Neela gyorsan gyógyult, főleg a varázsigéknek és a kenceficéknek hatására, amelyek közül sokat Salime saját maga kotyvasztott családja évezredes receptjei alapján. Persze lehet, a halhatatlanság is dobott a dolgon. A lényeg az, hogy bár a mélyebb sebek hegei még látszódtak, a kisebb zúzódások és vágások szinte teljesen elmúltak, vékony, átlátszó szárnyainak törései pedig szépen forrottak össze. Maradandó károsodása remélhetőleg nem lesz, bár egy igazi specialista orvos többet tudna mondani a tündérszárnyakról, Neelát azonban figyelembe se vették volna "fajtársai". Így hát Salime gyógyítóképességeire kellett hagyatkoznia.
Naponta háromszor kellett a szárnyait átmosni és bekenni egy sárgás színű krémszerűséggel, amelynek mágia nálküli csodatevő alapanyaga a fekete nadálytő volt. Este ismét fölment kezében a tégellyel és egy langyos vizes tálkával a Boszi-lakkal szemközti kisebb mellékszobába, melyet a tündér gyakran használatba vett, ha épp itt éjszakázott.
A kis termetű nő a hasán feküdt, mivel az érzékeny szárnyát még kímélnie kellett. Úgy tűnt, mélyen alszik, de jobb is volt ez így, mert még mindig fájdalmas percekkel járt együtt a borogatás. Ezért Sally óvatosan leült az ágy szélére, majd a tálkában levő kis ruhával lassan áttörölgette a finom szárnyakat, majd a krémet gyengéden bemaszírozta a törések környékén. Ekkor Neela megrezzent, majd kinyitotta egyedi ezüstöskék szemeit.
- Bocsánat. Nem akartam... - suttogta neki Salime.
- Szinte meg sem éreztem. - válaszolta Neela egy erőltetett szájgörbítéssel. - Csak azt hittem, nem te vagy az...
- Ki más? Ne aggódj, nem engedünk be illetékteleneket. Aaront sem. - Tudta, hogy Neela elviselte a démont, de nem bízott meg benne(sem), talán félt is tőle, bár ezt nem mutatta.
Most sem mondott semmit, csak visszacsukta szemeit. Addigra Salime is befejezte a kenegetést.
- Na megyek, hagylak aludni. - mondta, miközben visszasimította a tündér egyik rövid, rézszőke tincsét.
Lement a kis csigalépcsőn, majd úgy döntött, elugrik a közeli kedvenc éjjel-nappali cukrászdájába néhány sütiért. Kicsit későn van már ugyan a nasizáshoz, de ő ezt a szabályt soha nem ismerte. A délutáni esű után felfrissült a levegő, hideg sem volt, ezért egy szál felsőjében és farmerban indult neki az útnak, miután bezárta a boltot. Nem volt nagy tömeg, ami nem is volt meglepő. Vett néhány habos, krémes, csokis és ki tudja milyen csodát, majd vissza is indult. Nem akarta sem Neelát, sem a boltot ott hagyni sokáig.
Rochelle lassan a pokolba kívánta Las Vegast. Elázottan, piszkosan, nehéz táskáival mászkált egy ideig, de így még egy belvárosi hotel ajtaján se engedik be, nem hogy szobát foglaljon.
Éppen egy ilyen menő szállodát hagyott el néhány méterrel, azt gondolva, ennél már nem lehet rosszabb, amikor sikerült megtalálnia és belelépnie a valószínűleg egyetlen kutyagumiba a környéken. Egyből érezte, amit addig a gondolataiban való merengése miatt, kítűnő szaglása ellenére sem: az átható bűzt, ami most a cipőjéből fog áradni egy jó darabig.
- Hogy a jó... - egy dühöngő morgással fojtotta el további szitkozódását.
Ha babonás lenne, olyan mint a ketyós nagyanyja volt, azt is hihetné, hogy ez már egy égi jelnek számított. De lehet ezen most mégis el kellene gondolkoznia. Addig is úgy döntött, valahogy megpróbálja letörölni a vadi új platformos magassarkújáról a bűzbombát. Bármennyire viszolygott is, mégsem maradhat ott! Ezért hát stílusosan eltipegett a sarki villanyoszlophoz, miközben az emeberek szerencsére nem érezték a szagot. A bőröndjét megállította, elővett egy zsepit (ami máskor nincs nála), és neki látott a tisztításnak, a halandók furcsa pillantásait érezve magán, tovább morogva.
Nem sokkal később a bőröndje csattanását hallotta maga mögött. Megpördült, és egy középmagas nőt látott mögötte, aki addigra már őt nézte. A piszkos zsebkendőt beledobta a közeli kukába, miközben kénytelen-kelletlen bocsánatot kért az akadály miatt, aminek valószínűleg nekiment a sietős idegen. Odament hozzá, kecses mozdulattal felállította a táskát, miközben megpróbálta eligazítani még mindig nedves és összetapadt haját.
- Ugyan, semmi nem történt. Nem figyeltem én sem. Esetleg segíthetek valamiben? - kérdezte a vörös hajú nő.
- Hát, ha lenne egy éppen kiadandó szálláshelyed, vized, hajszárítód, valamilyen ételed, és ezen kívül tudsz segíteni néhány ember seggberugásában, akkor Te lennél az én emberem - kételkedve mondta az utolsó szót, mert érzett valami másságot rajta. Talán mágia? Lehetséges, hogy összeakadt egy halhatatlannal? Majd annak ledöbbent arcára nézve hozzátette egy sóhaj után - Uhh, ne is figyelj rám, csak vicceltem. Már lépek is. Pá.
Nem is várt csodát már a mai napon, azért is "támadta le" így. Tovább indult, majd éppen amikor befordult, hallotta a nő hangját.
- Várj! És ha azt mondanám, hogy tudok segíteni?
Erre csak pislogni tudott, majd visszalépett pár lépést.
- Ezt most komolyan mondtad? Nem hinném, hogy van olyan a környéken, aki ezt mondaná. - mondta elhúzott szájjal, de csodálkozva.
- Háát, akkor én különc vagyok. - mondta egy titokzatos mosollyal. - De most komolyan, gondolom nem akarsz így járkálni vagy csatlakozni a Hajléktalan Klubhoz valahol. Ja és a nevem Salime Williams.
Rochelle erre is csak pislogni tudott. Ezt most elhiggye? Majd még mindig bizonytalanul megmondta a keresztnevét.
- Nyugi, nem egy átverő show-ba vagy valami hasonló csapdába ejtős szarságba csöppentél. Na gyere már! - Azzal el is kezdte húzni a bőröndöt az éppen a sarkon levő bolt felé. Rochelle, mivel nem volt jobb ötlete, követte.
Beérve körbenézett, majd rájött, hogy valóban halhatatlannal van dolga, és ha minden igaz, akkor vagy ő, vagy valamelyik ismerőse boszorkány. Csak ők értettek az efféle mágikus kütyük és italok készítéséhez, és az emberek még a voodoo-babáknak is csak gyenge másolatát tudták elkészíteni. A helyből is szinte áradt a mágia jelenléte.
Füttyentés után azt mondta:
- Hűűha, itt aztán van minden!
- Hát igen. Évek eredménye.
Megint ez a sejtelmes utalás. Rochelle úgy döntött, rákérdez köntörfalazás nélkül:
- Boszorkány vagy, ugye? Mindez a sok varázslatos cucc és ... - a folytatást félbevágta a nő ujjongása.
- Tudtam, annyira tudtam, hogy nem lehetsz egyszerű idetévedt ember! Sőőőt, fogadjunk, hogy alakváltó vagy! És valamilyen macska lehetsz, bár erre már nem vennék mérget...
Rochelle-t egyszerre több érzés szállta meg. Először is a megkönnyebbülés, hogy nincs teljesen egyedül, és igaza volt, másrészt nem igazán tudta, hogyan is értse a dolgot, és volt még valami, amit nem igazán tudott volna megnevezni.
- Párduc, de be kell vallanom, nem igazán értelek...
- Na jó. Szóval amikor a minap megpróbáltam jósolni, egy új tagot láttam, mintha jönne valaki hamarosan. Aztán amikor megláttalak, egyszerűen úgy éreztem, hogy te vagy az, aztán a mozgásodból és a szemeidből itélve jutottam a macska dologra...
- Oké, oké, már értem. De... új tag...?
- Ó! Nem vagyok ám egyedül, jelenleg nyolcan alkotunk egy bandát..
- Nyolcan? És mind itt laktok? Hol vannak a többiek? Ők is boszik? Én nem érzek és hallok semmilyen ... - megállt, majd nagyot szippantott. Ekkor meghallott egy tompa szívdobogást fentről, és egy illatot, ami leginkább a természet, a virágok illatára hasonlított.
Salime észrevette a változást a kifejezésén, és azt mondta:
- Akit érzel, az Neela, egy tündér. Nemrég megsebesült, most lábadozik, alszik éppen. A többit pedig elmondom, de először összeütök neked valami kaját, addig nyugodtan fürödhetsz is. Körbevezetnélek a kéróban, de nem akarom felébreszteni Neelát.
- Oké, persze.
Salime ezért csendesen felkísérte a szűk csigalépcsőn az első emeletre, majd őt a bal oldali első ajtó felé irányította, míg saját maga a jobb oldalra indult, a "Boszi-lakba", ami saját bevallása szerint a saját kuckója volt. Egyelőre csak a fürdéshez fontos kellékeit hozta fel.
Rochelle nem teketóriázott, kevesebb mint egy perc alatt lefejtette magáról a piszkos ruháit, majd beszállt a zuhanyfülkébe, megmosta a haját is, miközben alig várta, hogy megtudja a furcsa társulás történetét. Mikor végzett, megtörölközött, felvett egy új ruhaszettet, vizes haját pedig becsavarta egy törölközőbe. Most már szétnézve látta, hogy a fürdőszobában több törölköző is van, női és férfi színekben egyaránt, és a belőlük áradó illatok is erről árulkodtak. A tusfördők és egyéb piperék is osztottak voltak. A szoba maga világoskék színben pompázott, és elég nagy volt, csempézett falakkal.
Kilépve a kis folyosóra látta, hogy a folyosón még van négy szoba, de majd később feltérképezi a területet. Viszont odalentről, tödd dolog támadta meg érzékeit. Valamilyen sült illata, fűszerekkel. De nem ez ragadta meg figyelmét, hanem a Salime hangjához társuló mélyebb, férfias hang.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése