Rochelle arra ébredt, hogy a szoba egyetlen, de hatalmas ablakának félig elhúzott redőnyén beszűrődő napsugarak rávetették fényüket, éppen a hasára.
A mellette lévő éjjeliszekrényen félálomban tapogatózva próbálta előkeresni a telefonját, mert mindig arról nézte le az időt, és amikor már az olvasó lámpát is sikeresen leverte, de a rohadt kütyüt még mindig nem találta meg, hirtelen eljutott a tudatáig, hogy az nincs nála, és ő nem is a szobájában van.
Az utóbbi persze eszébe juttatta a múlt este igen mozgalmas eseményeit. Amitől a teste forrósodott fel... de valami nem volt jól. Felnyitotta elnehezült szemhéjait, körbenézett, majd jó macskához híven akkorát nyújtózkodott, hogy beleroppant a gerince.
És ekkor jutott el a tudatáig, hogy „mi nem volt jó”. Nem kellett volna képesnek lennie a mozdulatra, még a hatalmas franciaágy ellenére sem... legalábbis ha Vincent ott lett volna mellette. De nem volt. Amit egy újabb sor tapogatózás is bebizonyított, ha esetleg a látása nem lett volna elég megbízható.
Shelly összeráncolt szemöldökkel ült fel, magához fogva a vékony selyemtakarót. Kócos haja ezerfelé állt, újból körbenézett. Ekkor két dologra lett figyelmes. Először a másik éjjeliszekrényen álló öreg vekkerre... ami délelőtt fél tízet mutatott, majd mielőtt még kapkodni kezdett volna a szeme a másik párnán akadt meg.
Jobban mondva a párnán lévő papírdarabon. Felvette, és többször végigfutott a lendületes, férfias kézírással írt rövid sorokon. .
„Cicus!
Közbejött valami, el kell mennem. Nagyon sajnálom.
Sietek vissza. Ígérem, kárpótolni foglak.
Vin”
Első nekifutásra majdnem széttépte az ártatlan lapocskát. Nagyon nem tetszett neki az a „valami”, ami „közbejött”. Aztán eszébe jutott mit mondott neki múlt éjjel a férfi, és, hát a kárpótlásának gondolata is kedvére való volt. Ezért visszadőlt a párnájára, magához húzta a vérfarkasét, és mélyen beleszippantott. Imádta az illatát, ami még mindig érződött rajta is. Egyszerűen nem tudott betelni vele.
Bár azt tudta, hogy jó alvó, de nagyon ki lehetett ütve, ha semmit nem vett észre, még a kifinomult macskaérzékeivel sem. Persze órákig szenvedett az edzőteremben. Na meg aztán ott volt a szintén elnyúló, egetrengető szex...
De azért meg kell majd dolgoznia a pasinak. És Rochelle még mindig melegen ajánlotta, hogy a „valami” ne ember legyen, azaz emberszabású lény – a majmokat kivéve - , vagy ha már az, akkor legalább hímnemű.
oOoOo
Odakint egy sötét sikátorban Vincent egy másik vérfarkas fölé hajolt. Mire odaért, Aeron már valahogy rávehette az alakváltásra, így emberi formában tündökölt a saját vérének tócsájában.
A démon jelenleg a torkát szorította le nehéz csizmájával, ami egyébként nem feltétlenül lett volna szükséges, tekintve a fiú állapotát. Fiú, mert bár eléggé eltorzult és mocskos volt a külseje, ránézésre nem tűnt biztosnak, hogy túl volt a húszon amikor átváltoztatták. Alig tudott lélegezni, és valószínűleg a szíve is az utolsókat verte.
Amikor Aeron szűkszavú, hajnali SMS-e miatt iderohant mint egy őrült, először majdnem azt gondolta, a démon csak szórakozik vele. Aztán hajlandó volt a tudomására adni, hogy az új cimborájuk többet tud, mint azt gondolnák.
Egy újabb Blade- alkotmánnyal hozta össze őket a sors, aki épp egy hazaigyekvő bulikirálynőt akart megerőszakolni. Aeron, a jótevő pokolfajzat pedig a hősiességének közepén kapott el egy érdekes gondolatfoszlányt a fickó elméjéből.
- Beszélj még! Mondd csak el a bácsinak, amit hallani szeretne! - mondta most a démon, kissé szorítva a másik nyakán.
Az elkezdett hörögni, vér bugyogott a szájából, és amikor kinyitotta azt, a fogai is vörösen csillogtak. Már elvoltak így egy ideje, de a kölyök állta a sarat, eddig nem sokat tudtak meg tőle.
- Figyelmeztetlek, neked lenne jobb ha szabad akaratodból tennéd. Tudod, nagyon, nagyon gonosz tudok lenni. - folytatta Aeron, a tőrét a nadrágjában törölgetve.
Még jó, hogy egy lélek sincs erre ilyenkor, pedig a nap már rég feljött. Erről jutott eszébe, hogy emiatt a démon most le van gyengülve, és amúgy is, volt jobb dolguk is ennél.
- Na jó. Nem érek rá egész nap. Csináld és menjünk innen. - szólalt meg Vin. Baromira vissza akart már menni. Azt sem tudta, minek jött el. Ezt nélküle is meg tudta volna csinálni Aeron. Ami „otthon” várta, az sokkal, sokkal jobb volt ennél. Utálta, hogy ott kellett hagynia, egy rohadt papírcetlivel... az ágyában... meztelenül... A macskája puha, nőies teste, mámorító illata... khm... szóval, le akart lépni innen és kész.
Nagyon remélte, hogy a démon nappal is képes a kis trükkjére. Eddig az volt.
- Ilyen hamar vége a bulinak? Pedig egész jól éreztük magunkat, ugye, kölyök? - kérdezte a másik.
Aztán koncentrálni kezdett, mire a haldokló férfi szemei kitágultak, már amennyire tudtak így felpuffadva, egy utolsó hangtalan sikolyra nyitotta száját, majd Aeron mentális és fizikai nyomása egyszerre soknak bizonyult.
- Öregem, ez aztán a burkolt elme. Majdnem elkezdtem megijedni, hogy nem tudom feltörni.
- Mondd mit tudtál meg, temessük el, aztán ki merre lát. - szakította félbe türelmetlenül Vincent .
- Nem is ismerek rád! Mi van, finom volt cicahusi? Kaphatok én is egy falatot? - vigyorgott rá a démon . Amikor csak egy hangos morgást kapott válaszul, felnevetett. - Tudod, üvöltenek a gondolataid, haver.
A vérfarkas azon már nem is csodálkozott, hogy a másik tud a történtekről, annak ellenére, hogy egész este kinn volt.
- Bökd már ki amit tudsz ! - vicsorogta . Aeron felsóhajtott, és a szemét forgatta.
- Na jó. Lássuk csak... - elmerült a gondolataiban, azaz inkább a fiúéban. - Ez a Blade ugye a főmufti... senki nem tudja a nevét, de valószínűleg ez csak álnév... őőő nagyon utál téged...
Vin felmordult.
-Mondanál valami újabbat is? Valami olyat, ami talán a fejedet is fent hagyja a nyakadon? Mert közölném, hogy az idegeimre mész.
- Most miééért? Csak mert én nem dorombolok neked?
A vérfarkas gyilkos pillantására folytatta a kutatást. Végül halkabban megszólalt.
- Te, tudtad, hogy ez az ürge baromira hasonlít rád?
Vinnek hirtelen lefagyott. Mert amit a démon mondott, az csak egy valamit jelenhetett... és az az egy pedig nem jó. Nagyon, nagyon nem.
oOoOo
Miután Rochelle egy hosszú forrófürdővel ellazította még mindig sajgó tagjait - mire nem jó a „főnök” bazi nagy, modern, pezsgőfürdős és masszázsüléses kádja – és egyben alaposan meg is mosdott, úgy döntött, lemegy, megnézi mi a helyzet.
Nem, nem azért sietett, mert várt egy bizonyos személyt. Véletlenül sem. Bár, megharagudott volna, ha már ott van.
Csak éppen a ruhája darabokban hevert a szoba minden részén. Ezért egy törölközőt szorosan maga köré tekerve átsunnyogott a szobájába. Hál' Istennek, hogy most csak ők ketten „laktak” ezen az emeleten. Bár ott volt még Rio is, aki…
...éppen azt a pillanatot választotta, hogy meglátogassa a szobáját. Baró. Tényleg.
- Halihó, Ferrero! Őőő, ha szabad kérdeznem, miért flangálsz így a folyosón? Na, nem mintha zavarna, nagyon is élvezem a látványt...- kezdte fennhangon a vámpír, hosszan legeltetve a szemét a „látványon”.
Mielőtt azonban az alakváltó bármit is mondhatott volna, mélyen beszívta a levegőt és a szeme is megakadt egy ponton. A váll és nyak találkozásánál. Felvonta az egyik szemöldökét.
- Csak... fogd be! - morgott rá a lány, és becsapta az ajtót maga mögött. A túloldalról ez után semmit nem hallott.
Egy kis ideig még nekitámaszkodott az ajtónak. Oké, értette Vin teljes nyíltságát és ne-játszunk-bújócskát elméletét, és legbelül azt is tudta, hogy úgy is tudja már mindenki. Egyrészt a nagy lépcsőn felcipelős jelenet miatt, de ha esetleg arról le is maradt volna valaki, hát, nem voltak túl halkak. És valószínűleg az illatán is érezni fogják, még ha a már majdnem begyógyult harapásnyomot nem is látják, már akinek jó az orra.
De valahogy... nem készült még fel rá. Legalábbis így gondolta, annak ellenére, hogy továbbra is őrjöngeni akart már csak a gondolatra is, hogy a vérfarkas másik nőszeméllyel van.
Amiben a macskája is egyetértett, a kisajátító, „Ez a hím az enyém!” típusú sugallataiból ítélve, valamint abból , hogy mindig ki akart törni valahányszor a zöld szemű szörny is megjelent.
Miközben felöltözött – egy egyszerű, passzos fehér felsőt és csőfarmert vett fel – azon töprengett, vajon a férfi hogy kezeli majd a helyzetet.
Minden mindegy alapon, nagyot sóhajtva végül letrappolt a földszintre. Mihelyst befordult, a lépcsőn leérve Salime már felé fordult, fülig érő szájjal. Komolyan meg lehetett volna számolni mind a harminckét fogát.
Dan is mellette volt, a szokásos barátságos kifejezésével, átölelve a boszorkány derekát. Éppen búcsúzkodott, majd kisvártatva elment.
Sally ismét Shelly felé fordult, még mindig vigyorogva.
- Ha most azt mondod, hogy te megmondtad, én …
A boszi visítva rávetette magát, olyan szorosan ölelte, hogy alig kapott levegőt.,
- Nem, nem, csak... én tudtam előre!
- Sokkal jobb. - sóhajtotta az alakváltó. - Okéka...most hogy ezt elmondtad... akár hagyhatsz is levegőt venni.
- Uupsz. Bocsi, csak... annyira örülök! Tudod, annyira megérdemeltétek már mindketten, és és … megmondtam... - folytatta a csevegését a nő, egy kicsit lazítva a szorításán.
- Őőő, Salime, igazán örülök, hogy örülsz, meg minden. - mondta Rochelle, miközben elkezdte veregetni a boszi hátát - Deee tudod, ez még nem jelent semmit. Ne tervezgess esküvőt meg babakeresztelőt – ha egyáltalán errefelé élnek még ezek a fogalmak halhatatlan körökben - meg minden, néhány órácska...
- Ezt most te sem gondolod komolyan! - vágott a szavába Salime, hirtelen elhúzódva, összehúzott, gyanakvó szemekkel nézett rá .
- Mit, hogy nem vagyok menyasszony? Sem terhes? - nézett vissza az alakváltó kérdőn. Igazából csak a témát akarta terelni. - Biztosíthatlak, szívem...
- Te is tudod, hogy ez nem csak szex volt, Rochelle! Úgy hogy ne is próbáld elterelni a figyelmemet! - szakította félbe ismét a másik, most erősebb hangon. - Én soha nem tévedek. Valld be!
A lány ismét felsóhajtott.
- Oké, jól van. De lehetne, hogy most egy kicsit napoljuk a témát? Kérlek.
A boszorkány összeráncolta a homlokát, elhúzta a száját, de bólintott.
Gyanúsan sokáig nem hozta fel újból, Rochelle már szinte várta, mikor jön az „Ééés milyen volt??” kérdés, de Sally csak tovább hablatyolt az új találmányairól és a furcsa látomásairól, amiknek bekövetkezésére szintén nagy esélyt lát, de aggódik is némelyik miatt. Nem részletezte bővebben. Érdekes.
Az alakváltó végül felment a szobájába, úgy döntött, időt szentel egy kis takarításra. Igazán utált pakolni, de át akarta rendezni egy kicsit a kis helyiséget, és, nos, elég ideje itt volt már, hogy ne a friss költözésre fogja az állapotokat.
A szekrényen lévő kis magnót bekapcsolta, és munkához látott.
Amikor az éjjeliszekrényhez ért, szomorúan mosolyogva vette a kezébe az édesanyjától örökölt kis faragott macskát, majd a képet, amin négyen voltak Jonah-val és Marisollal együtt. Óvatosan letette a helyére, majd tovább ment a kétrészes szekrényhez, ami az ággyal szemközti falnál volt, az ablak melletti másik oldalon.
Éppen a pár darab magával hozott könyv alatt törölgette a cseresznyefa bútort, hangosan dúdolgatva, amikor hirtelen előtte termett egy gyönyörű vörös rózsa, és egy erős kar fogta át a derekát.
Megrezzent, elhallgatott, vett egy levegőt, majd ellazult, és elmosolyodott.
- Szokásod a hátbatámadás? - mormolta, átvéve a virágot , és mélyen beszívva az illatát. Azon már meg sem lepődött, hogy most sem vette észre a vérfarkas közeledtét.
Nekidőlt a széles mellkasnak, a férfi belecsókolt a nyakába.
- Ha a helyzet úgy adja, ki kell használni. - válaszolta Vin. Azonban a hangja feszült volt, és bár a lány érezte a vonzódásának és vágyának jelét hozzányomódni, nem dörgölőzött hozzá.
Rochelle megfordult az izmos karokban. Amikor a férfi a vállára hajtotta a homlokát, szabad kezével megfogta az arcát, és felemelte a fejét.
- Mi a baj?- kérdezte aggódva. Nagyon nem vallt a vérfarkasra ez a fajta viselkedés.
Vincent nem szólalt meg, csak lehajolva megpróbálta megcsókolni. A lány nem engedte, visszahúzta.
- Vin... Mi. A. Szar. Van? - kérdezte nyomatékosabban.
A férfi nagy levegőt vett.
- Emlékszel, mit mondtam a gyűlésen, mire gyanakodtam a titokzatos Blade-del kapcsolatban?
A lány bólintott, majd elkerekedtek a szemei, ahogy megértette, miért volt ilyen Vincent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése