13. rész

{ San Francisco }

Elrejtőzött egy fa mögé, és várt. Mivel már sötét volt, és a ház fényei nem jutottak el odáig, valószínűleg nem veszik észre, vagy ha az illatáról igen, nem hitte, hogy nagy ügynek fogják venni az ott létét. Régen sokat járt ott. Persze, a házba már nem mehetne be.

Feszülten figyelte, ahogy a másik Nightclaw lány - azaz, az egyetlen - vidáman kacarászva kifut a szemközti kisebb erdőből, át a kövesúton, és a kerítésen fürgén átmászva a hátsó ajtó felé tart, így közelebb került hozzá.

Tökéletes.

Éppen elindult volna felé, amikor a ház másik oldaláról, az árnyékból kilépve valaki megragadta hátulról a lopakodva hátra araszoló lányt. Az először megrezzent, majd még szélesebb vigyorral megpördült, és rávetette magát a férfira.

Ó, hát persze, Conner. Milyen aranyos kis párocska. Ő sohasem fogócskázott, nem rendelkezett a tipikus játékos alakváltó hajlamokkal, igazából, elítélte ezért fajtáját .

Mostanában, hogy az idősebb nővér kitagadása körüli felfordulás nagy nehezen elcsendesedett, mindenki a kis Marisolról beszélt, és annak első hivatalos, komoly kapcsolatáról. Na igen, tudják, hogyan kell felkavarni az emberek életét...

Undorodva nézte a játszadozó, ölelkező, csókolózó párt, majd undora dühbe csapott át. Elvesztette a lehetőséget ! Úgy sem fogják már elengedni egymást úgy, hogy a lány kint marad, sőt az őrszem valószínűleg be is megy.

Azért még várt egy darabig, látta, ahogy a lány megáll az immár nyitott ajtóban, de olyan halkan sutyorogtak, hogy nem hallotta ilyen távolságból. Conner teste megfeszült, majd a fejét rázta, végül - legalább egy perc múlva - egy utolsó csók kíséretében elindult. Felé.

Nagyon remélte, hogy nem csípte el leskelődés közben, a végén még megtámadja, és nagy patáliát kelt . Ahogy egyre közelebb ért, lassított, nagyokat lélegzett, majd összevonta a szemöldökét. Aztán szerencsére csak vállat vont, és sietve tovább állt. Hála a fontos feladatainak, vagy bárminek.

Sajnos ez sem változtatott azon, hogy a terve nem vált be. Tovább kell figyelnie, lesben állnia, várnia a megfelelő pillanatot. De sebaj, úgy sem lehet mindig társaságban a lányka, az azért túlzás lenne, még a klán fejétől is.

Gonoszan elvigyorodott. És ha egyszer magányosan találja a húgot, akkor lesz jaj a nővérnek.

oOoOo

Ez a nap is elérkezett. És Rochelle ösztönösen érezte, hogy ez egy fontos nap lesz.

Kezdjük azzal, hogy percek múlva összeül a különc parlament.

Miközben segített felcipelni néhány italt - alkoholosat és -menteset egyaránt, sőt, még mindenféle koktélt is kevertek, olyan aranyos kis ernyőkkel meg egyéb díszítéssel - és poharakat Sally-nek, azon kapta magát, hogy izgul.Ami elég nevetséges volt, ezért meg is próbálta elfojtani.

Amúgy is, minek parázik? Semmi oka nincsen rá, lesz egy amúgy uncsi kupaktanács, amit neki kellene izgalmassá tennie, de nem saját maga számára. Gyerekjáték ! Ugye?

Mivel ez az első gyűlése, nem igazán tudta, mire számítson, de mindig untatták az okoskodós, majd-én-megmondom-a-tutit stílusú de-közben-a-másik-ballépéseit-lesem tanácskozások. Bár Sally azt mondta, náluk ez nem egészen ilyen... Hát, ezt rendhagyónak tervezte még ő is, de a többi majd kiderül.

A boszi szerint ilyenkor mindenki tök egyszerre özönlik be a "tárgyalóterembe". Rochelle azt tervezte, akkora ő már elfoglalja helyét.

Így is lett, leült az ajtóval szembe, és éppen maga elé húzott volna egy pohár piát - hmm, melyik legyen, Bloody Mary vagy Atomic Cat ? (Mert Margaritát csak Marguerite-tel lehetett inni) - amikor valóban mindenki egyszerre termett különböző irányokból az ajtóban. Gyorsan elvett egyet a narancsos tonikból, amiről remélte, hogy tényleg atom lesz, és...

1. lépés: Hívd Rio-t magad mellé!
Meg is tette, hevesen csápolni kezdett a vámpírnak, aki felvonta a szemöldökét, de utána elvigyorodott és letelepedett mellé, a bal oldalára.

Azonban nem csak ő lepődött meg. Rochelle nem bírta bent tartani a halk kuncogását, amire Rio ismét furcsán nézett rá, ezért egy szerény pillantást vetett a piák felé. Igaz, hogy csak nehezen tud berúgni, de ezt nem kell a vámpírnak tudnia...

A másik oldalára végül Corinne került... ami nem volt nagy baj, mert az ő szomszédja viszont már Vincent lett.Óóó, milyen kis cuki, nem akar távol lenni? Majd meggondolja még ezt...

Rövidesen elkezdődött a komoly része a dolognak.

Először is, azt szögezték le - Salime kisebb ellenállásával nem igen törődve - hogy mostantól a boltot nem mindig a boszorkány fogja vezetni, mert "túlhajszolja magát". Hogy erre miért csak most jöttek rá, fogalma sem volt Rochelle-nek, de ő boldogan segített eddig is, és eztán is fog, amúgy is volt tapasztalata a pult mögött.

A második kérdéses ügy "lazább" volt, ugyanis Sally úgy érezte, hivatalosan is törvénybe kellene foglalni az épület óvását és tisztán tartását. Furcsán hangzott, és nem a magánszobákban uralkodó káoszra gondolt, mert az mindenkinek szíve joga, de nagy valószínűséggel semmi nem lesz belőle - most sem. De azért, megpróbálta.

A boszorka egyébként Rio másik oldalán ült, és a vámpír a reménytelen sóhajtására odanyúlt, és vigasztalóan megpaskolta a kezét.

Ez után megbeszéltek még néhány kisebb volumenű, szokásos témát, mint például a titoktartás fontosságát, ami már amúgy is a könyökén jött ki Shelly-nek. Ezért, hogy nehogy ellaposodjon a buli...

2. lépés !

"Véletlenül" kicsúszott a farmerzsebéből a BlackBerry-je. Szegény, remélhetőleg túléli, nem most szaltózott először, de azért mégis.

A lényeg, hogy a bal zsebében volt, ezért bal oldalra kellett hajolnia. Sajnos, nem érte csak úgy el, ezért lejjebb kellett hajolnia, szinte Rio ölébe.

A vámpír felszisszent, mert hát " egészséges férfi", ahogy azt a múltkor magyarázta, de még mielőtt ennek látható jelei is mutatkoztak volna, Rochelle már felült. Majd Rio kissé meghökkent képének láttára "bocsánatkérésként" odahajolt, és az arcára nyomott egy puszit.

- Ahh, ningún problema, mi corazón. - tért magához Mr. Spanyol Nőfaló.

Rochelle rámosolygott a vámpírra, aki viszonozta ezt.

Ó, igen, végre egy kis morgás... kár, hogy sikerült köhögéssé fordítani.  Azért még szélesebben vigyorgott.

Ez után tértek a lényegre, a végső, fő kérdésre. A harcolási, éjszakai "műszakok". Eddig kettesével mentek ki, de mostantól lesz egy harmadik ember is. Mivel öt pasi volt, az egyik körben mindig lennie kell egy lánynak, bármennyire is vonakodtak a védelmező férfiúk, de hiába, " ezt nem lehet tovább halogatni" .

Corinne nyilvánvaló okok miatt nem jöhetett képbe, amúgy sem volt olyan harcos típus, így maradt Salime, Neela, és Rochelle. Mivel Salime sem volt igazán egy gyilkológép, és a testi ereje is neki volt az egyik legkevesebb, ő csak vészhelyzet esetén vethető be, mert azért tud egy-két ütős rontást, igét, másképp nem is élte volna túl olyan sokáig .

Neela egy igazi tündérharcos volt, bár a kiesés miatt neki még edzenie kellett. Ahogy Rochelle-nek is, mert amikor bejelentette, hogy imád verekedni, mindenki hitetlenkedve nézett rá - Aeront idézve : Peeersze, te vagy a Harcos Hercegnő, vagy mi? -, és napi kemény edzésekre ítélték. Persze ezt újabb adag "ez veszélyes, mert..." szöveg körítésében adták elő, ami szintén könyök dolog. Hát, dugják fel az edzésüket ! Majd én megmutatom !

Eljött a 3. lépés ideje.

Miután nagyot kortyolt a szívószállal a koktéljából, megszólalt.

- Ó, tudok én bánni a . - lecsúsztatta a papucsát, és előretolta a lábát, elkerülve Corinne szellemlábait - ...az olyan fickókkal .... - elindult egy bizonyos farmeros lábszáron felfelé - .akik igen ...- végig a combon - ...kemények. - Ó, igen, nagyon kemények.

A vérfarkas megugrott, majd hangosan felmorgott. A lány meztelen lábával érezte, a tagja milyen forrón feszül a farmerjának. Szeeegényke, nem mutathatja ki, mi baja.

Egy kihívó pillantást vetett rá,miközben leszedte pohara széléről a narancskarikát, felemelte, és érzékien szívogatni kezdte. Mindeközben a lábát finoman fel és le mozgatta, egy pillanatra sem vette el. Arra nem számított, hogy neki is ennyire tetszeni fog ez a kis játék.

- Van valakinek kérdése? - préselte ki a vérfarkas összeszorított fogai között, rekedten. Ez milyen ódivatúan hangzott ! 

Amikor mindenki "nem"-et mormogott, diszkréten megfogta a lány bokáját, és ellökte. Kár.

- Nagyszerű. Akkor végeztünk.

Rochelle még egyszer rámosolygott, mielőtt felállt volna, majd  csábos csipőringatással kiszambázott a szobából, és az addig az asztalon pihenő mobilját a farzsebébe temette, miközben a biztonság kedvéért végig is simított a fenekén, mert biztos volt benne, hogy a farkas még figyeli.

Elégedett mosollyal az arcán felfelé indult az egy emelettel fentebb levő szobájához. Közben a teremből folyamatosan szállingóztak ki a többiek, de volt, aki ott maradt. Zach és Rio hangját hallotta bentről, de még a vérfarkast se látta kijönni.

Nem tudta, hogy ennek örüljön, vagy szomorú legyen, vagy dühös...

Csak akkor tűnt fel neki, hogy a fél papucsát lent hagyta, amikor már becsukta maga mögött a szobája ajtaját, és nekitámaszkodott. Francba!

Bár végül is, mindegy, úgy sem veszik el, majd lemegy...

Felszakadt mögötte az ajtó, és csak gyors reflexének köszönhetően tudott megpördülni esés helyett.

- Ezt lent hagytad, Hamupipőke. - mondta mély hangján, rekedten Vin, a papucsát tartva.

A szemei... jegesek, világoskékek voltak.

Mielőtt még a lány bármit is válaszolhatott volna, bedobta a papucsot... majd ahelyett, hogy szokásához híven villámgyorsan lelépett volna, inkább belépett, bezárta az ajtót, és azzal a lendülettel neki is támasztotta a lányt a falnak, és forró száját az övére tapasztotta. 

Egész testével nekifeszült, egyik kezét a lány hajába temette, a másikat pedig a csípőjére, ahonnan rövidesen kalandozásba kezdett.

Rochelle tehetetlenségében - amit  később a meglepettségre fog kenni - mindenféle ellenállás nélkül, egy rekedt nyögéssel szétnyitotta ajkait, és kezeit felemelve a férfi dús hajába fúrta. A csók egyre hevesebb lett, ahogy Vin édes, feszes, de puha szájával, és forró, határozott nyelvével, sőt, a fogaival  is felfedezte az alakváltó szájának minden egyes részét. 

Közben a kalandor keze már a nő fenekét markolta, Rochelle érezte a karmait a farmer anyagán keresztül,  majd lassan elindult felfelé, előresiklott, és végül elért a lány melleihez. 

Amikor megszorította az egyiket, nem számított, hogy felsőn és melltartón keresztül, a lányt elöntötte egy újabb hatalmas vágyáradat. Érezte, amikor a karmai kipattantak helyükről, és tudta, hogy a szemei is bemacskásodtak.  

- Olyan... finom vagy, cicuska. - morogta a fülébe Rivera, miközben elkezdte finoman dögönyözni a  kezében tartott halmot -  ami nem volt hegység, nem is síkság... egy domb  .

Hál' Istennek, nem csak az alakváltó kapkodta a levegőt...

Éppen válaszolt volna utolsó ép gondolataival,- ha még voltak olyanok egyáltalán-, valami olyat, amit később megbánna, mondjuk: " Ez kölcsönös." , vagy " Én is fel akarlak falni." amikor a vérfarkas a hajában lévő, ökölbe zárt kezével megrántotta aa fejét, jobban felfedve ezzel nyakát. 

Elindult a karcsú oszlop felé, végigcsókolta Rochelle bőrének minden centiméterét,  közben néha harapdálva. A puha húshoz érve végighúzta nyelvét a ziháló alakváltó nyakán, majd ugyanezt megtette... az agyaraival.  Ó, egek!

- Ha meg mersz harapni, a golyóidnál fogva tűzlek fel egy felhőkarcolóra. - sziszegte a nő. Egy hangos nyögés után.

Érezte, hogy a farkas ajkai mosolyra húzódnak, majd tovább szívogatják a bőrét. Ennek biztos helye lesz... de ez mi a francért nem érdekelte?!

Azért tennie kell valamit neki is, hogy komolyan vegyék... A karmait finoman lehúzta a férfi nyakán, míg ki nem serkent a vére. Érezte a hosszú heg vonalát, amit hirtelen nagyon nyalogatni akart.

Ezért most ő rántotta meg a férfi fejét, aki engedte neki, és ő nyalta végig a nyakát, vérestől, hegestől. Elképesztő íze volt. 

Közben a kezei a vérfarkas hátára tévedtek, és belevájta tűhegyes macskakarmait. 

Le akarta tépni róla a ruhát. Itt és most. Nem értette, miért nem meztelenek már mindketten.  Valami nagyon nincs rendjén az agyával...

Mindenesetre úgy tűnt, Riverának is ilyesmik a céljai, vagy csak a felsője alá akart benyúlni...

- Khmm. 

Olyan gyorsan rebbentek szét, hogy Rochelle alig bírt megállni amúgy is elgyengült lábain. Az ajtóban Salime állt, arcán egy furcsa érzelemkeverékkel, valahol a Megdöbbent város és Örülökneki falu közötti Éntudtam úton.

Rochelle érezte, hogy elvörösödik, és maga elé kapja a kezét, de hogy minek, azt nem tudta. Dühödten konstatálta, hogy a vérfarkas csak merészelj-valamit-szólni pillantással nézi a boszorkányt.

- Shelly, látogatóid vannak.

12. rész

Mihelyst besötétedett, Vincent Rivera vadászni indult. Még szerencse, hogy ő az egyik soros a napi járőrözésnél. Igazából, azt sem tudta, miért várta meg, míg az utolsó napsugarak is lementek – bár a rossz fiúk úgy is éjszaka alkotnak, jobb lett volna, mint ott maradni, bezárva, a szobájában.

Még kint a nagyvárosi szmogos levegőn, és később a tisztább külvárosi környezetben sem tudta kiverni a fejéből Rochelle illatát. Már jóval azelőtt megérezte, hogy az megzavarta volna a kemény edzése alatt. Persze, a lány belépője után már nem csak a gyakorlatok sorozata volt kemény. Még jó, hogy a baromi bő melegítőjét vette fel... De az alakváltó valószínűleg így is megérezte, ha más nem, az illatán, na meg persze utána...

Csak hogy nem csak neki van jó orra.

Vin nem tudta megállni, hogy ne vigyorodjon el a gondolatra. Ahogy elakadt a lélegzete, amikor magához húzta... és később a vágytól élénkülő macskaszemek... majd az illata, ami egyre csak erősödött, ahogy a lélegzetük keveredett...

Nem tudta elfojtani a torkából feltörő morgást, ahogy visszaemlékezett a puha, meleg, formás női testre, ahogy az neki feszült.

Ha belegondolt, hogy előtte a nő az egész napot Rio-val töltötte, legszívesebben kitekerte volna a legjobb barátja nyakát. Aminek persze semmi értelme nem volt.

Aztán, mielőtt még az ösztöneire hagyatkozva letépte volna a lányról a ruhát, és nekinyomta volna az ajtónak, gyakorlatilag kihajította az ajtón. Muszáj volt, mert teljesen befarkasosodott volna – karmok, jégkék szemek meg minden – és annak nincs jó vége. Soha nem is volt...

Ekkor érezte meg az idegen illatfoszlányokat. Mélyen beszívta a levegőt … alkohol, dohos, füstös ruhák, vér, a tömény vámpírszag, és egy embernő. Sietősebbre fogta, és most kieresztette fekete karmait, tudta, hogy a szemei is megváltoznak.

Pár utcányira, a külvárosnak is külső részén meglátta a négytagú csoportot. Három hím vérszívó állta körbe az alacsony termetű, átlagos külsejű nőt. A szíve már alig vert, tele volt harapásnyomokkal – a vámpírok egymásnak adogatták, és már nem az első körnél járhattak, a ruháiból maradt cafatok már nem fedtek szinte semmit sápadt alakjából. Hang már nem jött ki a torkán.

A vámpírokat annyira lefoglalta a vérszomj és a „gyilkolási hév”, ahogy Rio mondja, hogy már csak akkor vették észre Vint, amikor az már tíz méterre sem volt tőlük. Nem lehettek valami öregek, sőt valószínűleg újszülöttek. Elkerekedett szemmel, vértől mocskos arccal és ruhával, a már eszméletlen nőt a földre ejtve menekülőre fogták. A beszari rohadékok!

Vin úgy döntött, utánuk ered – az embert már nem lehetett megmenteni – és gyorsan utol is érte őket. A zöldfülű seggfejek még mindig azt hitték, le tudják futni... Ráadásul még őrölt sorozatgyilkos fajták is. Dupla bűn, fehér seggűek!

Finomkodás és mindenféle második gondolat nélkül letépte a fejüket. Nem is küzdöttek. Mindegy is, hamarosan úgy is hamuvá égnek, mielőtt még bárki megláthatná őket.

Visszament a középkorú nő holttestéhez, akinek addigra már az egykor vidám, barna szemei hidegen néztek rá. Összeszorította az állkapcsát, és óvatosan lecsukta a halandó szemhéját. Kora ellenére még mindig utálta, amikor ártatlanok haltak meg a halhatatlanok szeszélyei miatt. Ráadásul anélkül, hogy a családja utoljára láthatná...

Mivel közel volt a tóhoz – valamiért sokszor jött erre – elvitte a nő holttestét odáig, és a kiépítetlen részen karmaival gyorsan ásott egy kis gödröt , és eltemette.

Az éjszaka többi része még néhány gazfickó segítségével gyorsan eltelt, még Blade – talpnyalók sem törtek az életére. Unalmas. Bár Vin még nem tudta biztosra, ki is az, rossz sejtelmei már voltak. Nagyon rosszak.

Azonban gondolatai a haláleset és a kisebb harcok ellenére is gyakran visszatértek egy bizonyos macskanőhöz. És nem a Halle Berry fajtából.

Bár jobban meggondolva... hmmm, az alakváltó szexi bőrcuccban...

Megrázta a fejét, és inkább gyorsan beállt egy hideg zuhany alá a város szélén fekvő villájában. Gyorsan beugrott előtte a boltba, és szólt Sally-nek, hogy másnap törzsgyűlést akar tartani. Rövidre fogta, mert egy: mocskos és véres volt, kettő: beszambázott Rochelle is, és most végképp nem volt képes arra, hogy sokáig a közelében legyen következmények nélkül. Ezért inkább rá sem nézett, csak vigyorogva továbbállt.

Ismét nagy szüksége lenne a híres feszültséglevezetésre, de nem a verekedős módon. Bár akkora sikerrel, amekkorával a múltkor járt – alias : fizess le egy prostit, húzd be egy sikátorba, próbálj felizgulni, majd amikor ez csak akkor megy, ha valaki másra gondolsz, és történetesen becsületes akarsz lenni, köszönd meg a fáradozásait és finoman küldd el a sunyiba – ismét a jó öreg B tervhez kell majd folyamodnia... azaz a saját kezéhez.

Nem akart belegondolni abba, hogy ez miért is volt pontosan. Nem engedheti meg magának megint.

 oOoOo

Az a szemét játszadozik velem!

Rochelle már olyan gyorsan járkált fel-alá a szobájában – ismét - , hogy teljesen beleszédült. Közben karmait ki-be húzogatta, ahogy megpróbált nem széttépni valamit. Vagy valakit.

Bár az a valaki már valószínűleg úgy is a szuperfullos házában – vagy valami mocskos bárban – kufircol egy hidrogén szőke szilikoncsodával.

Viszlát, díszpárna az ágy szélén! Inkább visszamegy a boszihoz, mielőtt búcsút vehet a bútorzat többi részétől is, tapétástól.

De a francba is, oda se nézett! Először hozzádörgölőzik, aztán meg kihajítja az ajtón, mielőtt még levegőnek is nézné a biztonság kedvéért. Seggfej!

Amikor leért a földszintre, még halkan szitkozódott. Salime kérdő pillantást vetett rá. Hát, igen, kicsit gyorsan lepattant az előbb... vagy meghallotta volna az arrogáns büdös kutya részt? Kérlek, mondd, hogy nem, mondd, hogy...

- Mit csinált már megint Vin?

Rochelle felsóhajtott, szokásához híven felugrott az alacsony pultra, és igyekezett úgy tenni, mintha nagyon lekötné a figyelmét a „varázslatos toll” ott mellette. Ami egyébként igen sunyi szerkezet volt, ugyanis körül-belül a második vele írt mondattól kezdve nem egészen úgy működött, ahogyan azt a tulajdonosa elvárná. Egyik kis trükkje a mondatok átvariálása volt. Például az egyöntetűből ön egy tetű, nedves kőn vagy kedves nőn fekszel, stb. Farkasokkal táncoló vagy táncosokkal farkaló...

-Hé! Azt kifizeted! - szólt oda a boszorkány. Hogy mit? Ja, hoppá, eltört egyet.

- Na jóó, tudom, nem kell. - tette hozzá. De még mielőtt Rochelle bocsánatot kérhetett volna vagy hálálkodni kezdene: - Szóóóval, mit csinált?

- Semmit. - Él. És utálom, hogy akarom. Egek, mint egy rossz szappanopera.

Sally úgy tűnt, nem firtatja tovább, ami furcsa volt. De azért mindentudó pillantása után tért csak vissza ismét a fortyogó bájitalok pakolgatásához. Huhh.

Ekkor hallott meg a konyha felől, a háta mögül az ördögi kacajt. Jobban mondva, démonit.

A francba! Lebuktál, ma petite! Mondaná Marguerite. Mindig így „dorgálta”, ha rajtakapták valami csínytevésen.

Mindig elfelejti Aeront és a gondolatolvasó képességeit. Valamit tennie kell majd ellene, de addig is...

Amikor a démon megjelent az ajtóban egy sunyi vigyorral a képén, Shelly bevetette gyilkos tekintetét.

- Úúú, most miért nézel így? - mondta a férfi feltartott kezekkel. - Totál berezeltem, de komolyan, lehet vonalkódos lett a nem létező alsónadrágom. - tette hozzá egy újabb nevetés kíséretében.

Majd amikor a lány arckifejezése kissé kedvesebb lett, amivel a kérését próbálta kifejezni szavak nélkül, a mutatóujját az ajkaihoz emelve mutatta, hogy nem fog beszélni. Hiszi a piszi.

Torokköszörülés után Salime szólalt meg.

- Ha esetleg figyelnél, Lucifer, akkor akár tudnék is szólni, hogy holnap gyűlés van.

- Mondtam, hogy ne poénkodj azzal a névvel. Utálom azt a szemétládát.

Na jó, először is, Lucifer létezik? Ezt még Rochelle sem tudta. Másodszor...

- Holnap tali? - Erről valahogy még lemaradt. Csak azt tudta, hogy a vérfarkas sutyorgott a boszorkánnyal.

- Ja, új szabályokat kötünk, vagy mi. Azaz, szigorítunk, kis szíveim. Nehéz idők járnak, blablabla.

Remek. Egy újabb kínos esemény Vincent-tel. Ó, bárcsak a számára se lenne kellemes. Bárcsak!

- Jut eszembe, kislány. Mit csináltál szerencsétlen Riverával? Tegnap úgy elrohant, a múltkor meg véletlenül meghallottam, hogy mormogott valamit egy alakváltóról, hogy miatta van nem t'om mi... - Na már meg? - Jha, meg hogy egy ribanc … nem jó... még ... sem áll... Nem volt tiszta, mit is beszél, de az utóbbira lenne egy tippem.- nézett jelentőségteljesen magára, dél felé. - Meg persze még én sem beszélnék így egy ilyen bombázóról, mint te.- méregette tetőtől talpig. - A helyedben kidíszíteném a főnök képét. - tette hozzá végül vigyorogva.

Rochelle összeszűkítettt szemmel nézett rá, majd ő is elmosolyodott, aztán felkuncogott..

Aeron nem tudhatta, amit ő. Nem lehet ő a ribanc, mert egyrészt, akkor nem csak holmi díszítést kapna a farkas, másrészt... nem úgy tűnt neki délután, mint ha problémái lennének odalent.

És ez csak egyet jelenthetett. El se hitte, hogy eddig nem tűnt fel neki. Pedig így utólag visszagondolva, a szemmel látható bizonyítékon kívül is akadt olyan jel, amiből tudhatta volna, amire csak most jött rá. Az az illat... Szinte még mindig érezte.

- Ó, ne aggódj, el fogom intézni.

Már meg is született a nagy terv. A holnapi kínos gyűlésből lehet akár szórakoztatót is faragni, csupán egy jól tervezett ülésrend kell hozzá, a megfelelő „szomszédokkal”.

Meg egy kis színészet. De ha az a vérfarkasnak is ment, akkor ő is meg tudja csinálni. Ezzel el is készül a farkasszorító.

Te akartál játszani, hát akkor most beszállok én is. Nagy bajban vagy, Rivera!

11. rész

A kirándulásra a hegyekhez végül is csak másnap kerülhetett sor. Rio küldetése nem csak pár óra hosszáig tartott, hanem csak másnap hajnalban ért vissza. Amikor visszaért, már nem akarta felébreszteni Rochelle-t, de az ajtaja alatt becsúsztatott egy kis cetlit, amire ezt a szöveget írta lendületes, erőteljes írással:

„ Bocsi Shell, a feladatom a Mission Impossible-re hajazott. Mit szólsz a délelőtthöz? Akkor minden időm a tiéd ;) ”

A kedvenc vámpírod

Amikor a lány kora reggel megtalálta a papírdarabkát, nem tudta megállni, hogy ne nevessen fel. Hiába, tipikus nőcsábász a fickó. Másrészt örült is, mert mivel sok dolga nem akadt, és az sem segített annyira a problémáján, hogy fekete nagymacska formájában rohangált fel-alá a szobájában – már ha rohangálásnak lehet nevezni a két lépés utáni kanyarokat – már tényleg nagyon ki akart ruccanni.

Persze annak, hogy ezzel sok mérföldnyi távolságot állít saját maga és egy bizonyos vérfarkas közé, semmi köze nem volt ehhez... Kezdte tényleg nagyon idegesíteni a pasas. Már – már bánta, hogy - minden akaraterejét bevetve- nem ugrott neki a torkának. Mi a jó istenért tetszenek mindig neki a rossz fiúk? (Jobban belegondolva igazából az a szemét Rod nem egészen ilyen értelemben volt rossz.)

Összességében a feszültségmérője most már nem százon pörgött, hanem talán kilencvenkilenc százalékon. - Bár, nem, mert ha ő totál feszült, akkor nem lehetett volna elviselni, és leállítani sem. Ezért is kelt fel olyan korán.

A lényeg a lényeg, hogy tíz óra után valamivel elindultak – khmm, Valakinek a Roverével, mert az „jobban bírja a terepet”, legalábbis már ez volt az előny, nem a hátsóülés. Rio most a központban aludt, így nem kellett sokáig várni, az ébredése után kb. fél órával indultak. Igazából az egész akcióról csak ketten tudtak akkor, Salime éppen kellékeket vásárolt az új trükkjeihez, és rajtuk kívül nem volt más az épületben. Illetve, volt egy hallgatózó szellem...Hál' Istennek, a kocsi tulaja sem boldogította őket jelenlétével, bár lehet, hogy ennek ő nem fog annyira örülni később, ha megtudja.

Az út nem volt rövid, nagyjából bő két óra alatt értek el a kiválasztott célponthoz, ami Sziklás-hegység nyugati vonalának egyik tagja volt, a „Monitor – hegység”. Szinte észre sem vették azonban az idő múlását, sokat beszélgettek. Rio elregélte előző napi feladatait, aminek többek között része volt az egyik halhatatlan fejestől a másikhoz utazás, egy körbeszimatolás a támadásokkal kapcsolatban, kémkedés, ha esetleg olyan helyre tévedne, ahol nem látják szívesen, és így tovább. Ja, és nem mellesleg az egyik ilyen halhatatlan nagyúr maga Drakula volt, akinek Rochelle a puszta létezésén is meglepődött, de elvileg sok olyan infója volt, ami hasznos lehet a kis társaságuknak. Bár Rio az mondta, ki nem állhatja a fickót...

- Egyébként, nem is tudtam, hogy filmrajongó vagy. - mondta valamivel később a cetlire utalva, meg persze poénból. Bár ha a külsejéből ítél az ember lánya, akár azt gondolhatná, hogy csak kíváncsi a kollégáira.

- Ááá, dehogy! Csak tudod, Tom Cruise ooolyan szexi...- válaszolta egy fintor kíséretében a vámpír.

Mindig meg tudta nevettetni. Ezért is volt jó, hogy vele jöhetett el, legalább oldta ezzel is a feszültséget.

A hegy lábához érve egy kis ösvényen felmásztak az erdő kezdetéig, majd megegyeztek, hogy Rio felcipel egy adag ruhát a lánynak, aki „őszinte sajnálatára” nem előtte vetkőzött és öltözött. Versenyt indítottak a hegycsúcshoz. Ami nem volt túl igazságos, mert valószínűleg még egy alakváltó sem elég gyors ahhoz, hogy lefusson egy vámpírt, pláne nem egy időset. De a remény hal meg utoljára...

Mellesleg Rio kora tette azt is lehetővé, hogy a napon járjon, mert a fiatalok még megégnének, de a korral járt a hatalom is. Bár Rio nem árulta el valódi korát, de a lány sejtései alapján jóval túl lehetett az ötszázon. Véncsont...

Hihetetlen örömmel szelte át az avart, szinte siklott a kecses macskaalak. Az ereiben tombolt az adrenalin, a szíve egyre gyorsabban vert, úgy érezte, nincs is ennél az eksztázisnál jobb, amikor egy ekkora kihagyás után újra elengedheti magát. Észre sem vette, de már fent volt csúcson...

Meglepődött, amikor nem látta meg Rio-t a közelben, de még az illatát sem érezte. Néhány másodperc múlva jutott el hozzá a citrusos-csokis foszlány, majd a szaporán lélegző vámpír is megjelent.

- Azt a mindenit! Te aztán gyors vagy! - mondta a még mindig párducalakban levő lánynak. - És még így is gyönyörű. - tette hozzá közelebb lépve, amíg meg nem állt néhány centiméterre. Kérdés nélkül leguggolt, és végigsimított a nagymacska oldalán, aki erre rámorrant, de igazából imádta, ha simogatták...

Miután elsietett és elbújt egy közeli facsoportnál, felvette a csereruhát, majd gyorsan visszatért a kopott farmerben és világoskék topban.

- Először is, szerintem csak hagytál nyerni, vagy az öreg csontjaid már nem működnek? Másodszor, azt hittem, Mr. Cruise az eseted.- ugratta a vámpírt. - Harmadszor, nem engedem meg csak úgy akárkinek, hogy hozzámérjen.

- Óóó, ne légy ily' kegyetlen! Tényleg ilyen elvetemültnek gondolsz? Most ezzel nagyon megbántottál.- kapott színpadiasan a szívéhez a férfi. Végülis, ez a válasz mindegyik megjegyzéshez illett.

A helyről jó kilátás nyílt a hegylánc két vonulatának között elhelyezkedő Nagy Medencére. A síkságot körülvevő hegygerincek nem mindennapi látványt nyújtottak, a száraz, füves pusztát védő hófödte hegycsúcsokról gyönyörű képek készülhetnek és készülhettek. Ahol ők voltak, nem volt annyira magas, hogy hó borítsa be, de a levegő sokkal hűvösebb volt. Körbenéztek, a fenyőerdőkből madárhangokat hallottak, és egyéb állatok surrogását, de úgy látszott, minden elmenekült előlük korábban, egy árva lényt sem tudtak megpillantani. Kár.

Egy óra múlva indultak vissza a kocsihoz. A lefutás már nem volt olyan sietős, de ugyanolyan örömteli és felszabadult a lány számára. Mikor elértek a kocsihoz, megint eljátszotta az öltözősdit, és már indultak is vissza. A visszaút már csendesebb volt, a lány maga részéről eléggé fáradt volt, de ez nem meglepő egy ilyen szünet után, egy ilyen távon.

Visszaérve Las Vegas belvárosába, a boltba, Salime már tűkön ülve várta őket. Még délelőtt felhívta Shelly-t, így ő már akkor tudott a kirándulásról. Josh is vele volt, és Corinne is arra lézengett. Mindannyian érdeklődve hallgatták rövid beszámolójukat, majd Sally ragaszkodott hozzá, hogy egyenek valamit. Rio nem sokára lelépett egy újabb „friss husit” keresni.

Miközben Rochelle megevett egy szendvicset, Salime leült hozzá.

- Remélem, már jobban vagy. Egészen kivirultál. - mondta neki. - Én nem tudom, milyen érzés, egyáltalán alakváltónak lenni, de hallottam már ezt-azt.

- Ó, hát az nem tudom elmondani neked, mert ezt valóban csak érezni lehet. - válaszolta a lány – De hidd el, már nagy szükségem volt rá, és tényleg sokkal jobban érzem magam, ha a macskám elégedett. - tette hozzá mosolyogva.

- Akkor jó! Örülök neki. - viszonozta mosolyát a boszi. - Csak az a gond, van még más is...- vakargatta meg a nyaka hátulját.

O-óó. Volt egy sejtése mi volt az... Kérdőn nézett a lányra, miközben lenyelte az utolsó falatot.

- Szóval, Vin nem túl boldog. Nem mondott semmit, amikor megtudta, hol vagytok, csak annyit, hogy „ Beszélnem kell a lány fejével .”

-Oké, majd mindjárt beszélek én vele, ha neki az kell. - monda Rochelle egy vállrándítás után. Mi neki még egy szócsata? Ő nem fog bepisilni félelmében, azt várhatják.

- Most itt van valahol, te biztos megtalálod... Bár szerintem várj vele. Komolyan dühös volt. - válaszolta a boszorkány sejtelmesen.

Dühös?! Most meg mi a francért? Tényleg nem lehet egy nap nyugta sem anélkül, hogy ne menjen fel benne a pumpa benne is?

- Tök mindegy. - Minél előbb, annál jobb. Fel is indult a lépcsőn, még hallotta, ahogy Salime utána kiált, de nem állt meg.

Mélyeket lélegzett, egyrészt, hogy valamennyire összeszedje magát, másrészt, hogy megérezze azt a sötét, csábító illatot, amit annyira – khmm, undorodott. Igen, utálta. Persze.

Meglepődött, amikor már a második emeleten ismerte fel, elég erősen. A tárgyalóval szemben levő szobából jött. Rochelle nem tudta, mi van ott, egyszerűen nem emlékezett, nem jutott eszébe. Mindegy is. Kopogtatás nélkül nyitott be...

...ami nem volt túl jó döntés. Óóó, mamám. A konditerem. Benne a félmeztelenül istentudja hány száz kilót emelgető Vincenttel. Azonnal észrevette, ami nem volt meglepő, mivel a lány majdnem rátörte az ajtót. A súlyemelést azonban nem hagyta abba, csak egy oldalpillantást vetett a nőre, nem is szólalt meg. Izmai megfeszültek aranybarna bőre alatt, izmos mellkasán és kidolgozott, kockás hasán izzadtságcseppek futottak le, a haja néhol a homlokára és halántékára tapadt. Nem csoda, hogy olyan erős az illata, szinte tapintani lehetett.

Furcsa volt ez a csend.

- Öhm, majd akkor később jövök... - kezdet kihátrálni a szobából. A szemét nem bírta levenni a férfiról.

- Nem. Itt maradsz. Beszélni akarok veled. Csukd be az ajtót.

Hát jóó... de akkor hagyja már abba a muszklimutogatást!

- Okééé, de akkor, kezdhetnénk, mondjuk, most? És letennéd azt az izét?

Vin úgy nézett rá, hogy abból egyből lejött, nem nagyon szereti az utasítgatásokat. Hát, pech. Valamiért utána el is mosolyodott, és még tíz emelés után a helyére illesztette a nehéz fémrudat a súlyokkal, és felült. Felvette a törölközőt a földről, és törölgetni kezdte magát, amitől persze megint táncolni kezdtek az izmai, és amitől a lányra megint rátört a vágy. Francba!

- Ugye te is tudod, hogy amit ma reggel csináltatok, az nem volt túl... helyes?

- Ha most a kocsidra gondolsz, akkor elárulom, hogy Rio...

- Nem a nyamvadt kocsimról beszélek!- morogta Vin, miközben felpattant, és lehajította a törölközőt. Hosszú melegítője lazán lógott a derekán. - Hanem arról, hogy szó nélkül leléptetek.

- Ugyan már! Nem kisgyerekek vagyunk, és még csak nem is vagy az apám sem. Ne mondd, hogy engedély kell ahhoz, hogy elhagyhassam a ház területét. Ez nevetséges.

- Pedig mostantól így lesz. És a helyedben nem dobálóznék a kort illetően.

- Hah! Ki vagy te, az Atyaúristen? Mindenki saját maga rendelkezik a feladatai mellett az idejével, én mért nem tehetem? Tegnap még semmi bajod nem volt a tervemmel, legalább Rio hajlandó volt elkísérni, mert persze ez is szabály...- kezdett nagyon begurulni.

- Rio így meg Rio úgy! Ő a világ közepe, vagy mi? És igenis velem fogsz megbeszélni mindent, engedélyt kérsz, és szólsz.- úgy tűnt, a vérfarkas sincs derűs kedvében. A hangja inkább morgás volt már, és egyre közeledett a zárt ajtónál álló lányhoz. Alig volt már köztük távolság. Rochelle azért sem hátrált meg.

- Na jó, ebből elég. Mi a szar bajod van velem ? És ne mondd azt, hogy semmi, meg egyéb süketdumát, mert nem veszem be. Rohadtul elegem van, abból, hogy mindig én...

A mondat további része a torkán akadt. A férfi egy hirtelen mozdulattal keményen magához rántotta, a karját köré fonta, és az elakadt lélegzetű lányhoz hajolt. Ajkaikat csak milliméterek választották el egymástól, lélegzetük összekeveredett.

- Hogy mi a bajom, cicuska? Mondd meg te! - suttogta, és még jobban magához szorította. A lány vékony felsőbe és melltartóba rejtett érzékeny mellei kemény mellkasához nyomódtak, és... a hasán megérezte a férfi kőkemény, vastag, nadrágon át is érezhetően forró vesszőjét. A vérfarkas fűszeres illata körülvette. Az egész testében eddig terjedő forróságtól majd' lángra gyúlt, és a lába köze is benedvesedett.

A kezeit a mellkasára téve el akarta lökni magát tőle -vagy közelebb akarta húzni, ő sem tudta-, de a farkas erősebb volt, nem engedte. A szája továbbra sem mozdult. Egy örökkévalóság múlva, vagy talán pár másodperc múlva, még mindig úgy álltak.

Aztán Vin elmosolyodott, a szabad kezével kinyitotta az ajtót, és egyszerűen kilökte a kábult Rochelle-t a szobából, és rácsapta az ajtót. Mi a franc?

A lány egy darabig csak pislogott, majd zavartságát ismét felváltotta a düh. Morogva rávágott az ajtóra egyet.

Rohadj meg!

10. rész

Marisol Nightclaw több komoly döntést hozott néhány napon, sőt órán belül. Már csak valahogyan tálalnia kell az egészet az apjának. Ami nem is lesz olyan egyszerű...

Minden nap felhívta a nővérét, vagy fordítva, és hosszú perceken át beszélgettek minden nap. Na igen, ez meg fog látszani a telefonszámláján is, majd erre is ki kell találnia valami alibit. Ugyanis a legeslegelső döntése az volt, hogy megtartja Shelly titkát, nem mondja el senkinek, pláne az apjának nem, hogy hol van. Igazság szerint nem lepődött meg testvére döntésén, elég jól ismerte már ahhoz, hogy legyenek tippjei, merre is menne a nála sokkal vadabb, kötetlenebb és erősebb természetű nővére. Ugyanakkor őt mindig is úgy óvta és szerette, hogy az már – már meglepő lehetett egy kívülálló számára. Sunny számára nem. Ő mindent tudott imádott tesójáról.

Természetesen fájt neki, amikor elment, eszébe jutottak olyan gondolatok is, hogy ezzel elárulta őt, és mélységesen elszomorodott, napokig nem volt önmaga, az a mosolygós kislány, amilyennek mindenki látta a klánban. Persze, éppen azért, mert ismerte Rochelle-t, azt is tudta, hogy akkor erre volt szüksége, és a büszkesége sem engedte volna, hogy visszakönyörögje magát. De attól még nagyon hiányzott neki.

Ezért döntött hát úgy, hogy meglátogatja, bármibe kerüljön is. Ha nem is tudta rávenni, hogy jöjjön vissza, legalább láthatná, hacsak egy kis ideig is. Már ennyi is csillapítaná a hiányát, és a saját szemével akart meggyőződni testvére jólétéről, hogy nem csak meg akarta nyugtatni a beilleszkedős beszéddel.

Ééés, az a másik dolog, ami a hogyan-mondjuk-el-apucinak csoportba tartozott. Hát igen, a pasi-ügyek mindig kétes esetek, ha maga a klán feje az édesapád. Főleg, ha még elég kezdetleges a dolog, és még csak nem is vagy halhatatlan. DE! Már nem sokáig lesz ez így!

Bár... jobban belegondolva, tök nyolc, hogy az vagy-e, vagy hogy kezdetleges-e, az alakváltó apák értettek a védelmezéshez. Alias túlreagáltak mindent és túlvédelmezőek voltak, ha a szóban forgó lányt kérdez.

Na de mi van akkor, ha szerencsés választottad éppen az apád első embere? Bizony, bizony... a napsugár idővel megtalálja azt, akire fényét vetheti, és ki más lenne erre alkalmasabb, mint egy igazi déli, szörfösfiús kinézetű – szintén domináns – férfi, név szerint Conner Wild?

Ő volt az, aki kirántotta mélabús napjaiból Az Incidens után. Igazából egyikőjük sem tudná megmondani, hogyan és mikor történt, de végül a kezdeti beszélgetésekből egy komoly kapcsolat lett. Connak - állítása szerint - nem tetszett a szomorú változata, a bús szemei, melyek „mintha elvesztették volna fényüket is”. Újra a vidám lányt szerette volna látni... de persze azt sem tagadhatta, hogy nem volt közömbös az irányában.

Ezt már régebb óta tudta, mert míg Rochelle-t úgy kezelte, mint egy nagy testvér, amit a húga iránt érzett, valahogy másabb, erősebb volt. Csodálta, hogy senkinek nem tűnt fel, még Ms. Shelly Nyomozónak sem, aki mindent kiszagolt, ha a húgáról volt szó. Akkor azonban még csak azt gondolta, hogy ez azért van, mert Marisolnak nagyobb szüksége volt oltalmazásra, a védelemre. Az ő szavaival élve: „amilyen hülye volt, nem fogta fel.”

Ami viszont a lányt illette, már évek óta tudta, érezte, hogy tetszik neki a férfi. Azonban ez először csak egy tinirománcnak tűnt – mert kinek nincs szüksége egy saját Adoniszra, akit serdülőkorában csodálhat - , mostanra felnőttes vággyá és komolyabb érzelmekké alakult. Persze ezt nem vallhatta csak úgy be, azért annyira nem puhány...

Egyikük sem tudta, hogy merre fog ez vezetni, de abban egyet értettek, hogy adnak egy esélyt magulnak... Más szóval, próba cseresznye.. Marisolnak amúgy is napfény és cseresznyevirág illata volt...

Bár Conner azt mondta, hogy ez nem lehet véletlen, és szinte érzi azt a bizonyos vonzást, ami az alakváltó hímeket az egyetlen párjukhoz vezeti, ebben csak akkor lehetnek biztosak, ha a lány eléri a bűvös huszonkettőt, ugyanis csak halhatatlanná váláskor erősödhet meg ez a kötődés, amit persze a rituálé során teljes értékű kötelékké alakítanak, varázsolnak.

Mindenesetre, amikor a férfi azt mondta, hogy majd ő beszél Jonah-val, Marisol leintette, és ragaszkodott ahhoz, hogy ő közölje. A vége az lett, hogy mindketten ott lesznek, mint amikor egy lány bemutatja a boldog családjának a fiúját, egy átlagos történetben.

Eljött a nagy idő, és a lány este a vacsora közben elkezdte a nagy tálalást... A terv szerint először megpróbálja valahogy előkészíteni a kirándulását nővéréhez, majd felhozza azt is, hogy: „van valaki...”, és nagyjából ekkor lép színre Con. Nem azért, mert félt volna tőle, hisz' közel olyan erős volt, mint az alfa, csak hogy az utazást nyugodtan, négyszemközt beszélhessék meg.

- Khmm, Apa... - szólította meg a villa- és késcsörgés duett közepén az elgondolkodó apját – szeretnék elmenni egy napra, holnapután. Elvinném a kocsit...

- Rochelle-hez mész, ugye? - kapta oda a fejét Jonah, összeráncolt homlokkal. Most mondta ki először a lány nevét azóta a nap óta.

De akkor is! Honnan a francból tudta? Ennyire átlátszó lenne?

Hirtelen csak pislogni tudott.

- Ne is tagadd! Tudom, ismerlek már titeket. Azt is tudtam, már akkor, hogy neked el fogja mondani, hova megy. - A hangja most nem a megszokott, parancsoló, tekintélyt követelő mélyen csengett, hanem halkan, ernyedten.

- Apa, én ...

- Elengedlek. Menj, és látogasd meg őt. Nem fog követni senki, biztonságban marad a titkotok. És te is.

Ez már rémisztő volt. Az tudta, hogy az apja nagyon jól ismeri a klánja összes tagját, főleg a közelében élőket és szeretteit, de ez már túl természetfeletti.

Marisol kinyitotta meglepetésében a száját, majd bezárta. Mivel szavak nem igen jöttek volna, egyszerűen felállt, rávetette magát az apjára, és megölelte

- Így lesz a legjobb... - mondta Jonah, miközben egy puszit nyomott lánya feje búbjára. - Cak rosszabb lenne, ha... - elfordult, elharapta a mondatot. Ha mi? Ha tudná, hol lakik a másik lány? Miért?

- De jól figyelj rám, kicsim! Komolyan mondtam, hogy te is biztonságban leszel. Valaki veled megy. Legalább addig, amíg a hely környékére nem értek. Eltitkolhatjátok, hol is van pontosan, de egyedül nem mész.- a mondat végére szinte visszatért a parancsolgató alfahím hangja is. Ebből tudta a lány, hogy jobb, ha nem vitatkozik, örült annak is, hogy ilyen simán ment eddig az ügy.

Az idillt egy erőteljes kopogtatás törte meg a hátsó ajtón. Odanézve az üvegen át Marisol meglátta azt a szőke fejet, és izmos, nagy testet, amit már annyira várt és... szeretett?

Ezzel együtt nagyot is nyelt. A neheze még hátra van...

- Ó! Remek, már tudom is ki kísérjen el. Amúgy sem bíználak rá senki másra... - szólalt meg az apja, miközben Con belépett a fakeretes ajtón.
Ajjaj... ez az utolsó mondat még gyorsan visszavonódhat. De nem. Harcolni fog, ha kell, de a szívügyeit akkor is ő dönti el.

- Szia, Jonah. Sunny. - köszönt a férfi, és a lány felé küldte azt az imádnivaló mosolyát. Hál' Istennek, megmaradt a Sunnynál, nem vetett be egy bébit, vagy kicsimet, esetleg édest. Persze a másodikat csak ő mondhatta a lánynak, mert nem volt már kisgyerek.

Marisol felé lépett, így alig volt néhány centi közöttük. Mivel nem volt rajta magassarkú, nem ért fel a férfi álláig sem, ami talán hátrányos helyzetbe juttathatná őket, de akkor is szüksége volt a közelségére, a belőle áradó tenger és szantálfa illatra. Erre csak most jött rá. Vett is egy mély levegőt.

- Apa, van még más is. Szeretném, ha nem akadnál ki, de Con okkal jött most ide, és az pedig nem teljesen a neked leadandó jelentés... - Mivel még ezt nem mondhatta korábban, így a férfi előtt kellett megtennie. KÍNOS.

De ha már itt van, nem köntörfalazzunk... Valószínűleg Conner is így gondolta, mert a dereka köré fonta karját. De lehet, hogy – megint – csak védeni akarta.
Persze, ez Jonah-nak azonnal feltűnt. És persze, meg is értette, miről van szó. A barna szeme elsötétedett, az állkapcsát összeszorította, és várt. Csak várt. Azt akarja, hogy kimondják? Hát jó...

- Együtt vagyunk. - mondták ki egyszerre. Nem a legjobb megfogalmazás, de a „Járunk”-nál jobb.

- Meggondoltam magam. Nem ő kísér el... - na igen, apa kezdődik...

- De Apa! Gondold ezt át! Az előbb azt mondtad, másra nem is bíznál rá. Akkor ne is tedd! Bízz rá engem... és a szívem is! - Bátor kijelentés, de tudta, hogy így kell lennie.

Con is odakapta a tekintetét, a vonásai gyengédek lettek, és ismét rámosolygott.

- Jonah, én is ugyanezt kérem. - mondta Con, a másik férfi felé fordulva. - Szeretem a lányodat. És bármit megteszek, hogy el is nyerjem. - Ó, igen, határozottan nem félt. Csak ő merne ilyet mondani.

Egy torokköszörülés. Majd egy fújtatás. Egy sóhaj.

- Conner, gyere fel a dolgozószobámba. Most.

Marisol semmit nem tehetett, figyelte, ahogy a két férfi felmegy a nagy lépcsőn, és eltűnik az ajtó mögött, ahonnan még alakváltó füllel sem lehet hallani semmit...

Bő húsz perc múlva jöttek ki. Az apja arcáról nem lehetett leolvasni semmit. A mögötte néhány másodperccel kilépő szőke férfiéról sem.

Illetve, de. Conner szájának széle rángatózott, mintha próbálná visszafogni magát. Ezért a lány utálta és imádta egyszerre. De az erősebb győz...

Meg sem várta, hogy az apja leérjen, ismét a nyakába ugrott, szinte repült, és könnyek csorogtak az arcán.

- Imádlak! Imádlak! Imádlak!

- Nem tévesztetted el a házszámot? - mondta egy fintorral, elhúzódva az apja, de a szemei mosolyogtak. - Komolyra fordítva a szót, mindent megbeszéltünk Connerrel. Nehezen ment neki, de végül meggyőzött, és mivel neked csakis a legjobbat akarom, nem foszthatlak meg tőle, ha ő boldoggá tesz. - mondta, a lánya arcát és haját simogatva. - Furcsállottam is a jókedvedet a szomorúság után. És amúgy is tudtam, hogy ennek el kell jönnie... csak még egy kis időt akartam, amíg...- a hangja kezdett elérzékenyülni.

- De Apa! Nem megyek sehova, csupán nem csak te leszel az egyetlen férfi az életemben. Attól még nem szabadulsz meg tőlem! Szeretlek! - ölelte meg a lány ismét.

- Na jó. Oké. Menj és öleld meg a szerencsétlent. - erősítette meg a hangját Jonah – Már nem tudja mit csináljon ott egyedül ácsorogva.

A lány felnevetett, és így is tett. Szorosan hozzábújt Conhoz, aki válaszul homlokon csókolta, és ismét körbefogta erős karjaival.

- De az szeretném, ha tudnád, hogy ha csak egy könnycseppet is ejt miattad bánatában az én lányom, búcsúzhatsz a golyóidtól és a posztodtól is! - morogta Jonah a jobbkezének, de a szeme... a szeme még mindig mosolygott.