6. rész

   Mire Rochelle visszaért a boltrészhez, annak tulajdonosa már kíváncsi tekintettel fordult a nyitott ajtó felé.          Pedig igazán hangtalanul közlekedett, főleg mezítláb. Egy alakváltó? Bár a szagán nem érezte, hogy az lenne.

   – Szóval te lennél a lúzer cukorborsó? Vagy inkább cukorcica.

  – Okééé, látom a kedves boszi már bemutatott… – mondta egy gyilkos pillantást vetve annak irányába. Nesze neked pozitív benyomás.

   – Ne nézz így rám! Ő szűrte ezt le belőle! –  majd szünet után hozzátette – Ja, amúgy ez itt Rio.

   És akkor a pasi elővillantott egy hollywoodi mosolyt. Bazinagy szemfogakkal.

  – Az egyetlen és legyőzhetetlen, a spanyol szívtipró, aki kedvéért a nők még George Clooney-t is kihajítanák, akiért valami ismeretlen oknál fogva oda- meg visszavannak – egy fintor, majd – és mellékálásban a csapat füle, szeme, és poéngyárosa.

    – Mindemellett nagyon szerény is… – morogta gúnyosan Salime.

   Tény, hogy a kb. huszas éveinek második felében járó vámpír férfias arca a melegbarna szemeivel, kreolos bőre, amelyen még a fajtája sápadtsága is csak egy árnyalatnyit fakított, napszítta barna haja és vastag izmai – amiket fedetlenül hagyott ujjatlan, feszes trikója –, és nem utolsó sorban mintegy két méteres termete az egyik legszexisebb hímmé tették, akit valaha látott. Furcsa, hogy illatán nem érződött a vámpírság, csak a déli fás-fahéjas-citrusos– (és csokis?) elemeket.

   – Íííígy van, Lime. Amúgy az előbb csak vicceltem, sőt, jelenleg azon gondolkodom, hogyan érjem el, hogy ne legyél “családtag”.

   – Ezt most nagyon nem értem, most akkor mit is akarsz?– mondta Rochelle, majd a boszorkányra nézett, aki csak a szemét forgatta.

   – Leginkább egy jó baszást. Asszem ez jelentette volna egyben azt is, amit mások úgy mondanak, hogy szép vagy, és mivel tagokat nem viszünk ágyba elvileg… Gondolom érted.

   – A – ha. Akkor, jobb, ha még most tisztázzuk, hogy sem ribanc, sem cukorcica  – meg a többiek –  nem vagyok, szóval ha nem szeretnél mintákat a csinos pofidra, vagy egyéb helyekre, tegyél le rólam.

   – Sebaj, szeretem a vadmacskákat is. – mondta egy kacsintással Rio, de a hangja már megváltozott, mintha az előbb csak játszott volna.

   – Na jó, itt az ideje, hogy témát váltsunk. – szólt közbe Salime. – Például elmesélhetnéd, mi szél hozott a bűnös városba. A többiek is valószínűleg nem sokára megérkeznek, üzentem mindenkinek.

   – Hát, dióhéjban annyi, hogy a klánom és a családom kitagadott, és és nem akartam San Franciscoban maradni, ez tűnt a legalkamasabbnak “felejteni”. Gondoltam, keresek valami hotelt, de ez nem egészen jött össze, innen szerintem tudjátok. Nem túl vicces sztori, legfeljebb a második része.

    – Én azt hittem, az alakváltók családcentrikusak, Már elnézést, ha megbántalak…– kezdte Salime.

    – Azok is, csakhogy az alfa nem engedheti meg magának, hogy a lánya szégyenbe hozza.

    – Woow! Egy igazi Nightclaw lány vagy?  Egyszer arra jártam, tudom, hogy ott az  a fő banda. 

   – Igazából Jonah csak a mostohaapám volt, épp ezért küldött el, mert kitudódott a jól leplezett titok. Hosszú történet, most nem szeretnék róla beszélni, ha lehet.

    – Megértjük. De akkor édesanyád…?

    – Már nem él…

    – Sajnálom – mondta Salime. 

    Rio összeráncolt homlokkal nézett.

  – Tudod, igazán beillenél ide közénk… – folytatta a boszi. – De ezért hívtam össze a srácokat, hogy megismerjenek, és együtt eldöntjük, hogyan tovább.

   Még tovább beszélgettek, röviden elmondták a tagokról  a tudnivalókat, majd pár perccel később új alak érkezett. A falon át. Integetéssel köszönt. Áttetsző testén egy régi stílusú nyári ruha volt, szőke haja a vállára omlott, és szemei most fakó kéken néztek rá. Tudta ki ő.

   – Szia Corinne. – köszönt neki. Ő volt a háztömb szelleme, több mint ötven éve nem hagyta el az épületet. Nem sokat beszél, csak barátaival, ami érthető, mert csak a halhatatlanok hallják. Éppen mondani akart valamit ezzel kapcsolatban Shelly, amikor Rio megszólalt.

    – Ja igen, vigyázz vele, mert szeret hallgatózni, és aztán beszél. 

    Erre a lány elmosolyodott, és mintha színtelen arca egy kicsit el is pirult volna.

   – Majd észben tartom, és örülök, hogy megismerhettelek. – mondta Rochelle mosolyogva a kb. Marisol-korú lánynak, mire egy visszhangzó “én isssh” volt a válasz.

   Ekkor egy magas szőke alak lépett be az ajtón. Fehér pólója és fekete zakója ellenére jól látszott, hogy ő sem megy a szomszédba muszklikért. Egy kis mosolyra görbítette ajkait, és ha korábban Rioé hollywoodi volt, akkor neki az egész arca túltett minden mozicsillagén azúrkék szemeivel és aranybarna bőrével. Édeskés illata volt, és egyfajta aura vette körül, amit bár Rochelle nem látott, de érezte. Nyilvánvalóan ő az angyal, Zach. Ő volt az első is, aki kezet fogott vele.

    – Biztosan te vagy Rochelle, az alakváltó. Gondolom, már tudod, én ki vagyok. Örülök, hogy találkoztunk.   – mondta barátságosan.

   Salime és Rio szerint Zach a származásáról sosem beszélt még nekik sem, annyit lehetett tudni, hogy amikor lekerült a földre, elvették tőle képességeit, csak szárnyait hagyták meg. Illetve egy megmaradt, állítólag hatalma volt az emberek emlékezete felett.

   Épp, hogy befejezte mondandóját, újra nyílt az ajtó, és ismét egy férfi jött be rajta. Rochellenek ránézve egy szó jutott az eszébe: sötét. Sötét haj, szemek, ruhák, és az őt is körüllengő energia titokzatos, megint csak sötét. Tehát ő a híres Aaron, akiről még kevesebbet lehet tudni, mint az angyalról. 

   – Hello, cica. – így köszönt egy ördögi félmosollyal. Bármennyire is veszélyesen-nyami kategóriás a fickó, ha most az jön, hogy van-e gazdája…

   A démon még gonoszabban mosolygott. Mi a …?

  – Őőőő, lehet, hogy elfelejtettük veled közölni, de démoni cimboránknak igen erős mentális képességei vannak. Jobb, ha vigyázol a gondolataidra, minden irányból. – mondta Rio.

   Fasza! Már csak egy szó szerinti agyturkász hiányzott, ferde – és gonosz?– hajlamokkal.

  – Megint elrontod a szórakozásomat, vámpír! – mondta erre a szóban forgó személy. A másik éppen válaszolni akarta valamit, amikor Salime telefonja egy csipogó hanggal üzenetet jelzett, majd a boszi közvetítette

    – Vin késik, még el kell intéznie valamit. Josh nem tud jönni, de majd telefonon elérjük.

    Josh, a  halandó, aki olyan furcsa és rejtélyes tulajdonságokkal rendelkezik, mint a három dimenzióban való utazás, és szellemlátás. Egyben a csoport legfrissebb tagja, 4 éve van velük. 

   A hír után mindenki egyszerre kezdett sóhajtozni, morogni, tippelgetni, hogy mi olyan fontos. Mindennek ellenére Rochelle meghallotta az egyik fönti ajtó nyílását, majd lassú lépteket a lépcső felé. Később megérezte a friss természet illatot is, majd a léptek már a lépcsőn hangzottak. Ekkor vették észre a többiek is a közeledő Neelát. Salime segített neki lejönni,  mert nem valószínű, hogy az egyik izontömeg még elfért volna mellette a lépcsőn, bármilyen pici is. Még elég gyenge volt, és mikor leértek, Rochelle látta, hogy a szárnya, bár már látszott, hogy forrad, még ernyedten lógott a hátán. 

   Salime röviden ismertette vele a helyzetet, mivel ő még nem tudott róla. Kedves kis lénynek tűnt, de a tündéreknek is megvoltak a maguk karmai, ezt jól tudta. Elég bizalmatlanul nézett rá, de ez nem lepte meg a lányt, mivel a boszi figyelmeztette őt Neela tartókodásáról is.

   Valamennyit beszélgettek, azaz főleg ő, elmondta ismét történetét és amit róla tudni kell, majd Rio javasolta, hogy menjenek fel a “tárgyalóterembe”, mert ott le tudnak üli és kényelmesebb lesz. A teremben egy kerek mahagóni asztal volt, körülötte nyolc székkel, és ezzel vége is a bútorzatoknak a sárga szobában. 

  Leült mindenki - Salime kivételével, aki leugrott “hozni valami alkohol tartalmú italt”. Még mielőtt visszatérhetett volna, a terem ajtajában egy újabb férfi jelent meg. Akinek aranybarna szemei most merően tapadtak Rochelle-re.