7. rész

       A szempár tulajdonosa – Vincent Rivera, vérfarkas, a csapat főnöke, és az egyik „alapító tag” mindenféle köszönés és magyarázat nélkül csak bemasírozott, és leült az üres székre, Rio mellé. Salime mögötte jött be, egy poharakkal teli tálcával a kezében..

       - A francba, Vin! Legközelebb a fejed veszíted el, de onnan már nem lesz visszaút! - dorgálta a másikat miközben ő is ismét leült. Háááát, igen, ha lefejezik, akkor kampec. Ez megmagyarázta a fickó felkötött kezét is, ami úgy tűnt, egy gyorsan elkészített, átmeneti kötés lehetett.

       A válasz csak egy morgás volt.

      A többiek megpróbálták kikérdezni, hogy mi történt, de úgy tűnt, túl sok mindent nem tudhattak meg tőle, és igazság szerint Rochelle figyelmét nem is a beszélgetés kötötte le...

      Hanem sokkal inkább a lenyűgöző szemekhez társuló napbarnított bőr, sötét haj, ami néhol rakoncátlanul a homlokára lógott, határozott vonások és állkapocs, és a fekete póló által fedetlenül hagyott részeken húzódó izomkötegek. A sok különböző illat közül is kivette azt az új sötét, fűszeres beütésűt, amit már távolabbról is megérzett. Ééés igen, a nyakára pillantva meglátta azt a hosszú heget, amiről Rio csak annyit mondott, hogy ne stírölje, mert „érzékeny pont”. Furcsa, azt gondolta, hogy majd taszítani fogja a látvány, deee … nem így lett. Összességében nézve nem mozicsillag stílusú volt, de amolyan férfiasan - nagyon – nagyon – szexi, amitől a lánynak...

     Egy torokköszörülés riasztotta fel a gondolatmenetéből.

     - Örülnék, ha most kifáradnál a szobából, amíg ezt megbeszéljük, cicám. - mondta Vin, kissé rekedten és már-már gúnyosan, még mindig úgy nézve rá, amitől kirázta a hideg. - Lehetőleg hallótávolságon kívülre.

     - Mielőtt felhangzott volna egy pár „de” és „máskor nem...”, Vin hozzáette ezt: 

    -  Most így lesz, és kész. Nincs vita. Rohadtul szeretném ezt minél gyorsabban lezárni. Ha jól tudom, nektek is dolgotok van...

    Na jóóó, valaki morci hangulatban van...de ezt azért nem várta volna... Azonban ha így akarta, hát legyen így... Ne szerezz az első nap rossz pontot meg minden.

    Ezért Rochelle - egy „jól van, megyek már” stílusú megjegyzés után – felemelt állal, és egyenes tartással, nem nézve senkire, kiment. Salime még gyorsan utána kiáltott, hogy nyugodtan menjen le a bolthoz, így a lépcső felé vette az irányt.

Tizenöt perc múlva Rochelle már minden kis ingóságot megnézett a polcokon, persze óvatosan. Nem tudott mit kezdeni magával a nagy izgalomban, amitől igazából nem is figyelt teljesen a „termékek” titkaira. Először nem bírta megállni, hogy ne hallgatózzon, de innen tényleg nem hallott egy szót se, még az ő füleivel sem. Inkább fel-alá járkált. Igazán szerette volna, ha a befogadása mellett döntenének.

Ez elég szánalmasan hangzott. Nem egy háziállat vagy, az Isten szerelmére!

Khmm, nyilván nem dőlt volna össze a világ, ha végül mégsem maradhat, de valóban megkedvelte a csapat jó néhány tagját, még ha nem is mind volt vele olyan rendes első látásra. Végül odáig jutott, hogy gondolatban végigfutott azokon amit eddig tudott a többiekről... ami nem volt túl sok, tekintve, hogy nem mondhattak bővebb információkat, amíg nem veszik be maguk közé. Ezért például a furcsa társulás története is tabu volt eddig.

Azon kapta magát, hogy tényleg meg szeretett volna jobban mindenkit. Még Mr. Bunkó-két-lábon-járó-szexet is, pedig ő aztán igazán a nem rendes kategória volt. Még csak nem is köszönt! Na meg cicám?! Az öreganyád térdkalácsa, haver, az a cicád.

De miért volt ilyen? Még Neela sem volt undok, pedig állítólag elég durva múltja volt, ezért nem bízott meg sok mindenkiben. Persze, a vérfarkasról nem tudhatta, mi történt vele, de volt egy olyan érzése – a többiek elmondása alapján is, hogy ez valami különleges eset volt.

Kár. Amikor ránézett...

Ekkor kinyílt a belső ajtó, és – mily' meglepő-, a boszi jött ki rajta. Az arcáról – megint nem meglepő- nem lehetett leolvasni semmit. Rochelle türelmetlenül és kérdőn nézett rá, majd éppen szólt volna valamit, hogy siettesse, amikor Sally megszólalt, a pultra nézve.

          - A picsába, elfelejtettem felvinni a piát.

         Ááááh erre most nem volt ideje! Türelmetlenül morgott egyet.

       A boszorkány erre odakapta a fejét, ránézett, … és olyan szélesen mosolyodott el, hogy majd' szétrepedt az arca.

       Rochelle sikkantott egyet majd a másik nőt szorosan átölelve egyre csak köszönte a döntést. Nem is gondolta volna, de olyan öröm és hála töltötte el, mint már nagyon régen...

Vincent gyorsan elhúzta a csíkot, miután elküldte a többieket a dolgukra, köztük a boszit, a jó hír vivőjét. Felment a második emeleti legutolsó szobába, ami az övének lett kinevezve. Úgy érezte, mindjárt felrobban. Bevágta maga mögött az ajtót, lekapkodta magáról a ruháit, óvatosan levette a válláról és karjáról a kötést, amit Salime gyorsan rákötött, ideiglenesen a gyűlésig. A seb máris kezdett forradni, még szerencse, hogy előtte egy kicsit megtisztították. A válla úgy nézett ki, mintha tőből akarták volna kihúzni a helyéről... ami igaz is volt. A mellkasán, hasán és karja többi részén húzódó mély vágások már szinte be is záródtak. Hip - hip -hurrá a gyors gyógyulásnak! A kis tükörbe nézve látta a vértől és izzadtságtól összetapadt haját is.

A zuhanyfülkébe állva elindította a vizet, majd gyorsan lefürdött, lemosta a rászáradt piszkot és vért, majd a haját. A sebei húzódtak, és valószínűleg több fel is nyílt újra, de másnapra nem látszik majd semmi, legfeljebb a vállánál, szóval - a jelenlegi idegállapotának is köszönhetően – magasról leszarta.

Azok a kibaszott új farkasok lehet nem voltak olyan erősek, mint ő, de azért öten egy ellen igen keménynek érezték magukat. Időről időre megtámadták őt, - néha még a többieket is -, de ha megkínozták őket akkor sem mondtak semmit, csak hogy valami Blade nevezetű egyénnek „dolgoznak”, ennyit sikerült kivenni belőlük, azaz egy félősebb korcsból. Ez jelenthetett bárkit is, mert egyrészt egy keresztnév, másrészt nem biztos, sőt valószínű, hogy nem az igazi neve a bizonyos lénynek. Próbálták valahogy kideríteni, de eddig semmilyen nyomós jelre nem bukkantak. Egy biztos, hogy az ürge rohadt óvatos és alapos. Ja, és úgy „teremti” az alattvalóit, mint ha az élete múlna rajta...

Ezért alapból feszülten és dühösen érkezett a „törzshelyre”, miután a Sziklás-hegységnél lévő erdőknél visszaváltozott, és megkereste a Range Roverét, gyorsan magára kapkodta a pólót és nadrágot, és padlógázzal igyekezett vissza a baromi hosszú úton. Mi a francért ment el egyáltalán odáig?

Szóval, amikor végül belépett az ajtón, még a boszorkány is az agyára ment a hülye kérdéseivel meg a fejmosással, pedig nem is egy évszázaddal volt fiatalabb nála, szóval igazán visszafoghatta volna magát. Na de az után... már a lépcsőn megérezte az ismeretlen szagot, és amikor közelebb ért, még jobban ki tudta venni azt a természetesen gyümölcsös (barackos) – virágos (talán rózsás?) illatot, ami az újonnan érkezőtől származott. Minél gyorsabban le akart ülni, mert a vidámkája úgy döntött, sátrat ver, pláne amikor meg is látta a nőt.

Ezzel csak az volt a baj, hogy még közelebb került hozzá. Már nagyon rég nem történt ilyen vele, ilyen hirtelen, de amikor ránézett az alakváltóra, annak naaagy zöld szemeire, hibátlan bőrére és a még egy kissé nedves sötét hajára... És, hát jó, lejjebb is megnézte magának. A szeméhez illő, V kivágású póló szinte rátapadt a testére, és olyan domborulatokat takart el, amelyektől kiszáradt a szája. Nagyon nehezen bírta visszafogni magát, hogy ne morogjon, vagy ne tegyen őrültséget, mondjuk, leteperje mindenki szeme láttára.

Ezért inkább kiküldte a teremből. Nem engedhette meg magának, hogy csak úgy rávesse magát, megjelölje, párjának válassza... De álljon csak meg a nászmenet! Mire gondol? Ilyesmik soha nem jutottak az eszébe, és ő soha nem fog párt választani. Főleg amiatt, amit az a ribanc tett vele régen. Azóta kizárólag egy éjszakás kalandor volt, és ez így is marad. Pont.

Szóval ezért is szavazott az ellen, hogy itt maradhasson. Ami rohadtul nem jött be, mert a végeredmény számított, és bizony csúnyán leszavazták. Úgy tűnt, igen jó benyomást keltett a macska az ártatlan szemeivel. A francba mindenkivel!

Így most itt fog virítani minden nap, és Vin nem tudta eldönteni, hogy átkozza vagy hálát adjon annak a bizonyos „csapattársas törvénynek”. Bár, már egyszer megszegték ... Kibaszott gyorsan fejezd ezt be! Most! Hmm.... mint ha kicsit sokat káromkodna...

Igazából, fogalma sem volt, mit fog tenni. Egy dolgot tudott, hogy most baromira le kell vezetnie valamin a feszültséget. Vagy valakin...