19. rész

 Rochelle a futópadon szelte a képzeletbeli kilométereket – megint. Már a napi edzés vége felé járt, és csak Rio volt vele. Igazából már így is tovább tartott a szokásosnál – megint -, de Shelly nem tudta, mi mást csinálhatna – már megint . Igazából, már nem is figyelt a mozdulatokra, csak elmélyedt a gondolataiban.

Aggasztotta Vincent állapota. Miután hazaért és közölte a hírt, sokáig csak szótlanul tartotta a karjaiban a lányt, aki nem tudta, mit tehetne. Nem sokkal később a férfi egy gyors csók kíséretében küldte edzeni, elutasítva az alakváltó segítségnyújtó, vigasztaló, bármilyen kérdéseit, mondván, hogy meg lesz egyedül, talán jót is tesz neki. A lány reménykedett, hogy így lesz, tapasztalatból tudta, hogy az ilyesfajta megrázkódtatásokon elsősorban magának kell túllépnie, kitisztítania a fejét.

De akkor is, aggódott.

Arról nem is beszélve, hogy mióta bejött, Rio sem szólt túl sokat, csak ha a nő kérdezett valamit. Ami nagyon - nagyon nem vallt rá. Egyáltalán. Rochelle nem tudta eldönteni, hogy mi járhat a vámpír fejében, jó vagy rossz, esetleg vele volt-e baja. Bár furdalta az oldalát , végül mégis úgy döntött, nem kérdez rá. Lehet, hogy egyszerűen csak mindenkinek összevont szemöldökös-gondolkodj napja volt. Biztosan, véletlen egybeesés.

És ha ez nem lenne elég, délután kapott egy SMS-t, miszerint : „ Tudom, hol vagy! ” Szám nem jelent meg. Először azt gondolta, biztos valami vadbarom szórakozik, de ez is folyamatosan visszatért a gondolataiba. Tisztára olyan volt, mint a horrorfilmekben. „Hét nap múlva meghalsz”, meg ilyesmik. De végül arra jutott, hogy csak paranoiás.

Így hát nem volt mit tennie. De ettől a sok gondolkodástól a végén még skizofrén lesz. Levezetésképp lassú kocogótempót vett fel, miközben a kikészített kis törölközővel törölgette az arcát és csupasz karját. Ez után végzett néhány nyújtást. Végül elköszönt Rio-tól – aki miatt éppen újabb traumán ment át a bokszzsák – és halkan kisompolygott.

A szobájába érve úgy döntött, gyorsan lezuhanyozik, aztán felhívja a húgát. Legalább a beszélgetés eltereli a figyelmét. Utoljára neten csevegtek, webkamerával. Most, hogy belegondolt, az is már pár napja volt. Jó lesz újra hallani a hangját. Persze örült volna, ha Jonah-ét is hallja, legalább egyszer, de ilyenkor „ne legyünk telhetetlenek” tanács ? - elv? - szerint próbált gondolkodni.

A gyors zuhanyból hosszú, lazító forrózuhany lett, teljes hajkezeléssel egybekötve. Végül törölközőt tekert a hajára, gyorsan szárazra törölte a testét, felkapott egy köntöst, és leosont a konyhába. Úgy érezte, szüksége van egy nagy adag fagyira.

Salime éppen új adag kávét őrölt, valami furcsa módszerrel, saját kezűleg. Kis mosolyt küldött felé, amikor meglátta. Tehát mindenki megtudta a nagy fejleményt. Persze, ez nem csoda, tekintve, milyen szoros „család” az övék.

- Nem tudod, hova lett Vin? - kérdezte összevont szemöldökkel a boszitól. Nem hallotta a szívdobogását, és az illatát sem érezte a folyosóról odafönt.

Sally kérdőn nézett rá.

- Te hogy-hogy nem tudod? Azt hittem, szólt.

- Engem csak elküldött az edzőterembe azzal, hogy ő a szobájában lesz.

- Nos, vagy egy órája elment a kocsijával, a tóhoz.

- Lehet, hogy oda kellene mennem. - tűnődött az ajkába harapva az alakváltó.

Inkább magának mondta ezt, mint a másik nőnek. Egyrészt nagyon szeretett volna ott lenni a vérfarkassal, hogy tudja, mellette van. És mi van, ha megtámadják? Szinte késztetést érzett arra, hogy utánamenjen. Azonban ott volt a „magában-kell-elintéznie” elmélet. Na meg, hogy nem is mondta, hova megy, és nem is tudta volna a lány, pontosan merre kellene mennie. Habár, volt egy olyan érzése, hogy a szíve után. Ami elég nyálasnak és közkeletűnek tűnt, de valószínűleg igaz.

A boszorkány azt tanácsolta, mivel nagyon régóta ismeri Vint, hogy ilyenkor igazán egyedül szeret lenni, csak idegesíti más jelenléte, bár nem tudta, mi történne, ha a a „más” a párja lenne.

Végső soron mégis az eredeti program mellett voksolt, így a „Hívd fel a húgit és közben aggódj!” című műsor főszereplőjévé vált.

Sokáig beszélgettek, ami könnyített valamennyit Rochelle feszültségén. Olyan jó volt hallgatni, hogy a kistestvére nagyon boldog, és „otthon” minden rendben van. Sunny szerette volna, ha ő is meglátogatja őket. Nővérét a gondolatra több érzelem is elöntötte. Egyrészt izgatottság és öröm, hogy újra láthassa régi otthonát. Másrészt azonban tartózkodás is, mert nem tudta, hogy milyen hatással lenne ténylegesen rá, főleg, ha összefutna mostohaapjával. Vonakodva, de megígérte, hogy egyszer majd hazaugrik. Azt nem mondta, mikor.

Miután letette a telefont, csak ült némán, és nézett ki a fejéből. Hirtelen olyan zsibbadtság és fáradtság tört rá, hogy nem hitte, hogy fel tudott volna állni. Nem is sejtette, hogy így kifárasztotta magát.

Úgy ahogy volt, köntösben dőlt végig az ágyon. Szerette volna megvárni Vincentet, de a teste nem engedelmeskedett az elméjének, a szemei majd' leragadtak. Győzött a fáradtság, Rochelle hamarosan már mélyen aludt.

Már világos volt odakint, amikor felébredt. Azonban nem tudott az ablak felé fordulni, mert valaki hátulról átölelte. Mosolyogva simított végig az erős karokon, de … Soha nem fogja észrevenni, hogy a vérfarkas ki-be járkál a szobákból, miközben ő Csipkerózsika – álmát aludja?

Vin sötét fejét a lány nyakába fúrta, úgy aludt. Rochelle szeretett volna megfordulni, izmos, kőkemény, forró mellkasához dörgölni az arcát, csókolgatni, de nem akarta felébreszteni a farkast. Így hát olyan közel tolatott hozzá, amennyire csak tudott, majd nem tudta magát visszafogni, dorombolni kezdett, amikor a fenekénél megérezte a férfi iránta érzett vonzalmának kemény, vastag jelét. Hirtelen felforrt a vére, terjedt az egész testében, míg végül nem bírta, és mocorogni kezdett.

Ekkor megrezzent az éjjeliszekrényén a telefonja. Megnézte, valaki rejtett számon hívta. Most indul a hét nap? Óvatosan kibújt Vincent karja alól, miközben nyomott egy puha csókot a másikra, ami a feje alatt volt.

Mikor felállt, rádöbbent, hogy nincs rajta a köntös. Gyanakodva nézett az alvó férfira, de gyorsan felkapta a ruhadarabot , a telefont , és jobb híján besurrant a fürdőszobába. Valamennyire az is tompít a hangon. Ódzkodva emelte a füléhez a kis kütyüt.

- Halló!

- Szép jó reggelt, cicamicám! Ilyenkor még korán van arra felé is, igaz?

Ettől a hangtól a hideg futkosott a hátán. A nyakán is felállt a szőr.

- Honnan tudod a számom? - sziszegte . - Honnan tudod, hogy hol vagyok?

- Hát így kell köszönteni a rég látott és hallott barátod... fiúdat?

- Szerintem elég egyértelműen a tudtodra adtam, hogy nem vagy a pasim, amikor otthagytalak a ribancaid bugyijaival együtt, Rodney. - morogta fojtott hangon a lány.

Válaszul egy gúnyos kacajt, és egy „majd meglátjuk”-ot kapott. Rohadt szemét disznó!

- Mit akarsz? És örülnék, ha válaszolnál a kérdéseimre.

- Ó, Rochelle, te mindig is ilyen voltál. Megrögzötten ragaszkodsz ahhoz, hogy ha valaki hív, az akar is valamit. Bár, jobban belegondolva, cicamicám, valóban akarok valamit. Tudod, csak a hangodat hallani.

A nő morgására ismét csak felkacagott.

- Rochelle? Kivel beszélsz? - jött a szobából a tompa, álmos, mély hang, majd léptek hangzottak az ajtó túloldalán. A lány arra kapta a fejét, majd vissza.

- Hű, máris felszedtél valakit? - Rodney mézes-mázos hangjába mintha egy kis indulat vegyült volna. Na igen, soha nem bírta elviselni, ha nem ő az első. Először a szüleinél, aztán nagyjából az összes környékbeli nőnél. Mennyire hülye volt, hogy leállt egy ilyennel!

- Nos, mit ne mondjak, elég felejthető vagy , igen . Az ágyban meg pláne. - Tudta, hogy ezzel sérülékeny kis lelkébe gázol a fickónak. -Üdvözlöm az aktuális nődet! - Tuti, hogy van. - Ja, és tegyél egy szívességet, rohadj meg, Köszipuszi.

- Nem végeztünk, cicamica, még...

Akkora Vincent már mögötte állt, és megpróbálta elvenni tőle a telefont. Mély morgások törtek fel a torkából, de Rochelle még gyorsan kinyomta.

- Ki volt az? - nézett rá szigorúan a vérfarkas, amikor szembefordult vele.

Az alakváltó felemelte az állát.

- Lényegtelen. - Vele nem fogja senki eljátszani az „én vagyok az úr a háznál, azt teszed amit mondok „ játékot.

- Ne hazudj! Az a pasas volt, ugye? A volt … hogy is mondtad, pasid? Mit akart?

Én lennék a legboldogabb, ha tudnám.

Végül egy sóhajjal megadta magát.

- Nem tudom. Semmit. Hagyjuk most ezt, oké? . Nem akarok erről beszélni. Kérlek. - halkította le a hangját a lány, miközben bezárta a köztük lévő távolságot

A férfi is mély levegőt vett, köré fonta karjait, és megcsókolta a halántékát.

- Azt hiszem, véletlenül össze kellene futnom azzal az alakkal. Úgy is van dolgom arra felé, valahogy csak felismerem... - mormogta a vérfarkas.

- Vin... - szólt rá Shelly, de közben már kuncogott. - Ha tehetném, saját kezűleg nyírnám ki azt a kretént, hidd el, de nem ér annyit. Nem éri meg .

- Hát, talán majd egy szép napon. - érkezett a szomorkodó válasz.

Rochelle hozzábújt, és harapdálni kezdte a nyakát.

- Hogy vagy? - kérdezte kissé megkomolyodva a férfitól.

- Ha folytatod, amit elkezdtél, akkor kiválóan.

A lány elhúzódott, és ránézett amolyan „Tudod, hogy értem” pillantással. Vincent ismét sóhajtott, de nem válaszolt, csak visszahúzta magához.

- Szeretném, ha eljönnél ma velem valahová. - suttogta a hajába.

- Őőő, oké, de... biztos, hogy jó ötlet ez? Nem veszélyes rád nézve ? Nem kellene valamit... - hirtelen megtorpant. Miért hozza fel ezt a témát? Idióta.

- Tennünk? . Nem. Igen. Nem tudom. Most az egyszer, fogalmam nincs, mit csináljak. - válaszolt szomorúan Vin. - Egyelőre, szerintem ők is terveznek.

Rochelle a kezeibe fogta az arcát, és megcsókolta, majd ismét szorosan hozzábújt. Úgy sejtette, most mindkettejüknek szüksége van erre.

- Jut eszembe, miért is ébredtem meztelenül? - kérdezte, megpróbált szemrehányó hangon beszélni, de egyben oldani is a hangulatot, és felnézett a vérfarkas arcára.

- Nem úgy aludtál el? - pislogott ártatlanul amaz. Lehajolt, és megharapta a lány fülcimpáját. - Nem értem, egyáltalán minek hordasz ruhát. - suttogta a fülébe, a meleg levegő cirógatta az alakváltó érzékeny bőrét. A keze lecsúszott a fenekére, és erősen megmarkolta azt.

- Javíthatatlan vagy. - kuncogott a nő. - Bár igazad van, lehet, hogy mostantól pucéran kellene járkálnom mindenhová. A folyosón, odalent, a gyűléseken...

Vincent hangosan felmorgott, majd szenvedélyesen megcsókolta, felfedezve, megjelölve a lány szájának minden ceniméterét.

- Ne merészeld. - zihálta rekedten a vérfarkas, amikor végül hagyta, hogy levegőhöz jusson.

Rochelle nem tudott nem elcsodálkozni azon, mekkora hatással van rá. Persze, ez fordítva is így volt. Egy csóktól rá akarta vetni magát, sőt, a puszta látványától.

- Hova is megyünk, főnök? - kérdezte. Beletúrt a dús, fekete hajába, miközben hozzádörzsölte altestét. Ez újabb morgást eredményezett.

- Ha ezt folytatod, az ágyig sem. - válaszolt Vin, majd újból megcsókolta. - Egyébként pedig... az egyik kedvenc helyemre.