Marisol Nightclaw több komoly döntést hozott néhány napon, sőt órán belül. Már csak valahogyan tálalnia kell az egészet az apjának. Ami nem is lesz olyan egyszerű...
Minden nap felhívta a nővérét, vagy fordítva, és hosszú perceken át beszélgettek minden nap. Na igen, ez meg fog látszani a telefonszámláján is, majd erre is ki kell találnia valami alibit. Ugyanis a legeslegelső döntése az volt, hogy megtartja Shelly titkát, nem mondja el senkinek, pláne az apjának nem, hogy hol van. Igazság szerint nem lepődött meg testvére döntésén, elég jól ismerte már ahhoz, hogy legyenek tippjei, merre is menne a nála sokkal vadabb, kötetlenebb és erősebb természetű nővére. Ugyanakkor őt mindig is úgy óvta és szerette, hogy az már – már meglepő lehetett egy kívülálló számára. Sunny számára nem. Ő mindent tudott imádott tesójáról.
Természetesen fájt neki, amikor elment, eszébe jutottak olyan gondolatok is, hogy ezzel elárulta őt, és mélységesen elszomorodott, napokig nem volt önmaga, az a mosolygós kislány, amilyennek mindenki látta a klánban. Persze, éppen azért, mert ismerte Rochelle-t, azt is tudta, hogy akkor erre volt szüksége, és a büszkesége sem engedte volna, hogy visszakönyörögje magát. De attól még nagyon hiányzott neki.
Ezért döntött hát úgy, hogy meglátogatja, bármibe kerüljön is. Ha nem is tudta rávenni, hogy jöjjön vissza, legalább láthatná, hacsak egy kis ideig is. Már ennyi is csillapítaná a hiányát, és a saját szemével akart meggyőződni testvére jólétéről, hogy nem csak meg akarta nyugtatni a beilleszkedős beszéddel.
Ééés, az a másik dolog, ami a hogyan-mondjuk-el-apucinak csoportba tartozott. Hát igen, a pasi-ügyek mindig kétes esetek, ha maga a klán feje az édesapád. Főleg, ha még elég kezdetleges a dolog, és még csak nem is vagy halhatatlan. DE! Már nem sokáig lesz ez így!
Bár... jobban belegondolva, tök nyolc, hogy az vagy-e, vagy hogy kezdetleges-e, az alakváltó apák értettek a védelmezéshez. Alias túlreagáltak mindent és túlvédelmezőek voltak, ha a szóban forgó lányt kérdez.
Na de mi van akkor, ha szerencsés választottad éppen az apád első embere? Bizony, bizony... a napsugár idővel megtalálja azt, akire fényét vetheti, és ki más lenne erre alkalmasabb, mint egy igazi déli, szörfösfiús kinézetű – szintén domináns – férfi, név szerint Conner Wild?
Ő volt az, aki kirántotta mélabús napjaiból Az Incidens után. Igazából egyikőjük sem tudná megmondani, hogyan és mikor történt, de végül a kezdeti beszélgetésekből egy komoly kapcsolat lett. Connak - állítása szerint - nem tetszett a szomorú változata, a bús szemei, melyek „mintha elvesztették volna fényüket is”. Újra a vidám lányt szerette volna látni... de persze azt sem tagadhatta, hogy nem volt közömbös az irányában.
Ezt már régebb óta tudta, mert míg Rochelle-t úgy kezelte, mint egy nagy testvér, amit a húga iránt érzett, valahogy másabb, erősebb volt. Csodálta, hogy senkinek nem tűnt fel, még Ms. Shelly Nyomozónak sem, aki mindent kiszagolt, ha a húgáról volt szó. Akkor azonban még csak azt gondolta, hogy ez azért van, mert Marisolnak nagyobb szüksége volt oltalmazásra, a védelemre. Az ő szavaival élve: „amilyen hülye volt, nem fogta fel.”
Ami viszont a lányt illette, már évek óta tudta, érezte, hogy tetszik neki a férfi. Azonban ez először csak egy tinirománcnak tűnt – mert kinek nincs szüksége egy saját Adoniszra, akit serdülőkorában csodálhat - , mostanra felnőttes vággyá és komolyabb érzelmekké alakult. Persze ezt nem vallhatta csak úgy be, azért annyira nem puhány...
Egyikük sem tudta, hogy merre fog ez vezetni, de abban egyet értettek, hogy adnak egy esélyt magulnak... Más szóval, próba cseresznye.. Marisolnak amúgy is napfény és cseresznyevirág illata volt...
Bár Conner azt mondta, hogy ez nem lehet véletlen, és szinte érzi azt a bizonyos vonzást, ami az alakváltó hímeket az egyetlen párjukhoz vezeti, ebben csak akkor lehetnek biztosak, ha a lány eléri a bűvös huszonkettőt, ugyanis csak halhatatlanná váláskor erősödhet meg ez a kötődés, amit persze a rituálé során teljes értékű kötelékké alakítanak, varázsolnak.
Mindenesetre, amikor a férfi azt mondta, hogy majd ő beszél Jonah-val, Marisol leintette, és ragaszkodott ahhoz, hogy ő közölje. A vége az lett, hogy mindketten ott lesznek, mint amikor egy lány bemutatja a boldog családjának a fiúját, egy átlagos történetben.
Eljött a nagy idő, és a lány este a vacsora közben elkezdte a nagy tálalást... A terv szerint először megpróbálja valahogy előkészíteni a kirándulását nővéréhez, majd felhozza azt is, hogy: „van valaki...”, és nagyjából ekkor lép színre Con. Nem azért, mert félt volna tőle, hisz' közel olyan erős volt, mint az alfa, csak hogy az utazást nyugodtan, négyszemközt beszélhessék meg.
- Khmm, Apa... - szólította meg a villa- és késcsörgés duett közepén az elgondolkodó apját – szeretnék elmenni egy napra, holnapután. Elvinném a kocsit...
- Rochelle-hez mész, ugye? - kapta oda a fejét Jonah, összeráncolt homlokkal. Most mondta ki először a lány nevét azóta a nap óta.
De akkor is! Honnan a francból tudta? Ennyire átlátszó lenne?
Hirtelen csak pislogni tudott.
- Ne is tagadd! Tudom, ismerlek már titeket. Azt is tudtam, már akkor, hogy neked el fogja mondani, hova megy. - A hangja most nem a megszokott, parancsoló, tekintélyt követelő mélyen csengett, hanem halkan, ernyedten.
- Apa, én ...
- Elengedlek. Menj, és látogasd meg őt. Nem fog követni senki, biztonságban marad a titkotok. És te is.
Ez már rémisztő volt. Az tudta, hogy az apja nagyon jól ismeri a klánja összes tagját, főleg a közelében élőket és szeretteit, de ez már túl természetfeletti.
Marisol kinyitotta meglepetésében a száját, majd bezárta. Mivel szavak nem igen jöttek volna, egyszerűen felállt, rávetette magát az apjára, és megölelte
- Így lesz a legjobb... - mondta Jonah, miközben egy puszit nyomott lánya feje búbjára. - Cak rosszabb lenne, ha... - elfordult, elharapta a mondatot. Ha mi? Ha tudná, hol lakik a másik lány? Miért?
- De jól figyelj rám, kicsim! Komolyan mondtam, hogy te is biztonságban leszel. Valaki veled megy. Legalább addig, amíg a hely környékére nem értek. Eltitkolhatjátok, hol is van pontosan, de egyedül nem mész.- a mondat végére szinte visszatért a parancsolgató alfahím hangja is. Ebből tudta a lány, hogy jobb, ha nem vitatkozik, örült annak is, hogy ilyen simán ment eddig az ügy.
Az idillt egy erőteljes kopogtatás törte meg a hátsó ajtón. Odanézve az üvegen át Marisol meglátta azt a szőke fejet, és izmos, nagy testet, amit már annyira várt és... szeretett?
Ezzel együtt nagyot is nyelt. A neheze még hátra van...
- Ó! Remek, már tudom is ki kísérjen el. Amúgy sem bíználak rá senki másra... - szólalt meg az apja, miközben Con belépett a fakeretes ajtón.
Ajjaj... ez az utolsó mondat még gyorsan visszavonódhat. De nem. Harcolni fog, ha kell, de a szívügyeit akkor is ő dönti el.
- Szia, Jonah. Sunny. - köszönt a férfi, és a lány felé küldte azt az imádnivaló mosolyát. Hál' Istennek, megmaradt a Sunnynál, nem vetett be egy bébit, vagy kicsimet, esetleg édest. Persze a másodikat csak ő mondhatta a lánynak, mert nem volt már kisgyerek.
Marisol felé lépett, így alig volt néhány centi közöttük. Mivel nem volt rajta magassarkú, nem ért fel a férfi álláig sem, ami talán hátrányos helyzetbe juttathatná őket, de akkor is szüksége volt a közelségére, a belőle áradó tenger és szantálfa illatra. Erre csak most jött rá. Vett is egy mély levegőt.
- Apa, van még más is. Szeretném, ha nem akadnál ki, de Con okkal jött most ide, és az pedig nem teljesen a neked leadandó jelentés... - Mivel még ezt nem mondhatta korábban, így a férfi előtt kellett megtennie. KÍNOS.
De ha már itt van, nem köntörfalazzunk... Valószínűleg Conner is így gondolta, mert a dereka köré fonta karját. De lehet, hogy – megint – csak védeni akarta.
Persze, ez Jonah-nak azonnal feltűnt. És persze, meg is értette, miről van szó. A barna szeme elsötétedett, az állkapcsát összeszorította, és várt. Csak várt. Azt akarja, hogy kimondják? Hát jó...
- Együtt vagyunk. - mondták ki egyszerre. Nem a legjobb megfogalmazás, de a „Járunk”-nál jobb.
- Meggondoltam magam. Nem ő kísér el... - na igen, apa kezdődik...
- De Apa! Gondold ezt át! Az előbb azt mondtad, másra nem is bíznál rá. Akkor ne is tedd! Bízz rá engem... és a szívem is! - Bátor kijelentés, de tudta, hogy így kell lennie.
Con is odakapta a tekintetét, a vonásai gyengédek lettek, és ismét rámosolygott.
- Jonah, én is ugyanezt kérem. - mondta Con, a másik férfi felé fordulva. - Szeretem a lányodat. És bármit megteszek, hogy el is nyerjem. - Ó, igen, határozottan nem félt. Csak ő merne ilyet mondani.
Egy torokköszörülés. Majd egy fújtatás. Egy sóhaj.
- Conner, gyere fel a dolgozószobámba. Most.
Marisol semmit nem tehetett, figyelte, ahogy a két férfi felmegy a nagy lépcsőn, és eltűnik az ajtó mögött, ahonnan még alakváltó füllel sem lehet hallani semmit...
Bő húsz perc múlva jöttek ki. Az apja arcáról nem lehetett leolvasni semmit. A mögötte néhány másodperccel kilépő szőke férfiéról sem.
Illetve, de. Conner szájának széle rángatózott, mintha próbálná visszafogni magát. Ezért a lány utálta és imádta egyszerre. De az erősebb győz...
Meg sem várta, hogy az apja leérjen, ismét a nyakába ugrott, szinte repült, és könnyek csorogtak az arcán.
- Imádlak! Imádlak! Imádlak!
- Nem tévesztetted el a házszámot? - mondta egy fintorral, elhúzódva az apja, de a szemei mosolyogtak. - Komolyra fordítva a szót, mindent megbeszéltünk Connerrel. Nehezen ment neki, de végül meggyőzött, és mivel neked csakis a legjobbat akarom, nem foszthatlak meg tőle, ha ő boldoggá tesz. - mondta, a lánya arcát és haját simogatva. - Furcsállottam is a jókedvedet a szomorúság után. És amúgy is tudtam, hogy ennek el kell jönnie... csak még egy kis időt akartam, amíg...- a hangja kezdett elérzékenyülni.
- De Apa! Nem megyek sehova, csupán nem csak te leszel az egyetlen férfi az életemben. Attól még nem szabadulsz meg tőlem! Szeretlek! - ölelte meg a lány ismét.
- Na jó. Oké. Menj és öleld meg a szerencsétlent. - erősítette meg a hangját Jonah – Már nem tudja mit csináljon ott egyedül ácsorogva.
A lány felnevetett, és így is tett. Szorosan hozzábújt Conhoz, aki válaszul homlokon csókolta, és ismét körbefogta erős karjaival.
- De az szeretném, ha tudnád, hogy ha csak egy könnycseppet is ejt miattad bánatában az én lányom, búcsúzhatsz a golyóidtól és a posztodtól is! - morogta Jonah a jobbkezének, de a szeme... a szeme még mindig mosolygott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése