2012. október 21., vasárnap

1. rész



A friss nászutasok megérkeztek a kávézóba – már amennyiben a kettesben, Vincent házában eltöltött alig két napot nászútnak lehetett nevezni. A vérfakas elégedetten vigyorogva engedte be párját az üvegajtón. Amikor azonban végigfuttatta tekintetét a nőjén, szeme azonnal elárulta, hogy még azért nem annyira elégedett.
Így egy gyors köszönés és helyzetjelentés után hamar el is tűntek a második emeleti szobában.
Zach mindezt a konyhaajtónak dőlve, magában mosolyogva nézte végig. Örült a boldogságuknak, mert ez a két halhatatlan azon kevesek közé tartozott, akiket barátainak nevezhetett.
Másrészt ez megérintette jótevő őrangyal énjét. Annak ellenére, hogy akkor már nem tartozott feladatai közé egyetlen konkrét valami vagy valaki védelmezése.
- Óóó, tudtam én, hogy nekem van őrangyalkám. Máskülönben már régen halott lennék. Mert tudod … nagyon-nagyon rossz tudok lenni.
Kis, meleg tenyerek simítottak végig a mellkasán, forró lélegzet érintette a nyaka érzékeny bőrét, és hirtelen csábító, rekedt hang suttogott a fülébe hátulról.
- Vagy talán azért vagy itt, hogy megbüntess, nagyfiú?
A gondolataiból éles csörömpölés és aztán a kezében lüktető fájdalom zökkentette ki. A homlokát ráncolva nézett le, és rádöbbent, hogy összeroppantotta a kezében tartott poharat. A tenyeréből egyre sűrűbben csöpögött a vér, és a linóleum padlón a kiömlött víztócsához keveredett.
Maga elé tartva kinyitotta tenyerét, majd szorosan ökölbe zárta. A következő pillanatban kezét éles fény vette körül, ahogy egyik visszatérő képességét használva begyógyította a sebet.
Mindig ez történik, ha gondol. Pedig már több, mint száz éve... És nincs olyan nap, hogy nem jutna eszébe...
- Zach ? - lépett oda hozzá Salime. - Jól vagy? - kérdezte aggódóan. Biztosan furcsállotta a viselkedését. Nem csoda.
A férfi halvány mosolyt erőltetett magára.
- Igen. - Leguggolt, és elkezdte összeszedni az üvegdarabokat. - Csak... ki akartam próbálni, hogy működik... - elemelte kezét és megmozgatta , ezzel jelezve, mire gondolt. Felállt, gyorsan kidobta a pohár maradványait, és a feltörlőrongyot akarta megkeresni, amikor rájött, hogy nincs olyan.
Mire visszatért a boszorkányhoz, a padló tisztábban ragyogott, mint valaha. De Sally gyanakvóan nézett az angyalra.
- A poharat is meg tudtam volna menteni. - jelentette ki, de tekintetéből látszott, nem érti, hogy ez Zachnek miért nem jutott eszébe. - Ezt Te is tudod... Biztos, hogy minden oké?
A férfi megpróbálta elővenni legártatlanabb kifejezését. Színészetben sosem volt jó.
- Elnézést, csak nem figyeltem.
Salime még mindig kétkedve nézett rá. Ezért a biztonság kedvéért Zach témát váltott.
- Fáradtnak tűnsz. Nem kellene lepihenned egy kicsit? Mióta nem aludtál?
Tudta, hogy a boszorkányt nagyon megrázták az elmúlt események, és ez valóban aggasztotta őt is. Ugyanakkor segített elterelni a figyelmet őróla.
Sally végül szomorúan elmosolyodott.
- De, igazad van. Nem tudom., mostanában... nem vagyok túl jó benne. Deee... szerintem rád is rád férne. - tette hozzá egy kis szünet után. Makacs boszorkány.
- Ugyan, semmi bajom. És egyébként is, te is tudod, hogy ma odakint a helyem. Előtte pedig még el kell intéznem valamit.
- Hát jó, feladom, békén hagylak. De ismét elmondom, hogy itt vagyok. Mindig, a kezdetektől ő akarta magára venni mindannyiuk problémáit, még akkor is, ha neki is volt egy pár. - Jó éjt!
Ezzel visszavonult, magára hagyva Zachet. Magára... a gondolataival a régmúlt eseményekről, melyek azóta sem hagyták nyugodni, és melynek következményeit azóta tapasztalta.

oOoOo

Soraya pillanatok alatt visszaváltott saját emberi alakjára - valami gyanútlan járókelőéről - és sikítva ugrott rég nem látott barátnője karjaiba annak kis hotelszobájában.
Az higgadtan veregette a hátát, de közben olyan erősen ölelgette, mintha vagy száz éve nem látta volna. Ami, lényegében, igaz is volt.
- Én is örülök neked, Sora. - szólalt meg barátnője, végül kissé elhúzódva.
- Én meg annak, hogy végre hajlandó voltál időt szánni sanyarú sorsú barátnédra. Komolyan,nehezebb veled kapcsolatba lépni mint magával a mi Urunkkal, Luciferrel. - korholta le a démon tettetett morcossággal. - Persze, nekem az sem nehézség, nehogy azt hidd... - Sőt, túl könnyű...
Lena nagyot sóhajtott.
- Sajnálom, kicsit... zűrössé váltak a dolgok, tudod, hogy nálam ez így megy. Most tudtam szabadulni. Na de inkább beszéljünk arról, hogy te még a bérgyilkosságtól sem lettél szerényebb. - terelte a témát.
Soraya elborzadva horkantott fel.
- Ahh, azt hittem soha nem szabadulok abból a sakáltanyából. Vagy inkább farkas. Az a rohadék meg még marasztalni akart. Na meg egyebeket is, de ezt hagyjuk. Persze tudom, hogy gyönyörű vagyok, meg fantasztikus, meg csúcsszuper, de kezd elegem lenni ebből. Látod, mire kell vetemednem, mindig más alakot vagyok kénytelen felvenni, mert minden hímnemű lény engem akar. Meg néhány nő is, természetesen.
Úgy tűnik, csak egy bizonyos hím nem. Aki még mindig nem kereste el, a francba is! Hol van már?
Lena összeszűkített szemekkel nézett rá.
- Nagyon jól tudjuk, hogy azt csak szórakozásból teszed.
    - Azt mondod, kedves tünpírkém - vaaagy vámdérkém, választhatsz – hogy a legeslegjobb barátnőd nem csodaszép? - Végül rákérdezett. - Mi a baj, Lenie? Szétrúgjam a jó öreg Draki seggét? - csak akkor szokott így eltávolodni tőle, így visszahúzódni .
    Barátnője hegyes füle mögé tette egyik rakoncátlan gesztenyebarna hajtincsét, és kicsit sem nőiesen felhorkantott.
    - Most kivételesen nem arról a szemétládáról van szó. Nem tudom, Sora, csak... rossz érzésem van. Nem tudom elmagyarázni, és nem is értem, csak úgy érzem. De inkább mesélj a küldetéseidről. - folytatta gyorsan, mielőtt a démon aggodalmaskodni kezdhetett volna. Így viszont az csak színpadiasan felsóhajtott.
- Dögunalom. Nyírd ki ezt, nyírd ki azt, nyomozz ez után, kövesd amazt, bla bla bla. Amikor hagytam, hogy a nyakam köré tegyék azt a cuccot, azt hitem, izgalmasabb lesz. De el kell ismernem, hasonlított a te életedhez.
- Na, köszönöm szépen. Először is, nekem nem parancsolnak, és másodszor: én csak a rosszfiúkat ölöm. Harmadszor, nagyon megrémültem, amikor meghallottam, mi történt veled! Ne próbálkozz ilyenekkel többször, mert nagyon nem játék.
- Mondom, hogy hagytam magam! És ne aggódj, nem tervezem az ismétlést. Új, szabad életet kezdek. Már sínen is van minden. Emlékszel a könyvre, amit legutóbb említettem – a rögzítődön, mert ugye elfoglalt voltál... mint mindig...
Lena mogyoróbarna szeme elkerekedett.
- Nálad van? Miért nem ezzel kezdted?
- Mert fontosabb volt, hogy a nagyon régen látott, imádott cimbimet ölelgessem, ha nem tűnt volna fel. - válaszolt cinikusan Soraya.
A félvér azonban együttérzőn szisszent fel.
- Még nem jelentkeztek. - Nem kérdésként mondta, hanem kijelentette. Túl jól és túl régóta ismerték egymást, hogy ne lássanak át a másikon.
- De fognak. Majd meglátod. Lehet, hogy percek kérdése, és megkeresnek.
Lena elnézően mosolygott rá, mint aki egy kisgyermek makacsságának szemtanúja.
- Hát persze, hogy így lesz. - Egyik karját Soraya köré fonta, és megszorította a vállát. - De azért... vigyázz magadra! Légy óvatos! Nem tudhatod, hogy...
- Nagyon jól esne most egy hatalmas adag süti, nem gondolod? - Vágott a szavába a démon. Nem akarta, hogy ismét kételyei támadjanak, és a nehezen felépített önbizalma megint odavesszen. Nem akart belegondolni abba a lehetőségbe, amire Lena célzott. Bár tudta, hogy ennek nagy ára lehet. De még nem most.
- Ami azt illati, nekem is éppen ez járt az eszemben. - válaszolta Lena.
Pedig nem is szerette a sütiket, inkább fagyis típus volt, ha már választania kellett. De a barátnők már csak ilyenek.
És Soraya nem tudott elég hálás lenni azért, hogy a félvér mindig ott volt neki, és most is, vele.

oOoOo

Zach – miután ismét sikertelenül próbált kapcsolatba lépni az „égiekkel” - kiment a városba, és várta a bűnösöket, a rosszakat, akiken levezetheti a nap folyamán felgyülemlett feszültségét.
Sajnos úgy tűnt,az a nap számára el van átkozva. Nem botlott sok vérszomjas halhatatlanba, sem szó szerinti, sem átvitt értelemben véve – alig akadt kettő egész éjszaka, azok sem a legrosszabb fajtából.
Mielőtt visszatért volna a központba, olyat tett, amit nagyon régen nem – kiengedte szárnyait, és órákig repült, csak mert jól esett neki. Azaz mert kifulladásig akarta fárasztani magát. Mostanában csak a fizikai kondíciójának fenntartása miatt repült hosszú távokon.
Észre sem vette, és hajnalodott, mikor visszaért a kávéházhoz. Akkor végre ágyba zuhant, és nem sokára elaludt.

Nem is kelt fel délelőtt tizenegy óráig. Ami már önmagában is nagy siker volt. Az meg pláne, hogy most nem álmodott.
Gyorsan lezuhanyozott , felvett egy inget és egy farmert, és csatlakozott a többiekhez odalent.
Neela, Corinne és Salime a pult körül álltak és „csajos dolgokról csacsogtak” . Na nem mintha bármelyik férfi csatlakozni akart volna a ruhákról, halhatatlan pletykákról és … ki tudja mi egyebekről szóló beszélgetéshez.
Josh volt a napi áldozat – ő ment el bevásárolni. A nők információi szerint a szüleihez is beugrik. Rio még nem tért vissza, ezzel kiváltva mindenki aggodalmát, bár tudták, hogy nem először „tűnik el”. Vincent és Rochelle megint fönt voltak, valószínűleg azóta, hogy a vérfarkas visszatért az éjszakai harcból. Aeron viszont a hangokból ítélve éppen a konyhát fosztotta ki.
Zach, mivel nem nagyon volt más választása, hozzá csatlakozott.
A démon előtt egy óriási adag szalámis rántotta volt, több szelet kenyérrel.
Az angyal felvonta a szemöldökét.
- Még szerencse, hogy annyi nő van a háznál. - Ennyi ételt nem is győzne főzni egy, bár Salime varázslatai könnyítenek a feladaton.
Aeron felkacagott.
- Mindig is tudtam, hogy igazából imádod a nőket. De van egy rossz hírem, haver: az egyik foglalt, a másik szellem, a harmadik depressziós, a negyedik... Hé, te nem eszel? - vágott hirtelen saját szavába.
Aztán már mindketten a rántottát pusztították, tovább heccelve egymást.
Éppen végeztek, amikor odakint nagy hangzavar kerekedett.
- Ááá, örülök, hogy végre az állatkáink is megtisztelnek jelenlétükkel. - köszöntötte a démon Vint és Shellyt, amikor azok végül szintén ennivaló után néztek, kétségtelenül az elégetett kalóriák pótlásához- ahogy azt a démon mondta.
A vérfarkas ugyan rámordult, de úgy tűnt, semmi nem képes letörülni a vigyort a képéről. Még az sem, amitől párja arca lángvörösre pirult.
- Gondolom, akkor nem volt időd a könyvet olvasgatni. - jött be hirtelen Salime, mintha most jutott volna eszébe. Nem is figyelt el a konyhában történt pusztításra.
Az alakváltó értetlenül nézett rá.
- Milyen könyvet?
- Azt, amelyiket az előtt vitted el, mielőtt még elmentetek volna Vin házához. Furcsálltam is, hogy miért pont akkor, de...
- Én nem vittem el semmilyen könyvet. - Ez már mindenki figyelmét megragadta, még a kint maradtak is füleltek a konyha felé.
- Hogy érted azt, hogy nem vitted el? Saját magam adtam oda...a „krónikánkat”.. ragaszkodtál ahhoz, hogy akkor vidd el...
- Nem lehet, hogy álmodtad, Sally? Nálam nincs semmilyen krónika. Ez biztos.
A boszorkány szó nélkül felrohant, majd pár perc múlva jött vissza.
- Nem, nem csak álom volt. A könyv nincs itt.
.- Hány órakor „vittem el” ?
- Nem tudom... kb. kilenckor. Azt hittem, már rég elindultatok, amikor bejöttél sietve, elkérted, és rohantál is, mert Vin várt...
- Az nem lehet, mert akkor már régen amott voltunk. Nem én voltam.
- De én veled beszéltem. Furcsán viselkedtél, az igaz... Olyan, mintha nem is te lettél volna... De a te tested, az alakod.. Egek, mit tettem.. Hol lehet...
Bárki alakját fel tudja venni.... Ezzel ver át mindenkit... Ezek szerint téged is, Zachriel...
Zachben pillanatképekként villantak el ezek az emlékek. Az emlékek, melyek végül tudatosították benne a választ.
- Nem Rochelle volt. - szólalt meg hirtelen. Mindenki odakapta a fejét. - Tudom, ki vitte el a könyvet.
Az, aki büntetésének oka. Az, aki ellen bosszút fogadott. Az, akitől azóta sem bírt megszabadulni álmaiban és gondolataiban.
Alakváltó. Démon. Áruló.
Soraya.