Mihelyst besötétedett, Vincent Rivera vadászni indult. Még szerencse, hogy ő az egyik soros a napi járőrözésnél. Igazából, azt sem tudta, miért várta meg, míg az utolsó napsugarak is lementek – bár a rossz fiúk úgy is éjszaka alkotnak, jobb lett volna, mint ott maradni, bezárva, a szobájában.
Még kint a nagyvárosi szmogos levegőn, és később a tisztább külvárosi környezetben sem tudta kiverni a fejéből Rochelle illatát. Már jóval azelőtt megérezte, hogy az megzavarta volna a kemény edzése alatt. Persze, a lány belépője után már nem csak a gyakorlatok sorozata volt kemény. Még jó, hogy a baromi bő melegítőjét vette fel... De az alakváltó valószínűleg így is megérezte, ha más nem, az illatán, na meg persze utána...
Csak hogy nem csak neki van jó orra.
Vin nem tudta megállni, hogy ne vigyorodjon el a gondolatra. Ahogy elakadt a lélegzete, amikor magához húzta... és később a vágytól élénkülő macskaszemek... majd az illata, ami egyre csak erősödött, ahogy a lélegzetük keveredett...
Nem tudta elfojtani a torkából feltörő morgást, ahogy visszaemlékezett a puha, meleg, formás női testre, ahogy az neki feszült.
Ha belegondolt, hogy előtte a nő az egész napot Rio-val töltötte, legszívesebben kitekerte volna a legjobb barátja nyakát. Aminek persze semmi értelme nem volt.
Aztán, mielőtt még az ösztöneire hagyatkozva letépte volna a lányról a ruhát, és nekinyomta volna az ajtónak, gyakorlatilag kihajította az ajtón. Muszáj volt, mert teljesen befarkasosodott volna – karmok, jégkék szemek meg minden – és annak nincs jó vége. Soha nem is volt...
Ekkor érezte meg az idegen illatfoszlányokat. Mélyen beszívta a levegőt … alkohol, dohos, füstös ruhák, vér, a tömény vámpírszag, és egy embernő. Sietősebbre fogta, és most kieresztette fekete karmait, tudta, hogy a szemei is megváltoznak.
Pár utcányira, a külvárosnak is külső részén meglátta a négytagú csoportot. Három hím vérszívó állta körbe az alacsony termetű, átlagos külsejű nőt. A szíve már alig vert, tele volt harapásnyomokkal – a vámpírok egymásnak adogatták, és már nem az első körnél járhattak, a ruháiból maradt cafatok már nem fedtek szinte semmit sápadt alakjából. Hang már nem jött ki a torkán.
A vámpírokat annyira lefoglalta a vérszomj és a „gyilkolási hév”, ahogy Rio mondja, hogy már csak akkor vették észre Vint, amikor az már tíz méterre sem volt tőlük. Nem lehettek valami öregek, sőt valószínűleg újszülöttek. Elkerekedett szemmel, vértől mocskos arccal és ruhával, a már eszméletlen nőt a földre ejtve menekülőre fogták. A beszari rohadékok!
Vin úgy döntött, utánuk ered – az embert már nem lehetett megmenteni – és gyorsan utol is érte őket. A zöldfülű seggfejek még mindig azt hitték, le tudják futni... Ráadásul még őrölt sorozatgyilkos fajták is. Dupla bűn, fehér seggűek!
Finomkodás és mindenféle második gondolat nélkül letépte a fejüket. Nem is küzdöttek. Mindegy is, hamarosan úgy is hamuvá égnek, mielőtt még bárki megláthatná őket.
Visszament a középkorú nő holttestéhez, akinek addigra már az egykor vidám, barna szemei hidegen néztek rá. Összeszorította az állkapcsát, és óvatosan lecsukta a halandó szemhéját. Kora ellenére még mindig utálta, amikor ártatlanok haltak meg a halhatatlanok szeszélyei miatt. Ráadásul anélkül, hogy a családja utoljára láthatná...
Mivel közel volt a tóhoz – valamiért sokszor jött erre – elvitte a nő holttestét odáig, és a kiépítetlen részen karmaival gyorsan ásott egy kis gödröt , és eltemette.
Az éjszaka többi része még néhány gazfickó segítségével gyorsan eltelt, még Blade – talpnyalók sem törtek az életére. Unalmas. Bár Vin még nem tudta biztosra, ki is az, rossz sejtelmei már voltak. Nagyon rosszak.
Azonban gondolatai a haláleset és a kisebb harcok ellenére is gyakran visszatértek egy bizonyos macskanőhöz. És nem a Halle Berry fajtából.
Bár jobban meggondolva... hmmm, az alakváltó szexi bőrcuccban...
Megrázta a fejét, és inkább gyorsan beállt egy hideg zuhany alá a város szélén fekvő villájában. Gyorsan beugrott előtte a boltba, és szólt Sally-nek, hogy másnap törzsgyűlést akar tartani. Rövidre fogta, mert egy: mocskos és véres volt, kettő: beszambázott Rochelle is, és most végképp nem volt képes arra, hogy sokáig a közelében legyen következmények nélkül. Ezért inkább rá sem nézett, csak vigyorogva továbbállt.
Ismét nagy szüksége lenne a híres feszültséglevezetésre, de nem a verekedős módon. Bár akkora sikerrel, amekkorával a múltkor járt – alias : fizess le egy prostit, húzd be egy sikátorba, próbálj felizgulni, majd amikor ez csak akkor megy, ha valaki másra gondolsz, és történetesen becsületes akarsz lenni, köszönd meg a fáradozásait és finoman küldd el a sunyiba – ismét a jó öreg B tervhez kell majd folyamodnia... azaz a saját kezéhez.
Nem akart belegondolni abba, hogy ez miért is volt pontosan. Nem engedheti meg magának megint.
oOoOo
Az a szemét játszadozik velem!
Rochelle már olyan gyorsan járkált fel-alá a szobájában – ismét - , hogy teljesen beleszédült. Közben karmait ki-be húzogatta, ahogy megpróbált nem széttépni valamit. Vagy valakit.
Bár az a valaki már valószínűleg úgy is a szuperfullos házában – vagy valami mocskos bárban – kufircol egy hidrogén szőke szilikoncsodával.
Viszlát, díszpárna az ágy szélén! Inkább visszamegy a boszihoz, mielőtt búcsút vehet a bútorzat többi részétől is, tapétástól.
De a francba is, oda se nézett! Először hozzádörgölőzik, aztán meg kihajítja az ajtón, mielőtt még levegőnek is nézné a biztonság kedvéért. Seggfej!
Amikor leért a földszintre, még halkan szitkozódott. Salime kérdő pillantást vetett rá. Hát, igen, kicsit gyorsan lepattant az előbb... vagy meghallotta volna az arrogáns büdös kutya részt? Kérlek, mondd, hogy nem, mondd, hogy...
- Mit csinált már megint Vin?
Rochelle felsóhajtott, szokásához híven felugrott az alacsony pultra, és igyekezett úgy tenni, mintha nagyon lekötné a figyelmét a „varázslatos toll” ott mellette. Ami egyébként igen sunyi szerkezet volt, ugyanis körül-belül a második vele írt mondattól kezdve nem egészen úgy működött, ahogyan azt a tulajdonosa elvárná. Egyik kis trükkje a mondatok átvariálása volt. Például az egyöntetűből ön egy tetű, nedves kőn vagy kedves nőn fekszel, stb. Farkasokkal táncoló vagy táncosokkal farkaló...
-Hé! Azt kifizeted! - szólt oda a boszorkány. Hogy mit? Ja, hoppá, eltört egyet.
- Na jóó, tudom, nem kell. - tette hozzá. De még mielőtt Rochelle bocsánatot kérhetett volna vagy hálálkodni kezdene: - Szóóóval, mit csinált?
- Semmit. - Él. És utálom, hogy akarom. Egek, mint egy rossz szappanopera.
Sally úgy tűnt, nem firtatja tovább, ami furcsa volt. De azért mindentudó pillantása után tért csak vissza ismét a fortyogó bájitalok pakolgatásához. Huhh.
Ekkor hallott meg a konyha felől, a háta mögül az ördögi kacajt. Jobban mondva, démonit.
A francba! Lebuktál, ma petite! Mondaná Marguerite. Mindig így „dorgálta”, ha rajtakapták valami csínytevésen.
Mindig elfelejti Aeront és a gondolatolvasó képességeit. Valamit tennie kell majd ellene, de addig is...
Amikor a démon megjelent az ajtóban egy sunyi vigyorral a képén, Shelly bevetette gyilkos tekintetét.
- Úúú, most miért nézel így? - mondta a férfi feltartott kezekkel. - Totál berezeltem, de komolyan, lehet vonalkódos lett a nem létező alsónadrágom. - tette hozzá egy újabb nevetés kíséretében.
Majd amikor a lány arckifejezése kissé kedvesebb lett, amivel a kérését próbálta kifejezni szavak nélkül, a mutatóujját az ajkaihoz emelve mutatta, hogy nem fog beszélni. Hiszi a piszi.
Torokköszörülés után Salime szólalt meg.
- Ha esetleg figyelnél, Lucifer, akkor akár tudnék is szólni, hogy holnap gyűlés van.
- Mondtam, hogy ne poénkodj azzal a névvel. Utálom azt a szemétládát.
Na jó, először is, Lucifer létezik? Ezt még Rochelle sem tudta. Másodszor...
- Holnap tali? - Erről valahogy még lemaradt. Csak azt tudta, hogy a vérfarkas sutyorgott a boszorkánnyal.
- Ja, új szabályokat kötünk, vagy mi. Azaz, szigorítunk, kis szíveim. Nehéz idők járnak, blablabla.
Remek. Egy újabb kínos esemény Vincent-tel. Ó, bárcsak a számára se lenne kellemes. Bárcsak!
- Jut eszembe, kislány. Mit csináltál szerencsétlen Riverával? Tegnap úgy elrohant, a múltkor meg véletlenül meghallottam, hogy mormogott valamit egy alakváltóról, hogy miatta van nem t'om mi... - Na már meg? - Jha, meg hogy egy ribanc … nem jó... még ... sem áll... Nem volt tiszta, mit is beszél, de az utóbbira lenne egy tippem.- nézett jelentőségteljesen magára, dél felé. - Meg persze még én sem beszélnék így egy ilyen bombázóról, mint te.- méregette tetőtől talpig. - A helyedben kidíszíteném a főnök képét. - tette hozzá végül vigyorogva.
Rochelle összeszűkítettt szemmel nézett rá, majd ő is elmosolyodott, aztán felkuncogott..
Aeron nem tudhatta, amit ő. Nem lehet ő a ribanc, mert egyrészt, akkor nem csak holmi díszítést kapna a farkas, másrészt... nem úgy tűnt neki délután, mint ha problémái lennének odalent.
És ez csak egyet jelenthetett. El se hitte, hogy eddig nem tűnt fel neki. Pedig így utólag visszagondolva, a szemmel látható bizonyítékon kívül is akadt olyan jel, amiből tudhatta volna, amire csak most jött rá. Az az illat... Szinte még mindig érezte.
- Ó, ne aggódj, el fogom intézni.
Már meg is született a nagy terv. A holnapi kínos gyűlésből lehet akár szórakoztatót is faragni, csupán egy jól tervezett ülésrend kell hozzá, a megfelelő „szomszédokkal”.
Meg egy kis színészet. De ha az a vérfarkasnak is ment, akkor ő is meg tudja csinálni. Ezzel el is készül a farkasszorító.
Te akartál játszani, hát akkor most beszállok én is. Nagy bajban vagy, Rivera!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése