Rio mélyen a gondolataiba merülve ment be a szobájába, majd fel-alá járkált. Amit az imént látott a folyosón, elindított benne valami olyasmit, amiről eddig nem is volt tudomása. Legalábbis nem jutott a tudata felszínére.
Persze, sejtette, - tudta - , hogy ez be fog következni, hiszen a jelek egyértelműek voltak. Először is, Vin, a barátja - testvére - territóriális ösztönei és illata rögtön működésbe léptek, amint meglátta a nőt, nemhogy az első csók vagy szeretkezés után.
Mi sem volt jobb példa erre, mint a múltkori hirtelen telefonhívás, miszerint neki kellett gyilkolókörútra mennie a városba. Bár a vérfarkas arra hivatkozott, hogy hirtelen mindenki másnak halaszthatatlan elfoglaltsága támadt, Rio nem vette ezt be . Jobban ismerte Vincntet szinte saját magánál is, a francba is! Na meg arról nem is beszélve, hogy ha az alakváltó tíz méteres körzetébe jutott, úgy morgott, mint egy bolhás kutya.
Jó, nyilván mindenki tudta, hogy Rio milyen fantasztikusan ellenállhatatlanul szexi, és sokkal jobb nála , de akkor is.
Az igazság az volt, hogy azon kívül, hogy volt valami vonzó és gyönyörű a nőben, nagyon jól kijött Rochelle-lel. Régóta nem érezte olyan jól magát, mint azon a napon, amikor elvitte a hegyekhez.
És most, hogy látta a sejtelmének egyértelmű bizonyítékát, valahogy összezavarodott, és halvány lila gőze nem volt, mi baja van és miért és hogyan.
Kiment a szobájából, úgy döntött, szétnéz a nagyvárosban inkább. Szó nélkül, hosszú lépésekkel elment mindenki mellett, akivel talákozott. Lehajtott fejjel kiosont a hátsó ajtón.
Mert hát minek is mutogassa az arcát, amikor ha valaki ránéz, csak az irigység, vágy vagy az önbizalom teljes hiánya fogja el?
Szerencse, hogy a kocsiját nem a föld alatti titkos garázsban parkolta le, hanem valami isteni sugallatra csak idekint. Úgy döntött, szétnéz a városban, bár a Nap magasan járt még a derűs, szinte felhőtlen égen. Ilyenkor imádta, hogy ősöreg.
Persze, hihetetlenül jóképű, a korával együtt is, ez tagadhatatlan.
Nem is volt egyéb úticélja azon kívül, hogy innen minél messzebb. Ki kell tisztítania a fejét. Vagy leinnia magát a poros földig, fényes nappal.
Előre fordulva, felpörgetve a motort elvágtatott a bolt elől, nem törődve a falhoz húzódó alakkal.
oOoOo
A férfi sietve lépdelt végig a barlangi alagutakon. Nagyon fel volt dúlva. Most rázott le vagy két tucat nőt, akik szokás szerint rávetették magukat. Pedig ilyet nem sokszor tesz. Bár, ami azt illeti, nappal sem sokszor volt kint.
Hirtelen az öreg Bill termett elő a semmiből.
- Uram... itt van a...
- Ne most. - intézte el egy kézlegyintéssel, és tovább sietett. A komornyik azonban utánaszólt, ami rá nem volt jellemző.
- D-de U-uram... Ez fon-fontos...
Blade megpördült, és kivillantotta fogait.
- Azt mondtam, ne most! - morogta.
Az öreg, vékony vámpír elsápadt, míg amúgy sem sötét bőre szinte átlátszott. Mindig is félt tőle, egészen azóta, hogy oly' régen, még a 19. századi Angliában összeszedte valahol a Temze partján.
Igen sablonos története volt, gazdag arisztokratából lett bolyongó, koszos hajléktalan, mert öregkorára egy vérengző vámpír rejtélyes okoknál fogva átváltoztatta. Az öreg semmire nem emlékezett arról a néhány napról, csak az utána elhatalmasodó vérszomjára. És arra, hogy tudta, nem mehet vissza feleségéhez, gyerekeihez, kis unokáihoz.
Nem akart a saját családja gyilkosává válni. Ezért akkoriban Blade még tisztelte, az akaraterejéért. Annak ellenére, hogy addigra sokakat megölt kora ellenére, a számára fontosakat valahogy meg tudta óvni saját magától. Bár Blade utálta a vámpírokat, valamiért maga mellé fogadta az idős Billt. Azóta többször is bebizonyította hűségét, és mindig jól szolgálta. Idővel a vérszomját is kontrollálni tudta az angol, legalábbis annyira, hogy ne ölje meg az áldozatát.
Most sűrűn pislogva, kissé remegve nézett fel rá, és a férfi rájött, hogy már egy ideje csak így állnak.
Hirtelen elfordult, és tovább igyekezett az ő része felé, ami nagyobb volt mint bármelyik kinti kertesház.
- Gondoskodj róla, hogy senki ne zavarjon!
Bill már nem szólt utána.
Végigment a magas, helyenként fáklyákkal megvilágított főfolyosón, míg el nem ért a végére, a hatalmas, közös "nappaliba", ahonnan minden egyéb nyílt. Az ő szobáit a nagy ovális alakú terem keleti, jobb oldalán nyíló ajtó zárta el. A nagy faajtó mögötti újabb folyosóról nyíltak a különféle termek.
Bement az elsőbe, a dolgozószobájába és behajtotta az ajtót. A hatalmas, bükkből készült, nehéz íróasztalon régi és új papírok hevertek, fénnyel itt is gyertyák és fáklyák szolgáltak. A kőfal mellett húzódó szekrények további dokumentumok és könyvek alatt roskadoztak. A szobában egyetlenegy szék volt, az asztálnál egy hatalmas, magastámlás, trónszerű ülőalkalmatosság az ő számára.
Leereszkedett a vérvörös bársonyhuzatra, hátravetette a fejét, és behunyta a szemét.
Ekkor kopogtatást hallott.
- Mondtam, hogy senki...
Ekkor az ajtó kinyílt, és az ember állt a helyén. Magas termetű volt, és a nők valószínűleg azt mondanák rá, hogy "dögös", vagy mi is volt a modern szó rá. Blade előredőlt, és felvonta egyik fekete szemöldökét.
- Híreim vannak. - mondta a fiú mielőtt még megszólalhatott volna. Hangja tétova volt, majd összeszedte magát, és kiegyenesedett.
A férfi humortalanul elmosolyodott.
- Ezt már szeretem. - Hogy a viselkedésére, vagy a jelentésre mondta, azt a hangjából nem lehetett eldönteni. - Mondd. - folytatta szenvtelenül, miközben újból kényelmesen hátradőlt.
Az ember bejjebb lépett, bezárta az ajtót, majd idegesen beletúrt rövid, barna hajába miközben tett egy-két lépést az asztal felé.
- Tudják.
- Mit is? Esetleg kifejtenéd? - kérdezte Blade. Természetesen tudta, hogy miről van szó.
- Nagyon jól tudja, hogy mit. - vágta rá erősebb hangon az ember.
- Na-na-na! Ennyire felbátorodsz attól a kis adagtól, amit a szolgálataidért kapsz? Megjegyezném, csak amiatt vagy hasznos számunkra.
Bár valószínűleg azt sem tudta, mit iszik olyankor. Időközönként adni szoktak neki eredeti vámpírvért. Ettől az érzékei kifinomulnak, s így olyan információkkal szolgálhat, amikkel emberszervekkel nem tudna.
Azonban a vér függőséget okozott, mivel egy sötét mágus minden alkalommal tett erről. Blade egyszer, régen olyasmit tett, amitől a varázsló az adósa maradt, és gonoszságából adódóan amúgy is bármibe belement volna, ez pedig igen csekély törlesztés volt. Így gyakorlatilag az embert ő írányította, azt tette, amit mondott, csak hogy újra kaphasson a szerből, remek beépített kém vált belőle, és a mágiának köszönhetően nem is látszott a külsején.
- Mit hallottál? Pontosan.
- A te... a vérfarkas mondta a nőjének. Azt mondta, már sejtette, aztán megemlítette a Blade nevet, és elmondta, hogy Ön a ... szóval, hogy ki valójában. Emellett azt is tudom, hogy valóban megjelölte a nőt.
A férfi csendben hallgatta végig a jelentést. Majd csak hümmögött.
- Nos, ez egy kicsit megváltoztatja a terveket. De semmi vész. Köszönöm, elmehetsz. Amikor mész, szólj Bill-nek, hogy hívjon össze egy gyűlést.
A fiú bólintott, majd megköszörülte a torkát.
- Ó, a fizetséged. - Elővett egy tasak vörös folyadékot a fiókból, majd kitette az asztalra. Az ember szemei azonnal odatapadtak. Mielőtt elvette volna, Blade hirtelen rátette a kezét a tasakra.
- Tudod mit? Nagyon jó voltál. - mondta halk, mézes-mázos hangon. - Ha továbbra is így folytatod, és mondasz még nekem néhány hírt, megduplázom az adagodat.
Ezzel visszahúzta a kezével együtt a vért is.
A fiú szemei rávillantak, miután nyöszörgés szerű hangot hallatott. Blade felvonta a szemöldökét, amivel egyértelműen jelezte, hogy nem kívánatos a jelenléte.
Végül az ember feladta, és távozott.
Miközben várta, hogy az öreg vámpír szóljon neki, a férfi ördögien elmosolyodott. Tehát a párja lett a kis alakváltó. Már alig várta, hogy találkozhasson vele. Persze ez végül maga után vonná azt is, hogy találkozzon a vérfarkassal.
Azzal a férfival, aki egyszer a testvére volt.
oOoOo
Rio végül ott kötött ki, ahová azelőtt Rochelle-lel mentek. Előtte megpróbálkozott néhány bárral, ledöntött pár rövidet, aztán hosszút, de mindenhol csak párokat látott, ő meg... nos, ő tök egyedül volt. Akárcsak egy rohadt B-kategóriás filmben.
Ezért úgy döntött, kivonul a természet lágy ölébe. Felmászott a hegytetőre, és nézte a tájat, miközben folyamatosan ivott.
Arra gondolt, még szerencse, hogy nem látta az alakváltót és a legjobb barátját együtt az után. Ehelyett, most itt ül, magányosan vedelve, mint a régi szép - szar - időkben, mikor még nem találkozott a vérfarkassal. Múlathatta volna az időt egy nővel is, ahogy mindig tette ilyen helyzetekben, de most ha csak arra gondolt, hányingere támadt.
De lehet, hogy csak megártott a pia. Biztosan erről volt szó. Csakhogy ő, mióta vámpír, soha nem részegedett még le. Mindegy. Akkor is tökéletes.
Tehetetlenségében visszaemlékezett arra, amikor Vinnel találkoztak. Mennyire gyűlölték egymást! De aztán, valahogy mégis összebarátkoztak, szinte olyan volt, mintha az előtt is ismerték volna egymást.
Aztán teljesen abszurd módon eszébe jutott a kis túrájuk Shell-lel. Visszaemlékezett minden egyes percére a napnak, és a többi közös pillanataikra. Meghúzta az x-edik whiskey-s üvegét - hanyadik is volt? - , majd hirtelen elfintorodott.
Hirtelen megvilágosodott előtte minden.
Hogy a furcsa sorrendű emlékek hatására, vagy az alkohol miatt, azt nem tudta, de rájött a problémájára.
Nem akarta azt, hogy Rochelle legyen itt most is vele. Sem azt, hogy Vincenttel újra mindig együtt járják a várost. Azt sem, hogy három nővel legyen egyszerre.
Hanem éppen azt, hogy eggyel. Olyas valakivel, aki újra boldoggá teszi.
Mert teljes nem volt. Bármilyen tökéletes is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése