Epilógus

Eközben a belvárosban, nem messze a kávéháztól, egy gyönyörű nő sétált egy éjjel-nappalihoz. Gyorsan összecsukta skarlátvörös esernyőjét, kicsit megrázta, majd eltartva magától beljebb sétált.

Kimondhatatlanul utálta az esőt. Mindig is így volt. Még szerencse, hogy nála volt az esernyője. És most nem fogja hagyni, hogy elrontsa a kedvét néhány – nagyon sok – kis vízcseppecske. Ez az ünneplés időszaka volt.

Vidáman köszönt a bent pakolgató fiatalembernek, aki le sem vette róla a szemét, mióta belépett. Ez mindig is így volt... mindenki megbámulta különleges szépségét. Drámaian felsóhajtott. Halandók...

Nyilvánvalóan a pasi félreértette a sóhaját, vagy csak kifogást keresett, de azonnal ott termett mellette.

- Miben segíthetek, hölgyem? - kérdezte csábító hangon – legalábbis próbálkozott.

A nő belement a játékba, az ajkába harapott, de igazából azon gondolkozott, jótékonykodjon-e. Végül úgy döntött, miért is ne, hagy legyen egy jó napja neki is. Bár elintézhetné könnyebben is.

- Igazából, három tequiláért jöttem. - mondta végül mézes-mázos hangon. Ha már ünnepel... és a fiúka úgy is örömmel körbe ugrálja..

Pár perc múlva már a három ital, ajándék bonbon és az esernyője volt a kezében, sőt az egyik piát a pasi állta neki. A nő bájosan rámosolygott, megveregette az arcát, és már indult is a - lopott - kocsijához.

A halandó még sokáig követte a tekintetével. De a nőt ekkor ez már nem érdekelte. Vezetés közben bontotta ki az első üveget, és nagyot húzott belőle. A szabadságra, az eddigi és az eljövendő sikerekre, örömökre. A pia kellemesen végig égette a torkát, de tudta, hogy nem sok hatása lesz. Egy kortynak semmi, még egy egész üvegnek sem sok. De a három már elmegy.

Mire elért a lakásához, már elfogyott az első üveg. Pedig közel lakott egy felhőkarcoló csúcslakosztályában. Egy fél napja.

Felliftezett, majd mihelyst beért a lakásába – miután átverekedte magát a tutibiztos zárakon – már vette is elő az új kincsét. Ami további örömökhöz fogja vezetni. Őszintén szólva azt hitte, ennél nehezebb lesz megszerezni... Persze a számára semmi sem nehéz.

Kár, hogy a legeslegjobb barátnője, Lena éppen nem ér rá. Pedig szívesen megosztaná vele ezt az örömteli pillanatot. De mindig olyan titkos elfoglaltságai vannak. Na mindegy, majd legközelebb.

Eszelősen vigyorogva nyitotta fel A könyvet. Nagyon réginek tűnt, a lapjai sárgultak, és régimódi, tollas – tintás írással kezdődött. Ettől eltekintve a külseje rongálatlan és tiszta. Nagyon vigyázhattak rá.

A tequiláját kortyolgatva lapozgatta a vaskos kötetet. Az eleje igen unalmas volt. Ez talizott ezzel, aztán ezzel, már hárman voltak, bla bla bla. Inkább tovább lapoz. Bár egy részre nagyon kíváncsi volt, de majd később. Előbb látnia kell...

Igen! A tagok rajzolt képei és külső ismertetőjegyei, rövid történet. Izgatottan lapozgatott... mindjárt... mindjárt...

Egek mennyi szöveg van arról a dögös vámpírról... A szemét forgatva lapozott még egyet... és nagyot dobbant a szíve. Ott voltak. Egymás mellett. Nem is különbözhetnének jobban.

Szeretetteljesen simogatta a képet a bal oldali lapon. A jobb oldalin remegni kezdett a keze. Biztosan az alkoholtól. Végre hat.

De legbelül tudta, hogy ez nem igaz. Vajon ők hogyan reagálnak majd? És ő mit fog érezni, amikor találkoznak, ismét?

Hirtelen elszontyolodott. Biztos volt benne, hogy nem lesz kellemes. Azok után, ami történt... Miatta...

De lehet, hogy mégis jó lesz. Ki tudja. Akkor is alig várta, hogy újra lássa őket. Nem volt rá esélye, amikor felvette az alakváltó lány alakját. Sietnie kellett. Talán megsérültek? Súlyosan?

Beszökhetne megint más formájában...Mint már többször tette. De nem, nem jó ötlet. Előbb-utóbb lebukna. És amúgy is, a saját külsejével akar velük találkozni. Mert találkozni fognak.

Diadalittasan elmosolyodott. Hogy is szokták mondani? A kocka el van vetve. Hamarosan újra látja őket. Most már csak várnia kell, hogy rájöjjenek, kölcsönvette a könyvet. És aztán megfogják találni. Ez biztos. A képességeikkel.

Nemsokára találkozik Aeronnal.

És Zachriellel.

Még nem tudják, mi vár rájuk...