6. rész

Aznap este Zachnek fogalma sem volt arról, mit keres az OPARAház Fantomja nevezetű, egyik „legmenőbb” bárban, ahol ráadásul éppen telt ház volt. Bár „ivócimborái”, Aeron és Rio szerint ez jóformán mindennap előfordult, még a hétköznapokon is. Nem mintha az érdekelte volna a paranormális világot...

Persze, volt néhány ember is, azokat azonban még kevésbé izgatott ez – ugyanis a munkájuk itt volt. Vagy bárhol, mivel nagyrészt prostik voltak, akik bármit megadtak volna bármilyen természetfeletti érintésért: egy „ördögi játékért”, egy „véres vámpírcsókért”, „állati jó” szexért, míg mások szellemekkel akartak „suttogni”, sőt néhány nagyon bátor halandó még az amazonokkal is meg akart küzdeni. Zach kételkedett benne, hogy az utóbbiak közül bármelyik élve hagyta volna el a helyet. Legalábbis biztos, hogy nem kértek repetát.

Angyalokról azonban szó sem esett, legfeljebb bukottakról. Úgy látszik Zachriel volt az eddigi egyetlen elvetemült „tollas”, aki valaha betette ide a lábát. Biztató.

Érkezésükkor nagyjából mindenki őket kezdte el bámulni, a hangos zene dübörgésén kívül semmit nem lehetett hallani. Szinte olyan volt, mintha nem volna gyakori esemény három hatalmas fickó egy helyen... Aztán rájött, hogy mindenki csak őt nézi. Ilyen ritkán tévedne errefelé új vendég?

A következő pillanatban már több tucat vette őket körül – Zach meg mert volna rá esküdni, hogy a bárban lévő összes nőnemű lény tartott feléjük, mind mosolyogva. Az a két idióta meg egyenes visszavigyorgott rájuk, ráadásul úgy, hogy két dolog vált nyilvánvalóvá, bár jobban belegondolva egyik sem volt meglepő. Egyrészt, hogy már jártak itt. Sokszor. Másrészt, hogy nem távoznak... elégedetlenül.

Amikor az ő oldalához is odaverekedte magát -szó szerint – két fürdőruhát viselő, emberforma nő – akikről azonban Zach azonnal megtudta állapítani, hogy szirének – és hozzásimultak, a férfi megrezzent. Nem arról volt szó, hogy megvetette volna a női nemet, vagy ilyesmi, csak... ők nem jöttek be neki. És most amúgy is fáradt volt ehhez. Igen. Erről volt szó. Mindenki más is biztosan ezt mondaná, ha két világszép, félpucér szirén éppen hozzádörgölőzik és bűnös dolgokról suttog a fülébe.

Hála a Magasságosnak a hangos zenéért.

És hála a Magasságosnak a két barátjáért, akik végül valahogyan megszabadították kellemetlen helyzetéből, és eljuttatták a bárpultig. A hosszú pult mögött egyetlen, félmaszkot – és egy falatnyi ruhát – viselő nő állt elgondolkozva, majd elmosolyodott és megcsóválta a fejét, amikor meglátta őket.

- Tudtam, hogy nem bírjátok ki nélkülünk. - Nélkülünk? Aztán a nő szeme Zachre villant. - Hű, még friss húst is hoztatok. - Elismerően végignézett az angyalon. - És nem is rossz húst. Sőt... Micsoda a drága?

Mielőtt Zach megszólalhatott volna, Rio megelőzte.

- Ő Z... Zane, egy bukott angyal. Bár a fél tökömet rátenném, hogy ez a csávó életében nem volt még a mennyben. Rosszabb, mint mi ketten együttvéve. Az pedig jelent valamit, ezt te is tudod. - mutatott magára és Aeronra.

Zach egyik szemöldökét felhúzva nézett rá, miközben érezte magán a nő tekintetét. A vámpír továbbra is vigyorgott, majd amikor a nő hirtelen a füleséhez emelte a kezét, majd az elnézésüket kérve elsietett fellélegzett, és odahajolt az angyalhoz.

- Ha megtudták volna, mi vagy, kiállítanak a placc közepére és Isten tudja, miket csinálnak veled. Jövő nyárra se szabadultunk volna el. - Mikor Zach gyorsan átgondolta a helyzetet, ő is hamar úgy döntött, így a legjobb. Utált a figyelem középpontjában lenni. Arról nem is beszélve, hogy tudta, mikét vélekedhetnek az angyalokról az ilyesféle helyeken...

Aztán Rio folytatta.

- Az a beszéd járja, hogy múltkor valahogy bekerült ide egy tündér. Tudod, milyenek – legalábbis nagyrészt - : kicsik, szelídek, szendék, törékenyek, sa többi. - Megcsóválta a fejét. - Szerencsétlen pára szerintem azóta messziről kerüli az egész belvárost. Még jó, hogy a mi Neelánk egy igazi vadmacska. Tündéri, de vad. Hé, Mephisto, jól vagy? - fordult hirtelen a másik oldalán ülő Aeronhoz.

Aki olyan szorosan zárta ökölbe a kezét, hogy már nézni is fájt.

Aztán hirtelen kinyitotta, és megrázta a fejét, mint aki hirtelen kizökken a gondolatai közül. Amikor rájött, hogy mindkét társa őt nézi aggodalmasan, megeresztett egy gyors vigyort.

- Soha jobban. Most mit néztek így? Mi vagyok én, egy kislány, aki éppen a plüssmaciját siratja? Rohadtul jöhetne már Phedra...

Alig fejezte be a mondatot, amikor kivágódott as hátsó csapóajtó, és a maszkos nő visszatért hozzájuk. Aeron mintha megkönnyebbbülten lélegzett volna fel.

- Bocsi, srácok. A főnök szólt... Most már csak a tiétek vagyok.

Aztán amikor leadták a „rendelést”, ami három pohár whiskey volt, a nő – Phedra – helyén hirtelen három ugyanolyan Phedra állt. Majd még több. Aztán mozgásba lendültek: az egyik poharakért ment, a másik a whiskeyt hozta, a többiek más vendégeket szolgáltak ki hasonló módon. Zach szemöldöke felszaladt. Aeron adott magyarázatot.

- Azt még nem mondtuk, hogy Phedra egy sokszorosító fantom. Igazi ritkaság. -kacsintott arra a másolatra, aki éppen feléjük tolta az italukat.

A fantomok amúgy is nagyon kevesen voltak, és Zach tudta, hogy léteznek ilyen „sokszorosítók”, és nem is ez volt a legfurcsább a természetfeletti világban, de még soha nem látott ilyen lényt, Ami tekintve a korát... Nos, igen. Ritkaság. Így viszont érthető a korábbi többesszám is...

Mivel sejtette, hogy éppen zavarba hozza a nőt, halványan rámosolygott. Az csak lazán vigyorgott, és vállat vont.

- Sokkal könnyebbé teszi a dolgomat. A fogyasztók elégedettek, ezért a főnök is elégedett, így hipergyors Phedra állása is megmarad...

- Ó, princesa, téged amúgy sem lehetne nélkülözni... - mondta neki Rio, miután lehúzta a whiskeyt. - De ha már itt tartunk, mi a mai ajánlat? -kérdezte aztán a fantomtól.

Be kell látni, Rioból is csak egy van... Aeron is elvigyorodott.

Phedra elgondolkodva tekintett végig a báron.

- Nos, azt hiszem, a szokásos. Itt van Nicki, Ruby, az elmaradhatatlan Angie... De válasszatok ti! . - Azzal felemelte a kezét, és a nemzetközi hívogató gesztussal jelzett.

Amit valahogy megint minden egyen nőnemű személy észrevett. És úgy tűnt, mindenki kötelességének érezte az újabb próbát.

Ekkor Zach kért még egy italt, és hirtelen elhatározásra jutott: ő sem távozik „elégedetlenül”.

Mert a másik lehetőség az lenne, hogy megkeresi Sorayát, és megtudja, mi okozta azt az űzött tekintetet... És az elviselhetetlen könnyeket.

oOoOo

Soraya barátnője kis fürdőszobájában alig bírta lefejteni magáról a ruháit. Úgy érezte, mindene fáj. Halvány lila gőze sem volt afelől, hány órán keresztül kínozta Lena különböző önvédelmi és támadó harcmozdulatokkal, meg „tűrőképesség-növelő” tornákkal. Persze csak miután futottak tíz kilométert. Most úgy érezte, élete sincs.

De legalább a fizikai fájdalmak elvonták a figyelmét a lelkiekről...

Miután abba tudta hagyni a sírást, azonnal olyasvalamit akart tenni, ami épp ezt a célt szolgálja., így nem panaszkodott, amikor barátnője felvetette ezt az ötletet. Mondhatni, összekötötte a kellemest a hasznossal...

Most azonban azt kívánta, bár az alkoholt választotta volna.

Nem tudta, meddig állt a forró víz alatt, de hallotta, hogy egyszer csak Lena hangosan bekopog, s valami olyasmiről kiabál, hogy drága a víz. Így be kellett fejeznie egyetlen élményforrását.

Nagyjából megtörölközött, majd maga köré csavarta a durva anyagot, és kiment a szintén kicsi „nappaliba”.

- Mondtam már, hogy egy szadista gyilkos vagy? - támadt neki morcosan a tévéző félvámpírnak.

Az csak vállat vont.

- A gyilkost soha nem tagadtam, bár a megfogalmazás lehetne finomabb. Hogy szadista lennék? Azt mástól kérdezd meg. - Aztán ellágyult a tekintete. - Hidd el, meg fogod még ezt köszönni nekem.

Soraya ekkor odament hozzá a régi kanapéra, és megölelte, a vállára hajtva a fejét. Most megint sírni fog?

- Most, hogy így megkönnyebbültem, hogy nem akarsz megölni, elárulom: holnap folytatjuk. - tette hozzá halkan Lena.

A démon fájdalmasan nyögött fel.

- Még mindig hátba szúrhatlak. - morogta.

- Ó, nem tennéd meg. Tudom, hogy szeretsz. - nevette el magát barátnője. Aztán már Soraya is nevetett. Nem hitte, hogy még képes rá.

Aztán nagyot sóhajtott.

- Nincs kedved elugrani valahová?

Fél óra múlva már gyalogoltak egy közeli bár felé, ahol Lena már többször járt, és az volt a véleménye róla, hogy nem a legjobb, de a célnak megfelel. Már amúgy sem volt sok idejük. Mivel nem volt ott még ruhája – majd másnap elviszi – barátnője kénytelen volt kölcsön adni neki egyet. Azaz egy felsőt, mert a bőr miniszoknyája volt az egyetlen alsó, ami jó volt rá. - Lena vékonyabb, és alacsonyabb is volt nála.

Aztán már oda is értek. Mielőtt azonban benyithattak volna, az ajtót belülről nyitották ki olyan lendülettel, hogy mind a ketten hátra tántorodtak.

Kilépett egy elképesztően jóképű, vigyorgó, hatalmas termetű, világosbarna hajú férfi.

- Elnézést, senoritas. - szólalt meg mély hangon. Soraya csak ekkor jött rá, ki is az. Rio, a spanyol származású vámpír... Aztán egy sötét hajú, szintén hatalmas alak jött ki. Ekkor Soraya megdermedt. Nem... nem lehet. Ne pont most...

És a sort egy szőke angyal zárta...

oOoOo

Lena azonnal látta barátnőjén, hogy valami baj van. És aztán ő is felismerte a férfiakat. Az egyiket túlságosan is...

Amikor azonban Soraya elsápadt, és csak a fejét rázogatta, tudta, hogy most nem foglalkozhat magával. Lehet, hogy jobb lenne hagyni, hogy beszéljenek...

De nem. Megígérte. Megragadta a démont derekánál fogva, és hátra felé húzta.

Látta, hogy az angyal feszülten figyeli őket, és úgy tűnt, mint aki magával viaskodik. A démon zavart volt, mintha déja vú érzése lenne. Ajjaj, jobb, ha sietősen távoznak...

Ekkor a vámpírt áthatóan rámeredt. Majd kajánul elvigyorodott. Igen, minél hamarabb...

Mielőtt még elfordulhattak volna, egy mély, szexi hang szólította meg.

- Hello, Lena. Vlad...lena. - dorombolta. - Na jó. Ő honnan a francból tudja...? Nem hagyhatja annyiban.

- Hello, Rio. Demet...rio. - utánozta a rohadékot. A férfi szeme elkerekedett.

A vámpír szeme elkerekedett. Mi az, drága, nem tetszik, ha visszanyal a fagyi? Aztán ő is összeszedte magát. És megint mosolygott. A francba!

- Üdvözlöm édesapádat! - mondta, megnyomva az édes részt. A rohadék... seggfej...

- Menjünk... kérlek... menjünk! - suttogta halkan Soraya. Így már csak arra volt ideje, hogy bemutasson az idegesítő vámpírnak. De nem hagyhatta, hogy az övé legyen az utolsó szó.

- Ó, nagyon sajnálom, át kell adnod személyesen. Amúgy is te vagy a talpnyalója. Viszlát, uraim!

Azzal már rohant is vissza a lakása felé, Sorayával.