24. rész

Vincent hirtelen megállt a küszöbön. Hangosan morgott, szeme szinte arany szikrákat szórt, kezei ökölben voltak – bár valószínűleg karmokkal - és az egész megjelenése olyan ádáz és... vad volt, mintha az egész világot most akarná eltörölni a Föld színéről.

- Menj ki! - dörmögte Salime-nek nem túl barátságosan. Legalább ő megússza.

A boszorkány lassan felállt.

- Vin... ne le..

- Azt mondtam, hagyj magunkra! - szakította félbe a nő vonakodását a vérfarkas.

- Menj nyugodtan, Sal. Én megleszek. - próbálta nyugtatni barátnőjét Rochelle, bár ő maga sem hitt teljesen saját szavainak. De nem lehet, hogy bántani akarja... ugye?

A boszi még egy kis habozás után végül távozott, egy aggodalmas pillantással az alakváltó felé. Vincent bezárta mögötte az ajtót, és nagy léptekkel elindult.

Rochelle, újabb csatát sejtve, megpróbálta gyorsan ülőhelyzetbe tornázni magát. Így is hátrányos helyzetben van, nem hogy ha még ki lenne terülve, kiszolgáltatottan akár egy zsák krumpli. És a férfi úgy közeledett felé mint egy tank.

A hirtelen mozdulattól azonban a hátán megfeszült a seb, sőt, úgy sejtette, ismét fel is szakadt. Ezt a belenyilalló szúrásszerű fájdalom jelezte. Felszisszent, és megrándult az arca, de gyorsan rendezte magát, és inkább megemelte az állát.

Mielőtt azonban szólhatott volna bármit is, Vin megtorpant az ágyánál. Úgy tűnt, még csak belső harcot folytat. Az arcáról nem sokat lehetett kiolvasni, de az állkapcsát erősen megfeszítette.

- A meleg borogatás elvileg segíti az izomlazítást. - Mondta végül Rochelle, mert már nem bírta a feszült csendet. Bár ezzel valószínűleg még jobban kiveri a biztosítékot, mégsem akarta a témát olyasmivel az incidens felé terelni, hogy azt ordítja: „Nincs jogod megszólni” vagy „Semmi rosszat nem csináltam.” . Bár az igazat megvallva, lehet, hogy hangot kellene adnia a véleményének..

A vérfarkas olyan gyorsan mozdult, hogy nem is lehetett követni. Az egyik pillanatban még az ágynál állt, a következő pillanatban pedig az ágyon volt, az egyik kezével a lány tarkóját fogta, a másikkal a háta alját, ahová nem ért már el a sérülés, és szorosan ölelte.

Az alakváltó teljesen ledöbbent, és egy darabig levegőt sem vett. Ez volt az utolsó, amit várt volna a férfitól... és nem is tudta, mennyire hiányzott neki az, hogy újra a karjaiban lehessen, amíg nem szívta be mélyen az illatát, és nem érezte erős testének melegét.

Sokáig nem szólt egyikük sem – egy örökkévalóságig? Egy óráig? Lehet, hogy csak egy pillanat volt. Vincent nagyokat, mélyeket lélegzett, mintha nyugtatni akarná magát, miközben Rochelle hozzábújt, behunyta a szemét, és hallgatta egyenletes szívdobogását. A tudata mélyén tudta, hogy nem szabadna, de egyszerűen annyira jó érzés volt, hogy nem tudott elhúzódni. A macskája is elégedetten dorombolt, nem akart előtörni.

- Istenem... annyira megijesztettél... - hallotta a lány a halk suttogást a füle közelében. Felpattantak a szemei . Jól hallotta? A kezét a férfi mellkasára fektetve próbálta eltolni egy kicsit magát, hogy a szemébe nézhessen, de Vin nem engedte a szorításából.

- Végig... egész végig ettől tartottam... féltem. Rettegtem, hogy valami bajod esik.

Olyan volt, mintha nem is tudna magáról, miközben lassan ringatta az alakváltót.

Rochelle nem tudta, mit mondjon. A még mindig tartó kezdeti meglepettség után a rátörő érzések hatása alatt is állt. És bár a régi Rochelle erre is annyit mondott volna, hogy „Ugyan már! Te nem félsz semmitől soha!” , most nem tette.

Mert érezte, hogy a férfi igazat mond, bármennyire is tűnik hihetetlennek.

És mert nemcsak arra jött rá, hogy mennyire hiányzott neki a farkas ölelése. Hanem arra is, mennyire őrülten szereti még mindig, és hogy nem tud nélküle élni. A gondolattól pedig, hogy ő sérül meg, vagy még rosszabb történik vele... Khm. Nos, igen. Megtudta érteni a félelmét.

Elfordította a fejét, és nyomott egy csókot Vin nyakának tövére, így nyugtatva mindkettejüket, legalábbis reményei szerint. Érezte, hogy a másik megdermed, majd kissé visszahúzódik.

Mélyen a szemibe nézett...

- Szeretlek, Rochelle.

A lánynak újabb meglepetésében még a lélegzete is elakadt. Ez...ez... Vin ég soha nem mondta neki ezt. Azt már igen, hogy akarja, kívánja, és azt, hogy az övé, de hogy szereti... Nem jutott szóhoz. Most sem. Mi a fene történt vele?

Vin hagyta, hogy a szemében meglássa az igazat, aztán a tekintetét végigfuttatta a lány arcán, és a száján állapodott meg. Ajkai még mindig nyitva voltak.

Azonban mielőtt Shelly összeszedhette volna magát, puhán, finoman megcsókolta. Aztán egy kicsit elhúzódott, a homlokát a nőéhez támasztotta, miközben a tarkóján lévő keze a nyakára csúszott, és hüvelykujjával simogatni kezdte.

Kissé szabálytalanul vette a levegőt, és amikor megszólalt, hangja rekedt volt.

- Nem bírom ezt tovább... nélküled. Szükségem van... rád.

Ezzel újra a szájára tapadt, ezúttal hevesebben. Megszívta a felső ajkát, aztán finoman ráharapott az alsóra. Éppen elmélyítette volna a csókot, amikor a nő csábító illatába... valami sós került. Azonnal visszavonult.

- Cicus... Rochelle. Mi a baj? - Amikor a lány arcán egyre több és több könnycsepp pörgött le, a szíve jegesen összeszorult. - Bántottalak valamivel? A francba.. túl durva voltam? A sebeid...

Az alakváltó csak a fejét rázta, majd a nyaka köré fonta karjait, szorosan hozzásimult újra, és egy vad csókkal csitította el. Úgy rátapadt, mintha ő lenne az éltető víz a sivatag közepén. Ezzel lángra lobbantva mindkettejük érzékeit, és minden mást kizárt. Vin újból karjaiba zárta – vigyázva a sebeire – és ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a csókot..

Az érzelmes hangulatba hamar testi vágy is keveredett, és szenvedélyes, nehéz illatok töltötték meg a levegőt. Már nem volt megállás.

Három órával később Rochelle lustán, meztelenül, kielégülten – és érzékenyen bizonyos helyeken – terült el a vérfarkason. Egyik lábát átvetette annak izmos combjain és lassú mintákat kezdett rajzolni a felsőtestére, miközben próbálta lenyugtatni még őrülten dobogó szívét.

A férfi a vad szenvedély közepén is törődött vele, nem akarta, hogy bármi baja essen, a háta bármihez is hozzáérjen... így ő került felülre. Aztán az ölébe... majd négykézláb...

Egy nagy, elégedett sóhaj hagyta el a száját. A fejét az izmos mellkasba fúrta, és megcsókolta azt.

- Mennyire hiányzott már ez. - sóhajtotta, inkább csak magának. Bár hangját el is nyomta, tudta, hogy Vin így is hallotta. Még ő is szaporán lélegzett, széles mellkasa gyors iramban emelkedett és süllyedt., de a teste hirtelen megfeszült.

Ekkor tudatosult a lányban, hogy mit is mondott az imént pontosan... és hogy mit nem.

Felemelte fejét, kócos haja így egyik oldalt omlott a vérfarkas vállára. A férfi szándékosan kerülte a tekintetét, úgy nézte a mennyezetet, mintha most fedezett volna fel rajta valami nagyon érdekeset.

Rochelle megragadta borostás állát, és erővel maga felé fordította, így érve el a szemkontaktust.

Kezét Vin nyakára csúsztatta, lehajolt, végigcsókolta az arcát, állkapcsát, a szája sarkát, és végül ajkait a férfi érzéki szájához szorította. Mikor végül elhúzódott, ismét találkozott a pillantásuk.

- Én is szeretlek, Vincent. - Amikor látta, hogy a vérfarkas homloka ráncba szalad, tudta, hogy nem hisz neki. - Őrülten szerelmes vagyok beléd. Csak amikor... amikor azt mondtad, szeretsz, egyszerűen elszorult a torkom. Nem jutottam szóhoz. - Egyik ujját végighúzta a férfi ajkán, aki csöndben várt, hallgatta. - És a sírás? Azok örömkönnyek voltak, Vin. Annyira boldog lettem miatta. Miattad.

A farkas még most sem szólt semmit, csak összeszorította a száját, és megmozdult, mintha el akarna húzódni. Azt már nem! Miért csinálja ezt? Rochelle kezdett kétségbeesni.

- A francba is, vérfarkas! Ne csináld ezt! Hinned kell nekem! Isten szerelmére, hiszen már akkor beléd zúgtam, amikor találkoztunk és jöttél a bunkó rossz fiú szerepeddel!

Vincent ugyan nem mozdult tovább, de felemelte egyik szemöldökét.

- Belém zúgtál?

- Fülig. Teljesen. Totálisan. Visszavonhatatlanul beléd estem.

Egy elégedett félmosoly volt a válasz.

- Nem is vagyok bunkó.

És ekkor Rochelle rádöbbent, hogy átverték. Játszottak vele. Püfölni kezdte a másikat.

- Te rohadt... szemét... bunkó... vérfarkas...

Az említett személy azonban csak felkacagott... majd átfordította őket, hogy ő legyen felül. De karjaival alátartott a lány hátának, így az nem súrlódott az ágyhoz.

Majd miközben az vergődni próbált, egy cuppanós csókot nyomott a nyakára, aztán belefújt. Végül már mindketten nevettek. Napok óta először felhőtlenül boldogok voltak.

Azaz majdnem felhőtlenül.

Rochelle beletúrt a férfi dús hajába, és nagyot sóhajtott.

- Belátom a tervem hibásságát... de a tiéd sem alkalmazható.

- Cicuska... nem tudhat...

- Nem, nem és nem! Nem fogom hagyni! Ismerd el, hogy nem jó ötlet! Nem mennénk azzal sem semmire, és ezt te is tudod. Ha az én ötletem nem jó, akkor az sem.

- Rochelle, a kettő nem ugyan...

- Mi nem? Nem ugyanaz?! Én nem így gondolom, Vin. Én pontosan egyformának látom őket. - emelte fel egyre jobban a hangját az alakváltó. A francba is, megint bedühödik, aztán jönnek a könnyek...- Én nem mehetek egyedül, mert nem akarod, hogy bántódásom essen, pedig az élet minden percében veszélyben lehetek, nem csak most.- És amikor harcolt a „rosszak” ellen, úgy érezte, végre van célja. Ezért is mondta így, és nem akarta, hogy eltiltsa attól is. De az egy másik probléma lesz. - Hát elmondom, hogy hiába vagy idősebb, attól én is ugyanúgy...rohadtul... féltelek. Félek, hogy megsérülsz, bármelyik este, súlyosan, vagy hogy meg.. hogy meg is...

Elhalt a hangja, nem bírta kimondani, és nem tudta visszafogni a könnyeit. Próbált kimászni a vérfarkas alól, hogy nem lássa megint a kétségbeesését, a mély érzelmeit, félelmét, de a karok ismét bezárták.

Vincent magához szorította a fejét, és tartotta,a míg küzdött a kiborulás ellen.

- Oké. Igazad van. Majd megoldjuk, csak ne sírj. Nem bírom elviselni..

- Ígérd meg! Ígérd meg, hogy nem mész el egyedül, és nem csinálsz hülyeséget! - nézett rá vizes szemekkel a lány.

A férfi nem válaszolt azonnal.

- Kérlek, Vin! Értem! Kettőnkért. Nem veszíthetlek el. - Téged is.

A vérfarkas végül feladta.

- Rendben van. Hagyta, hogy az alakváltó ránézhessen. - Megígérem neked. - Megcsókolta. - Szeretlek. - Még egy csók.

- Én is téged. - suttogta a lány. - És köszönöm. Nagyon köszönöm.

Annyira megkönnyebbült, hogy az erejétől elszorult a torka.

Most Vin sóhajtott, és lehajtotta a fejét.

- Még mindig nem tudom, mit tegyünk, Cicuska. De megoldjuk, bármibe kerüljön is.

- Megoldjuk...

- Együtt.