21. rész

Az elkövetkezendő napok viszonylagos békében teltek, még több örömmel – és gyönyörrel . Ha másban nem is, Rochelle biztos volt abban, hogy sok kalóriát égetett. Minden nap órákig edzett, és még több ideig szeretkezett a vérfarkasával.- Édes Istenek, az a test, és ahogy tudott vele bánni... már a gondolatra is dorombolhatnékja támadt. - És sokat nevetett , már ha az számít, és ha az valóban fogyaszt is, nem hizlal, ahogy egyesek állítják. Rengeteget trécselt a csajokkal is, és volt, hogy piálós kártyapartit tartottak, vagy buliztak, bár ez nem pont a mínusz kalória típusú cselekedetek egyike, a táncot kivéve, de a nevetéshez hozzájárult.

Már – már túl békés, túl szép volt ez így, hogy igaz legyen. Talán emiatt nem tudta kiverni a fejéből azt a balsejtelmét, hogy ez lenne a híres vihar előtti csend. Egyszer még Sally-t is megkérte, hogy jósoljon valamit, de a boszi mágikus kávézacca nem mutatott semmi rémeset, látomásai sem voltak. Vagy lehet, hogy Salime eltitkolt valamit?

Vagy csak ő hülyült meg? Nem lenne meglepő, mivel néha komolyan úgy érezte, hogy az újszülött bárány is lesben búvó szörnyeteg. Bár a farkas lehet, jobban illene a helyzethez.

Miután hazaértek a múltkor, és kitisztult a feje, rádöbbent, hogy Rohadék Rodney csak egy úton tudhatta meg az új telefonszámát és a címét, már ha igazat mondott. Hirtelen aggodalmában felhívta a húgát, és átkozta magát, amiért nem jutott ez előbb eszébe. Azonban Marisol nem mondott semmi aggasztót, csak nyugtatgatni próbálta. Miután letették, csak nevetni tudott. Hogy is gondolhatta, hogy a metroszex üzletember bántaná a húgát, vagy valakit a szerettei közül? Nevetséges. Még csak nem is látott olyat, hogy Rodney kieresztené a kisujj-karmát. Egyébként is elítélte azt a felét a lényének.

Bár az új üldözési mániájának és összeesküvés-elméleteinek köszönhetően a lány már ebben sem volt biztos. És Sunny hangja is olyan titokzatos volt...

Vincent viselkedésében első pillantásra semmi különleges nem volt, szinte azt lehetett volna rá mondani, hogy fesztelen és gondtalan. Rochelle mégis úgy hitte, hogy elrejti előle a kétségeit, félelmeit. De lehet, hogy nem kellett olyan keményen dolgoznia ezen, mivel a legtöbb időt ágyban – padlón, falnál, kádban, stb. - töltötték, ép gondolatok nélkül. Lehet, hogy olyan lett, mint egy tini, aki belezúgott a kedvenc színészébe, és rózsaszín felhőben lát mindent?

Na jó, ebbe tényleg bele fog őrülni. Hamar.

Szerencsére hirtelen eszébe jutott, hogy újabb kupaktanács következik. Gyorsan rendbe szedte magát, elviharzott a teremig, és leült új helyére, Vin mellé. Az első fele a tanácskozásnak simán ment, a szokásos harci és védelmi témák, stb., stb. Kezdett unalmassá válni a dolog, igazán. De aztán minden megváltozott.

- Semmi furcsa nincs abban, hogy elcsendesültek a támadások. - mondta halkan Vincent a gyűlés közepén. Keserűen elmosolyodott. - Nyilván terveznek . A bátyám mindig is jó volt ebben.

A többiek egyet értettek vele. Legalábbis az első kettővel, mivel az utolsót nem tudhatták.

Amikor azon tanakodtak, miért pont csak az utóbbi időszakban történt ez, Vin azt mondta, fogalma sincs, miért csak évszázadokkal később hall a testvéréről, hiszen átváltozása óta utálja. Rochelle ekkor nem szólt semmit, de valami azt súgta neki, hogy valamit nem mond el, és ez nem esett neki jól. Ezen kívül a férfi magát hibáztatta, amiért nem jött rá előbb „Fang” személyazonosságára., nem számított, mit mondtak neki.

- Ami azt illeti, itt az ideje, hogy mi is elkezdjük a felkészülést.. Kell egy jó stratégia, meg persze majd egy B terv is, ami... - kezdte volna Aeron.

- Nem szükséges. - vágott a szavába a vérfarkas halk, mégis erőteljes hangon.

Több döbbent hang is hallatszott, és Rochelle-nek borsódzni kezdett a háta. Már sejtette, mi következik. És nagyon nem tetszett neki.

- Ezt hogy érted? Vin...

- Megkönnyítem a dolgukat.

Döbbent csend. Majd:

- Mondd, hogy rosszul hallottam! - emelte fel a hangját az alakváltó, miközben megszorította a férfi kezét, ami végig össze volt kulcsolva az övével. . - Ugye nem azt tervezed, hogy...

- Tiszta célpont leszek. - fejezte be a mondatot helyette a vérfarkas, továbbra is félelmetesen halkan.

Shelly nem bírta tovább. Nem akarta elhinni. Elrántotta a kezét, felpattant a székéből, és rámorgott, miközben a többiek felől meglepődött és helytelenítő hangok érkeztek.

- Ezt nem teheted! Megőrültél? Hát nem érted? Épp ezt akarják elérni ! Meg akarsz halni? - a végére már kiabált.

Vincent is felállt, majd megragadta a karját, és a szemébe nézett.

- Nem, cicuska. Te nem érted. Ismerem a testvéremet, és tudom, hogy...

- Még csak nem is láttad több száz éve! Hogy ismernéd? Semmit nem tudsz róla! - vágott a szavába a lány. Annyira elöntötte a düh, hogy alig kapott levegőt.

A férfi mosolyában semmi humor nem volt.

- Hidd el, kicsim, hogy nem változik. Jól tudom, mire készül.

Rochelle csak a fejét rázta hitetlenkedve. A többiek elcsendesedtek, és figyelemmel követték vitájukat. A nő nem értette, hogy hagyhatták ezt szó nélkül. Ekkor Vin hirtelen a két kezébe fogta az arcát.

- A rohadt életbe, Rochelle! Hát tényleg nem látod? Te vagy az elsődleges célpont. Rajtad keresztül akarnak majd eljutni hozzám. Azt akarod, hogy bezárjalak egy rohadt szobába odalenn, huszonnégy órás őrizettel? Megteszem. Gondolkodás nélkül Most azonnal, akár. Mert az pokoli biztos, hogy nem fogom engedni, hogy bántódásod essen. Hogy elvigyenek . Isten tudja, mit csinálnának veled... - elfúlt a hangja, és most ő rázta a fejét, és becsukta a szemét, mintha így akarná kizárni a képeket, amiket soha nem akart látni, és elképzelni sem.

- Én nem hiszem ezt. Sőt, tulajdonképpen, jó is lennék csalinak. Amúgy sem ölnének meg. De téged igen, a francba is! - ordította az alakváltó kétségbeesetten.

Tényleg a biztos halálba akar rohanni? És valóban bezárná őt? Amikor tudja, hogy milyen fontos neki a szabadsága?

A dühével együtt már a könnyeivel is küszködött. A karmai már rég kipattantak, és a tenyere vérezni kezdett, ahogy ökölbe szorította a kezeit. Alig vette észre. Közel járt a hisztirohamhoz.

Vincent agya is elborult, összeszorította a száját – azt a szájat, amit az alakváltó annyira szeretett csókolni, harapdálni - majd ő is felemelte a hangját.

- Te tényleg azt hiszed, hogy hagynám ezt? Hogy csaliként a karjaiba vesd magad? Na nem. Az enyém vagy, Rochelle, és senki nem veheti el tőlem azt, ami az enyém. - vicsorogta, miközben a karjainál fogva rázta a nőt, mintha így próbálná észhez téríteni. - Szólhattál volna, hogy ennyire szeretnéd megismerni a pincét.

A lány keserűen felnevetett, miközben a könnyei eleredtek. Már nem tudta őket visszatartani többé.

- Hát persze. Tudhattam volna... - suttogta rekedten, kirántva magát az erős karok közül. Neki csak ennyit jelentett. Akár egy darab hús, egy ruha. Egy tulajdon.

Elfordította a fejét. Nem tudta elviselni. Képtelen rá. Már a férfira sem tudott nézni Szinte érezte, ahogy megszakad a szíve. Soha, semmi nem fájt még annyira. Még az sem, amikor az apja kitagadta, és elhagyta az otthonát. Az sem, amikor az anyja meghalt.

Mert a legrosszabb... a legrosszabb az volt az egészben, hogy... a szíve a estével együtt Vincent- é lett. Azé a férfié, a vérfarkasé, aki az előbb egy pár cipővel tette egyenlővé. Akinek nem számított jobban a kocsijánál, mint kiderült. És be akarta zárni, mint egy állatkerti majmot. Vagy leopárdot. Istenem, milyen idióta voltam!

Ráadásul Rivera még azt is elérte, hogy mindenki szeme láttára bőgjön. Soha nem sír mások előtt, már nagyon rég óta. És most úgy érezte, megalázták.

A keze hátuljával törölgette az eddig szabadon eső könnyeit. Ekkor jutott eszébe, hogy még mindig vérzik a tenyere.

Vincent felszisszent és felé nyúlt.

- A kezed...

- Hagyj békén! - mordult rá Rochelle, és az ajtó felé ugrott. - Ne merj hozzámérni!

A férfi összevonta a szemöldökét, esdekelve nézett rá és közeledett felé.

- Cicuska...

- Ne cicuskázz nekem! - csattant fel a lány, és tovább tolatott. - Tudod mit, vérfarkas? Azt csinálsz amit akarsz. Nem érdekel. De nem fogsz bezárni. - Alig bírta kimondani a szavakat, és érezte, hogy újabb könnyáradat fog elindulni pillanatokon belül. - Ölesd meg magad. Gyerünk. Hagyj itt minket! Hagyd itt Rio-t. Hagyj itt engem. Mindenkit. Mindent. - Sikerült közömbösen néznie. - Ennyi. Nem érdekel.

Megfordult, és anélkül, hogy visszanézett volna, felment a szobájába.

És sírt.

Már az egész párnáját eláztatta, de még mindig nem tudta, mitévő legyen. És nem tudta abbahagyni a sírást sem. Elmenjen? Végrehajtsa a csali-tervet? Itt maradjon a szobában hetekig bőgni? Mi a franc lesz így vele??

Annyira sírt, hogy az egész teste rázkódott. Úgy érezte, az egész világ baja rajta jött ki, ott és akkor. Kopogtatást hallott az ajtaján. Az illatából ítélve Sally volt az a bátor, aki megközelítette a szobáját.

De nem akart vele beszélni, és a boszorkány néhány perc múlva feladta a vigasztalását odakintről. A kedves szavaktól csak még rosszabbul érezte magát.

Senkivel nem akart beszélni. Senkit nem akart látni. Egyedül akart lenni. Sokáig. Örökké. Úgy tűnt, ez a végzete. .

Amikor körülbelül egy órával később újabb kopogást hallott - a negyedik próbálkozást- , már lenyugodott valamennyire. A könnyei már csak halkan folytak, lassabban, ritkábban, és csak néha rázta meg egy-egy remegés. .

Végül megesett a szíve barátnőjén. Ő nem tehetett semmiről.

Elcsoszogott az ajtóig, elfordította a kulcsot, és kitárta az ajtót. De már az ágynál járt és a vizes párnába temette az arcát, amikor végül a boszi meglepetten belépett. Nyilvánvalóan nem várta, hogy most sikerrel jár.

Rochelle ugyan beengedte, de nem akarta, hogy lássa bedagadt, vörös szemekkel, duzzadt arccal, a fejére tapadt hajával.

Salime nem mondott semmit, csal leült mellé, és óvatosan a vállára tette a kezét, majd nyugtatóan simogatni kezdte. Végül felsóhajtott.

- Hozzak neked valamit? Forró csokit? Nyugtató teát? Kaját? A kedvenc pizzádat? Fagyit?

- Semmit. Valamit. Bármit. Nem tudom. - motyogta a párnába az alakváltó. - Semmit. Attól tartok, visszajönne.

- Rendben. Csak ne sírj, jó? Nagyon rossz volt... Alig bírtam elviselni, hogy itt sírsz, én pedig nem tudtam neked segíteni... - suttogta neki a boszi. Ez után egy ideig mindketten csendben maradtak.

- Naaa, gyerünk, ülj már fel, nem a fenekedet akarom nézni. - szólalt meg aztán Salime. - Ne értsd félre, örülnék, ha nekem olyan hátsóm lenne, mint a tiéd, de azért nem vele beszélgetek.

Rochelle tudta, hogy a boszorkány fel akarja vidítani, és ezért elmosolyodott. Maga se gondolta volna, hogy a jelenléte jót tenne neki, de így volt. És azt is értékelte, hogy nem hozta fel azt a témát. Lassan megfordult, és ülőhelyzetbe tornázta magát.

Mivel volt sejtelme arról, hogy nézhet ki, nem nézett a barátnője arcára, hogy lássa a kifejezését.

De Sally csak kisöpört néhány kissé letapadt tincset az arcából, és halványan rámosolygott. Ezt az alakváltó csak a periférikus látásával érzékelte.

- Mi történt még utána? - kérdezte a lány a sírásól rekedt hangon.

Nem tudta, miért kérdezi meg. Mazochista lett? Az igazság azonban az volt, hogy bármennyire is tagadta, és bármennyiszer mondta az ellenkezőjét hangosan vagy magában, érdekelte.

- Nagyjából... semmi. A gyűlés feloszlott. - Itt kutakodva nézett rá, majd végül folytatta. - Vincent elviharzott.

Az alakváltó nem tudta megállni, és rémülten odakapta a fejét. Csak nem...?

- A másik lakásához ment. Azt mondta, egyedül akar lenni.

Rochelle lecsukta a szemét, és megkönnyebbülten döntötte hátra a fejét a támlához. Mindeközben tovább átkozta magát, amiért még mindig törődik a férfival.

- Tudom, mit érezhetsz most, Shell, de nagyon régóta ismerem Vincentet. Ne gondold...

- Istenem! Mindenki jól ismer mindenkit, mindenki tudja, mit érzek, mit gondolok, mi következik még? - csattant fel az alakváltó ismét, majd lassan lehiggadt és visszadőlt. Tudta, hogy igazságtalan volt, az sem tudta, mi baja van, miért támadta le a boszorkányt. Nem érdemelte meg. - Sajnálom. Csak... Nem akarok most róla beszélni. - tette hozzá halkabban.

Salime sóhajtott, de nem firtatta a témát ezután. Viszont ott maradt, és másról beszélt, vagy csak ült mellette csendesen. Rochelle nem lehetett volna hálásabb. Marisolon kívül egy ilyen jó barátja sem volt soha.

Végül rátört a fáradtság, és elaludt. A boszorkány pedig csendesen kisurrant a szobából.