23. rész

Rochelle, miután magára maradt egy jó időre a gondolataival, nagyjából uzsonnaidőre valamennyire elviselhető külsőt kerekített magának -mire nem jó a smink - , és végül, Sally szavaival élve : kivonszolta a seggét a macskaalomból. Halkan végigsurrant a lépcsőn és folyosókon, miközben felmérte az épület lélekszámát érzékeivel. Senki nem volt „otthon” , csak a boszi és Corinne. Még – szerencsére – Vincent sem.

Így aztán majdnem összejött a Csak Csajok buli, amire Rochelle-nek „oly nagy szüksége lenne, látszott rajta”, és Salime már hívta volna Neelát, hogy csatlakozzon hozzájuk... amikor szokása ellenére szó nélkül beállított Dan, és elrontotta az összképet. Némi variálás után lefújták a négytagú bulit, mert a boszinak mégsem volt szíve elküldeni szeretett Danny fiúját.

A halandó pasi barna haja - mint mindig- rendezett volt, de szokásos pólója helyett egy rövid ujjú ing volt rajta. Nem véletlenül, ugyanis később kiderült, hogy randira készül. Konkrétabban vacsorára és autósmozira Sally-vel. Ezzel végképp eldőlt az ügy, hiszen a boszorkány élt-halt a retrós dolgokért, és az autósmozi tipikusan az.

Fülig érő szájjal Dan nyakába ugrott, aki meglepetésében alig kapta el és majdnem elvágosott a nővel együtt. Aztán nevettek.

Rochelle is elmosolyodott, de ez egy zárt szájú, keserédes mosoly volt.

Salime odapillantott felé – és elkomorodott. Amiatt aztán Danny is. Csak ezt ne! A pocsék hangulatával elrontja mindenki másét.

Magára erőltetett egy vigyort, és éppen jó szórakozást, vagy valamit kívánt volna a párnak, amikor a boszi a férfira sandított. Aki vette az adást. Így aztán egyszerre mondták ki.

- Gyere Te is moziba!

- Mi? Én? Dehogy megyek!

- De... ki kell ruccannod néha! Itt ücsörögsz mindig, a végén még begyepesedsz itt nekem! Semmi kifogás!

Az alakváltó felsóhajtott.

- Jó, akkor majd elmegyek egy plázába és elherdálok egy rakás pénzt. - Marissollal mindig bejött a shopping-trükk magánéleti problémákra. Bár mostanában a bokszzsák is hasznosnak bizonyult... – De nem fogok elmenni a randitokra. De persze... ha szeretnél osztozkodni a pasidon...- villantotta a szemét a férfira Rochelle. Remélte, hogy a színjáték működik.

Az említett személy szemöldöke a homloka közepéig szaladt. Salime azonban átlátott a szitán, és csak a szemét forgatta. Az alakváltó szusszantott egyet. Ez nem lesz könnyű menet...

Rochelle majd' három óra múlva magányosan ült egy padon... az autósmozinál.

Nem értette, hogy sikerült rávenniük arra, hogy eljöjjön. A rohadt boszi még azt is felhasználta, hogy milyen jó kis szabályszegés ha kiteszi a lábát ahelyett, hogy ott ül bezárva, biztonságban. Erről az alakváltónak eszébe jutott a vita a „biztonságáról”, és majdnem megint kikészült, de szerencsére Salime tovább folytatta az érvelést.

Végül abban egyeztek meg, hogy eljön, de nem hozzájuk ül, hanem valahol távolabb meghúzza magát. Mivel egyedül ülni egy autóban nem túl menő, így maradt a kis pad. Vagy kispad. Attól függ, milyen értelemben.

Felhúzott lábbal tömte magába a nagy zacskó pattogatott kukoricát, és nagy kortyokkal ivott a kólájából – igazi egyedi választás a mostani. Bár a jó öreg Coca helyett valami ütősebbet ivott volna legszívesebben.

Itt ül egy örökkévalóság óta tök egyedül... Óó, nem is volt már egyedül, csak most látta meg, hogy odatelepedett valami fazon, aki félholtra itta magát valahol. - És miközben a nap szép lassan lement, az előtte sorban álló kocsikban boldog, turbékoló párocskák nyalták-falták egymást, összebújva, szerelmesen, miközben a film szereplői a nagy kivetítőn ... ugyanazt csinálták.

Na igen. Az előbb volt az a rész, amikor a főszereplők hosszas szenvedés után megtalálták az egymáshoz – és a másik alsóneműjébe – vezető utat, és épp most élik át boldog perceiket, napjaikat.

Akárcsak én nem régen...

Szóval. Most boldogok, aztán jön a nagy bumm, és mindenki haragszik majd mindenkire, ami maximum tíz percet fog elvenni a film hosszából, mert aztán valamelyik tökkelütött a másik után fut, és boldogan élnek amíg meg nem halnak. B kategória.

Nagyot sóhajtott. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne.

És rohadtul mindjárt sírni fog megint. És rohadt szar ötlet volt idejönni . Hogy lehetett ismét ilyen hülye? Úgy tűnik, rossz döntéseket halmoz rossz döntések után. Mit gondolt, miért jönnek az emberek – és halhatatlanok – autósmoziba?

Úgy érezte, nem bírja tovább, megfullad, ha itt marad, és nem csinál semmit. A mellkasa összeszorult, mint ha egy láthatatlan kéz markolná a szívét. Felpattant, és a horkoló majd álmában motyogó középkorú férfi előtt elsietve besurrant a kis park néhány fája közé, hogy a belvárosba induljon, vissza szobájába. A ketrecébe.

Legszívesebben leopárd alakban futna végig az utcákon, de azt most nem tehette. Habár...

Hirtelen megfordult, és inkább kifelé vette az irányt a városból. Ha valahogy eljuthatna a hegyekig, vagy valami rejtettebb természetes területre... Vett egy mély levegőt, hogy a szagok alapján tájékozódjon. Azt tudta, hogy nem a sivatagos, kopár területen vannak, és szerencsére a Sziklás-hegység keleti lankái közel lehetnek. Legalábbis remélte. Szinte érezte már a fák …

Vérfarkas. Egy lykae közeledett felé. Érezte a rájuk jellemző sötét illatot, amilyen Vincent- nek is volt, de.. ez most valaki más.

Sietni kezdett, miközben szorosan maga köré fonta karjait. Aztán futott. Másrészről... most végre hasznára válhatna a harctudománya. Előbb-utóbb utoléri úgyis a farkas, ő pedig amúgy is fel van dúlva...

Valaki megragadta a haját, és hátrarántotta. A hátán landolt, a tüdejében megakadt a levegő, és úgy beverte a fejét, hogy az visszapattant a földről, elharapta a nyelvét, és a szája teli lett vérrel.

Francba.

Nem törődött vele, felpattant és kereste a támadót. Nem látta sehol, de érezte a közelségét, és fel volt készülve. Így mire újból hátulról közelítették meg, már kitervelte a saját támadását. Azt kell kihasználnia, amit csak ő tud kettejük közül. Ami a macskák nagy előnye.

Könnyedén felrugaszkodott a közeli fára,és a következő pillanatban már le is ugrott róla, a farkas hátára. Karmait belevájta a nyakába, és végighúzta rajta. Ha ki tudná venni a tőrét a lábszárára erősített szíjból... mert annyira nem volt hülye, hogy fegyver nélkül induljon el most.

Ekkor azonban elszámította magát, mert a farkas hátranyúlva elérte az ő hátát, és végigszántotta a saját karmaival.

Égő fájdalom terjedt el a testében. Összeszorította a száját, így a sikításnak indult hangból egy megkínzott nyögés lett. Azt tudta, hogy a farkaskarmok élesek, de eddig nem ilyen helyzetben találkozott velük. Csillagok kezdtek táncolni a szemei előtt.

Valahogyan kihúzta a tőrt a szíjból, míg megpróbált fennmaradni a vérfarkason, akinek a rángó mozdulatai viszont a lánynak jöttek jól - a nyakából ömlött a vér. Eközben azonban folyamatosan megpróbálta leszedni magáról az alakváltót, aminek következtében az több új vágással gazdagodott. Pokolian égtek.

Hirtelen mozdulattal a fiatalabb farkas torkához emelte a pengéjét, és még egyszer neki esett, hogy elválassza a fejét a testétől. Kár, hogy nem vámpír, mert akkor legalább az ezüst legyengítené, bárhová szúrjon is.

Már mély sebet ejtett rajta, amikor a vérfarkas taktikát váltott , azaz visszatért az eredetihez – és, kihasználva az elfoglaltságát, a lányt ismét a hajnál fogva rántotta le. Ám most egy közeli függőleges valamihez vágta neki, amiről Rochelle sejtette, hogy egy elhagyott ház lehetett. Ennél több gondolkodásra nem futotta, mert az újabb ütéstől a csillagok mellé sötét foltok kezdtek társulni, miközben ömlött rá valami meleg folyadék. Vér. A vérfarkasé, és valószínűleg a sajátja is.

A férfi kirántotta a tőrt a nyakából, és a következő pillanatban az övét szorongatta, mintha meg akarná fojtani. Nem tudja, hogy ettől nem hal meg halhatatlan?

- Miért nem... ájulsz már el ...büdös ribanc! - morogta a támadója. A hang inkább hörgéshez hasonlított a szájába bugyogó vér miatt.

Aha. Szóval a kedves majdnem sógor élve akarja. Igazából, nem is meglepő.

A szemei elnehezültek, és már alig látott valamit. Az utolsó erejével karmolászott és a térdét megpróbálta felrántani a férfi lába közéig. Meglepve érzékelte, hogy célba talált – de nem volt túl erős, és a vérfarkas csak kicsit tántorodott meg.

Ekkor azonban végleg levált a feje a nyakáról, és a szorítás megszűnt. A lány levegőért kapkodva és köhögve csúszott a földre. Mindene fájt, égett, mart, és tiszta vér volt. Egy kis idő múlva eléggé összeszedte magát ahhoz, hogy fel tudjon nézni.

Az eldőlt, fejetlen hulla fölött... Aeron állt.

oOoOo

Blade fel-alá járkált a nagy alagútszövevény fölött, a felszínen, a sötétben. Hol vannak már? Csak el tudják intézni, nem egy bonyolult feladat, a nagyja már sínen volt... Megcsörrent a telefonja.

- Mi van már?

- Történt egy kis probléma. - szólt bele az emberi hang kertelés nélkül.

Csend.

- Nem sikerült... A nő megúszta. Sérült, de nem sikerült...

Rohadt kretének! Semmit nem érnek.

- Mi a szart csináltatok, ti idióták? Megmondtam, hogy hozzátok el. Ennyit kértem. Ezt se tudtátok elintézni? - felmorgott, majd vett egy mély levegőt. - Remélem, jó okod van arra, hogy ezt megmagyarázd.

A fiú megköszörülte a torkát a vonal túlsó végén.

- Az utolsó pillanatban segítsége érkezett az alakváltónak. A démon. Megölték Sam-et. Én nem mehettem oda, mert akkor le...

- Ha erre nem képes, megérdemelte. Ami téged illet... remélem tudod, mi a jutalmad. Egy darabig ne gyere a közelembe. És örülj, hogy ennyivel megúszod. Ez volt az utolsó esélyed, kölyök. - Ezzel letette.

Ha így áll a helyzet, és analfabétákkal van körülvéve... akkor neki kell lépnie. Már eddig is ezt kellett volna.

oOoOo

Rochelle a hasán fekve ébredt. Valami kellemesen hideg érintette a hátát. Lassan kinyitotta a szemét, és szemügyre vette a környezetét.

Az első, amire rájött, az volt, hogy a szobájában van, a saját ágyában, tisztán. Jó. Salime ült mellette, és ő kenegette valamivel a hátát, miközben magában duruzsolt valamilyen varázsigét. Az alakváltó megnyugodva visszacsukta a szemét, és várt.

Kis idő múlva a boszorkány végzett, elcsendesedett, és félretette a furcsa tégelyes krémszerűségét.

A lány ekkor nézett fel újra, és összeráncolta a szemöldökét.

- Hány óra van?

Sally tekintete ködös volt, amikor ránézett, majd szemei benedvesedtek, ajkai remegni kezdtek.

- Délután öt.

Az klassz. Majdnem átaludt egy egész napot. De...

Amikor az oldalára akart fordulni, a boszi gyengéd erőszakkal tolta vissza.

- Miért sírsz, Sally? Nem haltam meg, vagy ilyesmi...- Bár, a háta már zsibbadt, a feje még mindig fájt.

- Az én hibám. Én ragaszkodtam hozzá, hogy, elgyere, és...

- Shhh. Ne mondd ezt! Te nem tehetsz semmiről. Én voltam önfejű. És naiv... - próbálta vigasztalni barátnőjét, miközben átkozta önmagát. Azonban a boszorkány mintha tudomást sem vett volna róla, csak rázta a fejét.

- Nem. Nem. Istenem, ha ezt Vin megtudja...

- Te látod valahol? Eddig se volt itt ezek szerint, nem érdekli, és nem tudja még. Akkor semmi köze hozzá. Amúgy meg se perc alatt helyrejövök. Sőt, már semmi bajom. Nem fogja rájönni...

Odalent egy ajtó csapódott hatalmas csattanással. Mindketten megrezzentek. Aztán gyors, nehéz, dühös léptek a lépcsőn, amit egy másik követett.

- Vincent, állj meg egy pillanatra. Nem lenne jó ... - hallatszott Aeron halkra vett hangja.

- Nekem ne mondja meg senki, hogy mi a jó ! A rohadt életbe! Egyedül futkározni az úton a parancsom ellenére, az persze, gondolom, ragyogó ötlet, mi? - morogta vissza vérfarkas, egyre hangosabban. A léptek egyre közeledtek.

Azon kívül ezután már csak hangosodó, mély morgás hallatszott – és aztán kivágódott a szoba ajtaja.