7. rész

Nem messze a bártól, a klubközpontban Neela éppen halálra unta magát. Ez azon napok közé tartozott, amikor szó szerint semmi tennivalója nem akadt. Még szerencse, hogy nem volt teljesen egyedül, mert akkor tuti végleg megőrült volna. Vagy ahogy Sally mondaná: megkattanna.

Olyannyira, hogy azon gondolkodott, jól tette-e, hogy nem ment el a fiúkkal „iszogatni”. Pedig viszonylag hosszú halhatatlan élete során még soha nem ivott. Na nem mintha a tündéreknek problémájuk lett volna az alkohollal – ebben nagyon is hasonlítottak „rokonaikhoz”, a nimfákhoz , ergo imádtak bulizni. Na meg persze, az alkoholt is a természetből nyerik, bla bla bla...

De Neela szemében bármilyen szeszes ital csak rosszat jelenthetett. Épp elég negatív élménye volt ezzel kapcsolatban. Igazából, minden rossz emléke kapcsolatban állt vele. Egyet kivéve... Ja nem, mert ha tökéletes tündérkirály apja nem a fő harcosaival ül egy „fontos megbeszélésen”, az éjszaka közepén, némi hamamelis tea kíséretében (amit a naív, fiatal Neela nem értett, hiszen legfőképpen aranyérre használták) akkor, amikor a démonhorda...

- Eldobod? - hangzott fel egy mély hang, kirántva gondolatai közül. Ó, tényleg. Josh. Aki éppen a póker fortélyait tanította volna neki.

Szórakozottan a kezében levő kártyákra pillantott. Beharapta az alsó ajkát, mert igazából még mindig nem értette a játék lényegét. Nem is nagyon volt képes koncentrálni. Végül kihasználva, hogy Joshua egy nagyot kortyolt az ásványvizéből, egy sanda, segélykérő pillantást vetett a pultnál mellette ülő Corinne-ra. Az óvatosan felé dőlt, mintha csak változtatni akarna kényelmetlenné váló pozícióján – ami természetesen szellemeknél lehetetlen volt – és kisvártatva balra, majd jobbra billentette a fejét, mintha a nyaka is elfáradt volna – ami szintén lehetetlen volt egy szellemnél.

Neela igyekezett elgondolkodó, komor arcot vágni, majd egy kis hatásszünet múlva kimondta azt, amire így hirtelen emlékezett:

- All in! - Aztán amikor Corinne áttetsző kezébe hajtotta áttetsző fejét, és Josh hitetlenkedve nézett rá, már kezdte sejteni, hogy megint nem jött be a módszere.

- Biztos? - kérdezte a férfi. Látszott a tekintetén, hogy nem sikerült átverniük.

Neela bűntudatosan nézett rá hatalmas szemeivel. Majd kissé megrázta a fejét.

- Nem vagyok formában.

Josh fáradtan felsóhajtott.

- Tudod mit, én is eléggé elfáradtam. Szerintem holnap folytassuk.

Neela elmosolyodott, felállt, és szorosan átölelte barátját. Ő azon kevés hímnemű lények közé tartozott, akivel nem zavarta az efféle érintkezés, a közelség. Talán mert attól eltekintve, hogy ő is harcos, a velejéig jó ember volt. - Ki más nem vetette volna szemére a „tudatlanságát”, még ha csak viccesen is? - És, hát, mert ember volt.

Ekkor kinyílt az ajtó, majd Rio, Zach és Aeron lépett be rajta.

Amikor meglátta őket az éppen hangulatfényre állított lámpa alatt, Rio hirtelen megtorpant, ezzel ugyanerre késztetve a másik kettőt is. Neela elengedte Josht, és felegyenesedett. A vámpír kettőt pislogott, majd elismerően húzta el a száját.

- Na ez az amire soha nem számítottam volna. De ha kérhetek valamit, nagyon légyszi, menjetek szobára. Épp eléggé kikészít a Szőrös-bagázs is, ráadásul az angyalkánk miatt én nem szórakozhattam ma egy kicsit sem, szóval...

Mielőtt még bárki bármit szólhatott volna, vagy Rio befejezhette volna a mondatot, hirtelen elrepült az útból, alig bírt talpon maradni. Méltatlankodva szólt oda az akkor már a lépcső felé trappoló Aeronnak, aki azonban mintha meg se hallotta volna.

Az első fokon azonban hirtelen megpördült, és a rá jellemző gonosz vigyor ült az arcán, ahogy végignézett a többieken. Akik mind csodálkozva néztek rá.

- További jó szórakozást... mindenkinek. - Azzal ismét sarkon fordult, és már el is tűnt a lépcsőfordulóban.

Ekkor a többiek összenéztek, majd egy vállrándítás kíséretében valami másról kezdtek el beszélgetni.

Neela azonban mégsem tudott bekapcsolódni a beszélgetésbe. Azon kapta magát, hogy időről időre aggodalmasan tekint a lépcső irányába.

oOoOo

Ami egy kimozdulós, fergeteges estének indult, abból végül egy otthonülős, nyugis éjszakázás lett. Megint. Mivel egyikőjük sem tudott volna aludni. Most sem. Soraya ugyan végül felajánlotta, hogy elmehetnek a bárba – vagy inkább egy másikba, de ezúttal Lena volt az, aki letorkolta. Elkomorodott hangulatban sétáltak a lakás felé, míg végül a félvámpír vicceskedve megpróbálta oldani a hangulatot azzal, hogy kijelentette, inkább töltené „édeskettesben” az estét, meg hogy otthon is van annyi pia, amennyi elegendő a detoxhoz.

Soraya sejtette, hogy ez az egész csak egy álca – elvégre, ki is ismerhetné fel joban nála az ilyesmit - , de egyelőre nem erőltette a dolgot. Talán majd ha barátnője eleget ivott... Kár, hogy a vámpírok még a démonoknál is nehezebben részegednek le. Viszont a tündérek a leghamarabban...

Persze, lehet, hogy bölcsebb lenne békén hagynia, hiszen neki is voltak titkai, amiket még a barátnője sem tudott róla. Ez még azonban nem jelenti azt, hogy nem öli meg a kíváncsiság.

Az újra beálló csendben visszapörgette gondolatban a két vámpír között elhangzó beszélgetést - akik nyilvánvalóan ismerték is egymást.. Inkább törte ezen a fejét, mint a saját problémáin, amiből egyelőre nem nagyon látott kiutat.

Alig bírta magában tartani a feltörő csodálkozását, izgalmát, végül felháborodását. Ez azért elég nagy dolog volt ahhoz, hogy barátnője elmondja neki...

Végül valahogy kibírta hazáig.

Azonban amint a kihúzott kanapén hevertek, mellettük a csipsszel, energiaitallal, borral és tequilával roskadásig pakolt dohányzóasztallal, elindítottak valami boralmasan rossz horrorfilmet, és Lena már vidámabban fecsegett, Soarayából egy megfelelő csendes pillanatban előtörtek a kérdések.

- Miért nem mondtad soha, hogy ismered Riót?- Aztán, amikor barátnője elkomolyodott, már minden mindegy alapon folytatta. - Vagy még jobb: Honnan tudhatja , ki is az apád?

Hirtelen csak a filmbeli sikolyok és ordibálások hallatszottak, ahogy Lena furcsa, szinte dühös pillantással, makacsul összeszorított szájjal méregette a démont. De a tévé képernyőjéből érkező vibráló fényekben valami más is megcsillant a mogyoróbarna szemekben: sebezhetőség.

Aztán Vladlena gyorsan összeszedte magát, is nyilván úgy döntött, a jó öreg módszerhez folyamodik, miszerint a legjobb védekezés a támadás.

- És te miért nem mondtad el soha, mi is történt pontosan azon a bizonyos éjszakán? Zachriellel?

Soraya hirtelen megdermedt, és lesütötte a szemét. Nem tudott volna a barátnője szemébe hazudni, és ez nyilvánvalóan kölcsönös volt: egyikőjük sem tagadott semmit. De nem is kezdtek el beszélni. A démon törte meg a csendet végül.

- Oké. Mit szólsz ehhez? Eggyezzünk meg abban, hogy ha te elmondod, én is elmondom. Mindent.

Némi gondolkodási idő múlva aztán Lena beleegyezett. Egyikőjük sem szólalt meg mégsem. Aztán megint Soraya beszélt.

- Na jó. Ez így nem fog menni. Valahogy el kell kezdenünk, szóóóval... Én kérdeztem először...

A félvámpír felhorkantott, ami kuncogásba fulladt.

- Ugye tudod, hogy ez szörnyen ovis szint?

Soraya és elvigyorodott.

- Hát persze. De ismersz, meg amúgy is, te mindig olyan éretten viselkedsz... te vagy az engedő okos, én meg a szenvedő szamár, nem? Ha akarod, életem végéig mondogat...

- Jézusom, oké, oké, beszélek, csk hagyd abba ezt az értelmetlen csicsergést. Komolyan kezd fájni a fejem az ördögien idegesítő dumádtól. - szakította félbe a végeláthatatlan halandzsát Lena. Amikor Soraya már várakozó pillantással nézett rá, szemforgatással folytatta. - Amúgy sem nagy ügy.

A várakozó tekintetbe ezúttal kétkedés vegyült, mintha nem hinné el a nagy ügy dumát. A vámpír flegmán vállat vont.

- Nem ismerem.

A kétkedés mostmár egyenesen valami olyanná vált, mintha azt mondta volna: „Aaaha, én meg a Húsvéti Nyuszi vagyok.”

- Tudod, mivel ütöm el az időmet, nem? Akkor azt is tudod, hogy gyakorlatilag bármit ki tudok deríteni bárkiről pillanatok alatt. Ezért vagyok jó abban, amit csinálok. - Itt furcsán, keserűen elhúzta a száját. Soraya sejtette, hogy azért, mert Lena soha nem látta a valódi értékét, és azt hiszi, hogy csak ebben jó. Aztán már megint vállat vont, mintha csak lerázta volna magáról a szomorú gondolatokat. - A lényeg, hogy azonnal lenyomoztam a pasast, amint megtudtam, hogy az a rohadék apám kapcsolatba lépett vele. Így meg tudtam róla ezt-azt. Nem sokat, igazán. - Hirtelen elhallgatott, összeráncolta a homlokát, mintha eltöprengene. - Nyilván, valahogy ő is lenyomozott engem. Aminek lehetetlennek kellene lennie. - Újjab csend. - El kell ismernem, egész jó a csávó.

A helyzet súlyossága ellenére Soraya szája rángatózni kezdett. Vladlena elképedve meredt rá... aztán rájött, hogy mit is mondott.

- Mármint, nem rossz... Mármint, nem úgy... Úgy értem, hogy ha megtudta rólam... De amúgy is, egy olyan ősember mint ő, már megtanulhat néhány trükköt...

A démon elkerekedett szemekkel felkacagott.

- Uram Isten! Csak nem elpirultál? Még soha nem láttalak elpirulni, senorita.

Barátnője erre hozzávágta az eddig magához ölelt díszpárnát.

- Óó, fogd be. Nem én vagyok a menthetetlen romantikus lélek. Amúgy is, tartozol egy sztorival, aranyom.

Hirtelen megrezzent a vámpír telefonja. Gyorsan felvette, majd nem sokkal később egy furcsán „Hál' Istennek!” ható sóhaj kíséretében bejelentette:

- Minél előbb beszélj! Nem sokára le kell lépnem. Bocsi.

Egy darabig mégis nevetgéltek, majd mindketten ismét elkomolyodtak.

Aztán Soraya beszélni kezdett.

oOoOo

Zachnek megint rémálma volt. Azaz újra visszatértek az emlékek álmában. Amikor megint riaftan, izzadtan, hevesen dobogó szívvel ébredt, az első gondolata az volt, már végképp nem bírja így tovább. Így vagy úgy, de le kell zárnia ezt az egészet. Talán akkor majd minden visszatér a rendes kerékvágásba.

Mivel visszaaludni most sem bírt volna, felkelt. Aztán végrehajtotta a szokásos rutint: lement a konyhába vízért.

Gondolataiba merülve sétált ki a szobájából, el a lépcsőig, majd lefelé. Nem látta maga előtt azt sem, merre megy, csak megszokásból pakolgatta egymás elé a lábait.

A lépcső közepén hirtelen nekiütközött valaminek. Vagy inkább valakinek. Reflexből előrenyúlt, és még idejében sikerült megállítania az apró női testet a lezuhanástól.

Nem tudta volna eldönteni, hogy melyikük ijedt meg, vagyis döbbent meg jobban: ő vagy Neela a váratlan találkozástól.

- Szia! - köszönt neki végül vonakodva. - Minden oké?

A nő pislogott néhányat, majd megeresztett egy halvány mosolyt.

- Persze. Igazából azért jöttem fel, hogy én kérdezzem ezt. Nem tudtam aludni... aztán hallottam valami hangot … és úgy döntöttem, felnézek. - Akadozó magyarázata közben ide-oda tekingetett a folyosóra.

Zach hirtelen azon gondolkodott, hogy vajon megint kiabált-e álmában, és az riasztotta-e fel a tündért. Vagy Rochelle és Vincent volt a hangzavar forrása? Aztán eszébe jutott, hogy a falak hangszigeteltek, legalábbis nagy részük, így az első emeleten „lakó” Neela nem igen hallhatott semmit. Felettébb furcsa.

Mindenesetre, úgy döntött nem kérdezősködik, nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni a lányt. Ha tehette amúgy is inkább kerülte az ilyen szituációkat. Ezért inkább csak megnyugtatta a lányt – némi angyali segítséggel-, óvatosan visszafordította, és elindult lefelé vele.

A lány lefelé menet is vissza-vissza pillantott, aztán végül csendes köszönéssel bement a szobájába, és szokásához híven magára zárta az ajtót. Zach nem tudta mire vélni korábbi viselkedését, de aligha szólhatna bármit is, tekintve, hogy mostanában ő sem a rég formáját hozta.

Tovább ment, be a konyhába, megivott egy pohár vizet.

Nem tudta, hogyan, miért és pontosan mikor született meg benne az elhatározás, de hirtelen úgy érezte, azonnal cselekednie kell.

Egy perc múlva már egy bizonyos panelház felé vette az irányt szárnyain. Útközben döbbent rá, hogy még csak egy pólót sem vett magára, így egy szál farmerben volt. De ez mit sem számított most neki. Pontosan tudta, hova kell mennie, hiszen előtte már sikerült megszereznie a címet.

Amikor a magas épület lapos tetejének szélénél egy magányos alakot látott üldögélni, tudta, hogy elérkezett a pillanat. Hangtalanul ért talajt a nő háta mögött, és egy pillanat alatt behúzta szárnyait.

Soraya valamiért mégis épp akkor fordította el a fejét. Aztán hirtelen kitette a kezét, mintha megszédült volna, és meg kellett volna kapaszkodnia, hogy ne essen le.

Aztán felpattant, és szembefordult a férfival. Üres, érzelemmentes szemekkel nézett az angyalra, és dacosan felszegte az állát, Zach mégis könnyes, fájdalomteli szempárt látott maga előtt.

Az elhatározásához tartozott, hogy megtud mindent, amit lehet. Úgy érezte, muszáj megtudnia, mi okozta Soraya korábbi viselkedését, és talán arra is kaphatna választ, miért lepték el Las Vegast a démonok mostanában. Ezért nem támadta meg a nőt, hanem annyit mondott:

- Beszélnünk kell.

Azok a kiismerhetetlen szemek megrebbentek, majd Soraya hátra lépett egyet, mintha védekezne, ezzel veszélyesen közel kerülve a felhőkarcoló széléhez.

Mielőtt azonban bármelyikük is mozdulhatott, vagy szólhatott volna még egyet, hirtelen előtűnt a semmiből két füstdémon, és karmos kezeikkel megragadva a nőt ott ahol érték, el is tűntek.

Soraya sikítása sokáig visszhangzott a korahajnali csendben.

6. rész

Aznap este Zachnek fogalma sem volt arról, mit keres az OPARAház Fantomja nevezetű, egyik „legmenőbb” bárban, ahol ráadásul éppen telt ház volt. Bár „ivócimborái”, Aeron és Rio szerint ez jóformán mindennap előfordult, még a hétköznapokon is. Nem mintha az érdekelte volna a paranormális világot...

Persze, volt néhány ember is, azokat azonban még kevésbé izgatott ez – ugyanis a munkájuk itt volt. Vagy bárhol, mivel nagyrészt prostik voltak, akik bármit megadtak volna bármilyen természetfeletti érintésért: egy „ördögi játékért”, egy „véres vámpírcsókért”, „állati jó” szexért, míg mások szellemekkel akartak „suttogni”, sőt néhány nagyon bátor halandó még az amazonokkal is meg akart küzdeni. Zach kételkedett benne, hogy az utóbbiak közül bármelyik élve hagyta volna el a helyet. Legalábbis biztos, hogy nem kértek repetát.

Angyalokról azonban szó sem esett, legfeljebb bukottakról. Úgy látszik Zachriel volt az eddigi egyetlen elvetemült „tollas”, aki valaha betette ide a lábát. Biztató.

Érkezésükkor nagyjából mindenki őket kezdte el bámulni, a hangos zene dübörgésén kívül semmit nem lehetett hallani. Szinte olyan volt, mintha nem volna gyakori esemény három hatalmas fickó egy helyen... Aztán rájött, hogy mindenki csak őt nézi. Ilyen ritkán tévedne errefelé új vendég?

A következő pillanatban már több tucat vette őket körül – Zach meg mert volna rá esküdni, hogy a bárban lévő összes nőnemű lény tartott feléjük, mind mosolyogva. Az a két idióta meg egyenes visszavigyorgott rájuk, ráadásul úgy, hogy két dolog vált nyilvánvalóvá, bár jobban belegondolva egyik sem volt meglepő. Egyrészt, hogy már jártak itt. Sokszor. Másrészt, hogy nem távoznak... elégedetlenül.

Amikor az ő oldalához is odaverekedte magát -szó szerint – két fürdőruhát viselő, emberforma nő – akikről azonban Zach azonnal megtudta állapítani, hogy szirének – és hozzásimultak, a férfi megrezzent. Nem arról volt szó, hogy megvetette volna a női nemet, vagy ilyesmi, csak... ők nem jöttek be neki. És most amúgy is fáradt volt ehhez. Igen. Erről volt szó. Mindenki más is biztosan ezt mondaná, ha két világszép, félpucér szirén éppen hozzádörgölőzik és bűnös dolgokról suttog a fülébe.

Hála a Magasságosnak a hangos zenéért.

És hála a Magasságosnak a két barátjáért, akik végül valahogyan megszabadították kellemetlen helyzetéből, és eljuttatták a bárpultig. A hosszú pult mögött egyetlen, félmaszkot – és egy falatnyi ruhát – viselő nő állt elgondolkozva, majd elmosolyodott és megcsóválta a fejét, amikor meglátta őket.

- Tudtam, hogy nem bírjátok ki nélkülünk. - Nélkülünk? Aztán a nő szeme Zachre villant. - Hű, még friss húst is hoztatok. - Elismerően végignézett az angyalon. - És nem is rossz húst. Sőt... Micsoda a drága?

Mielőtt Zach megszólalhatott volna, Rio megelőzte.

- Ő Z... Zane, egy bukott angyal. Bár a fél tökömet rátenném, hogy ez a csávó életében nem volt még a mennyben. Rosszabb, mint mi ketten együttvéve. Az pedig jelent valamit, ezt te is tudod. - mutatott magára és Aeronra.

Zach egyik szemöldökét felhúzva nézett rá, miközben érezte magán a nő tekintetét. A vámpír továbbra is vigyorgott, majd amikor a nő hirtelen a füleséhez emelte a kezét, majd az elnézésüket kérve elsietett fellélegzett, és odahajolt az angyalhoz.

- Ha megtudták volna, mi vagy, kiállítanak a placc közepére és Isten tudja, miket csinálnak veled. Jövő nyárra se szabadultunk volna el. - Mikor Zach gyorsan átgondolta a helyzetet, ő is hamar úgy döntött, így a legjobb. Utált a figyelem középpontjában lenni. Arról nem is beszélve, hogy tudta, mikét vélekedhetnek az angyalokról az ilyesféle helyeken...

Aztán Rio folytatta.

- Az a beszéd járja, hogy múltkor valahogy bekerült ide egy tündér. Tudod, milyenek – legalábbis nagyrészt - : kicsik, szelídek, szendék, törékenyek, sa többi. - Megcsóválta a fejét. - Szerencsétlen pára szerintem azóta messziről kerüli az egész belvárost. Még jó, hogy a mi Neelánk egy igazi vadmacska. Tündéri, de vad. Hé, Mephisto, jól vagy? - fordult hirtelen a másik oldalán ülő Aeronhoz.

Aki olyan szorosan zárta ökölbe a kezét, hogy már nézni is fájt.

Aztán hirtelen kinyitotta, és megrázta a fejét, mint aki hirtelen kizökken a gondolatai közül. Amikor rájött, hogy mindkét társa őt nézi aggodalmasan, megeresztett egy gyors vigyort.

- Soha jobban. Most mit néztek így? Mi vagyok én, egy kislány, aki éppen a plüssmaciját siratja? Rohadtul jöhetne már Phedra...

Alig fejezte be a mondatot, amikor kivágódott as hátsó csapóajtó, és a maszkos nő visszatért hozzájuk. Aeron mintha megkönnyebbbülten lélegzett volna fel.

- Bocsi, srácok. A főnök szólt... Most már csak a tiétek vagyok.

Aztán amikor leadták a „rendelést”, ami három pohár whiskey volt, a nő – Phedra – helyén hirtelen három ugyanolyan Phedra állt. Majd még több. Aztán mozgásba lendültek: az egyik poharakért ment, a másik a whiskeyt hozta, a többiek más vendégeket szolgáltak ki hasonló módon. Zach szemöldöke felszaladt. Aeron adott magyarázatot.

- Azt még nem mondtuk, hogy Phedra egy sokszorosító fantom. Igazi ritkaság. -kacsintott arra a másolatra, aki éppen feléjük tolta az italukat.

A fantomok amúgy is nagyon kevesen voltak, és Zach tudta, hogy léteznek ilyen „sokszorosítók”, és nem is ez volt a legfurcsább a természetfeletti világban, de még soha nem látott ilyen lényt, Ami tekintve a korát... Nos, igen. Ritkaság. Így viszont érthető a korábbi többesszám is...

Mivel sejtette, hogy éppen zavarba hozza a nőt, halványan rámosolygott. Az csak lazán vigyorgott, és vállat vont.

- Sokkal könnyebbé teszi a dolgomat. A fogyasztók elégedettek, ezért a főnök is elégedett, így hipergyors Phedra állása is megmarad...

- Ó, princesa, téged amúgy sem lehetne nélkülözni... - mondta neki Rio, miután lehúzta a whiskeyt. - De ha már itt tartunk, mi a mai ajánlat? -kérdezte aztán a fantomtól.

Be kell látni, Rioból is csak egy van... Aeron is elvigyorodott.

Phedra elgondolkodva tekintett végig a báron.

- Nos, azt hiszem, a szokásos. Itt van Nicki, Ruby, az elmaradhatatlan Angie... De válasszatok ti! . - Azzal felemelte a kezét, és a nemzetközi hívogató gesztussal jelzett.

Amit valahogy megint minden egyen nőnemű személy észrevett. És úgy tűnt, mindenki kötelességének érezte az újabb próbát.

Ekkor Zach kért még egy italt, és hirtelen elhatározásra jutott: ő sem távozik „elégedetlenül”.

Mert a másik lehetőség az lenne, hogy megkeresi Sorayát, és megtudja, mi okozta azt az űzött tekintetet... És az elviselhetetlen könnyeket.

oOoOo

Soraya barátnője kis fürdőszobájában alig bírta lefejteni magáról a ruháit. Úgy érezte, mindene fáj. Halvány lila gőze sem volt afelől, hány órán keresztül kínozta Lena különböző önvédelmi és támadó harcmozdulatokkal, meg „tűrőképesség-növelő” tornákkal. Persze csak miután futottak tíz kilométert. Most úgy érezte, élete sincs.

De legalább a fizikai fájdalmak elvonták a figyelmét a lelkiekről...

Miután abba tudta hagyni a sírást, azonnal olyasvalamit akart tenni, ami épp ezt a célt szolgálja., így nem panaszkodott, amikor barátnője felvetette ezt az ötletet. Mondhatni, összekötötte a kellemest a hasznossal...

Most azonban azt kívánta, bár az alkoholt választotta volna.

Nem tudta, meddig állt a forró víz alatt, de hallotta, hogy egyszer csak Lena hangosan bekopog, s valami olyasmiről kiabál, hogy drága a víz. Így be kellett fejeznie egyetlen élményforrását.

Nagyjából megtörölközött, majd maga köré csavarta a durva anyagot, és kiment a szintén kicsi „nappaliba”.

- Mondtam már, hogy egy szadista gyilkos vagy? - támadt neki morcosan a tévéző félvámpírnak.

Az csak vállat vont.

- A gyilkost soha nem tagadtam, bár a megfogalmazás lehetne finomabb. Hogy szadista lennék? Azt mástól kérdezd meg. - Aztán ellágyult a tekintete. - Hidd el, meg fogod még ezt köszönni nekem.

Soraya ekkor odament hozzá a régi kanapéra, és megölelte, a vállára hajtva a fejét. Most megint sírni fog?

- Most, hogy így megkönnyebbültem, hogy nem akarsz megölni, elárulom: holnap folytatjuk. - tette hozzá halkan Lena.

A démon fájdalmasan nyögött fel.

- Még mindig hátba szúrhatlak. - morogta.

- Ó, nem tennéd meg. Tudom, hogy szeretsz. - nevette el magát barátnője. Aztán már Soraya is nevetett. Nem hitte, hogy még képes rá.

Aztán nagyot sóhajtott.

- Nincs kedved elugrani valahová?

Fél óra múlva már gyalogoltak egy közeli bár felé, ahol Lena már többször járt, és az volt a véleménye róla, hogy nem a legjobb, de a célnak megfelel. Már amúgy sem volt sok idejük. Mivel nem volt ott még ruhája – majd másnap elviszi – barátnője kénytelen volt kölcsön adni neki egyet. Azaz egy felsőt, mert a bőr miniszoknyája volt az egyetlen alsó, ami jó volt rá. - Lena vékonyabb, és alacsonyabb is volt nála.

Aztán már oda is értek. Mielőtt azonban benyithattak volna, az ajtót belülről nyitották ki olyan lendülettel, hogy mind a ketten hátra tántorodtak.

Kilépett egy elképesztően jóképű, vigyorgó, hatalmas termetű, világosbarna hajú férfi.

- Elnézést, senoritas. - szólalt meg mély hangon. Soraya csak ekkor jött rá, ki is az. Rio, a spanyol származású vámpír... Aztán egy sötét hajú, szintén hatalmas alak jött ki. Ekkor Soraya megdermedt. Nem... nem lehet. Ne pont most...

És a sort egy szőke angyal zárta...

oOoOo

Lena azonnal látta barátnőjén, hogy valami baj van. És aztán ő is felismerte a férfiakat. Az egyiket túlságosan is...

Amikor azonban Soraya elsápadt, és csak a fejét rázogatta, tudta, hogy most nem foglalkozhat magával. Lehet, hogy jobb lenne hagyni, hogy beszéljenek...

De nem. Megígérte. Megragadta a démont derekánál fogva, és hátra felé húzta.

Látta, hogy az angyal feszülten figyeli őket, és úgy tűnt, mint aki magával viaskodik. A démon zavart volt, mintha déja vú érzése lenne. Ajjaj, jobb, ha sietősen távoznak...

Ekkor a vámpírt áthatóan rámeredt. Majd kajánul elvigyorodott. Igen, minél hamarabb...

Mielőtt még elfordulhattak volna, egy mély, szexi hang szólította meg.

- Hello, Lena. Vlad...lena. - dorombolta. - Na jó. Ő honnan a francból tudja...? Nem hagyhatja annyiban.

- Hello, Rio. Demet...rio. - utánozta a rohadékot. A férfi szeme elkerekedett.

A vámpír szeme elkerekedett. Mi az, drága, nem tetszik, ha visszanyal a fagyi? Aztán ő is összeszedte magát. És megint mosolygott. A francba!

- Üdvözlöm édesapádat! - mondta, megnyomva az édes részt. A rohadék... seggfej...

- Menjünk... kérlek... menjünk! - suttogta halkan Soraya. Így már csak arra volt ideje, hogy bemutasson az idegesítő vámpírnak. De nem hagyhatta, hogy az övé legyen az utolsó szó.

- Ó, nagyon sajnálom, át kell adnod személyesen. Amúgy is te vagy a talpnyalója. Viszlát, uraim!

Azzal már rohant is vissza a lakása felé, Sorayával.

5. rész

Zach a hang hallatán megdermedt, majd azonnal megpördült. Nem követi el kétszer ugyanazt a hibát.

Soraya a nyitott ajtó mellett állt, egyik fekete tűsarkúba bújtatott lábát lazán, mégis nőiesen kitéve. Így a bőr miniszoknyája még annyit sem takart, amit amúgy talán még igen. Alatta valószínűleg nem volt semmi. A nő felül szoros fűzőt viselt, melyért férfiak hada adhatott hálát, még csak a látványért is - az apró ruhadarab gyakorlatilag kirakatba helyezte a démon melleit.

Zach elfojtotta a morgását, és inkább azon kezdett töprengeni, mi vehette rá a nőt arra, hogy ő maga jöjjön el ismét ide, a férfi fenyegetése ellenére.

Ekkor Soraya mintegy unatkozva az éppen csillogó aranyra kifestett körmeit kezdte el tanulmányozni. Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy a halálába rohan.

- Gondoltam, elhozom neked, mert megígértem a boszinak, és mert én olyan előzékeny vagyok. - A hosszú, sötét szempillák alól egy gyors pillantást vetett a férfira, mintha a reakcióját várná.

Bár állása, és viselkedése végtelen gondtalanságot sugallt, a férfi úgy sejtette, ismét egy előadásnak lehet részese. A démon minden hibájára ellenére nem volt hülye, tudnia kellett, hogy az angyal szavai komolyak voltak.

De mégis, ilyen kihívó ruhában és a lazaság álcája alatt is volt benne valami más... kicsinek, szinte törékenynek tűnt. Vagy csak ezt akarta elhitetni vele, remélve, hogy megsajnálja és megkegyelmez neki.

Zach önmagától undorodva morrant fel, előkapta a tőrét, és a nő torkának szegezte - csakúgy, mint akkor, régen. A nagy – ezúttal fekete - szemek hirtelen rászegeződtek..

- Ismerős a helyzet? Remélem, tudod, hogy engem nem versz többé át, Soraya.

A férfi jóképű arca néhány centiméterre volt a nőétől, úgy szűrte a fogai között a szavakat. A közelségétől a démon szívverése felgyorsult, a légzése szaporává vált – és nem azért, mert veszélyt jelentett az életére. Nem, ez egy olyan reakció volt, mely ellen nem tudott mit tenni, és minden alkalommal jelentkezett, hacsak meglátta őt, körülményektől függetlenül.

Az angyalokra jellemző édeskés illat férfias szantálfával keveredett. Az eredmény lehengerlő és bódító volt.

Zach állkapcsa hirtelen megfeszült, és Soraya érezte, ahogy a tőr felsérti a bőrét.

Óvatosan nyelt egyet, és mélyen a férfi szemébe nézett.

- El... elköszönni jöttem. - Csak még egyszer, utoljára...- Tőled... és a testvéremtől.

Bár nem számított rá, hogy találkozni fognak, csak a szobájában akart lenni, újra érezni az illatát... és most megfogja őt ölni.

De a halál gondolata furcsa módon nem töltötte el félelemmel. Ha igaz az, amit Lena hallott, és amit néhány „földi” démon sutyorgott a múltkor az egyik bárban, akkor sokkal rosszabb sors is várhatna rá.

Mert az biztos, hogy önszántából nem fog Lucifer talpnyaló kurvája lenni.

Azonban Zachriel összehúzott szemöldökkel nézett rá.

- Ebben az esetben el kell ismernem, igazad volt, valóban megkönnyítetted a dolgom. - A tőr még mélyebbre fúródott. - De mindenképpen el kellett volna köszönnöd.

A nő érezte, hogy a szeme könnybe lábad, hiába próbált pislogni és elfojtani.

Ennek nem így kellene végződnie... Ha csak még egyszer megcsókolhatná... De nem teheti. Az olyan veszélybe sodor hatná a férfit, mint amilyenben még soha nem volt. Nem tudott rá nézni. Fájt ránézni. Érezte, hogy egy könnycsepp végiggurul az arcán, amikor lecsukta a szemeit.

Aztán hirtelen kipattantak. Tudta, hogy már aranysárgák. Nem fog sírva meghalni. Nem fogja hagyni, hogy ez legyen Zachriel utolsó emléke...

- Gyerünk, ölj meg! Ne legyél gyáva, mint múltkor! - Egyik kezét ráfonta az angyaléra.- Nem tudtam, hogy így elgyengültél. Ölj meg! Mindenkinek jobb...

Hirtelen egy elfojtott nyögést hallott, majd forró, puha ajkak tapadtak az övére.

Meglepetésében mozdulni sem tudott.

Aztán Zach elhúzódott, és a szemébe nézett. A férfi arckifejezése fájdalomról, szenvedésről árulkodott, ugyanakkor egy forróbb, vadabb érzelemről is... vágyott rá. Bármit is látott Soraya arckifejezésén – ami hasonlíthatott a sajátjára, egy tehetetlen morranással ismét megcsókolta. Szabad kezével megfogta az arcát, elfordította, majd elmélyítette a csókot.

A következő pillanatban a tőr hangosan csörrent a padlón, és az angyal karja már a démon derekán volt, majd gyorsan lejjebb csúszott, és a fenekénél fogva felemelte a nőt.

Soraya lábait a csípője köré fonta, karjait pedig a nyaka köré, és beletúrt a selymes szőke tincsekbe, ahogy a csók egyre szenvedélyesebbé, szinte kétségbeesetté vált.

Még jobb volt, mint amilyenre emlékezett... bár akkor nem is volt két aktív szereplő... de ez... mennyei volt. Szó szerint. Zach felfedezte szájának minden zugát, majd ráharapott az alsó ajkára, végül ú jra mélyen megcsókolta a nőt.

Soraya önkéntelenül hozzádörgölte magát a kemény férfitesthez. Érzékennyé váló mellein hihetetlenül izgató volt a fűző anyaga, míg szoknyája felcsúszott, és a falatnyi tanga nem nyújtott sok védelmet a férfi vastag erekcióján feszülő farmer ellen.

A durva anyag érintése térítette észhez. Összeszedve maroknyi erejét és akaratát, elfordította a fejét, és kezeit lecsúsztatva a férfi mellkasára, megpróbálta ellökni. Amikor az angyal ajka a nyakán kötött ki, majdnem elveszítette ismét a fejét.

Végül újabb könnyáradat keretében sikerült ellöknie magától az angyalt annyira, hogy talpra tudjon állni.

- Ne... nem lett volna szabad... - remegve támolygott tolatva az ablak felé, szájára szorítva a kezét, miközben patakzottak a könnyei. Ha ez kiderül ... ha nem tudtak volna megállni...

- Sajnálom... Zachriel... Aeron... - őt még csak nem is láthatta... - El kell tűnnöm.

Végül az ablakot elérve megállt egy pillanatra.

- Kérlek... ne gyere utánam. Viszlát, Zachriel. - Viszlát, őrangyalom.

Azzal hátravetette magát, ki az ablakon. Még látta, utoljára, a férfi zavarodott és döbbent arcát mielőtt felvette volna egy denevér alakját, és elszállt.

Meg sem állt legjobb barátnője ideiglenes lakásáig, ahol az szó nélkül beengedte őt az ablakon egy szárnyheggyel végzett „kopogás” után.

Ott végül kiengedte mindazt, amit addig elfojtott, és kisírta magát, minden bánatát Lena karjaiban. De több könnyet nem fog megengedni magának. Szembe kell szállnia a leggonoszabb démonokkal, köztük magával Luciferrel, és a saját fájdalmaival, problémáival.

Mert a biztonsága érdekében nem láthatja többé a férfit, akit szeret.

oOoOo

Vincent olyan gyorsan próbálta elmondani a betervezett szövegét a következő időszak programjáról, és megvitatni a többiekkel a szükséges változtatásokat és a szokásos összegzést, amennyire csak tudta.

Alig várta, hogy visszamehessen a párjához. Remélte, még mindig alszik. Magában mosolyogni kezdett. A nője szeretett aludni... Főleg egy-egy fárasztó és hosszú éjszaka után...

Nehezen bírta visszafogni elégedett morgását. Nem sokára folytatja a fárasztását... Már tudta is, hogyan fogja felébreszteni...

- Hellooo, Főni. Nem akarlak kiábrándítani, meg örülök, hogy örülsz, hogy láthatsz, meg minden... de én még mindig a csajokat szeretem. - szólalt meg Aeron, jelentőségteljesen lefelé nézve a vérfarkas nadrágjára.

Vincent felmorrant, majd mintegy mellékesen igazított a farmerján, ami érezhetően és ezek szerint láthatóan kezdett kényelmetlenné válni. Megköszörülte a torkát.

- Valakinek még valami mondanivaló? - végignézett a társaságon, amelyből csak Rochelle hiányzott. Ez természetesen rögtön szemet szúrt azonnal a többieknek, és nem is féltek megjegyzéseket tenni. De ez Vincentet egyáltalán nem zavarta. Tudta, miért nincs jelen a párja...

Corinne, és a mellette ülő Neela a fejüket ingatták, mellettük Josh egy határozott, katonás „Nem”-mel válaszolt, Aeron csak vigyorgott továbbra is rá – mindig szórakoztatta mások frusztrációja és kényelmetlensége, Rio pedig úgy nézett ki, mint aki mindjárt elalszik. Salime már amúgy is tudott mindent, hiszen sok témát ő dobott fel, ő vezette a számadást is. Zach csak nézett maga elé, ahogy jóformán az egész gyűlés alatt tette, ami nem volt jellemző a figyelmes és éber angyalra.

Ez aggasztotta a vérfarkast, és nem is fogja annyiban hagyni. Bár az angyal nem szívesen beszélt a gondjairól, pláne ha frissek... És ez elég újnak tűnt. Akkor majd később, mindenképp. Most egyébként is siet.

- Akkor egyelőre erről ennyit. - Azzal már el is tűnt onnan.

Gyors léptekkel sietett a szobája – szobájuk – felé, és pár pillanat alatt fel is ért. Óvatosan kinyitotta az ajtót, belépett, és... Shelly már nem volt ágyban. Csalódottan nézett be a szintén üres fürdőszobába. Furcsa, pedig még olyan erős volt az illata, mint ha ott...

Ott is volt. Csak éppen bebújt az ajtó mögé. Csak egy rövid, rózsaszín köntös volt rajta.e. Be sem volt kötve. Vincent sötét pillantással, morogva nézett rá. A nő azonban csak kajánul elmosolyodott... és lehúzta magáról a ruhadarabot.

Rochelle látta, ahogy a férfi szeme elkerekedik, jegeskékké válik... a következő pillanatban pedig meleg, nagy kezek simogatták ahol érték, és egy mohó száj falta az ajkait.

Örömmel viszonozta a kényeztetést, és rávetette magát a vérfarkasra, köré tekerve magát.

Néha azt gondolta, kezd nimfomániássá válni. De ezen majd elgondolkozik... később... talán.

Vincent hirtelen az ágyra dobta, de mielőtt még vehetett volna egy levegőt, már rajta feküdt. Meztelenül. Folyamatosan morogva.

És aztán... már benne volt. Rochelle lélegzete elakadt az erős támadástól, karmai belemélyedtek a férfi vállába... majd végighúzta őket a hátán.

- Egek.- nyögte elszorult torokkal. Már igazán hozzá szokhatott volna a párja méreteihez...

Vin hirtelen megdermedt, majd hátrahúzta a fejét, hogy láthassa az arcát. Shelly már előre tudta, mi következik... ezért inkább megelőzte.

- Ne merészelj megállni. - sziszegte a fogai között. Megmarkolta a vérfarkas feszes -és nagyon szexi- hátsóját, és a nyomatékosítás kedvéért abba is beleeresztette a karmait.

Aztán Vincent megmozdult. Keményen, szenvedélyesen megcsókolta, amitől biztosan duzzadt, és valószínűleg sebes lesz a szája. A gyors, kemény döféseitől pedig tuti megint furcsán fog járni egy darabig.

De nem érdekelte. Imádta. Imádta a pasit, imádta az illatát, imádta a szeretkezéseiket – akárhogyan is csinálták.

Feljebb billentette a fejét, nagyobb helyet adva Vinnek, aki már a nyakát harapdálta. Dorombolva túrt bele a sűrű hajába... majd megszorította belső izmait odalent. A vérfarkas felmordult, majd még gyorsabb és keményebb tempóra váltott.

Erre Rochelle beleharapott a nyakába. Durván.

Egyszerre értek el a csúcsra. És hosszú pillanatokig ott is maradtak.

- Jó reggelt, cicuska. - suttogta lihegve a fülébe a vérfarkas, amikor már szóhoz tudott jutni.

Shelly mosolyogva, dorombolva nyalta meg a felsebesedett helyet, amit korábban megharapott.

Tudta, hogy már elmúlt dél.