élesedve. És visszatértek az emlékei is.

Megpróbálta megmozgatni elgémberedett tagjait. Az egyik karja azonban az ágy fém fejtámlájához volt bilincselve, és a teste egyik oldalához egy meleg súly simult.

Ami a következő pillanatban eltűnt, mert Soraya felült, és sietősen magára kapta ruháit, rendbe szedte az arcát és haját. Mielőtt azonban Zach teljesen kizökkent volna kábult állapotából és utána kapott volna szabad kezével, már az ajtóban állt.

Megköszörülte a torkát, és visszafordult a férfi felé, mosolyogva.

- Nos, angyalkám, köszönöm ezt a remek éjszakát. Sajnálom, hogy ki kellett maradnod belőle, de megnyugtatlak, fizikailag nagyon is részt vettél. De most mennem kell. Remélem, még látjuk egymást.

Azzal kisurrant, ott hagyva az angyalt meztelenül egy hideg szobában, lebilincselve. Dühös üvöltése visszhangzott a kőfalak között.

Zach kiabálva ébredt. Sűrűn kapkodta a levegőt, testét izzadtságréteg fedte. A takaróját valamikor lerúgta magáról.

Mély lélegzeteket véve felült, majd a kezébe temette arcát.

Megint egy visszatérő, régi emlék életének legrosszabb eseményeiből. Majd' két évszázada nem hagyják békén a valóságos rémálmai. Ritkán tudta kialudni magát. Legfeljebb csak akkor, ha kifulladásig hajtja magát előtte.

Korábban is ezzel próbálkozott, miután Rio – nem meglepően – gyorsan visszavonult, és a többiek szétszéledtek, ki-ki a maga dolgára.

De most, hogy újra találkozott Sorayával, még az sem segített, ismét feltört benne az a végzetes nap, mely megpecsételte sorsát.

Összeszorított fogakkal túrt bele kócos hajába. Véget fog vetni ennek. Megkeresi a nőt, bárhol is legyen, és végez vele, remélhetőleg az álmaival együtt. Ha van esze, elmenekült a férfi fenyegetése után. De ez Zachet nem zavarta, mert addig megy utána, míg meg nem találja.

És amikor megtalálja, befejezi amit már akkor is elkezdett.

Az égiek hamar megtudták, mi történt, és elvették képességeit, majd száműzték az elit harcosok közül. Ahogyan a Mennyből is. De előtte egy hónapig a kínzókamrába vetették, démonok közé, ahol mindent megtettek vele, amit csak tudtak.

De szerencsésnek mondhatta magát. Nem bukott meg.

Végigdörzsölve arcát felállt, és kiment a szobából. Már úgy sem fog visszaaludni, szóval teljesen felesleges lenne visszadőlnie, és elmerengeni a kínzó emlékek között.

Így hát elindult, hogy igyon egy-két pohár hideg vizet – úgy tűnt, újabban ez a kedvenc innivalója. A rémálma után rátört az a visszafoghatatlan düh, keserűség és elszántság, ami azt mondatta vele, hogy azonnal kutassa fel a démont.

De a víz nem csak a szervezetét, hanem az indulatait is lehűtötte kissé. Most már úgy érezte, túl friss az álom és a felbolygatott érzelmek. Ha most a nő közelébe kerülne, nem biztos, hogy kontrollálni tudná magát.

És ha kicsúszik a kezéből az irányítás, a dolgok rossz irányt is vehetnek.

Ezért inkább visszament az emeletre, az edzőterembe – ami meg újabban a kedvenc helye.

De nem volt egyedül. Rio éppen az egyik futógépet nyüstölte, hogy az majd' szétesett. Csak egy melegítőnadrág és futócipő volt rajta, és a nyakában egy törölköző. Felpillantott, és intett a belépő angyalnak. Az nem szólalt meg, csak kérdőn felvonta a szemöldökét.

A vámpír a szemét forgatta, majd valamivel lejjebb vette a sebességet.

- Nem tudtam... aludni. - mondta végül, az arcát törölve. - Ahogy látom, te sem.

Zach úgy döntött, ezt jobb, ha ennyiben hagyja. Azt remélte, ha ő nem kérdezősködik, akkor a másik sem fog.

Időközben Rio abbahagyta a futást, és leült az egyik padra. Kitárta izmos karját, körbemutatva a termen.

- A színpad a tiéd, amigo.

Most az angyalon volt a sor, hogy a szemét forgassa. Végül letelepedett egy fekvenyomó padhoz, és levette a pólóját, és hanyatt dőlt.

- Hűű, nagggyon laza a csávó. - füttyentett a vámpír. - Nem akarok beszólni, haver, de azokat a súlyokat asszem Vincent pakolta fel a múltkor, amikor közeledett a telihold és Mrs. Szőr nem volt itthon, hogy levezethesse az őrültségét. Kezdésnek...

Zach mit sem foglalkozva vele egyszerűen leakasztotta a rudat, és egyenletes tempóban emelgetni kezdte. Rio erre felemelte mindkét kezét, és elismerően húzta a száját.

Az „őrültséglevezetés” most az angyalnak sem jönne rosszul. Csak legyen hatásos.

A szeme sarkából látta, hogy a vámpír összeráncolja a homlokát, aztán feláll és szó nélkül kimegy- ami nem vallott rá.

Zach maga is meglepődött, amikor azt tapasztalta, hogy nem örül az egyedüllétnek. Rio egész jó társaság volt... Bár ennek volt értelme, mert ha egyedül van, a gondolatai könnyebben elszaladhatnak, ahogy például az elmúlt napon is gyakran tették.

Tovább emelgetett, míg egyszer csak visszatért a vámpír, kezében egy tasak vérrel. És szívószállal.

Visszaült, és kortyolgatni kezdett.

- Nem is olyan rossz ez a cucc. Persze az élő forrást nem üti... - jegyezte meg, bár az angyalnak volt egy olyan érzése, hogy inkább csak magának

Zach meglepődve húzta fel szemöldökét.

- Nem is tudtam, hogy ilyet is tárolsz itt.

- Én nem is, de tudod, milyen Lime – egyszerűen mindenre gondol. És be kell vallanom, imádom ezért a boszit. Nagyon tudja, mikor kinek mire van szüksége.

Ezzel senki nem fog vitatkozni. Ha Salime nem lenne, most nem tartanának ott, ahol. És ez a lehető legpozitívabb értelemben értendő.

Még egy darabig beszélgettek, jobban mondva inkább csak Rio beszélt, míg végül már Zach sem súlyzózott, csak ültek és ittak.

- Tudod, nem hittem volna, de baromira örülök, hogy te sem tudtál aludni. - szólalt meg végül ismét Rio, mielőtt még kimentek volna a szobából.

Zach kissé keserűen elmosolyodott.

- Ami azt illeti, én is.

Rövidesen elváltak, és mindketten visszavonultak a szobájukba. Zach nagyot sóhajtva lépett be, és a korábban levetett felsőjét az ágyra dobta. Ekkor akadt meg a szeme... a könyvön.

- Ezt elfelejtetted. - szólt egy hang hirtelen a háta mögül. Megint.

3. rész

Zach - még mindig magát átkozva – fogadta Aeron hívását, miközben olyan gyorsan szedte a lábait, ahogy csak tudta. Várnia kellett a liftre, majd az megérkezett, és beszállt a viszonylag nagy fülkébe, ami számára akkor csak kis dobozként hatott. Minél messzebb és minél hamarabb akart kerülni onnan. El ettől a helytől. El Sorayától.

- Hellóóó! Angyalka. - szólt a telefonba Aeron. - Ott vagy, haver?

Zach teljesen elfelejtette a telefont. De most már nagyon remélte, hogy nem csak unatkozik a démon, és rajta próbál szórakozni.

- Igen. Mondd. - A hangja még a saját füle számára is olyan volt, mintha morogna.

-O-ó, megkérdezném, hogy mi a problémád, szöszi, de a helyzet az, hogy majdnem biztos vagyok benne, hogy bármi legyen is az, kisebb a miénknél.

- Mi történt? - kérdezett rá azonnal az angyal.

- Ó, hát, semmi komoly... csak éppen itt elszabadult a Pokol.- A háttérben sikítások, üvöltések, durranások hallatszottak, szinte aláfestve Aeron kijelentését.

Zack közben már felért a tetőre, és nem törődve az ingjével, hagyta, hogy a szárnyai előtörjenek. Már meg sem kottyant neki ez a folyamat, amit a fiatalok csak lassan és fájdalmasan tulajdonítanak el.

- Pontosabban?

- Nos, egy seregnyi démon nyilvánvalóan úgy döntött, a naplemente már elég sötét ahhoz, hogy elárasszák Észak Las Vegast. Nem tudom, miért, de nem lehet véletlen. - A hangja elhalkult, egy tőr suhanását, és egy összeeső test puffanását lehetett hallani. Végül Aeron újra beleszólt a telefonba.- Mindenesetre nem ártana, ha idecipelnéd a szent seggedet.

Zach elfojtotta az epés válaszát, inkább csak annyit mondott:

- Máris indulok. Meglesztek a haverjaiddal még egy kis ideig?

- Hé, attól még, hogy fajtámbeliek, nem olyan jó arcok, min én. Unalmasak és semmire... Bassza meg! Esküszöm ezek, egyre többen vannak... Örültem a csevejnek, szöszi, de ha nem bánod, most inkább megmentem Mrs. Alfa seggét. - Ezzel már ki is nyomta a telefont.

Zach azonnal elindult, erős szárnycsapásokkal olyan magasságba került, ahonnan még látta a várost, az utcákat, de lentről ő nem volt feltűnő. Kár, hogy a bizonyos képessége, mely lehetővé tette a láthatatlanná válást és tételt, még nem tért vissza.

Néhány percen belül azonban elért a város északi részéhez, és hamarosan meg is látott néhány dulakodó, pusztító démont.

A szárnyait szorosan a testéhez húzva leereszkedett, és néhány sarokkal arrébb ért földet. Mivel itt egyelőre úgy sem veszi hasznát szárnyainak, csak hátráltatnák, behúzta őket, és gyors léptekkel sietett át a sikátorokon, sorban végezve ki az útba eső démonokat, órákon át.

Bár gyakorlatilag lényegtelen volt, merre megy, merre fordul, mert szinte mindenhol volt egy démon. Nagyon régen történt ilyen, hogy ekkora számban lepték el ezt a várost – vagy bármelyik másikat. Zach ebben egyetértett Aeronnal, ez biztosan nem véletlen. Valami céljuk kellett, hogy legyen, máskülönben nem hagyták volna el ennyien az imádott „otthonukat”. Majd egy kis kérdezgetés mindenesetre nem árthat.

Most azonban nem tűntek túl célratörőnek, hacsak nem számítjuk a minél nagyobb pusztítást annak. Úgy tűnt, mindent elvettek, kiraboltak, tönkretettek, megöltek ami útjukba került. Valószínűleg azt „ünnepelték”, hogy egy szinttel feljebb kerültek.

A következő sarkon befordulva újabb rohadékot látott meg... és mindenféle kikérdezésről szóló gondolata elszállt. A hatalmas, eredeti szárnyas, karmos, szarvas formáját nem rejtegető démon éppen egy fiatal emberi nőt erőszakolt meg egy elhagyatott klub hideg kőfalának döntve. A lány fájdalmas zokogását és sikolyait hallva elégedett kacagott – egészen addig, amíg Zach le nem vágta a fejét.

Az angyal elszoruló torokkal fordult az ember felé, aki vörösre sírt szemekkel, rettegve nézett rá. Remegve, botorkálva próbált távolodni tőle. Aztán a falhoz ért, és összerezzent, mintha egy másik szörnyeteg érintette volna meg. Zach azt kívánta, bár meglenne az a képessége, mint Aeronnak, és eltörölhetné az emlékeit. De talán ő tud rajta segíteni... Nem hagyhatja így itt.

Csizmaszárába dugta tőrét, és óvatosan, felemelt kezekkel elindult a lány felé.

- Ne félj. Nem foglak bántani. Csak segíteni szeretnék.- mormogta neki megnyugtató, angyali hangján.

A lány ajka remegni kezdett, és további könnyek csorogtak végig arcán. De nem futott el. Zach, amennyire tőle tellett, bátorítóan rámosolygott, és lassan tovább közeledett felé.

- Shhh. Nem kell félned tőlem. Megígérem, hogy jobb lesz. Segítek. - Végül kartávolságon belülre ért. - Hogy hívnak?

A nő végül ráemelte könnyes, hatalmas kék szemeit. Ez hatalmas, tiszteletreméltó lelki erőről tett tanúságot. Sok halhatatlanban sem volt meg, és még kevesebb emberben.

Az angyal nagyon lassan közelítette egyik kezét a lány felé.

- Most meg foglak érinteni. Ne félj, nem bántalak. Emlékezz: csak segítek. Bízz bennem.

Az ember remegése fokozódott, és halk, nyöszörgő hangot hallatott, de közben könyörögve nézett a férfira. Az angyali hang megtette hatását.

Aztán Zach még egyszer rámosolygott... majd a nyakához nyúlva elzárta az oxigént. A lány ájultan rogyott össze a karjaiba.

Az angyal könnyed mozdulatokkal megigazította, maradék ruhájával eltakarta, amit el tudott, és egyik kezével már tárcsázta is Aeront.

A démon az első csörgésre felvette. Nem várta meg, míg beleszól.

- El tudnál jönni a régi Magique Club épületéhez?

- Mindjárt, csak még itt van egy fickó, aki az előbb meg mert szúrni a rohadt tüskéjével. Szerintem véletlen volt, mert most menekül a köcsög. - tette hozzá szarkasztikusan.

- Kösz.

Azzal ismét letették. Furcsa. Aeron még csak meg sem kérdezte, miért kell jönnie.

Nem sokára meg is érkezett. Azaz illant. Amikor meglátta az alélt nőt, rá nem jellemző módon csöndben maradt, csak kérdőn felvonta a szemöldökét.

- Megtennéd, hogy kitörlöd az emlékezetét?

A démon rosszallóan nézett rá. De kezét a nő homlokára fektette.
- És mi lesz a szakadt ruhával meg a zúzódásokkal? - kérdezett rá.

- Hitesd el vele, hogy leitta magát és felszedett valami fickót, aztán egy kicsit eldurvultak a dolgok, vagy nem tudom, csak... ne emlékezzen arra, ami... igazából történt.

Aeron bólintott, majd egy kis idő múlva elvette a kezét és aggódva nézett rá. Aggódva. Zach nem tudta, hogy a démon ilyesmire is képes.

- Még soha nem láttalak kikészülni. Sőt, még csak kicsit sem akadsz ki semmitől, ha jobban belegondolok. - tette hozzá a homlokát ráncolva. Aztán olyan arcot vágott, mint aki épp most tett egy hatalmas felfedezést . - A jótevő oldalad az, ugye? Nem tudsz nem segíteni, ha még tudsz, másokon.

Az angyal keserűen nézett rá.

- Így is mondhatjuk. - De nem ez volt a teljes igazság. Persze ez is hozzá tett, de az ilyesfajta erőszakot... sosem bírta elviselni, ha elveszik valaki szabad akaratát, csak mert éppen akkor gyenge.

Aeron annyiban hagyta.

- Megnéztem, hol lakik a csaj. Elviszem. Egy pillanat és itt vagyok.

Aztán már ott sem volt. A következő pillanatban pedig a lány nélkül tért vissza. A telepátia, telekinézis és mindenféle egyéb mentális képességei mellett a teleportáció is egy olyan előnye volt, ami bizonyítottan sokszor mentette már meg a bőrét – és ilyen helyzetekben is jól jött.

- Egyébként szívesen, tudom, hogy hihetetlen vagyok. - mondta felvágósan a démon. Aztán hirtelen elkomorult. - Megpróbáltuk kiszedni belőlük, hogy mit akarnak igazából, de nem sokat árultak el. Valahogy elzárják az elméjüket. Úgy tűnik, kevésbé rettegtek a haláltól, mint a megbízójuktól. Ami nekem nagyon gyanús, mivel nem túl sok mindenki tudna rávenni ennyi démont valamire úgy, hogy ennyire rettegnek tőle. Szóval, ha engem kérdezel, szerintem a jó öreg Luci emberei. És ha még ezen kívül is számít a véleményem, akkor elárulom, hogy valószínűleg keresnek valamit. Mivel szegény pára nem tud feljönni, a talpnyalóit küldte.

Zach a homlokát ráncolva próbálta kiszűrni a lényeget a hosszú monológból.

- És egyik agyából sem tudtál kiszűrni semmit? - nézett rá gyanakvóan a démonra. Valami itt nagyon bűzlik...

- Hát azon kívül, hogy az összes majd' beszart, annyira félt a megtorlástól, nem sokat. Mondom, valamiféle pajzs van az elméjük köré húzva. De baromi sokan vannak. És szerintem nem találkoztunk még minddel. Sokat sikerült elkapnunk, de sokan el is menekültek, amíg mi másokkal foglalkoztunk. Körbenéztem a várost, és már nem találtam többet. Szóval lehet, hogy éppen árulkodnak és most a Főnök egy kicsit pipa lesz ránk. Gondoltam, figyelmeztetlek.

- Nagyszerű. Csak erre vágytam. - válaszolt Zach szárazon.

De ha őszinte akar lenni, most kimondottan jól is jött. Addig se gondolt a másik problémára.

Amit nem volt képes elintézni. De legközelebb nem így lesz. Mert a szavát adta. És ő betartja a szavát.

Hirtelen mindkettőjük telefonja rezegni kezdett, SMS-t jelezve.

Srácok!

Rio visszajött.

Ennyi állt Corinne rövid üzenetében.

- Nos, úgy tűnik, Don Juannak eszébe jutottak a barátai. Jobb, ha megyünk és ezt az orra alá is dörgöljük. Itt már úgy sem tehetünk sokat. - szólalt meg végül Aeron, aztán megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta volna. - Khm, elvihetlek egy körre, szöszi? Vagy inkább repülnél egyet?

- Kösz, de azt hiszem, inkább repülnék. - Sosem bírta a teleportációt. Meg ha szöszinek szólítja egy idióta.

Azzal megint kieresztette tollas szárnyait.

A démon meg csak vállat vont.

- Hát jól van. - Aztán megint meglepte, a nap folyamán sokadjára. - Akkor megyek veled. Amúgy is jót tesz egy kis levegőzés.

Az angyal csak pislogni tudott, és úgy nézett rá, mintha megőrült volna.

- Ne nézz így, már rám fér egy kis repülés. Teljesen eltunyulok a végén.

Azzal kipattantak a hátából a fekete, bőrszerű szárnyak, és szó nélkül felrepült. Zach a fejét rázva követte fel a sötét égre, melyen erős kontrasztot alkotott az ő fehér szárnya a feketével

oOoOo

Odalent a Pokol egyik mély bugyrában Lucifer éppen sütögetett. Csak éppen, démont.

Mindig szerette ezt a képességét. Ha már ide van zárva, legyen valami haszna is. És pedig a Pokol tüzének ő parancsolt.

És nagyon nem szerette, ha nem azt csinálják, amit ő mond.

És azt sem, ha nem kapja meg amit akar.

Most pedig a helyzet úgy alakult, hogy mindkét oka megvolt a haragra. Na persze, a sülő hús, és a vér illata, a sikítás javít valamennyit a kedélyén … Éppen ezért szeret sütögetni.

Hiszen elintézte, hogy azok a nyomorultak fölmehessenek, erre ők neki állnak... hogy is mondják ezt a szánalmas, szerencsétlen, semmirekellő emberek... bulizni.

Megtagadták a parancsát. Ezért meg kell lakolniuk. Senki sem tagadhatja meg a Sötét Úr parancsát.

Pláne akkor nem , amikor ilyen fontos és sürgős kérdésről van szó.

Már nagyon régóta várt arra a pillanatra, hogy megszerezhesse a nőt.

A nőt, akit most el kellett volna hozniuk azoknak a rohadékoknak.

A nőt, akivel majd együtt uralkodik a Pokol mind a kilenc bugyra fölött.

A nőt, aki szigorú feltételek alapján választott ki.

A nőt, aki az övé lesz. Mindenáron.

2. rész

Soraya elégedetten sóhajtva nyúlt el királyi lakosztályának fürdőszobájában, azon belül is a hatalmas sarokkádban. Ellazulva, lehunyt szemekkel csúszott a hatalmas habok közé, élvezve a körülötte égő gyertyák finom fahéjas illatát, ami egyben a habfürdő gyümölcsösségével keveredett. A habok puhán, kellemesen tapadtak testére a forró víz fölött, míg végül pillanatok alatt elnehezedtek a szemhéjai. Még a sajgó fejéről is egészen megfeledkezett.

Miután beugrottak egy cukrászdába sok sütiért és fagyiért Lenával – persze fizettek is értük , de csak mert barátnője ragaszkodott hozzá – leléptek a tünpír kicsi, de annál otthonosabb albérleti lakásába.

A kis hely azonban őket egyáltalán nem zavarta, túl sok mindent kellett bepótolniuk, megbeszélniük, miközben betermelték a hatalmas kalóriabombákat. Amihez kis mértékben a félvér macskája, Joker is hozzájárult, persze csak titokban.

Aztán előkerültek az italok, alkoholmentesek és... kevésbé azok. A végén már egyikőjük sem tudta, mit beszél, és nem is emlékeztek rá -ami sokat elárult az elfogyasztott pia mennyiségéről, egész koros halhatatlanok lévén.

A lényeg, hogy mindketten nagyszerűen érezték magukat – egészen másnap délelőttig, amikor felfedezték a pusztítást. És még szerencse, hogy a halhatatlanság a másnaposságot is tompítja.

Így most viszonylag békében elszenderedhetett mennyei forrófürdője közben, fényes nappal.

Aztán hirtelen villámcsapásként tört elő lepusztult agyának rejtekeiből barátnőjének egyik kérdése.

Mi van, ha végül mégsem nem keresnek fel?

Vagy ha már... nem is élnek?

Aztán ezt a gondolatot gyorsan el is hessegette. Hiszen nem régen még látta őket, amikor más alakot felvéve követte őket. És a könyvben is jelezve lenne valahogyan. És egyébként is, csak megérezné a saját ikertestvére halálát.

Ami pedig Zachrielt illeti... Ő elpusztíthatatlan. Egyszerűen nem lehet, hogy meghaljon. Olyan sok mindenen ment már keresztül – többek között miatta, amiért azóta utálta magát . És lehetetlen, hogy pont, amikor újra találkozhatnának... Szóval nem. Az ő őrangyala nem halt meg.

A sok aggodalmaskodástól és gondolkodástól azonban újra lüktetni kezdett a feje, és kisvártatva újra pihentető alvásba merült.

oOoOo

Zach egyre gyorsabban dobogó szívvel állt az ötcsillagos szálloda folyosóján, a nagy fehér ajtó előtt, amelyen a 100-as szám állt, csupa aranyból. Végül erőt véve magán kinyitotta szorosan ökölbe zárt kezét, és beengedte magát a kis kulccsal, amit a recepcióstól szerzett odalent egy kis... manipulációval.

De ez kis bűnnek fog számítani ahhoz képest, amit akkor fog tenni, mikor meglátja azt a démoni nőt, aki ellen olyan régen bosszút esküdött.

Feszülten figyelve nézett végig a hatalmas és szebbnél szebb szobákon. Egyikben sem találta meg, amit – akit – keresett. Aztán hirtelen a hálószobában találta magát – és a könyvüket is. Kinyitva hevert az óriás Kalifornia ágyon .

Közelebb érve azt is látta, hogy éppen hol van nyitva a könyv. Nála.

De hol volt a nő?

Aztán meghallotta. Halk, mély sóhajok a szemközti, résnyire nyitva lévő ajtó mögül. Összeszorított állkapoccsal indult a hang irányába.

Belökte az ajtót és … elakadt a lélegzete.

Az egyik távolabbi sarokban, pontosan felé fordulva feküdt... egy gyönyörű arcú nő. Soraya.

Pont olyan gyönyörű, mint akkor. Nem, még szebb, mint akkor...

Amikor átvert. Nem szabad elfelednie, hogy ő minden szenvedésének és bajának okozója.

De mégsem tudta levenni róla a szemét.

Karcsú nyaka a kád szélére hanyatlott , ébenfekete, egyenes haját felcsatolta. Hosszú, dús szempillái árnyékot vetettek arcára, melyet finom ívű csontok kereteztek, buja, csókolni való ajkai nedvesen csillogtak.

Barackszínű, selymes bőre kissé kipirult a vízben, mellkasa lassan emelkedett és süllyedt, a habok éppen annyira fedték, hogy ne látszódjanak ki mellei. Melyekről Zach tudta, hogy dúsak, formásak... tökéletesek.

- Hmm... már vártalak. - dorombolta hirtelen a finom, női hang. Félig nyitott szemei aranysárga résként csillogtak sűrű pillái alól az angyal felé.

Aki nem válaszolt. Így hát a démon játszani kezdett. Kiemelte egyik lábát a kád szélére, és csábosan, lassan végigsimított rajta a rózsaformájú fürdőszivaccsal.

A férfi nem követte szemével a kecses combon egyre feljebb és feljebb haladó kezet. Legalábbis, nyilvánosan nem. Az állkapcsán azonban megfeszültek az izmok. Soraya elmosolyodott.

- Tudtam, hogy hamar megtalálsz.

Zach megköszörülte a torkát, így próbálva megszüntetni az ott keletkező gombócot, ami úgy tűnt, képtelenné tette a beszédre és légzésre.

- Nem volt túl nehéz. Mindenhol ott hagytad a nyomod. - Ami azt illeti, olyan volt, mintha azt akarta volna, hogy megtalálják. Ami, így visszagondolva, valószínűleg igaz is volt... De a hangja csak a férfi saját füle számára volt rekedt?

Soraya hátravetett fejjel, kéjesen felnevetett, miközben keze folytatta útját a víz alatt, kissé tovább időzve a melleinél, majd fel a nyakáig.

Az angyal nagyot nyelt.

- Hmm... az én okos, ügyes és... - itt a nő végigfuttatta tekintetét a férfi farmerba és felhajtott ujjú, fehér ingbe bújtatott testén – ennivaló őrangyalom. Mégis te jöttél.

- Hidd el, nem jókedvemből. - szűrte fogai között amaz. Legyen elég annyi, hogy... a könyvért jöttem. - És az életedért. Csak ne meztelenül, kitárulkozva, és... nedvesen látná...

A démon csak tovább vigyorgott rá.

- Biztos vagy benne, hogy ez az egyetlen dolog, amiért eljöttél hozzám?

- Nem. - Szűkszavú, amolyan Zaches válasz.

A nő azonban hirtelen felült, így már a víz nem fedte el... annyira. A férfi élesen szívta be a levegőt.

Soraya tettetett meglepődéssel, tágra nyílt szemekkel nézett rá.

- Csak nem... arra gondolsz, amire én?

Ó, igen. Dús, formás, tökéletes. A barack bőrt sötétebb váltotta fel, és a rózsaszín mellbimbók keményen meredeztek előre... még több bűnös gondolatot idézve elő az angyal fejében . Kissé megrázta a fejét, nehezen összeszedte magát. Végül kipréselte magából, amit kellett. Vagyis, amiért jött.

- Ha a … halálra gondolsz, akkor valóban ugyanarra, mint én.

A nő arcáról lehervadt a mosoly, a meglepetés... minden. Hatalmas szemei ugyanakkor rengetegféle érzelemről árulkodtak.

Végül...fájdalom? Megbánás? Szomorúság?

Nem, nem, az lehetetlen. Mindegyik lehetetlen ennél a nőnél. Csak jó színész. Mindig is az volt.

Végül a démon egy teljesen érzelemmentes tekintetet vett fel. Látod, csak egy újabb álarc.

Majd felszegte az állát.

- Akkor mire vársz? Tedd meg! Tudom, hogy nagyon régóta vágysz már erre. - suttogott szavai visszhangzottak a hatalmas fürdőszobában a hirtelen beállt csendben.

Zach hirtelen... frusztrálva érezte magát. Nem volt benne biztos, hogyan kezelje ezt a Sorayát. Igen, nagyon régóta vágyott és várt már erre, de most valamiért...

A zsebében megszólalt a telefonja. Mindketten megrezzentek az éles hang hallatán. Aztán Zach magát átkozva felmordult.

- Most mennem kell. Nem ajánlom, hogy eltűnj.

Gyors léptekkel, mintha égnének a talpai, elindult az ajtó felé. Aztán hirtelen visszafordult.

- És Soraya... tudd, hogy legközelebb... nem lesz ilyen szerencséd.

Az ajtó hangosan csapódott be az angyal után.

oOoOo

Valahol New Yorkban Rio morogva vájta bele hátulról szemfogait - és farkát - egy fiatal démonlány forró nyakába - és hüvelyébe. Akkor -is- durván akarta, és erre éppen megfelelt a kissé kanos, bevadult nő, aki szabályszerűen rátapadt az elmúlt este az egyik szűk utcában, és nem érdekelte az sem, hogy vámpír. Persze ez érthető, tekintve a felizgult állapotát, no meg a férfi kis trükkjeit az illatokkal. Na nem mintha a démonoknak bármi problémájuk lenne a „vérszívókkal”. Azok a vérfarkasok voltak, igaz. Múlt napi menü.

A démonnal egész éjszaka és nappal csinálták. Az első gyors, kemény menet után... nos, még több gyors, kemény menet következett. Meglehetősen kevés szünettel.

Szegény kislány, lehet, nem is tud majd járni.

De Riót ez a kósza gondolat csak pár pillanatig „aggasztotta”, mert érezte, hogy egy újabb orgazmus határán áll.

A nő egy újabb sikítás kíséretében előzte meg. Mi is volt a neve? Kelly? Vagy Ellie? Milly? Franc tudja már. Tőle aztán lehetett Elyalesiana is. Olyanokat visított, hogy csoda, hogy nem vérzett tőle a füle. Persze, ki tudja, lehet, hogy vérzett, de ez most a legkevésbé sem érdekelte.

Igazából, rohadtul nem érdekelte semmi mostanság.

Először rákattant a legjobb barátja nőjére, majd rájött, hogy tulajdonképpen csak egy irigy faszkalap, de még mielőtt túl nagy depresszióba eshetett volna az önsajnálata miatt, kiderült, hogy a ugyanaz a legjobb barátja, aki szinte testvére volt, valójában a nagybátyja volt. És az apja egy utálkozó seggfejjé vált. Furcsa, hogy ez utóbbi volt a legkevésbé meglepő.

A lényeg, hogy egyszerűen le kellett lépnie. Nem bírta tovább. Kész. Vége. KO.

Hívhatják gyengének, önzőnek, betegnek, depisnek, hülyének, emosnak, rohadéknak, de elhúzta a csíkot.

Meg sem állt a keleti partig. És azóta rombolt és tombolt New York Cityben.

Tudta, hogy nem fair a többiekkel, és amikor történetesen tudatánál volt, akkor fel is szólalt a lelkiismerete... Aztán arra gondolt, hogy úgy is ismerik már, tudják, hogy kutya baja, nem?

Most egy kicsit... khm, élvezi az életet, aztán újra a nyakába veszi az összes óhajt, sóhajt, panaszt. Legfőképpen a sajátjait. Hazafelé szépen kitisztul a feje, átgondolja a helyzetet, és mire Vegasba ér, már újra a régi Rio fogja a többieket ugratni és nevetni fog rajtuk.

Szép terv. Egyenesen kiváló.

Kár, hogy a Különc Bagázs marhára nem fogja bevenni a meséjét. Mert éppen azért, amiért most tudják, hogy jól van, át is fognak látni az ál-Rión. Bármennyire jól játssza.

De ha szerencséje van, talán békén hagyják.

Amire körül-belül annyi esély volt, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. Mindegy. Majd valahogy lerázza őket. Amúgy is lesz egy csomó dolga...

Ami, jobban belegondolva, igaz is. Újra fel kell vennie a kapcsolatot néhány nagykutyával és egyéb fejesekkel, jótevő tündérkeresztanyákkal és mégjótevőbb angyalkákkal, ja meg vámpírhercegekkel, köztük a kedvenc cimbijével, Drakulával is. És még pár sátáni babával.

Akik közül egy igen csinos példány éppen pihegve esett össze alatta.

Uuupsz, túl sokat ivott volna? Vagy a kiscsaj nem bírta a strapát? Kicsit óvatosabban kihúzódott belőle, majd miután meggyőződött róla, hogy megmarad, kissé bizonytalan lábakon ott hagyta.

Nem volt szokása ott maradni egy-egy sok aktus után, és ezt nem is most fogja megtörni. Valószínűleg soha nem is fogja.

Ugyan már, mire jó az? Valaki meleg teste mellett felébredni, hozzábújva... Egészen új értelmet adni az ágyban reggelizésnek...

Istenek, már megint kezd tisztulni a feje.

Nem, igazából, most csak hülyeségekről képzelődik. Ez nem is az ő stílusa. Lehet, hogy valakinek az emlékei, akinek a vére még a szervezetében van. Biztosan erről van szó.

Bárcsak elaludhatna a repülőn, és fel se ébredne a bűnözéstől a Bűnös Városig tartó úton.

Ja. Bárcsak.

1. rész

A friss nászutasok megérkeztek a kávézóba – már amennyiben a kettesben, Vincent házában eltöltött alig két napot nászútnak lehetett nevezni. A vérfakas elégedetten vigyorogva engedte be párját az üvegajtón. Amikor azonban végigfuttatta tekintetét a nőjén, szeme azonnal elárulta, hogy még azért nem annyira elégedett.

Így egy gyors köszönés és helyzetjelentés után hamar el is tűntek a második emeleti szobában.

Zach mindezt a konyhaajtónak dőlve, magában mosolyogva nézte végig. Örült a boldogságuknak, mert ez a két halhatatlan azon kevesek közé tartozott, akiket barátainak nevezhetett.

Másrészt ez megérintette jótevő őrangyal énjét. Annak ellenére, hogy akkor már nem tartozott feladatai közé egyetlen konkrét valami vagy valaki védelmezése.

- Óóó, tudtam én, hogy nekem van őrangyalkám. Máskülönben már régen halott lennék. Mert tudod … nagyon-nagyon rossz tudok lenni.

Kis, meleg tenyerek simítottak végig a mellkasán, forró lélegzet érintette a nyaka érzékeny bőrét, és hirtelen csábító, rekedt hang suttogott a fülébe hátulról.

- Vagy talán azért vagy itt, hogy megbüntess, nagyfiú?

A gondolataiból éles csörömpölés és aztán a kezében lüktető fájdalom zökkentette ki. A homlokát ráncolva nézett le, és rádöbbent, hogy összeroppantotta a kezében tartott poharat. A tenyeréből egyre sűrűbben csöpögött a vér, és a linóleum padlón a kiömlött víztócsához keveredett.

Maga elé tartva kinyitotta tenyerét, majd szorosan ökölbe zárta. A következő pillanatban kezét éles fény vette körül, ahogy egyik visszatérő képességét használva begyógyította a sebet.

Mindig ez történik, ha rá gondol. Pedig már több, mint száz éve... És nincs olyan nap, hogy nem jutna eszébe...

- Zach ? - lépett oda hozzá Salime. - Jól vagy? - kérdezte aggódóan. Biztosan furcsállotta a viselkedését. Nem csoda.

A férfi halvány mosolyt erőltetett magára.

- Igen. - Leguggolt, és elkezdte összeszedni az üvegdarabokat. - Csak... ki akartam próbálni, hogy működik... - elemelte kezét és megmozgatta , ezzel jelezve, mire gondolt. Felállt, gyorsan kidobta a pohár maradványait, és a feltörlőrongyot akarta megkeresni, amikor rájött, hogy nincs olyan.

Mire visszatért a boszorkányhoz, a padló tisztábban ragyogott, mint valaha. De Sally gyanakvóan nézett az angyalra.

- A poharat is meg tudtam volna menteni. - jelentette ki, de tekintetéből látszott, nem érti, hogy ez Zachnek miért nem jutott eszébe. - Ezt Te is tudod... Biztos, hogy minden oké?

A férfi megpróbálta elővenni legártatlanabb kifejezését. Színészetben sosem volt jó.

- Elnézést, csak nem figyeltem.

Salime még mindig kétkedve nézett rá. Ezért a biztonság kedvéért Zach témát váltott.

- Fáradtnak tűnsz. Nem kellene lepihenned egy kicsit? Mióta nem aludtál?

Tudta, hogy a boszorkányt nagyon megrázták az elmúlt események, és ez valóban aggasztotta őt is. Ugyanakkor segített elterelni a figyelmet őróla.

Sally végül szomorúan elmosolyodott.

- De, igazad van. Nem tudom., mostanában... nem vagyok túl jó benne. Deee... szerintem rád is rád férne. - tette hozzá egy kis szünet után. Makacs boszorkány.

- Ugyan, semmi bajom. És egyébként is, te is tudod, hogy ma odakint a helyem. Előtte pedig még el kell intéznem valamit.

- Hát jó, feladom, békén hagylak. De ismét elmondom, hogy itt vagyok. Mindig, a kezdetektől ő akarta magára venni mindannyiuk problémáit, még akkor is, ha neki is volt egy pár. - Jó éjt!

Ezzel visszavonult, magára hagyva Zachet. Magára... a gondolataival a régmúlt eseményekről, melyek azóta sem hagyták nyugodni, és melynek következményeit azóta tapasztalta.

oOoOo

Soraya pillanatok alatt visszaváltott saját emberi alakjára - valami gyanútlan járókelőéről - és sikítva ugrott rég nem látott barátnője karjaiba annak kis hotelszobájában.

Az higgadtan veregette a hátát, de közben olyan erősen ölelgette, mintha vagy száz éve nem látta volna. Ami, lényegében, igaz is volt.

- Én is örülök neked, Sora. - szólalt meg barátnője, végül kissé elhúzódva.

- Én meg annak, hogy végre hajlandó voltál időt szánni sanyarú sorsú barátnédra. Komolyan,nehezebb veled kapcsolatba lépni mint magával a mi Urunkkal, Luciferrel. - korholta le a démon tettetett morcossággal. - Persze, nekem az sem nehézség, nehogy azt hidd... - Sőt, túl könnyű...

Lena nagyot sóhajtott.

- Sajnálom, kicsit... zűrössé váltak a dolgok, tudod, hogy nálam ez így megy. Most tudtam szabadulni. Na de inkább beszéljünk arról, hogy te még a bérgyilkosságtól sem lettél szerényebb. - terelte a témát.

Soraya elborzadva horkantott fel.

- Ahh, azt hittem soha nem szabadulok abból a sakáltanyából. Vagy inkább farkas. Az a rohadék meg még marasztalni akart. Na meg egyebeket is, de ezt hagyjuk. Persze tudom, hogy gyönyörű vagyok, meg fantasztikus, meg csúcsszuper, de kezd elegem lenni ebből. Látod, mire kell vetemednem, mindig más alakot vagyok kénytelen felvenni, mert minden hímnemű lény engem akar. Meg néhány nő is, természetesen.

Úgy tűnik, csak egy bizonyos hím nem. Aki még mindig nem kereste el, a francba is! Hol van már?

Lena összeszűkített szemekkel nézett rá.

- Nagyon jól tudjuk, hogy azt csak szórakozásból teszed.

- Azt mondod, kedves tünpírkém - vaaagy vámdérkém, választhatsz – hogy a legeslegjobb barátnőd nem csodaszép? - Végül rákérdezett. - Mi a baj, Lenie? Szétrúgjam a jó öreg Draki seggét? - csak akkor szokott így eltávolodni tőle, így visszahúzódni .
Barátnője hegyes füle mögé tette egyik rakoncátlan gesztenyebarna hajtincsét, és kicsit sem nőiesen felhorkantott.
- Most kivételesen nem arról a szemétládáról van szó. Nem tudom, Sora, csak... rossz érzésem van. Nem tudom elmagyarázni, és nem is értem, csak úgy érzem. De inkább mesélj a küldetéseidről. - folytatta gyorsan, mielőtt a démon aggodalmaskodni kezdhetett volna. Így viszont az csak színpadiasan felsóhajtott.

- Dögunalom. Nyírd ki ezt, nyírd ki azt, nyomozz ez után, kövesd amazt, bla bla bla. Amikor hagytam, hogy a nyakam köré tegyék azt a cuccot, azt hitem, izgalmasabb lesz. De el kell ismernem, hasonlított a te életedhez.

- Na, köszönöm szépen. Először is, nekem nem parancsolnak, és másodszor: én csak a rosszfiúkat ölöm. Harmadszor, nagyon megrémültem, amikor meghallottam, mi történt veled! Ne próbálkozz ilyenekkel többször, mert nagyon nem játék.

- Mondom, hogy hagytam magam! És ne aggódj, nem tervezem az ismétlést. Új, szabad életet kezdek. Már sínen is van minden. Emlékszel a könyvre, amit legutóbb említettem – a rögzítődön, mert ugye elfoglalt voltál... mint mindig...

Lena mogyoróbarna szeme elkerekedett.

- Nálad van? Miért nem ezzel kezdted?

- Mert fontosabb volt, hogy a nagyon régen látott, imádott cimbimet ölelgessem, ha nem tűnt volna fel. - válaszolt cinikusan Soraya.

A félvér azonban együttérzőn szisszent fel.

- Még nem jelentkeztek. - Nem kérdésként mondta, hanem kijelentette. Túl jól és túl régóta ismerték egymást, hogy ne lássanak át a másikon.

- De fognak. Majd meglátod. Lehet, hogy percek kérdése, és megkeresnek.

Lena elnézően mosolygott rá, mint aki egy kisgyermek makacsságának szemtanúja.

- Hát persze, hogy így lesz. - Egyik karját Soraya köré fonta, és megszorította a vállát. - De azért... vigyázz magadra! Légy óvatos! Nem tudhatod, hogy...

- Nagyon jól esne most egy hatalmas adag süti, nem gondolod? - Vágott a szavába a démon. Nem akarta, hogy ismét kételyei támadjanak, és a nehezen felépített önbizalma megint odavesszen. Nem akart belegondolni abba a lehetőségbe, amire Lena célzott. Bár tudta, hogy ennek nagy ára lehet. De még nem most.

- Ami azt illati, nekem is éppen ez járt az eszemben. - válaszolta Lena.

Pedig nem is szerette a sütiket, inkább fagyis típus volt, ha már választania kellett. De a barátnők már csak ilyenek.

És Soraya nem tudott elég hálás lenni azért, hogy a félvér mindig ott volt neki, és most is, vele.

oOoOo

Zach – miután ismét sikertelenül próbált kapcsolatba lépni az „égiekkel” - kiment a városba, és várta a bűnösöket, a rosszakat, akiken levezetheti a nap folyamán felgyülemlett feszültségét.

Sajnos úgy tűnt,az a nap számára el van átkozva. Nem botlott sok vérszomjas halhatatlanba, sem szó szerinti, sem átvitt értelemben véve – alig akadt kettő egész éjszaka, azok sem a legrosszabb fajtából.

Mielőtt visszatért volna a központba, olyat tett, amit nagyon régen nem – kiengedte szárnyait, és órákig repült, csak mert jól esett neki. Azaz mert kifulladásig akarta fárasztani magát. Mostanában csak a fizikai kondíciójának fenntartása miatt repült hosszú távokon.

Észre sem vette, és hajnalodott, mikor visszaért a kávéházhoz. Akkor végre ágyba zuhant, és nem sokára elaludt.

Nem is kelt fel délelőtt tizenegy óráig. Ami már önmagában is nagy siker volt. Az meg pláne, hogy most nem álmodott.

Gyorsan lezuhanyozott , felvett egy inget és egy farmert, és csatlakozott a többiekhez odalent.

Neela, Corinne és Salime a pult körül álltak és „csajos dolgokról csacsogtak” . Na nem mintha bármelyik férfi csatlakozni akart volna a ruhákról, halhatatlan pletykákról és … ki tudja mi egyebekről szóló beszélgetéshez.

Josh volt a napi áldozat – ő ment el bevásárolni. A nők információi szerint a szüleihez is beugrik. Rio még nem tért vissza, ezzel kiváltva mindenki aggodalmát, bár tudták, hogy nem először „tűnik el”. Vincent és Rochelle megint fönt voltak, valószínűleg azóta, hogy a vérfarkas visszatért az éjszakai harcból. Aeron viszont a hangokból ítélve éppen a konyhát fosztotta ki.

Zach, mivel nem nagyon volt más választása, hozzá csatlakozott.

A démon előtt egy óriási adag szalámis rántotta volt, több szelet kenyérrel.

Az angyal felvonta a szemöldökét.

- Még szerencse, hogy annyi nő van a háznál. - Ennyi ételt nem is győzne főzni egy, bár Salime varázslatai könnyítenek a feladaton.

Aeron felkacagott.

- Mindig is tudtam, hogy igazából imádod a nőket. De van egy rossz hírem, haver: az egyik foglalt, a másik szellem, a harmadik depressziós, a negyedik... Hé, te nem eszel? - vágott hirtelen saját szavába.

Aztán már mindketten a rántottát pusztították, tovább heccelve egymást.

Éppen végeztek, amikor odakint nagy hangzavar kerekedett.

- Ááá, örülök, hogy végre az állatkáink is megtisztelnek jelenlétükkel. - köszöntötte a démon Vint és Shellyt, amikor azok végül szintén ennivaló után néztek, kétségtelenül az elégetett kalóriák pótlásához- ahogy azt a démon mondta.

A vérfarkas ugyan rámordult, de úgy tűnt, semmi nem képes letörülni a vigyort a képéről. Még az sem, amitől párja arca lángvörösre pirult.

- Gondolom, akkor nem volt időd a könyvet olvasgatni. - jött be hirtelen Salime, mintha most jutott volna eszébe. Nem is figyelt el a konyhában történt pusztításra.

Az alakváltó értetlenül nézett rá.

- Milyen könyvet?

- Azt, amelyiket az előtt vitted el, mielőtt még elmentetek volna Vin házához. Furcsálltam is, hogy miért pont akkor, de...

- Én nem vittem el semmilyen könyvet. - Ez már mindenki figyelmét megragadta, még a kint maradtak is füleltek a konyha felé.

- Hogy érted azt, hogy nem vitted el? Saját magam adtam oda...a „krónikánkat”.. ragaszkodtál ahhoz, hogy akkor vidd el...

- Nem lehet, hogy álmodtad, Sally? Nálam nincs semmilyen krónika. Ez biztos.

A boszorkány szó nélkül felrohant, majd pár perc múlva jött vissza.

- Nem, nem csak álom volt. A könyv nincs itt.

.- Hány órakor „vittem el” ?

- Nem tudom... kb. kilenckor. Azt hittem, már rég elindultatok, amikor bejöttél sietve, elkérted, és rohantál is, mert Vin várt...

- Az nem lehet, mert akkor már régen amott voltunk. Nem én voltam.

- De én veled beszéltem. Furcsán viselkedtél, az igaz... Olyan, mintha nem is te lettél volna... De a te tested, az alakod.. Egek, mit tettem.. Hol lehet...

Bárki alakját fel tudja venni.... Ezzel ver át mindenkit... Ezek szerint téged is, Zachriel...

Zachben pillanatképekként villantak el ezek az emlékek. Az emlékek, melyek végül tudatosították benne a választ.

- Nem Rochelle volt. - szólalt meg hirtelen. Mindenki odakapta a fejét. - Tudom, ki vitte el a könyvet.

Az, aki büntetésének oka. Az, aki ellen bosszút fogadott. Az, akitől azóta sem bírt megszabadulni álmaiban és gondolataiban.

Alakváltó. Démon. Áruló.

Soraya.

I will survive

Sziasztok!
Tudom, hogy régóta nem jelentkeztem, és ismét, sokadszorra is nagyon-nagyon sajnálom, de épp most élem át az év eleji elhavazott heteimet - bár ez inkább már lavina és hóvihar , abból is a leggyilkosabb fajta, aminek alig akad túlélője. Egyszerűen nincs szabadidőm.
Na jó, nem akarom itt túldramatizálni a helyzetet és hisztizni a rossz sorsomról, meg egyebekről, a lényeg, hogy remélem, megértetek.
Mindennek tetejébe, egy pár hétig nem lesz gépem, technikai okok miatt. Betegeskedik, így mihamarabb el kell vinni a szervizbe, hogy megműthessék.

De az új történet készülődik, és hamarosan kedves olvasóim is megkaphatják!
Ehhez szeretném a türelmeteket és megértéseteket kérni. Remélem, még kitartottatok néhányan  :)
Millió Puszi Mindenkinek!! (K)

Epilógus

Eközben a belvárosban, nem messze a kávéháztól, egy gyönyörű nő sétált egy éjjel-nappalihoz. Gyorsan összecsukta skarlátvörös esernyőjét, kicsit megrázta, majd eltartva magától beljebb sétált.

Kimondhatatlanul utálta az esőt. Mindig is így volt. Még szerencse, hogy nála volt az esernyője. És most nem fogja hagyni, hogy elrontsa a kedvét néhány – nagyon sok – kis vízcseppecske. Ez az ünneplés időszaka volt.

Vidáman köszönt a bent pakolgató fiatalembernek, aki le sem vette róla a szemét, mióta belépett. Ez mindig is így volt... mindenki megbámulta különleges szépségét. Drámaian felsóhajtott. Halandók...

Nyilvánvalóan a pasi félreértette a sóhaját, vagy csak kifogást keresett, de azonnal ott termett mellette.

- Miben segíthetek, hölgyem? - kérdezte csábító hangon – legalábbis próbálkozott.

A nő belement a játékba, az ajkába harapott, de igazából azon gondolkozott, jótékonykodjon-e. Végül úgy döntött, miért is ne, hagy legyen egy jó napja neki is. Bár elintézhetné könnyebben is.

- Igazából, három tequiláért jöttem. - mondta végül mézes-mázos hangon. Ha már ünnepel... és a fiúka úgy is örömmel körbe ugrálja..

Pár perc múlva már a három ital, ajándék bonbon és az esernyője volt a kezében, sőt az egyik piát a pasi állta neki. A nő bájosan rámosolygott, megveregette az arcát, és már indult is a - lopott - kocsijához.

A halandó még sokáig követte a tekintetével. De a nőt ekkor ez már nem érdekelte. Vezetés közben bontotta ki az első üveget, és nagyot húzott belőle. A szabadságra, az eddigi és az eljövendő sikerekre, örömökre. A pia kellemesen végig égette a torkát, de tudta, hogy nem sok hatása lesz. Egy kortynak semmi, még egy egész üvegnek sem sok. De a három már elmegy.

Mire elért a lakásához, már elfogyott az első üveg. Pedig közel lakott egy felhőkarcoló csúcslakosztályában. Egy fél napja.

Felliftezett, majd mihelyst beért a lakásába – miután átverekedte magát a tutibiztos zárakon – már vette is elő az új kincsét. Ami további örömökhöz fogja vezetni. Őszintén szólva azt hitte, ennél nehezebb lesz megszerezni... Persze a számára semmi sem nehéz.

Kár, hogy a legeslegjobb barátnője, Lena éppen nem ér rá. Pedig szívesen megosztaná vele ezt az örömteli pillanatot. De mindig olyan titkos elfoglaltságai vannak. Na mindegy, majd legközelebb.

Eszelősen vigyorogva nyitotta fel A könyvet. Nagyon réginek tűnt, a lapjai sárgultak, és régimódi, tollas – tintás írással kezdődött. Ettől eltekintve a külseje rongálatlan és tiszta. Nagyon vigyázhattak rá.

A tequiláját kortyolgatva lapozgatta a vaskos kötetet. Az eleje igen unalmas volt. Ez talizott ezzel, aztán ezzel, már hárman voltak, bla bla bla. Inkább tovább lapoz. Bár egy részre nagyon kíváncsi volt, de majd később. Előbb látnia kell...

Igen! A tagok rajzolt képei és külső ismertetőjegyei, rövid történet. Izgatottan lapozgatott... mindjárt... mindjárt...

Egek mennyi szöveg van arról a dögös vámpírról... A szemét forgatva lapozott még egyet... és nagyot dobbant a szíve. Ott voltak. Egymás mellett. Nem is különbözhetnének jobban.

Szeretetteljesen simogatta a képet a bal oldali lapon. A jobb oldalin remegni kezdett a keze. Biztosan az alkoholtól. Végre hat.

De legbelül tudta, hogy ez nem igaz. Vajon ők hogyan reagálnak majd? És ő mit fog érezni, amikor találkoznak, ismét?

Hirtelen elszontyolodott. Biztos volt benne, hogy nem lesz kellemes. Azok után, ami történt... Miatta...

De lehet, hogy mégis jó lesz. Ki tudja. Akkor is alig várta, hogy újra lássa őket. Nem volt rá esélye, amikor felvette az alakváltó lány alakját. Sietnie kellett. Talán megsérültek? Súlyosan?

Beszökhetne megint más formájában...Mint már többször tette. De nem, nem jó ötlet. Előbb-utóbb lebukna. És amúgy is, a saját külsejével akar velük találkozni. Mert találkozni fognak.

Diadalittasan elmosolyodott. Hogy is szokták mondani? A kocka el van vetve. Hamarosan újra látja őket. Most már csak várnia kell, hogy rájöjjenek, kölcsönvette a könyvet. És aztán megfogják találni. Ez biztos. A képességeikkel.

Nemsokára találkozik Aeronnal.

És Zachriellel.

Még nem tudják, mi vár rájuk...

29. rész

Salime másnap este az ágyán ült felhúzott térdekkel. Karjait szorosan köréjük fogta és úgy ringatta magát. Bár tudomása sem volt afelől, hogy ezt teszi. Kábultan nézett maga elé. Időnként az arcán legurult egy-egy könnycsepp.

Odakint esett az eső. Az ütemes az ablaknak verődő esőcseppek monoton hangja furcsán festette a fejében levő halk, kába zúgást. Ezen nem lepődött meg. Az utóbbi napokban annyi érzelemben volt része, hogy az sem lenne csoda, ha az örökkévalóság hátralevő részében semmit sem érez.

Na igen. Az elmúlt napok... maga a pokol. Először a Rochelle elleni merénylet... és annak következményei... aztán a Rochelle és Vincent elleni merénylet... és annak következményei...

Igen, Vin túlélte. Sőt, nemsokára teljesen egészséges lesz. Legalábbis külsőleg. Belsőleg... biztosan eltart egy darabig. De Rochelle, a párja majd segít neki. Ebben biztos volt.

Azonban Danny... A könnyei hirtelen gyorsabban folytak. Danny nem élte túl. És végig ellenük dolgozott.

Ők pontosan akkor értek oda, amikor Dan is befelé igyekezett , valamilyen kulccsal a kezében. Az arca be volt esve, a szeme vörösek voltak és be voltak dagadva a sírástól... szörnyen nézett ki.

Aztán kiderült, hogy miért. Miután a meglepődés után nagy nehezen elmondta, hogy Rochellenek kell a kulcs, a fiúk átvették az irányítást. Így Sally ott maradt Dannyvel.

A boszorkányt az emlékek hatására még most is kirázta a hideg. Fáradtan a fejtámlának döntötte a fejét, és lehunyta a szemeit. De az emlékek akkor sem hagyták békén.

Dan akadozva beszélt, de a lényeget végül elmondta neki. Hogy vámpírvért itattak vele... és valamiért függővé vált. Nem tudott megállni, és a sikeres „küldetéseiért” kapott csak anyagot.

Ezért nézett ki úgy, ahogy. Mert régen ivott utoljára, és azért kapta volna a következő anyagot, mert segített Rochelle elrablásában. De a hullámokban erősödő elvonási tünetei ellenére úgy tűnt, őszintén bánja a dolgot.

Aztán mielőtt még valahogyan kivihette volna onnan, hogy segítsen rajta, néhány vérfarkas rájuk tört a szűk folyosón. Mivel először még azt hitték, hogy csak Salime az ellenség, őt vették célba.

Ekkor Danny maga mögé lökte a lányt, és maradék erejével ellenük fordult. De késő volt. A gyilkos karmok és agyarak már túl közel jártak, és egy halandónak még a halhatatlan vér által nyújtott extrákkal sincs ellenük esélye.

Az utána történő események olyanok voltak, mintha lassított felvételen nézte volna őket. Danny térdre esik, majd előre borul... a hátramaradt Zach és Neela végez a vérfarkasokkal, és a többiek után mennek a belső kamrába...

És ő ledermed, könnybelábadó szemekkel néz a barátai után, majd a halott farkasokra, végül a haldokló barátjára. Aztán gyorsan magához térve gyorsan érte nyúl, és óvatosan a hátára fordítja.

Danny felköhögött, de csak vér jött ki a száján. Salime a könnyektől elhomályosodott szemeivel nézett rá, és megtartotta a fejét, másik kezének remegő ujjbegyeit végighúzta az arcán.

Mind...végig... szerettelek...

Ezek voltak az utolsó szavai, az utolsó leheletével. És a boszorkány könnyei akkor is, és még most is, kionthatatlan patakként áradtak meg tőlük.

Mert ő is szerette a halandót.

És tudta, hogy a függősége ellenére jó ember volt. Ezt bizonyították túlságosan rövid élete utolsó tettei is. Istenek, a családja! Hogyan mondja el nekik?

A fájdalmas emlékeket és gondolatokat halk kopogás szakította meg. Salime gyorsan letörölte könnyeit, bár tudta, hogy úgy is pocsékul néz ki. De azért valamennyire összeszedte magát.

- Gyere!

Az ajtón Rochelle lépett be.

- Hát te? Azt hittem, rég úton vagytok a Farkaslakba. - mondta erőltetett, szomorú mosollyal, és néhány szipogással megfűszerezve.

Miután Vin nagyjából felgyógyult, és egyáltalán felébredt, azt tervezték, elvonulnak a férfi házába, hogy megbeszélhessenek mindent, négyszemközt. Salime azt hitte, már egy órája elindultak.

Rochelle együtt érzőn ránézett, majd az ajkába harapott.

- Mindjárt megyünk, csak eszembe jutott... - elharapta a mondatot. - … de inkább nem zargatlak.

- Mondd nyugodtan! Tudod, hogy velem bármit megbeszélhetsz! - Bár most szíve szerint leginkább magányra vágyott.

- A könyv. A Krónikánk. Amiről beszéltél a múltkor. Eszembe jutott, hogy még nem is láttam. Szeretném majd elolvasni.

Sally gyanakodva vonta fel a szemöldökét. Miért pont most jutott eszébe?

- Jóóól van... deee...

- Elvihetném most? - nézett rá szerényen a pillái alól barátnője.

- Őőő, persze. Most pont itt van nálam... valahol... - gyorsan szétnézett, majd rájött, hogy az ágya alá csúsztatta be. - Nemrég fejeztem be a te részedet. - mormogta, még mindig furcsállva az alakváltó viselkedését. - De nagyon vigyázz rá! És minél hamarabb hozd vissza!

Shelly vakító mosollyal válaszolt. - Mondanod sem kell! De most már sietek. A vérfarkasom vár.

Aztán hirtelen odalépett hozzá, és cuppanós puszit nyomott az arcára.

- Köszönöm, Salime. Szeretlek, ugye tudod?

A boszi felnevetett.

- Menj, és mondd ezt inkább a pasidnak.

Aztán amikor az ajtó becsukódott a szinte csilingelve elköszönő Rochelle után, rájött, hogy még nem beszélt neki a könyvről. Soha.

Eltűnődve vállat vont. Amilyen furcsa volt most az alakváltó, biztos Vin említette meg neki, csak rosszul emlékezett.

Igen, biztosan.

oOoOo

Rochelle ellazulva, elégedetten dorombolva hajtotta le a vérfarkasa mellkasára a fejét Vincent kastélyának hálószobájában, de vigyázva a kötésekre, amik még néhol fedték a komolyabb, de már gyógyulófélben lévő sérüléseket.

Amik nyilvánvalóan nem gátolták a férfit abban, hogy szerelmeskedjen a párjával. Bár erre valószínűleg semmi sem lenne képes. A pasi egy kielégíthetetlen bestia volt. De az ő bestiája. Csak és kizárólag az övé.

A lány a kemény izomkötegekbe rejtette mosolyát. Nem tudta volna megmondani, mikor volt utoljára ilyen boldog. Ha volt valaha egyáltalán. De most... a szíve csordulásig telt örömmel, megkönnyebbüléssel, szerelemmel... Nem, még sohasem volt ilyen boldog.

Jonah nem csak, hogy „visszafogadta” lányává, már túl volt az életveszélyen. Ahogy Vincent, és ő is. Minden akadály elhárítva. A régi családja is rendben volt, és az új is... rendben van... lesz. Rochelle kissé elkomorodva még közelebb bújt Vinhez, érezte, hogy a férfi teste megfeszül.

- Bocsá...- hangos, figyelmeztető morgás szakította félbe a mondatot. Az alakváltó annyiszor kért bocsánatot az elmúlt félórában - mert tudta, hogy a sebek még érzékenyek- , hogy a vérfarkas már fenekeléssel fenyegette. Ami talán nem is lenne olyan rossz...

De a következőpillanatban Vin megnyugtatón simogatni kezdte a haját, karját, és hátát. Ő is tudta, mire gondolhatott az előbb a párja.

- Csak időre van szükségük. - suttogta a férfi, de nem úgy hangzott, mint aki szász százalékban biztos ebben.

Nagyon jól tudta, hogy néhány lelki seb sokkal lassabban gyógyul, és sokkal mélyebb heget hagy, mint a külsők. Hiszen még ő sem tette túl magát teljesen azon, hogy megölte a testvérét. Igaz, az a szörnyeteg, akit lefejezett, már egyáltalán nem az ő bátyja és egyúttal barátja volt, akire mindig felnézett. Már nem az a Vale volt, aki minden rosszban és jóban mellette állt.

És azok után, amit Rochellelel tett... A lány nem akart túl sokat beszélni róla, azt mondta, túlteszi magát rajta, de... Vin másodszor, harmadszor, ezredszer is újra megölte volna a hajdani testvérét emiatt.

Azt, aki egy őrült, bosszúszomjas gyilkos lett, bár a külseje megmaradt.

Inkább most kizárta a gondolatai közül a keserédes emlékeket, és visszatért a jelenbe.

- Salime, akármilyen törékenynek tűnik, mégis erős. Jól lesz. Erről én gondoskodom. - mormogta a nőnek, aki az egész életét megváltoztatta, és most elrévedve rajzolt mintákat a mellkasára.

- De igazán szerette Dant. Tudom, hogy halandó volt, és ő is tudta, hogy idővel véget kell majd vetnie a kapcsolatuknak, de... nem így. Szegény Sally... - Hirtelen felkapta a fejét. - Én nem élném túl. Ha elveszítenélek... vagy elveszítettelek volna... - Még a gondolat is szörnyű volt. Elviselhetetlen.

Vincent a homlokára szorította a száját, szemét behunyta.

- Engem nem veszítesz el. Soha nem hagylak el.

Rochelle halványan rámosolygott.

- Nem is fogom engedni.

Ezzel megcsókolta. Mikor a hosszú, gyengéd csóknak vége lett, a férfi tudta, hogy mindent tisztázniuk kell. Nem maradhat titok közöttük. De előtte még szerette volna megnyugtatni a párját.

- Rio miatt pedig ne aggódj. - Tudta, hogy a vámpír igazi barátjává vált a lánynak, de a korábbi féltékenységére semmi ok nem volt, hiszen egyfajta testvéri szeretet alakult ki közöttük. - Nem ez az első alkalom, hogy elhagy minket. Először tombol, iszik – vért és alkoholt - aztán lenyugszik, kitisztítja a fejét. - Próbálta ezzel oldani Rochelle hangulatát. - Hidd el, pár nap múlva megint minket boldogít majd, mi corazón. - utánozta Rio spanyol hanglejtését.

- Jha, de nem hiszem, hogy a többi alakalommal azért lépett le, mert kiderült, hogy a testvéred volt az ő néhai apja. A fenébe is, egyáltalán hogyan lehetséges ez? Mint egy szappanoperában, komolyan.

Vin elnevette magát, de hamar elkomorodott.

- Vale, miután átváltoztattam, dühöngött. Vérengzett. Megtámadott mindenkit és mindent, ami mozgott. Amikor segíteni akartam neki, el akartam neki magyarázni, hogy mit kell tennie, nekem esett. - Még most is emlékezett arra a pillanatra, amikor a bátyja először nézett rá gyűlölettel és undorral a szemében. Vincent mélyet lélegzett, hogy folytatni tudja. - Én hagytam elmenni. Nem akartam, nem tudtam bántani, pedig, mivel én változtattam át, megtehettem volna. De nem voltam rá képes.

Rochelle megértően nézett rá. Úgy sejtette, jobb lesz a férfinak, ha kitisztítja ezt a régi mérget, ami majdnem egy évezrede emészti. Éppen ezért merte megkérdezni az aggasztó kérdését, ami közben jutott eszébe. Kezét Vin borostás arcára tapasztotta, és a szemébe nézett.

- Neked... ki segített? - pillantása önkéntelenül a sebhelyes nyakára tévedt. Rájött, hogy még sohasem kérdezte erről bővebben.

A vérfarkas zavartan félrenézett.

- Senki. Miután megharaptak, ott hagytak az esőn, a mocsárban, teljesen egyedül. Így, egyedül kellett átélnem mindent. Ezért gondoltam, ha talán Vale velem lenne... Ezért volt nehéz elengednem.

Ó, szegény Vincentem. Az én egyetlenem.

Ő azonban csak megköszörülte a torkát, és folytatta.

-Nem hallottam felőle többé, bár minden vágyam akkor az volt, hogy segíthessek neki. Gondolom, ezek után kóborolni kezdett. Közben megtanulta, hogyan használhatja előnyösen új képességeit. Az erejét. Nyilván eljutott Rioék kis falujába is, és a Valerio nevet vette fel.

Rochelle élesen szívta be a levegőt.

- Rio mondta, hogy az anyját... megerőszakolták. Így született. De az apja sosem került elő.

Vin gondterhelten felsóhajtott.

- Hát, most igen. De az édesanyja mindig szerette őt. És azt hiszem... a testvéremet is. Egy ideig. Ezért becézte úgy a fiát, ahogy, a rossz emlékek ellenére is. - finoman megrázogatta a lányt, ismét megpróbálta jobb kedvre deríteni. - De, mint mondtam, Rio nem sokára visszajön. Örülni fog, hogy kiderült az igazság, bár bánni fogja, hogy egy ütést sem mérhetett a „gazember apjára”.És persze, nekem, a nagybátyjaként, újdonsült jogaim lesznek fölötte. - tette hozzá, mintegy megváltozhatatlan tényként.

Rochelle szinte maga előtt látta, ahogy a kezeit egymáshoz dörzsöli, miközben azon gondolkozik, mikét szúrhatna ki legrégibb barátjával... aki az unokaöccse is.

Ettől valóban nevethetnékje támadt, de közben rosszallóan rázta a fejét.

Azonban még mindig volt egy kérdése, és jókedve ismét csillapodott.

- És... Giselle?

Annyit már tudott, hogy rossz tapasztalatai voltak Vincentnek vele, ezek szerint a szeretője volt. Ezért volt pokoli féltékeny rá még... régebben.

Vincent hirtelen keményen megcsókolta.

- Giselle... egy utolsó ribanc volt. Egy senki. - Mivel tudta, hogy ennyi nem lesz elég, ha a makacs párját akarja meggyőzni, elismerte: - Persze, akkor még nem ezt gondoltam, még halandó korunkban. Mindenki őt akarta - és általában meg is kapta. De Vale... fülig szerelmes volt belé. Rajongott érte. Nem látott át az álcáján, és ezt a nő ki is használta. És a testvérem úgy táncolt, ahogy ő fütyült.

És ekkor Vincent Rivera olyat tett, amit Rochelle még sosem látott. Elpirult.

- Én még akkor... tapasztalatlan voltam. Kissé.. khmm... leitatott és... azt is kihasználta. - egyre vörösebb lett, még az ő aranybarna bőre is. - Ő volt az első.

Helló, féltékenység, öreg barát!

Shelly nem tudott nem morogva válaszolni.

- Mondd, hogy halott!

Újabb, lazább vállvonás.

- Ő volt az első áldozatom vérfarkasként. És nem bántam meg. Azóta nem bíztam meg egyetlen nőben sem... de aztán jöttél te. - A hangja ellágyult, ahogy végigsimított a lány testén. - És alapjaiban rengetted meg a világom. Most már nincs és nem is lesz senki más. Csak Te. Te vagy a mindenem. Az életem. Imádlak. - suttogta csókok között. Egek, ez a pasi aztán tudja, hogyan kell kiengesztelni egy nőt. Menten elolvadok.

Aztán hirtelen a fenekére csapott.

- Úgy hogy semmi ok arra, hogy a zöld szemű szépség helyett zöld szemű szörnyeteg jöjjön elő.

- Hééé! - fintorgott Rochelle, de hamar elnevette magát. Most már teljesen megnyugodhatott. Sőőőt... - Végre tettre váltottad a szót. - dorombolta, és teljes testével a vérfarkasra mászott.

A válasz kaján vigyor volt, majd egy várakozó pillantás. Shelly kihívóan mosolygott le a férfira, de nem bírta sokáig, és a füléhez hajolt. - Én is imádlak, vérfarkas. - A fülcimpájára harapott, majd végignyalta. - Megőrülök érted. - hozzádörgölőzött.

Vincent elégedetten felmordult, és megfordította helyzetüket. Aztán szenvedélyesen, vadul megcsókolta a nőjét. A nyelve felfedezte az ajkait, a száját, aztán ki – be hatolt, a szeretkezést imitálva, míg az alakváltó el nem veszítette a fejét. Aztán...

Elhúzódott, és a férfi csóktól nedves szájára szorította egyik ujját.

- Még valami... Ha Rio apja a te vérfarkas testvéred volt, de Rio egyszerű halandóként született...

- Nagyon nagy valószínűséggel a mi kölykeink sem örökölnek vérfarkas gént. Mivel nem így születtem, nagy eséllyel ők sem fognak. Kis fekete párducaink lesznek. Ha szeretnéd... - sietett megválaszolni a kérdést Vin.

- Rajtad kívül semmi sem tehetne boldogabbá. - suttogta meghitten Shelly, és a férfi hajába túrt. - És a te génjeidet... majd meglátjuk. Én mindenhogy szeretni fogom Őket, és Téged is, örökké.

Vincent vonzó arcát ellenállhatatlanul jóképűvé tette széles, de ördögi mosolya.

- Nos, akkor... lássunk hozzá a cicaalomhoz, cicuskám!

És már csókolta is a párját.