11. rész

A kirándulásra a hegyekhez végül is csak másnap kerülhetett sor. Rio küldetése nem csak pár óra hosszáig tartott, hanem csak másnap hajnalban ért vissza. Amikor visszaért, már nem akarta felébreszteni Rochelle-t, de az ajtaja alatt becsúsztatott egy kis cetlit, amire ezt a szöveget írta lendületes, erőteljes írással:

„ Bocsi Shell, a feladatom a Mission Impossible-re hajazott. Mit szólsz a délelőtthöz? Akkor minden időm a tiéd ;) ”

A kedvenc vámpírod

Amikor a lány kora reggel megtalálta a papírdarabkát, nem tudta megállni, hogy ne nevessen fel. Hiába, tipikus nőcsábász a fickó. Másrészt örült is, mert mivel sok dolga nem akadt, és az sem segített annyira a problémáján, hogy fekete nagymacska formájában rohangált fel-alá a szobájában – már ha rohangálásnak lehet nevezni a két lépés utáni kanyarokat – már tényleg nagyon ki akart ruccanni.

Persze annak, hogy ezzel sok mérföldnyi távolságot állít saját maga és egy bizonyos vérfarkas közé, semmi köze nem volt ehhez... Kezdte tényleg nagyon idegesíteni a pasas. Már – már bánta, hogy - minden akaraterejét bevetve- nem ugrott neki a torkának. Mi a jó istenért tetszenek mindig neki a rossz fiúk? (Jobban belegondolva igazából az a szemét Rod nem egészen ilyen értelemben volt rossz.)

Összességében a feszültségmérője most már nem százon pörgött, hanem talán kilencvenkilenc százalékon. - Bár, nem, mert ha ő totál feszült, akkor nem lehetett volna elviselni, és leállítani sem. Ezért is kelt fel olyan korán.

A lényeg a lényeg, hogy tíz óra után valamivel elindultak – khmm, Valakinek a Roverével, mert az „jobban bírja a terepet”, legalábbis már ez volt az előny, nem a hátsóülés. Rio most a központban aludt, így nem kellett sokáig várni, az ébredése után kb. fél órával indultak. Igazából az egész akcióról csak ketten tudtak akkor, Salime éppen kellékeket vásárolt az új trükkjeihez, és rajtuk kívül nem volt más az épületben. Illetve, volt egy hallgatózó szellem...Hál' Istennek, a kocsi tulaja sem boldogította őket jelenlétével, bár lehet, hogy ennek ő nem fog annyira örülni később, ha megtudja.

Az út nem volt rövid, nagyjából bő két óra alatt értek el a kiválasztott célponthoz, ami Sziklás-hegység nyugati vonalának egyik tagja volt, a „Monitor – hegység”. Szinte észre sem vették azonban az idő múlását, sokat beszélgettek. Rio elregélte előző napi feladatait, aminek többek között része volt az egyik halhatatlan fejestől a másikhoz utazás, egy körbeszimatolás a támadásokkal kapcsolatban, kémkedés, ha esetleg olyan helyre tévedne, ahol nem látják szívesen, és így tovább. Ja, és nem mellesleg az egyik ilyen halhatatlan nagyúr maga Drakula volt, akinek Rochelle a puszta létezésén is meglepődött, de elvileg sok olyan infója volt, ami hasznos lehet a kis társaságuknak. Bár Rio az mondta, ki nem állhatja a fickót...

- Egyébként, nem is tudtam, hogy filmrajongó vagy. - mondta valamivel később a cetlire utalva, meg persze poénból. Bár ha a külsejéből ítél az ember lánya, akár azt gondolhatná, hogy csak kíváncsi a kollégáira.

- Ááá, dehogy! Csak tudod, Tom Cruise ooolyan szexi...- válaszolta egy fintor kíséretében a vámpír.

Mindig meg tudta nevettetni. Ezért is volt jó, hogy vele jöhetett el, legalább oldta ezzel is a feszültséget.

A hegy lábához érve egy kis ösvényen felmásztak az erdő kezdetéig, majd megegyeztek, hogy Rio felcipel egy adag ruhát a lánynak, aki „őszinte sajnálatára” nem előtte vetkőzött és öltözött. Versenyt indítottak a hegycsúcshoz. Ami nem volt túl igazságos, mert valószínűleg még egy alakváltó sem elég gyors ahhoz, hogy lefusson egy vámpírt, pláne nem egy időset. De a remény hal meg utoljára...

Mellesleg Rio kora tette azt is lehetővé, hogy a napon járjon, mert a fiatalok még megégnének, de a korral járt a hatalom is. Bár Rio nem árulta el valódi korát, de a lány sejtései alapján jóval túl lehetett az ötszázon. Véncsont...

Hihetetlen örömmel szelte át az avart, szinte siklott a kecses macskaalak. Az ereiben tombolt az adrenalin, a szíve egyre gyorsabban vert, úgy érezte, nincs is ennél az eksztázisnál jobb, amikor egy ekkora kihagyás után újra elengedheti magát. Észre sem vette, de már fent volt csúcson...

Meglepődött, amikor nem látta meg Rio-t a közelben, de még az illatát sem érezte. Néhány másodperc múlva jutott el hozzá a citrusos-csokis foszlány, majd a szaporán lélegző vámpír is megjelent.

- Azt a mindenit! Te aztán gyors vagy! - mondta a még mindig párducalakban levő lánynak. - És még így is gyönyörű. - tette hozzá közelebb lépve, amíg meg nem állt néhány centiméterre. Kérdés nélkül leguggolt, és végigsimított a nagymacska oldalán, aki erre rámorrant, de igazából imádta, ha simogatták...

Miután elsietett és elbújt egy közeli facsoportnál, felvette a csereruhát, majd gyorsan visszatért a kopott farmerben és világoskék topban.

- Először is, szerintem csak hagytál nyerni, vagy az öreg csontjaid már nem működnek? Másodszor, azt hittem, Mr. Cruise az eseted.- ugratta a vámpírt. - Harmadszor, nem engedem meg csak úgy akárkinek, hogy hozzámérjen.

- Óóó, ne légy ily' kegyetlen! Tényleg ilyen elvetemültnek gondolsz? Most ezzel nagyon megbántottál.- kapott színpadiasan a szívéhez a férfi. Végülis, ez a válasz mindegyik megjegyzéshez illett.

A helyről jó kilátás nyílt a hegylánc két vonulatának között elhelyezkedő Nagy Medencére. A síkságot körülvevő hegygerincek nem mindennapi látványt nyújtottak, a száraz, füves pusztát védő hófödte hegycsúcsokról gyönyörű képek készülhetnek és készülhettek. Ahol ők voltak, nem volt annyira magas, hogy hó borítsa be, de a levegő sokkal hűvösebb volt. Körbenéztek, a fenyőerdőkből madárhangokat hallottak, és egyéb állatok surrogását, de úgy látszott, minden elmenekült előlük korábban, egy árva lényt sem tudtak megpillantani. Kár.

Egy óra múlva indultak vissza a kocsihoz. A lefutás már nem volt olyan sietős, de ugyanolyan örömteli és felszabadult a lány számára. Mikor elértek a kocsihoz, megint eljátszotta az öltözősdit, és már indultak is vissza. A visszaút már csendesebb volt, a lány maga részéről eléggé fáradt volt, de ez nem meglepő egy ilyen szünet után, egy ilyen távon.

Visszaérve Las Vegas belvárosába, a boltba, Salime már tűkön ülve várta őket. Még délelőtt felhívta Shelly-t, így ő már akkor tudott a kirándulásról. Josh is vele volt, és Corinne is arra lézengett. Mindannyian érdeklődve hallgatták rövid beszámolójukat, majd Sally ragaszkodott hozzá, hogy egyenek valamit. Rio nem sokára lelépett egy újabb „friss husit” keresni.

Miközben Rochelle megevett egy szendvicset, Salime leült hozzá.

- Remélem, már jobban vagy. Egészen kivirultál. - mondta neki. - Én nem tudom, milyen érzés, egyáltalán alakváltónak lenni, de hallottam már ezt-azt.

- Ó, hát az nem tudom elmondani neked, mert ezt valóban csak érezni lehet. - válaszolta a lány – De hidd el, már nagy szükségem volt rá, és tényleg sokkal jobban érzem magam, ha a macskám elégedett. - tette hozzá mosolyogva.

- Akkor jó! Örülök neki. - viszonozta mosolyát a boszi. - Csak az a gond, van még más is...- vakargatta meg a nyaka hátulját.

O-óó. Volt egy sejtése mi volt az... Kérdőn nézett a lányra, miközben lenyelte az utolsó falatot.

- Szóval, Vin nem túl boldog. Nem mondott semmit, amikor megtudta, hol vagytok, csak annyit, hogy „ Beszélnem kell a lány fejével .”

-Oké, majd mindjárt beszélek én vele, ha neki az kell. - monda Rochelle egy vállrándítás után. Mi neki még egy szócsata? Ő nem fog bepisilni félelmében, azt várhatják.

- Most itt van valahol, te biztos megtalálod... Bár szerintem várj vele. Komolyan dühös volt. - válaszolta a boszorkány sejtelmesen.

Dühös?! Most meg mi a francért? Tényleg nem lehet egy nap nyugta sem anélkül, hogy ne menjen fel benne a pumpa benne is?

- Tök mindegy. - Minél előbb, annál jobb. Fel is indult a lépcsőn, még hallotta, ahogy Salime utána kiált, de nem állt meg.

Mélyeket lélegzett, egyrészt, hogy valamennyire összeszedje magát, másrészt, hogy megérezze azt a sötét, csábító illatot, amit annyira – khmm, undorodott. Igen, utálta. Persze.

Meglepődött, amikor már a második emeleten ismerte fel, elég erősen. A tárgyalóval szemben levő szobából jött. Rochelle nem tudta, mi van ott, egyszerűen nem emlékezett, nem jutott eszébe. Mindegy is. Kopogtatás nélkül nyitott be...

...ami nem volt túl jó döntés. Óóó, mamám. A konditerem. Benne a félmeztelenül istentudja hány száz kilót emelgető Vincenttel. Azonnal észrevette, ami nem volt meglepő, mivel a lány majdnem rátörte az ajtót. A súlyemelést azonban nem hagyta abba, csak egy oldalpillantást vetett a nőre, nem is szólalt meg. Izmai megfeszültek aranybarna bőre alatt, izmos mellkasán és kidolgozott, kockás hasán izzadtságcseppek futottak le, a haja néhol a homlokára és halántékára tapadt. Nem csoda, hogy olyan erős az illata, szinte tapintani lehetett.

Furcsa volt ez a csend.

- Öhm, majd akkor később jövök... - kezdet kihátrálni a szobából. A szemét nem bírta levenni a férfiról.

- Nem. Itt maradsz. Beszélni akarok veled. Csukd be az ajtót.

Hát jóó... de akkor hagyja már abba a muszklimutogatást!

- Okééé, de akkor, kezdhetnénk, mondjuk, most? És letennéd azt az izét?

Vin úgy nézett rá, hogy abból egyből lejött, nem nagyon szereti az utasítgatásokat. Hát, pech. Valamiért utána el is mosolyodott, és még tíz emelés után a helyére illesztette a nehéz fémrudat a súlyokkal, és felült. Felvette a törölközőt a földről, és törölgetni kezdte magát, amitől persze megint táncolni kezdtek az izmai, és amitől a lányra megint rátört a vágy. Francba!

- Ugye te is tudod, hogy amit ma reggel csináltatok, az nem volt túl... helyes?

- Ha most a kocsidra gondolsz, akkor elárulom, hogy Rio...

- Nem a nyamvadt kocsimról beszélek!- morogta Vin, miközben felpattant, és lehajította a törölközőt. Hosszú melegítője lazán lógott a derekán. - Hanem arról, hogy szó nélkül leléptetek.

- Ugyan már! Nem kisgyerekek vagyunk, és még csak nem is vagy az apám sem. Ne mondd, hogy engedély kell ahhoz, hogy elhagyhassam a ház területét. Ez nevetséges.

- Pedig mostantól így lesz. És a helyedben nem dobálóznék a kort illetően.

- Hah! Ki vagy te, az Atyaúristen? Mindenki saját maga rendelkezik a feladatai mellett az idejével, én mért nem tehetem? Tegnap még semmi bajod nem volt a tervemmel, legalább Rio hajlandó volt elkísérni, mert persze ez is szabály...- kezdett nagyon begurulni.

- Rio így meg Rio úgy! Ő a világ közepe, vagy mi? És igenis velem fogsz megbeszélni mindent, engedélyt kérsz, és szólsz.- úgy tűnt, a vérfarkas sincs derűs kedvében. A hangja inkább morgás volt már, és egyre közeledett a zárt ajtónál álló lányhoz. Alig volt már köztük távolság. Rochelle azért sem hátrált meg.

- Na jó, ebből elég. Mi a szar bajod van velem ? És ne mondd azt, hogy semmi, meg egyéb süketdumát, mert nem veszem be. Rohadtul elegem van, abból, hogy mindig én...

A mondat további része a torkán akadt. A férfi egy hirtelen mozdulattal keményen magához rántotta, a karját köré fonta, és az elakadt lélegzetű lányhoz hajolt. Ajkaikat csak milliméterek választották el egymástól, lélegzetük összekeveredett.

- Hogy mi a bajom, cicuska? Mondd meg te! - suttogta, és még jobban magához szorította. A lány vékony felsőbe és melltartóba rejtett érzékeny mellei kemény mellkasához nyomódtak, és... a hasán megérezte a férfi kőkemény, vastag, nadrágon át is érezhetően forró vesszőjét. A vérfarkas fűszeres illata körülvette. Az egész testében eddig terjedő forróságtól majd' lángra gyúlt, és a lába köze is benedvesedett.

A kezeit a mellkasára téve el akarta lökni magát tőle -vagy közelebb akarta húzni, ő sem tudta-, de a farkas erősebb volt, nem engedte. A szája továbbra sem mozdult. Egy örökkévalóság múlva, vagy talán pár másodperc múlva, még mindig úgy álltak.

Aztán Vin elmosolyodott, a szabad kezével kinyitotta az ajtót, és egyszerűen kilökte a kábult Rochelle-t a szobából, és rácsapta az ajtót. Mi a franc?

A lány egy darabig csak pislogott, majd zavartságát ismét felváltotta a düh. Morogva rávágott az ajtóra egyet.

Rohadj meg!