A
friss nászutasok megérkeztek a kávézóba – már amennyiben a
kettesben, Vincent házában eltöltött alig két napot nászútnak
lehetett nevezni. A vérfakas elégedetten vigyorogva engedte be
párját az üvegajtón. Amikor azonban végigfuttatta tekintetét a
nőjén, szeme azonnal elárulta, hogy még azért nem annyira
elégedett.
Így
egy gyors köszönés és helyzetjelentés után hamar el is tűntek
a második emeleti szobában.
Zach
mindezt a konyhaajtónak dőlve, magában mosolyogva nézte végig.
Örült a boldogságuknak, mert ez a két halhatatlan azon kevesek
közé tartozott, akiket barátainak nevezhetett.
Másrészt
ez megérintette jótevő őrangyal énjét.
Annak ellenére, hogy akkor
már nem tartozott feladatai
közé egyetlen konkrét valami vagy valaki védelmezése.
-
Óóó, tudtam én, hogy nekem van őrangyalkám.
Máskülönben már régen halott lennék. Mert tudod …
nagyon-nagyon rossz tudok lenni.
Kis,
meleg tenyerek simítottak végig a mellkasán, forró lélegzet
érintette a nyaka érzékeny bőrét, és hirtelen csábító,
rekedt hang suttogott a fülébe hátulról.
-
Vagy talán azért vagy itt, hogy megbüntess, nagyfiú?
A gondolataiból éles csörömpölés és aztán a kezében lüktető
fájdalom zökkentette ki. A homlokát ráncolva nézett le, és
rádöbbent, hogy összeroppantotta a kezében tartott poharat. A
tenyeréből egyre sűrűbben csöpögött a vér, és a linóleum
padlón a kiömlött víztócsához keveredett.
Maga elé tartva kinyitotta tenyerét, majd szorosan ökölbe zárta.
A következő pillanatban kezét éles fény vette körül, ahogy
egyik visszatérő képességét használva begyógyította a sebet.
Mindig ez történik, ha rá gondol. Pedig már több, mint
száz éve... És nincs olyan nap, hogy nem jutna eszébe...
- Zach ? - lépett oda hozzá Salime. - Jól vagy? - kérdezte
aggódóan. Biztosan furcsállotta a viselkedését. Nem csoda.
A férfi halvány mosolyt erőltetett magára.
- Igen. - Leguggolt, és elkezdte összeszedni az üvegdarabokat. -
Csak... ki akartam próbálni, hogy működik... - elemelte kezét és
megmozgatta , ezzel jelezve, mire gondolt. Felállt, gyorsan kidobta
a pohár maradványait, és a feltörlőrongyot akarta megkeresni,
amikor rájött, hogy nincs olyan.
Mire visszatért a boszorkányhoz, a padló tisztábban ragyogott,
mint valaha. De Sally gyanakvóan nézett az angyalra.
- A poharat is meg tudtam volna menteni. - jelentette ki, de
tekintetéből látszott, nem érti, hogy ez Zachnek miért nem
jutott eszébe. - Ezt Te is tudod... Biztos, hogy minden oké?
A férfi megpróbálta elővenni legártatlanabb kifejezését.
Színészetben sosem volt jó.
- Elnézést, csak nem figyeltem.
Salime még mindig kétkedve nézett rá. Ezért a biztonság
kedvéért Zach témát váltott.
- Fáradtnak tűnsz. Nem kellene lepihenned egy kicsit? Mióta nem
aludtál?
Tudta, hogy a boszorkányt nagyon megrázták az elmúlt események,
és ez valóban aggasztotta őt is. Ugyanakkor segített elterelni a
figyelmet őróla.
Sally végül szomorúan elmosolyodott.
- De, igazad van. Nem tudom., mostanában... nem vagyok túl jó
benne. Deee... szerintem rád is rád férne. - tette hozzá egy kis
szünet után. Makacs boszorkány.
- Ugyan, semmi bajom. És egyébként is, te is tudod, hogy ma
odakint a helyem. Előtte pedig még el kell intéznem valamit.
- Hát jó, feladom, békén hagylak. De ismét elmondom, hogy
itt vagyok. Mindig, a kezdetektől ő akarta magára venni
mindannyiuk problémáit, még akkor is, ha neki is volt egy pár. -
Jó éjt!
Ezzel visszavonult, magára hagyva Zachet. Magára... a gondolataival
a régmúlt eseményekről, melyek azóta sem hagyták nyugodni, és
melynek következményeit azóta tapasztalta.
oOoOo
Soraya pillanatok alatt
visszaváltott saját emberi alakjára - valami gyanútlan
járókelőéről - és sikítva ugrott rég nem látott barátnője
karjaiba annak kis
hotelszobájában.
Az higgadtan veregette a hátát,
de közben olyan erősen ölelgette, mintha vagy száz éve nem látta
volna. Ami, lényegében, igaz is volt.
- Én is örülök neked, Sora. -
szólalt meg barátnője, végül kissé elhúzódva.
- Én meg annak, hogy végre
hajlandó voltál időt szánni sanyarú sorsú barátnédra.
Komolyan,nehezebb veled kapcsolatba lépni mint magával a mi
Urunkkal, Luciferrel. - korholta le a démon tettetett morcossággal.
- Persze, nekem az sem nehézség, nehogy azt hidd... - Sőt, túl
könnyű...
Lena nagyot sóhajtott.
- Sajnálom, kicsit... zűrössé
váltak a dolgok, tudod,
hogy nálam ez így megy.
Most
tudtam szabadulni. Na de inkább
beszéljünk arról, hogy te még a bérgyilkosságtól sem lettél
szerényebb. - terelte a témát.
Soraya elborzadva
horkantott fel.
- Ahh,
azt hittem soha nem szabadulok abból a sakáltanyából. Vagy inkább
farkas. Az a rohadék meg még marasztalni akart. Na meg egyebeket
is, de ezt hagyjuk. Persze tudom, hogy gyönyörű vagyok, meg
fantasztikus, meg csúcsszuper, de kezd elegem lenni ebből. Látod,
mire kell vetemednem, mindig más alakot vagyok kénytelen felvenni,
mert minden hímnemű lény engem akar. Meg néhány nő is,
természetesen.
Úgy tűnik, csak egy bizonyos
hím nem. Aki még mindig nem kereste el, a francba is! Hol van már?
Lena
összeszűkített szemekkel nézett rá.
- Nagyon
jól tudjuk, hogy azt csak szórakozásból
teszed.
- Azt
mondod, kedves tünpírkém - vaaagy vámdérkém, választhatsz –
hogy a legeslegjobb barátnőd nem csodaszép? -
Végül rákérdezett. - Mi a baj, Lenie? Szétrúgjam a jó öreg
Draki seggét? - csak akkor szokott így eltávolodni tőle, így
visszahúzódni .
Barátnője hegyes füle
mögé tette egyik rakoncátlan gesztenyebarna hajtincsét, és
kicsit sem nőiesen felhorkantott.
- Most kivételesen nem
arról a szemétládáról van szó. Nem tudom, Sora, csak... rossz
érzésem van. Nem tudom elmagyarázni, és nem is értem, csak úgy
érzem. De inkább mesélj a küldetéseidről. - folytatta gyorsan,
mielőtt a démon aggodalmaskodni kezdhetett volna. Így viszont az
csak színpadiasan felsóhajtott.
- Dögunalom. Nyírd ki ezt,
nyírd ki azt, nyomozz ez után, kövesd amazt, bla bla bla. Amikor
hagytam,
hogy a nyakam köré tegyék azt a cuccot, azt hitem, izgalmasabb
lesz. De el kell ismernem, hasonlított a te életedhez.
- Na, köszönöm szépen.
Először is, nekem nem parancsolnak, és másodszor: én csak a
rosszfiúkat ölöm. Harmadszor, nagyon megrémültem, amikor
meghallottam, mi történt veled! Ne próbálkozz ilyenekkel
többször, mert nagyon nem játék.
- Mondom, hogy hagytam magam! És
ne aggódj, nem tervezem az ismétlést. Új, szabad életet kezdek.
Már sínen is van minden. Emlékszel a könyvre, amit legutóbb
említettem – a rögzítődön, mert ugye elfoglalt voltál... mint
mindig...
Lena mogyoróbarna szeme
elkerekedett.
- Nálad van? Miért nem ezzel
kezdted?
- Mert
fontosabb volt, hogy a nagyon régen látott, imádott cimbimet
ölelgessem, ha nem tűnt volna fel. - válaszolt cinikusan Soraya.
A félvér azonban együttérzőn
szisszent fel.
- Még nem jelentkeztek. - Nem
kérdésként mondta, hanem kijelentette. Túl jól és túl régóta
ismerték egymást, hogy ne lássanak át a másikon.
- De fognak. Majd meglátod.
Lehet, hogy percek kérdése, és megkeresnek.
Lena elnézően mosolygott rá,
mint aki egy kisgyermek makacsságának szemtanúja.
- Hát persze, hogy így lesz. -
Egyik karját Soraya köré fonta, és megszorította a vállát. -
De azért... vigyázz magadra! Légy óvatos! Nem tudhatod, hogy...
- Nagyon
jól esne most egy hatalmas adag süti,
nem gondolod? - Vágott a
szavába a démon. Nem akarta, hogy ismét kételyei támadjanak, és
a nehezen felépített önbizalma megint odavesszen. Nem akart
belegondolni abba a lehetőségbe, amire Lena célzott. Bár tudta,
hogy ennek nagy ára lehet. De még nem most.
- Ami
azt illati, nekem is éppen ez járt az eszemben. - válaszolta
Lena.
Pedig nem is szerette a sütiket,
inkább fagyis típus volt, ha már választania kellett. De a
barátnők már csak ilyenek.
És Soraya nem tudott elég hálás
lenni azért, hogy a félvér mindig ott volt neki, és most is,
vele.
oOoOo
Zach – miután ismét
sikertelenül próbált kapcsolatba lépni az „égiekkel” -
kiment a városba, és várta a bűnösöket, a rosszakat, akiken
levezetheti a nap folyamán felgyülemlett feszültségét.
Sajnos úgy tűnt,az a nap
számára el van átkozva. Nem botlott sok vérszomjas halhatatlanba,
sem szó szerinti, sem átvitt értelemben véve – alig akadt kettő
egész éjszaka, azok sem a legrosszabb fajtából.
Mielőtt visszatért volna a
központba, olyat tett, amit nagyon régen nem – kiengedte
szárnyait, és órákig repült, csak mert jól esett neki. Azaz
mert kifulladásig akarta fárasztani magát. Mostanában csak a
fizikai kondíciójának fenntartása miatt repült hosszú távokon.
Észre sem vette, és
hajnalodott,
mikor visszaért a kávéházhoz. Akkor
végre ágyba zuhant, és nem sokára elaludt.
Nem is kelt fel délelőtt
tizenegy óráig. Ami már önmagában is nagy siker volt. Az meg
pláne, hogy most nem álmodott.
Gyorsan lezuhanyozott , felvett
egy inget és egy farmert, és csatlakozott a többiekhez odalent.
Neela, Corinne és Salime a pult
körül álltak és „csajos dolgokról csacsogtak” . Na nem
mintha bármelyik férfi csatlakozni akart volna a ruhákról,
halhatatlan pletykákról
és … ki tudja mi egyebekről szóló beszélgetéshez.
Josh volt a napi áldozat – ő
ment el bevásárolni. A nők információi szerint a szüleihez is
beugrik. Rio még nem tért vissza, ezzel kiváltva mindenki
aggodalmát, bár tudták, hogy nem először „tűnik el”.
Vincent és Rochelle megint fönt voltak, valószínűleg azóta,
hogy a vérfarkas visszatért az éjszakai harcból. Aeron viszont a
hangokból ítélve éppen a konyhát fosztotta ki.
Zach, mivel nem nagyon volt más
választása, hozzá csatlakozott.
A démon előtt egy óriási adag
szalámis
rántotta volt, több szelet kenyérrel.
Az angyal felvonta a szemöldökét.
- Még szerencse, hogy annyi nő
van a háznál. - Ennyi ételt nem is győzne főzni egy, bár Salime
varázslatai könnyítenek a feladaton.
Aeron felkacagott.
- Mindig is tudtam, hogy igazából
imádod a nőket. De van egy rossz hírem, haver: az egyik foglalt, a
másik szellem, a harmadik depressziós, a negyedik... Hé, te nem
eszel? - vágott hirtelen saját szavába.
Aztán már mindketten a
rántottát pusztították, tovább heccelve egymást.
Éppen végeztek, amikor odakint
nagy hangzavar kerekedett.
- Ááá, örülök, hogy végre
az állatkáink is megtisztelnek jelenlétükkel. - köszöntötte a
démon Vint és Shellyt,
amikor azok végül szintén ennivaló után néztek, kétségtelenül
az elégetett kalóriák pótlásához- ahogy azt a démon mondta.
A vérfarkas ugyan rámordult, de
úgy tűnt, semmi nem képes letörülni a vigyort a képéről. Még
az sem, amitől párja arca lángvörösre pirult.
- Gondolom, akkor nem volt időd
a könyvet olvasgatni. - jött
be hirtelen
Salime, mintha most jutott
volna eszébe. Nem is figyelt el a konyhában történt pusztításra.
Az alakváltó értetlenül
nézett rá.
- Milyen könyvet?
- Azt, amelyiket az előtt vitted
el, mielőtt még elmentetek volna Vin házához. Furcsálltam is,
hogy miért pont akkor, de...
- Én
nem vittem el semmilyen könyvet. - Ez már
mindenki figyelmét
megragadta, még a kint
maradtak is füleltek a konyha felé.
- Hogy érted azt, hogy nem
vitted el? Saját magam adtam oda...a „krónikánkat”..
ragaszkodtál ahhoz, hogy akkor vidd el...
- Nem lehet, hogy álmodtad,
Sally? Nálam nincs semmilyen krónika. Ez biztos.
A boszorkány szó nélkül
felrohant, majd pár perc múlva jött vissza.
- Nem,
nem csak álom volt. A könyv nincs itt.
.-
Hány órakor „vittem el” ?
- Nem tudom... kb. kilenckor. Azt
hittem, már rég elindultatok, amikor bejöttél sietve, elkérted,
és rohantál is, mert Vin várt...
- Az nem lehet, mert akkor már
régen amott voltunk. Nem én voltam.
- De én veled beszéltem.
Furcsán viselkedtél, az igaz... Olyan, mintha nem is te lettél
volna... De a te tested, az alakod.. Egek, mit tettem.. Hol
lehet...
Bárki alakját fel tudja
venni.... Ezzel ver át mindenkit... Ezek szerint téged is,
Zachriel...
Zachben pillanatképekként
villantak el ezek az emlékek. Az emlékek, melyek végül
tudatosították benne a választ.
- Nem Rochelle volt. - szólalt
meg hirtelen. Mindenki odakapta a fejét. - Tudom, ki vitte el a
könyvet.
Az, aki büntetésének
oka. Az, aki ellen bosszút fogadott. Az,
akitől azóta sem bírt megszabadulni álmaiban és gondolataiban.
Alakváltó. Démon. Áruló.
Soraya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése