„Visszajössz még hozzám, Rochelle Nightclaw. Visszajössz, és könyörögni fogsz a bocsánatomért.” - Ezek voltak Rodney - Seggfej - Hyde utolsó szavai a lányhoz, mielőtt még az becsapta volna maga mögött a san francisco-i ex-lakásuk ajtaját. Hah! Még hogy ő könyörögjön! Ezek után egy bőröndnyi cuccával és értékeivel gyorsan beszállt a Land Roverbe, amelyet jelenleg ő használt, egyébként a klánjuk tulajdona volt. Hát igen, nem volt mindig olyan rossz az alfa-pár gyermekének lenni... Vagyis közülük az egyiknek... Aki sajnos már nem élt.
Csak ekkor buggyantak ki az első könnycseppjei, gyorsan letörölte azokat is. Nem fog egy ekkora hazug disznó miatt sírni, akit már nem is most kellett volna lapátra tennie. Nem érdemli meg. Még a házban sem tudott volna megmaradni veszekedésük után. Nem, nem a veszekedés miatt, hanem mert a lakásban talán csak a mennyezeten nem kufircolt más nővel az a szemétláda. Rochellenek hányingere támadt már a gondolatra is. Ezért is hozott kevés cuccot magával. Már régóta sejtette, hogy valami nem oké a kapcsolatukban, például Rodney mostanában feltűnően sokat parfümözte magát (hogy elnyomja aktuális ribancának illatát?). Ez még nem is lett volna feltűnő, mert illett a bájgúnár képéhez, de egyre jobban eltávolodtak egymástól. Igazából Rochelle sem érzett már úgy mint annak idején, egy éve.
De ezen a derűs későnyári napon munkahelyéről, egy helyi menő bárból hazaérve lepihent egy kicsit, és ezzel leplezte le Rodney bakiját. Emberfelettien jó szaglásával megérzett egy erős idegen szagot az ágy alól, majd meglátta a legutóbbi hancúrpajti leheletnyi tangáját becsúszva az éjjeliszekrény mellé. Legalább valami kevésbé sablonosat hagyott volna hátra, ha már úgy öntött előre hozza a karácsonyi ajándékosztást...
Ezért történt hát, hogy Rochelle úgy döntött, meglátogatja „apját” és húgocskáját , és kér tőlük egy szívességet. Időközben az ég sötétedni kezdett, de ez mit sem ártott a szép időnek és a melegnek. Mintha még az időjárás sem érzett volna együtt a lánnyal.
Rochelle kb. 8 órára ért haza, a város szélén elhelyezkedő naaagy villába, amit mások csak Nightclaw-háznak hívtak. Nos, Rochelle itt nőtt fel, sőt kevéske 65 évéből pontosan 40 évig élt itt. Bár a klán még viszonylag fiatalnak számított a maga 250 évével, máris igazi nagyhatalom volt a nyugati országrészen, amit erősségének és összetartásának köszönhetett. Rochelle gyakran hazalátogatott mióta úgy döntött, hogy külön utakon jár. Édesanyja halála óta, 5 éve egyre sűrűbben érezte úgy, hogy szüksége van a családjára. Így volt ez most is, és amúgy is jó lesz egy kicsit fecsegni imádott húgával, Marisollal.
Felhajtott a kocsibejárón és a kapunál lévő biztonsági kamera felé fordította fejét, hogy azonosítani tudják és beengedjék. Az udvaron leállította a motort, majd egy mély levegőt vett, és egy erőltetett mosollyal az arcán megölelte a már az ajtóban toporgó féltestvérét. Marisol - az ő sötét hajától árnyalatokkal különböző - aranybarna haja szabadon hullámzott arca körül. Hátrasimított egy kósza tincset, és most is, mint mindig, megfigyelte az esetleges változásokat rajta. Mivel az alakváltók általában a 22. életévük után, vagy később váltak halhatatlanná, Marisolnak várnia kell még legalább pár hónapot, mert még nem töltötte be a bűvös 22-t, de soha nem lehet tudni... Minden esetre már alig várta, hogy - az ő szavaival élve - ő is „szent és sérthetetlen” legyen. Ez azért egy kicsit túlzás volt és ezt ő is tudta, de jól hangzik. Bár még Rochelle is igazán zöldfülűnek számított a halhatatlan népség között, máris sokkal tapasztaltabb volt. Nem volt másik testvérük, mert a rengeteg próbálkozás ellenére az anyjuk, Marguerite nagy bánatára nem tudott újabb élő és egészséges babát hozni a világra Rochelle után. Ám 46 évvel később, a család nagy örömére megszületett Marisol, akit mindenki csak Sunnynak becézett ez, és a neve miatt. . Ugyanekkor Rochellenek a Rocky jutott, szintén a neve miatt - ami franciául annyit tett: kövecske - , és mert mindig is ő volt a keményebb közülük. És háát. valószínűleg az expasijai is (az a kemény 3 darab, aki megmerte közelíteni a főnök lányát) úgy gondolták, hogy vele az élet is olyan mint egy köves út... Háát, szarügy..
Miután beértek az ajtón, egy gyors mindenki-egyszerre-beszél-köszöntés kíséretében a kisebb előszoba után beértek a hatalmas sárga nappaliba, amely egyik oldalán egy óriási plazmatévé nyújtózott, amely előtt egy kis asztal, majd egy nagy és kényelmes barna színű bőrkanapé állt. És ezen a kanapén ült Jonah Nightclaw, a klán feje és egyben Rochelle mostohaapja – apja, ahogy mindenki tudta.
Felállt, és ő is szorosan megölelte Rochellet.
- Szia kicsim! Jó újra látni téged! - mondta miután elengedték egymást. - De mi van veled? Rossz napod volt? Olyan nyúzottnak tűnsz.
- Hát, így is fogalmazhatunk... A bárban a dolgozók megőrültek, és Roddal sem minden oké. - Nagyon nem. - Szakítottunk.
- Istenem! Megyek főzök neked egy felejtő teát, jó? - Kérdezte Sunny.
- Uhh, köszi az jól esne. - Majd még Marisol átment a nappaliból nyíló tágas konyhába.
- Mit csinált már megint?
- Hagyjuk. Nem szeretnék róla most beszélni, csak felzaklatna amikor vééégre lenyugodtam.
- Megértem. De azért remélem tudod, hogy mi itt vagyunk ha szükséged van bármire is.
- Igen, persze. - Amikor apja újra megölelte, Rochelle a vállára hajtotta fejét Nagy szüksége volt most erre. - Figyelj, Apa, kivehetném most az egyik kisebb klán-lakást egy pár napra?
- Nem. - majd amikor Rochelle felkapta a fejét, egy kis mosollyal hozzátette. - Jobb szeretném, ha itt maradnál velünk.
A lány is elmosolyodott majd megköszönte, Sunnynak a teát is, és úgy döntött, újra felfedezi régi szobáját, ami azóta is üresen maradt. A régi emlékek mind visszatértek: valamelyiken nevetett, valamelyiken sírt, de nagyon jó volt újra itthon lenni. Hiányzott neki a nem túl kicsi de mégis telizsúfolt szobája is a Sunnyval közös gardróbbal, a nagy és puha ággyal, a tükrös fésülködőasztallal, mindennel. Kipakolta a szükséges holmijait, megágyazott, kicsit rendet tett, majd elment lezuhanyozni. Mire visszaért, Marisol már ott ült az ágyán. Sokat beszélgettek, majd feljött a nagy kérdés:
- Mit csinált az a szemétláda?
- Vigyázz, most megsértetted azokat a ládákat! - majd egy nagy szusszantás után elmondta. - Apának nem mondtam el, érthető okokból...
Sunny megértően rámosolygott, majd nem sokkal később elment, későre járt már. Rochelle még sokáig nem aludt, átgondolta a nap eseményeit, és hosszú gondolkodás után úgy döntött, így lesz a legjobb. Utána már csak a családjára gondolt, hogy mennyire szerette őket. A mindig vidám Marisolt, akit tényleg csak napsugárként lehetett jellemezni. Jonaht, aki apja helyett apja volt szinte egész életében, és lányaként szerette. De azért egy dolgot soha nem lesz képes elfogadni igazán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése