24. rész

Vincent hirtelen megállt a küszöbön. Hangosan morgott, szeme szinte arany szikrákat szórt, kezei ökölben voltak – bár valószínűleg karmokkal - és az egész megjelenése olyan ádáz és... vad volt, mintha az egész világot most akarná eltörölni a Föld színéről.

- Menj ki! - dörmögte Salime-nek nem túl barátságosan. Legalább ő megússza.

A boszorkány lassan felállt.

- Vin... ne le..

- Azt mondtam, hagyj magunkra! - szakította félbe a nő vonakodását a vérfarkas.

- Menj nyugodtan, Sal. Én megleszek. - próbálta nyugtatni barátnőjét Rochelle, bár ő maga sem hitt teljesen saját szavainak. De nem lehet, hogy bántani akarja... ugye?

A boszi még egy kis habozás után végül távozott, egy aggodalmas pillantással az alakváltó felé. Vincent bezárta mögötte az ajtót, és nagy léptekkel elindult.

Rochelle, újabb csatát sejtve, megpróbálta gyorsan ülőhelyzetbe tornázni magát. Így is hátrányos helyzetben van, nem hogy ha még ki lenne terülve, kiszolgáltatottan akár egy zsák krumpli. És a férfi úgy közeledett felé mint egy tank.

A hirtelen mozdulattól azonban a hátán megfeszült a seb, sőt, úgy sejtette, ismét fel is szakadt. Ezt a belenyilalló szúrásszerű fájdalom jelezte. Felszisszent, és megrándult az arca, de gyorsan rendezte magát, és inkább megemelte az állát.

Mielőtt azonban szólhatott volna bármit is, Vin megtorpant az ágyánál. Úgy tűnt, még csak belső harcot folytat. Az arcáról nem sokat lehetett kiolvasni, de az állkapcsát erősen megfeszítette.

- A meleg borogatás elvileg segíti az izomlazítást. - Mondta végül Rochelle, mert már nem bírta a feszült csendet. Bár ezzel valószínűleg még jobban kiveri a biztosítékot, mégsem akarta a témát olyasmivel az incidens felé terelni, hogy azt ordítja: „Nincs jogod megszólni” vagy „Semmi rosszat nem csináltam.” . Bár az igazat megvallva, lehet, hogy hangot kellene adnia a véleményének..

A vérfarkas olyan gyorsan mozdult, hogy nem is lehetett követni. Az egyik pillanatban még az ágynál állt, a következő pillanatban pedig az ágyon volt, az egyik kezével a lány tarkóját fogta, a másikkal a háta alját, ahová nem ért már el a sérülés, és szorosan ölelte.

Az alakváltó teljesen ledöbbent, és egy darabig levegőt sem vett. Ez volt az utolsó, amit várt volna a férfitól... és nem is tudta, mennyire hiányzott neki az, hogy újra a karjaiban lehessen, amíg nem szívta be mélyen az illatát, és nem érezte erős testének melegét.

Sokáig nem szólt egyikük sem – egy örökkévalóságig? Egy óráig? Lehet, hogy csak egy pillanat volt. Vincent nagyokat, mélyeket lélegzett, mintha nyugtatni akarná magát, miközben Rochelle hozzábújt, behunyta a szemét, és hallgatta egyenletes szívdobogását. A tudata mélyén tudta, hogy nem szabadna, de egyszerűen annyira jó érzés volt, hogy nem tudott elhúzódni. A macskája is elégedetten dorombolt, nem akart előtörni.

- Istenem... annyira megijesztettél... - hallotta a lány a halk suttogást a füle közelében. Felpattantak a szemei . Jól hallotta? A kezét a férfi mellkasára fektetve próbálta eltolni egy kicsit magát, hogy a szemébe nézhessen, de Vin nem engedte a szorításából.

- Végig... egész végig ettől tartottam... féltem. Rettegtem, hogy valami bajod esik.

Olyan volt, mintha nem is tudna magáról, miközben lassan ringatta az alakváltót.

Rochelle nem tudta, mit mondjon. A még mindig tartó kezdeti meglepettség után a rátörő érzések hatása alatt is állt. És bár a régi Rochelle erre is annyit mondott volna, hogy „Ugyan már! Te nem félsz semmitől soha!” , most nem tette.

Mert érezte, hogy a férfi igazat mond, bármennyire is tűnik hihetetlennek.

És mert nemcsak arra jött rá, hogy mennyire hiányzott neki a farkas ölelése. Hanem arra is, mennyire őrülten szereti még mindig, és hogy nem tud nélküle élni. A gondolattól pedig, hogy ő sérül meg, vagy még rosszabb történik vele... Khm. Nos, igen. Megtudta érteni a félelmét.

Elfordította a fejét, és nyomott egy csókot Vin nyakának tövére, így nyugtatva mindkettejüket, legalábbis reményei szerint. Érezte, hogy a másik megdermed, majd kissé visszahúzódik.

Mélyen a szemibe nézett...

- Szeretlek, Rochelle.

A lánynak újabb meglepetésében még a lélegzete is elakadt. Ez...ez... Vin ég soha nem mondta neki ezt. Azt már igen, hogy akarja, kívánja, és azt, hogy az övé, de hogy szereti... Nem jutott szóhoz. Most sem. Mi a fene történt vele?

Vin hagyta, hogy a szemében meglássa az igazat, aztán a tekintetét végigfuttatta a lány arcán, és a száján állapodott meg. Ajkai még mindig nyitva voltak.

Azonban mielőtt Shelly összeszedhette volna magát, puhán, finoman megcsókolta. Aztán egy kicsit elhúzódott, a homlokát a nőéhez támasztotta, miközben a tarkóján lévő keze a nyakára csúszott, és hüvelykujjával simogatni kezdte.

Kissé szabálytalanul vette a levegőt, és amikor megszólalt, hangja rekedt volt.

- Nem bírom ezt tovább... nélküled. Szükségem van... rád.

Ezzel újra a szájára tapadt, ezúttal hevesebben. Megszívta a felső ajkát, aztán finoman ráharapott az alsóra. Éppen elmélyítette volna a csókot, amikor a nő csábító illatába... valami sós került. Azonnal visszavonult.

- Cicus... Rochelle. Mi a baj? - Amikor a lány arcán egyre több és több könnycsepp pörgött le, a szíve jegesen összeszorult. - Bántottalak valamivel? A francba.. túl durva voltam? A sebeid...

Az alakváltó csak a fejét rázta, majd a nyaka köré fonta karjait, szorosan hozzásimult újra, és egy vad csókkal csitította el. Úgy rátapadt, mintha ő lenne az éltető víz a sivatag közepén. Ezzel lángra lobbantva mindkettejük érzékeit, és minden mást kizárt. Vin újból karjaiba zárta – vigyázva a sebeire – és ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a csókot..

Az érzelmes hangulatba hamar testi vágy is keveredett, és szenvedélyes, nehéz illatok töltötték meg a levegőt. Már nem volt megállás.

Három órával később Rochelle lustán, meztelenül, kielégülten – és érzékenyen bizonyos helyeken – terült el a vérfarkason. Egyik lábát átvetette annak izmos combjain és lassú mintákat kezdett rajzolni a felsőtestére, miközben próbálta lenyugtatni még őrülten dobogó szívét.

A férfi a vad szenvedély közepén is törődött vele, nem akarta, hogy bármi baja essen, a háta bármihez is hozzáérjen... így ő került felülre. Aztán az ölébe... majd négykézláb...

Egy nagy, elégedett sóhaj hagyta el a száját. A fejét az izmos mellkasba fúrta, és megcsókolta azt.

- Mennyire hiányzott már ez. - sóhajtotta, inkább csak magának. Bár hangját el is nyomta, tudta, hogy Vin így is hallotta. Még ő is szaporán lélegzett, széles mellkasa gyors iramban emelkedett és süllyedt., de a teste hirtelen megfeszült.

Ekkor tudatosult a lányban, hogy mit is mondott az imént pontosan... és hogy mit nem.

Felemelte fejét, kócos haja így egyik oldalt omlott a vérfarkas vállára. A férfi szándékosan kerülte a tekintetét, úgy nézte a mennyezetet, mintha most fedezett volna fel rajta valami nagyon érdekeset.

Rochelle megragadta borostás állát, és erővel maga felé fordította, így érve el a szemkontaktust.

Kezét Vin nyakára csúsztatta, lehajolt, végigcsókolta az arcát, állkapcsát, a szája sarkát, és végül ajkait a férfi érzéki szájához szorította. Mikor végül elhúzódott, ismét találkozott a pillantásuk.

- Én is szeretlek, Vincent. - Amikor látta, hogy a vérfarkas homloka ráncba szalad, tudta, hogy nem hisz neki. - Őrülten szerelmes vagyok beléd. Csak amikor... amikor azt mondtad, szeretsz, egyszerűen elszorult a torkom. Nem jutottam szóhoz. - Egyik ujját végighúzta a férfi ajkán, aki csöndben várt, hallgatta. - És a sírás? Azok örömkönnyek voltak, Vin. Annyira boldog lettem miatta. Miattad.

A farkas még most sem szólt semmit, csak összeszorította a száját, és megmozdult, mintha el akarna húzódni. Azt már nem! Miért csinálja ezt? Rochelle kezdett kétségbeesni.

- A francba is, vérfarkas! Ne csináld ezt! Hinned kell nekem! Isten szerelmére, hiszen már akkor beléd zúgtam, amikor találkoztunk és jöttél a bunkó rossz fiú szerepeddel!

Vincent ugyan nem mozdult tovább, de felemelte egyik szemöldökét.

- Belém zúgtál?

- Fülig. Teljesen. Totálisan. Visszavonhatatlanul beléd estem.

Egy elégedett félmosoly volt a válasz.

- Nem is vagyok bunkó.

És ekkor Rochelle rádöbbent, hogy átverték. Játszottak vele. Püfölni kezdte a másikat.

- Te rohadt... szemét... bunkó... vérfarkas...

Az említett személy azonban csak felkacagott... majd átfordította őket, hogy ő legyen felül. De karjaival alátartott a lány hátának, így az nem súrlódott az ágyhoz.

Majd miközben az vergődni próbált, egy cuppanós csókot nyomott a nyakára, aztán belefújt. Végül már mindketten nevettek. Napok óta először felhőtlenül boldogok voltak.

Azaz majdnem felhőtlenül.

Rochelle beletúrt a férfi dús hajába, és nagyot sóhajtott.

- Belátom a tervem hibásságát... de a tiéd sem alkalmazható.

- Cicuska... nem tudhat...

- Nem, nem és nem! Nem fogom hagyni! Ismerd el, hogy nem jó ötlet! Nem mennénk azzal sem semmire, és ezt te is tudod. Ha az én ötletem nem jó, akkor az sem.

- Rochelle, a kettő nem ugyan...

- Mi nem? Nem ugyanaz?! Én nem így gondolom, Vin. Én pontosan egyformának látom őket. - emelte fel egyre jobban a hangját az alakváltó. A francba is, megint bedühödik, aztán jönnek a könnyek...- Én nem mehetek egyedül, mert nem akarod, hogy bántódásom essen, pedig az élet minden percében veszélyben lehetek, nem csak most.- És amikor harcolt a „rosszak” ellen, úgy érezte, végre van célja. Ezért is mondta így, és nem akarta, hogy eltiltsa attól is. De az egy másik probléma lesz. - Hát elmondom, hogy hiába vagy idősebb, attól én is ugyanúgy...rohadtul... féltelek. Félek, hogy megsérülsz, bármelyik este, súlyosan, vagy hogy meg.. hogy meg is...

Elhalt a hangja, nem bírta kimondani, és nem tudta visszafogni a könnyeit. Próbált kimászni a vérfarkas alól, hogy nem lássa megint a kétségbeesését, a mély érzelmeit, félelmét, de a karok ismét bezárták.

Vincent magához szorította a fejét, és tartotta,a míg küzdött a kiborulás ellen.

- Oké. Igazad van. Majd megoldjuk, csak ne sírj. Nem bírom elviselni..

- Ígérd meg! Ígérd meg, hogy nem mész el egyedül, és nem csinálsz hülyeséget! - nézett rá vizes szemekkel a lány.

A férfi nem válaszolt azonnal.

- Kérlek, Vin! Értem! Kettőnkért. Nem veszíthetlek el. - Téged is.

A vérfarkas végül feladta.

- Rendben van. Hagyta, hogy az alakváltó ránézhessen. - Megígérem neked. - Megcsókolta. - Szeretlek. - Még egy csók.

- Én is téged. - suttogta a lány. - És köszönöm. Nagyon köszönöm.

Annyira megkönnyebbült, hogy az erejétől elszorult a torka.

Most Vin sóhajtott, és lehajtotta a fejét.

- Még mindig nem tudom, mit tegyünk, Cicuska. De megoldjuk, bármibe kerüljön is.

- Megoldjuk...

- Együtt.

23. rész

Rochelle, miután magára maradt egy jó időre a gondolataival, nagyjából uzsonnaidőre valamennyire elviselhető külsőt kerekített magának -mire nem jó a smink - , és végül, Sally szavaival élve : kivonszolta a seggét a macskaalomból. Halkan végigsurrant a lépcsőn és folyosókon, miközben felmérte az épület lélekszámát érzékeivel. Senki nem volt „otthon” , csak a boszi és Corinne. Még – szerencsére – Vincent sem.

Így aztán majdnem összejött a Csak Csajok buli, amire Rochelle-nek „oly nagy szüksége lenne, látszott rajta”, és Salime már hívta volna Neelát, hogy csatlakozzon hozzájuk... amikor szokása ellenére szó nélkül beállított Dan, és elrontotta az összképet. Némi variálás után lefújták a négytagú bulit, mert a boszinak mégsem volt szíve elküldeni szeretett Danny fiúját.

A halandó pasi barna haja - mint mindig- rendezett volt, de szokásos pólója helyett egy rövid ujjú ing volt rajta. Nem véletlenül, ugyanis később kiderült, hogy randira készül. Konkrétabban vacsorára és autósmozira Sally-vel. Ezzel végképp eldőlt az ügy, hiszen a boszorkány élt-halt a retrós dolgokért, és az autósmozi tipikusan az.

Fülig érő szájjal Dan nyakába ugrott, aki meglepetésében alig kapta el és majdnem elvágosott a nővel együtt. Aztán nevettek.

Rochelle is elmosolyodott, de ez egy zárt szájú, keserédes mosoly volt.

Salime odapillantott felé – és elkomorodott. Amiatt aztán Danny is. Csak ezt ne! A pocsék hangulatával elrontja mindenki másét.

Magára erőltetett egy vigyort, és éppen jó szórakozást, vagy valamit kívánt volna a párnak, amikor a boszi a férfira sandított. Aki vette az adást. Így aztán egyszerre mondták ki.

- Gyere Te is moziba!

- Mi? Én? Dehogy megyek!

- De... ki kell ruccannod néha! Itt ücsörögsz mindig, a végén még begyepesedsz itt nekem! Semmi kifogás!

Az alakváltó felsóhajtott.

- Jó, akkor majd elmegyek egy plázába és elherdálok egy rakás pénzt. - Marissollal mindig bejött a shopping-trükk magánéleti problémákra. Bár mostanában a bokszzsák is hasznosnak bizonyult... – De nem fogok elmenni a randitokra. De persze... ha szeretnél osztozkodni a pasidon...- villantotta a szemét a férfira Rochelle. Remélte, hogy a színjáték működik.

Az említett személy szemöldöke a homloka közepéig szaladt. Salime azonban átlátott a szitán, és csak a szemét forgatta. Az alakváltó szusszantott egyet. Ez nem lesz könnyű menet...

Rochelle majd' három óra múlva magányosan ült egy padon... az autósmozinál.

Nem értette, hogy sikerült rávenniük arra, hogy eljöjjön. A rohadt boszi még azt is felhasználta, hogy milyen jó kis szabályszegés ha kiteszi a lábát ahelyett, hogy ott ül bezárva, biztonságban. Erről az alakváltónak eszébe jutott a vita a „biztonságáról”, és majdnem megint kikészült, de szerencsére Salime tovább folytatta az érvelést.

Végül abban egyeztek meg, hogy eljön, de nem hozzájuk ül, hanem valahol távolabb meghúzza magát. Mivel egyedül ülni egy autóban nem túl menő, így maradt a kis pad. Vagy kispad. Attól függ, milyen értelemben.

Felhúzott lábbal tömte magába a nagy zacskó pattogatott kukoricát, és nagy kortyokkal ivott a kólájából – igazi egyedi választás a mostani. Bár a jó öreg Coca helyett valami ütősebbet ivott volna legszívesebben.

Itt ül egy örökkévalóság óta tök egyedül... Óó, nem is volt már egyedül, csak most látta meg, hogy odatelepedett valami fazon, aki félholtra itta magát valahol. - És miközben a nap szép lassan lement, az előtte sorban álló kocsikban boldog, turbékoló párocskák nyalták-falták egymást, összebújva, szerelmesen, miközben a film szereplői a nagy kivetítőn ... ugyanazt csinálták.

Na igen. Az előbb volt az a rész, amikor a főszereplők hosszas szenvedés után megtalálták az egymáshoz – és a másik alsóneműjébe – vezető utat, és épp most élik át boldog perceiket, napjaikat.

Akárcsak én nem régen...

Szóval. Most boldogok, aztán jön a nagy bumm, és mindenki haragszik majd mindenkire, ami maximum tíz percet fog elvenni a film hosszából, mert aztán valamelyik tökkelütött a másik után fut, és boldogan élnek amíg meg nem halnak. B kategória.

Nagyot sóhajtott. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne.

És rohadtul mindjárt sírni fog megint. És rohadt szar ötlet volt idejönni . Hogy lehetett ismét ilyen hülye? Úgy tűnik, rossz döntéseket halmoz rossz döntések után. Mit gondolt, miért jönnek az emberek – és halhatatlanok – autósmoziba?

Úgy érezte, nem bírja tovább, megfullad, ha itt marad, és nem csinál semmit. A mellkasa összeszorult, mint ha egy láthatatlan kéz markolná a szívét. Felpattant, és a horkoló majd álmában motyogó középkorú férfi előtt elsietve besurrant a kis park néhány fája közé, hogy a belvárosba induljon, vissza szobájába. A ketrecébe.

Legszívesebben leopárd alakban futna végig az utcákon, de azt most nem tehette. Habár...

Hirtelen megfordult, és inkább kifelé vette az irányt a városból. Ha valahogy eljuthatna a hegyekig, vagy valami rejtettebb természetes területre... Vett egy mély levegőt, hogy a szagok alapján tájékozódjon. Azt tudta, hogy nem a sivatagos, kopár területen vannak, és szerencsére a Sziklás-hegység keleti lankái közel lehetnek. Legalábbis remélte. Szinte érezte már a fák …

Vérfarkas. Egy lykae közeledett felé. Érezte a rájuk jellemző sötét illatot, amilyen Vincent- nek is volt, de.. ez most valaki más.

Sietni kezdett, miközben szorosan maga köré fonta karjait. Aztán futott. Másrészről... most végre hasznára válhatna a harctudománya. Előbb-utóbb utoléri úgyis a farkas, ő pedig amúgy is fel van dúlva...

Valaki megragadta a haját, és hátrarántotta. A hátán landolt, a tüdejében megakadt a levegő, és úgy beverte a fejét, hogy az visszapattant a földről, elharapta a nyelvét, és a szája teli lett vérrel.

Francba.

Nem törődött vele, felpattant és kereste a támadót. Nem látta sehol, de érezte a közelségét, és fel volt készülve. Így mire újból hátulról közelítették meg, már kitervelte a saját támadását. Azt kell kihasználnia, amit csak ő tud kettejük közül. Ami a macskák nagy előnye.

Könnyedén felrugaszkodott a közeli fára,és a következő pillanatban már le is ugrott róla, a farkas hátára. Karmait belevájta a nyakába, és végighúzta rajta. Ha ki tudná venni a tőrét a lábszárára erősített szíjból... mert annyira nem volt hülye, hogy fegyver nélkül induljon el most.

Ekkor azonban elszámította magát, mert a farkas hátranyúlva elérte az ő hátát, és végigszántotta a saját karmaival.

Égő fájdalom terjedt el a testében. Összeszorította a száját, így a sikításnak indult hangból egy megkínzott nyögés lett. Azt tudta, hogy a farkaskarmok élesek, de eddig nem ilyen helyzetben találkozott velük. Csillagok kezdtek táncolni a szemei előtt.

Valahogyan kihúzta a tőrt a szíjból, míg megpróbált fennmaradni a vérfarkason, akinek a rángó mozdulatai viszont a lánynak jöttek jól - a nyakából ömlött a vér. Eközben azonban folyamatosan megpróbálta leszedni magáról az alakváltót, aminek következtében az több új vágással gazdagodott. Pokolian égtek.

Hirtelen mozdulattal a fiatalabb farkas torkához emelte a pengéjét, és még egyszer neki esett, hogy elválassza a fejét a testétől. Kár, hogy nem vámpír, mert akkor legalább az ezüst legyengítené, bárhová szúrjon is.

Már mély sebet ejtett rajta, amikor a vérfarkas taktikát váltott , azaz visszatért az eredetihez – és, kihasználva az elfoglaltságát, a lányt ismét a hajnál fogva rántotta le. Ám most egy közeli függőleges valamihez vágta neki, amiről Rochelle sejtette, hogy egy elhagyott ház lehetett. Ennél több gondolkodásra nem futotta, mert az újabb ütéstől a csillagok mellé sötét foltok kezdtek társulni, miközben ömlött rá valami meleg folyadék. Vér. A vérfarkasé, és valószínűleg a sajátja is.

A férfi kirántotta a tőrt a nyakából, és a következő pillanatban az övét szorongatta, mintha meg akarná fojtani. Nem tudja, hogy ettől nem hal meg halhatatlan?

- Miért nem... ájulsz már el ...büdös ribanc! - morogta a támadója. A hang inkább hörgéshez hasonlított a szájába bugyogó vér miatt.

Aha. Szóval a kedves majdnem sógor élve akarja. Igazából, nem is meglepő.

A szemei elnehezültek, és már alig látott valamit. Az utolsó erejével karmolászott és a térdét megpróbálta felrántani a férfi lába közéig. Meglepve érzékelte, hogy célba talált – de nem volt túl erős, és a vérfarkas csak kicsit tántorodott meg.

Ekkor azonban végleg levált a feje a nyakáról, és a szorítás megszűnt. A lány levegőért kapkodva és köhögve csúszott a földre. Mindene fájt, égett, mart, és tiszta vér volt. Egy kis idő múlva eléggé összeszedte magát ahhoz, hogy fel tudjon nézni.

Az eldőlt, fejetlen hulla fölött... Aeron állt.

oOoOo

Blade fel-alá járkált a nagy alagútszövevény fölött, a felszínen, a sötétben. Hol vannak már? Csak el tudják intézni, nem egy bonyolult feladat, a nagyja már sínen volt... Megcsörrent a telefonja.

- Mi van már?

- Történt egy kis probléma. - szólt bele az emberi hang kertelés nélkül.

Csend.

- Nem sikerült... A nő megúszta. Sérült, de nem sikerült...

Rohadt kretének! Semmit nem érnek.

- Mi a szart csináltatok, ti idióták? Megmondtam, hogy hozzátok el. Ennyit kértem. Ezt se tudtátok elintézni? - felmorgott, majd vett egy mély levegőt. - Remélem, jó okod van arra, hogy ezt megmagyarázd.

A fiú megköszörülte a torkát a vonal túlsó végén.

- Az utolsó pillanatban segítsége érkezett az alakváltónak. A démon. Megölték Sam-et. Én nem mehettem oda, mert akkor le...

- Ha erre nem képes, megérdemelte. Ami téged illet... remélem tudod, mi a jutalmad. Egy darabig ne gyere a közelembe. És örülj, hogy ennyivel megúszod. Ez volt az utolsó esélyed, kölyök. - Ezzel letette.

Ha így áll a helyzet, és analfabétákkal van körülvéve... akkor neki kell lépnie. Már eddig is ezt kellett volna.

oOoOo

Rochelle a hasán fekve ébredt. Valami kellemesen hideg érintette a hátát. Lassan kinyitotta a szemét, és szemügyre vette a környezetét.

Az első, amire rájött, az volt, hogy a szobájában van, a saját ágyában, tisztán. Jó. Salime ült mellette, és ő kenegette valamivel a hátát, miközben magában duruzsolt valamilyen varázsigét. Az alakváltó megnyugodva visszacsukta a szemét, és várt.

Kis idő múlva a boszorkány végzett, elcsendesedett, és félretette a furcsa tégelyes krémszerűségét.

A lány ekkor nézett fel újra, és összeráncolta a szemöldökét.

- Hány óra van?

Sally tekintete ködös volt, amikor ránézett, majd szemei benedvesedtek, ajkai remegni kezdtek.

- Délután öt.

Az klassz. Majdnem átaludt egy egész napot. De...

Amikor az oldalára akart fordulni, a boszi gyengéd erőszakkal tolta vissza.

- Miért sírsz, Sally? Nem haltam meg, vagy ilyesmi...- Bár, a háta már zsibbadt, a feje még mindig fájt.

- Az én hibám. Én ragaszkodtam hozzá, hogy, elgyere, és...

- Shhh. Ne mondd ezt! Te nem tehetsz semmiről. Én voltam önfejű. És naiv... - próbálta vigasztalni barátnőjét, miközben átkozta önmagát. Azonban a boszorkány mintha tudomást sem vett volna róla, csak rázta a fejét.

- Nem. Nem. Istenem, ha ezt Vin megtudja...

- Te látod valahol? Eddig se volt itt ezek szerint, nem érdekli, és nem tudja még. Akkor semmi köze hozzá. Amúgy meg se perc alatt helyrejövök. Sőt, már semmi bajom. Nem fogja rájönni...

Odalent egy ajtó csapódott hatalmas csattanással. Mindketten megrezzentek. Aztán gyors, nehéz, dühös léptek a lépcsőn, amit egy másik követett.

- Vincent, állj meg egy pillanatra. Nem lenne jó ... - hallatszott Aeron halkra vett hangja.

- Nekem ne mondja meg senki, hogy mi a jó ! A rohadt életbe! Egyedül futkározni az úton a parancsom ellenére, az persze, gondolom, ragyogó ötlet, mi? - morogta vissza vérfarkas, egyre hangosabban. A léptek egyre közeledtek.

Azon kívül ezután már csak hangosodó, mély morgás hallatszott – és aztán kivágódott a szoba ajtaja.