2. rész

Soraya elégedetten sóhajtva nyúlt el királyi lakosztályának fürdőszobájában, azon belül is a hatalmas sarokkádban. Ellazulva, lehunyt szemekkel csúszott a hatalmas habok közé, élvezve a körülötte égő gyertyák finom fahéjas illatát, ami egyben a habfürdő gyümölcsösségével keveredett. A habok puhán, kellemesen tapadtak testére a forró víz fölött, míg végül pillanatok alatt elnehezedtek a szemhéjai. Még a sajgó fejéről is egészen megfeledkezett.

Miután beugrottak egy cukrászdába sok sütiért és fagyiért Lenával – persze fizettek is értük , de csak mert barátnője ragaszkodott hozzá – leléptek a tünpír kicsi, de annál otthonosabb albérleti lakásába.

A kis hely azonban őket egyáltalán nem zavarta, túl sok mindent kellett bepótolniuk, megbeszélniük, miközben betermelték a hatalmas kalóriabombákat. Amihez kis mértékben a félvér macskája, Joker is hozzájárult, persze csak titokban.

Aztán előkerültek az italok, alkoholmentesek és... kevésbé azok. A végén már egyikőjük sem tudta, mit beszél, és nem is emlékeztek rá -ami sokat elárult az elfogyasztott pia mennyiségéről, egész koros halhatatlanok lévén.

A lényeg, hogy mindketten nagyszerűen érezték magukat – egészen másnap délelőttig, amikor felfedezték a pusztítást. És még szerencse, hogy a halhatatlanság a másnaposságot is tompítja.

Így most viszonylag békében elszenderedhetett mennyei forrófürdője közben, fényes nappal.

Aztán hirtelen villámcsapásként tört elő lepusztult agyának rejtekeiből barátnőjének egyik kérdése.

Mi van, ha végül mégsem nem keresnek fel?

Vagy ha már... nem is élnek?

Aztán ezt a gondolatot gyorsan el is hessegette. Hiszen nem régen még látta őket, amikor más alakot felvéve követte őket. És a könyvben is jelezve lenne valahogyan. És egyébként is, csak megérezné a saját ikertestvére halálát.

Ami pedig Zachrielt illeti... Ő elpusztíthatatlan. Egyszerűen nem lehet, hogy meghaljon. Olyan sok mindenen ment már keresztül – többek között miatta, amiért azóta utálta magát . És lehetetlen, hogy pont, amikor újra találkozhatnának... Szóval nem. Az ő őrangyala nem halt meg.

A sok aggodalmaskodástól és gondolkodástól azonban újra lüktetni kezdett a feje, és kisvártatva újra pihentető alvásba merült.

oOoOo

Zach egyre gyorsabban dobogó szívvel állt az ötcsillagos szálloda folyosóján, a nagy fehér ajtó előtt, amelyen a 100-as szám állt, csupa aranyból. Végül erőt véve magán kinyitotta szorosan ökölbe zárt kezét, és beengedte magát a kis kulccsal, amit a recepcióstól szerzett odalent egy kis... manipulációval.

De ez kis bűnnek fog számítani ahhoz képest, amit akkor fog tenni, mikor meglátja azt a démoni nőt, aki ellen olyan régen bosszút esküdött.

Feszülten figyelve nézett végig a hatalmas és szebbnél szebb szobákon. Egyikben sem találta meg, amit – akit – keresett. Aztán hirtelen a hálószobában találta magát – és a könyvüket is. Kinyitva hevert az óriás Kalifornia ágyon .

Közelebb érve azt is látta, hogy éppen hol van nyitva a könyv. Nála.

De hol volt a nő?

Aztán meghallotta. Halk, mély sóhajok a szemközti, résnyire nyitva lévő ajtó mögül. Összeszorított állkapoccsal indult a hang irányába.

Belökte az ajtót és … elakadt a lélegzete.

Az egyik távolabbi sarokban, pontosan felé fordulva feküdt... egy gyönyörű arcú nő. Soraya.

Pont olyan gyönyörű, mint akkor. Nem, még szebb, mint akkor...

Amikor átvert. Nem szabad elfelednie, hogy ő minden szenvedésének és bajának okozója.

De mégsem tudta levenni róla a szemét.

Karcsú nyaka a kád szélére hanyatlott , ébenfekete, egyenes haját felcsatolta. Hosszú, dús szempillái árnyékot vetettek arcára, melyet finom ívű csontok kereteztek, buja, csókolni való ajkai nedvesen csillogtak.

Barackszínű, selymes bőre kissé kipirult a vízben, mellkasa lassan emelkedett és süllyedt, a habok éppen annyira fedték, hogy ne látszódjanak ki mellei. Melyekről Zach tudta, hogy dúsak, formásak... tökéletesek.

- Hmm... már vártalak. - dorombolta hirtelen a finom, női hang. Félig nyitott szemei aranysárga résként csillogtak sűrű pillái alól az angyal felé.

Aki nem válaszolt. Így hát a démon játszani kezdett. Kiemelte egyik lábát a kád szélére, és csábosan, lassan végigsimított rajta a rózsaformájú fürdőszivaccsal.

A férfi nem követte szemével a kecses combon egyre feljebb és feljebb haladó kezet. Legalábbis, nyilvánosan nem. Az állkapcsán azonban megfeszültek az izmok. Soraya elmosolyodott.

- Tudtam, hogy hamar megtalálsz.

Zach megköszörülte a torkát, így próbálva megszüntetni az ott keletkező gombócot, ami úgy tűnt, képtelenné tette a beszédre és légzésre.

- Nem volt túl nehéz. Mindenhol ott hagytad a nyomod. - Ami azt illeti, olyan volt, mintha azt akarta volna, hogy megtalálják. Ami, így visszagondolva, valószínűleg igaz is volt... De a hangja csak a férfi saját füle számára volt rekedt?

Soraya hátravetett fejjel, kéjesen felnevetett, miközben keze folytatta útját a víz alatt, kissé tovább időzve a melleinél, majd fel a nyakáig.

Az angyal nagyot nyelt.

- Hmm... az én okos, ügyes és... - itt a nő végigfuttatta tekintetét a férfi farmerba és felhajtott ujjú, fehér ingbe bújtatott testén – ennivaló őrangyalom. Mégis te jöttél.

- Hidd el, nem jókedvemből. - szűrte fogai között amaz. Legyen elég annyi, hogy... a könyvért jöttem. - És az életedért. Csak ne meztelenül, kitárulkozva, és... nedvesen látná...

A démon csak tovább vigyorgott rá.

- Biztos vagy benne, hogy ez az egyetlen dolog, amiért eljöttél hozzám?

- Nem. - Szűkszavú, amolyan Zaches válasz.

A nő azonban hirtelen felült, így már a víz nem fedte el... annyira. A férfi élesen szívta be a levegőt.

Soraya tettetett meglepődéssel, tágra nyílt szemekkel nézett rá.

- Csak nem... arra gondolsz, amire én?

Ó, igen. Dús, formás, tökéletes. A barack bőrt sötétebb váltotta fel, és a rózsaszín mellbimbók keményen meredeztek előre... még több bűnös gondolatot idézve elő az angyal fejében . Kissé megrázta a fejét, nehezen összeszedte magát. Végül kipréselte magából, amit kellett. Vagyis, amiért jött.

- Ha a … halálra gondolsz, akkor valóban ugyanarra, mint én.

A nő arcáról lehervadt a mosoly, a meglepetés... minden. Hatalmas szemei ugyanakkor rengetegféle érzelemről árulkodtak.

Végül...fájdalom? Megbánás? Szomorúság?

Nem, nem, az lehetetlen. Mindegyik lehetetlen ennél a nőnél. Csak jó színész. Mindig is az volt.

Végül a démon egy teljesen érzelemmentes tekintetet vett fel. Látod, csak egy újabb álarc.

Majd felszegte az állát.

- Akkor mire vársz? Tedd meg! Tudom, hogy nagyon régóta vágysz már erre. - suttogott szavai visszhangzottak a hatalmas fürdőszobában a hirtelen beállt csendben.

Zach hirtelen... frusztrálva érezte magát. Nem volt benne biztos, hogyan kezelje ezt a Sorayát. Igen, nagyon régóta vágyott és várt már erre, de most valamiért...

A zsebében megszólalt a telefonja. Mindketten megrezzentek az éles hang hallatán. Aztán Zach magát átkozva felmordult.

- Most mennem kell. Nem ajánlom, hogy eltűnj.

Gyors léptekkel, mintha égnének a talpai, elindult az ajtó felé. Aztán hirtelen visszafordult.

- És Soraya... tudd, hogy legközelebb... nem lesz ilyen szerencséd.

Az ajtó hangosan csapódott be az angyal után.

oOoOo

Valahol New Yorkban Rio morogva vájta bele hátulról szemfogait - és farkát - egy fiatal démonlány forró nyakába - és hüvelyébe. Akkor -is- durván akarta, és erre éppen megfelelt a kissé kanos, bevadult nő, aki szabályszerűen rátapadt az elmúlt este az egyik szűk utcában, és nem érdekelte az sem, hogy vámpír. Persze ez érthető, tekintve a felizgult állapotát, no meg a férfi kis trükkjeit az illatokkal. Na nem mintha a démonoknak bármi problémájuk lenne a „vérszívókkal”. Azok a vérfarkasok voltak, igaz. Múlt napi menü.

A démonnal egész éjszaka és nappal csinálták. Az első gyors, kemény menet után... nos, még több gyors, kemény menet következett. Meglehetősen kevés szünettel.

Szegény kislány, lehet, nem is tud majd járni.

De Riót ez a kósza gondolat csak pár pillanatig „aggasztotta”, mert érezte, hogy egy újabb orgazmus határán áll.

A nő egy újabb sikítás kíséretében előzte meg. Mi is volt a neve? Kelly? Vagy Ellie? Milly? Franc tudja már. Tőle aztán lehetett Elyalesiana is. Olyanokat visított, hogy csoda, hogy nem vérzett tőle a füle. Persze, ki tudja, lehet, hogy vérzett, de ez most a legkevésbé sem érdekelte.

Igazából, rohadtul nem érdekelte semmi mostanság.

Először rákattant a legjobb barátja nőjére, majd rájött, hogy tulajdonképpen csak egy irigy faszkalap, de még mielőtt túl nagy depresszióba eshetett volna az önsajnálata miatt, kiderült, hogy a ugyanaz a legjobb barátja, aki szinte testvére volt, valójában a nagybátyja volt. És az apja egy utálkozó seggfejjé vált. Furcsa, hogy ez utóbbi volt a legkevésbé meglepő.

A lényeg, hogy egyszerűen le kellett lépnie. Nem bírta tovább. Kész. Vége. KO.

Hívhatják gyengének, önzőnek, betegnek, depisnek, hülyének, emosnak, rohadéknak, de elhúzta a csíkot.

Meg sem állt a keleti partig. És azóta rombolt és tombolt New York Cityben.

Tudta, hogy nem fair a többiekkel, és amikor történetesen tudatánál volt, akkor fel is szólalt a lelkiismerete... Aztán arra gondolt, hogy úgy is ismerik már, tudják, hogy kutya baja, nem?

Most egy kicsit... khm, élvezi az életet, aztán újra a nyakába veszi az összes óhajt, sóhajt, panaszt. Legfőképpen a sajátjait. Hazafelé szépen kitisztul a feje, átgondolja a helyzetet, és mire Vegasba ér, már újra a régi Rio fogja a többieket ugratni és nevetni fog rajtuk.

Szép terv. Egyenesen kiváló.

Kár, hogy a Különc Bagázs marhára nem fogja bevenni a meséjét. Mert éppen azért, amiért most tudják, hogy jól van, át is fognak látni az ál-Rión. Bármennyire jól játssza.

De ha szerencséje van, talán békén hagyják.

Amire körül-belül annyi esély volt, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. Mindegy. Majd valahogy lerázza őket. Amúgy is lesz egy csomó dolga...

Ami, jobban belegondolva, igaz is. Újra fel kell vennie a kapcsolatot néhány nagykutyával és egyéb fejesekkel, jótevő tündérkeresztanyákkal és mégjótevőbb angyalkákkal, ja meg vámpírhercegekkel, köztük a kedvenc cimbijével, Drakulával is. És még pár sátáni babával.

Akik közül egy igen csinos példány éppen pihegve esett össze alatta.

Uuupsz, túl sokat ivott volna? Vagy a kiscsaj nem bírta a strapát? Kicsit óvatosabban kihúzódott belőle, majd miután meggyőződött róla, hogy megmarad, kissé bizonytalan lábakon ott hagyta.

Nem volt szokása ott maradni egy-egy sok aktus után, és ezt nem is most fogja megtörni. Valószínűleg soha nem is fogja.

Ugyan már, mire jó az? Valaki meleg teste mellett felébredni, hozzábújva... Egészen új értelmet adni az ágyban reggelizésnek...

Istenek, már megint kezd tisztulni a feje.

Nem, igazából, most csak hülyeségekről képzelődik. Ez nem is az ő stílusa. Lehet, hogy valakinek az emlékei, akinek a vére még a szervezetében van. Biztosan erről van szó.

Bárcsak elaludhatna a repülőn, és fel se ébredne a bűnözéstől a Bűnös Városig tartó úton.

Ja. Bárcsak.