3. rész

Zach - még mindig magát átkozva – fogadta Aeron hívását, miközben olyan gyorsan szedte a lábait, ahogy csak tudta. Várnia kellett a liftre, majd az megérkezett, és beszállt a viszonylag nagy fülkébe, ami számára akkor csak kis dobozként hatott. Minél messzebb és minél hamarabb akart kerülni onnan. El ettől a helytől. El Sorayától.

- Hellóóó! Angyalka. - szólt a telefonba Aeron. - Ott vagy, haver?

Zach teljesen elfelejtette a telefont. De most már nagyon remélte, hogy nem csak unatkozik a démon, és rajta próbál szórakozni.

- Igen. Mondd. - A hangja még a saját füle számára is olyan volt, mintha morogna.

-O-ó, megkérdezném, hogy mi a problémád, szöszi, de a helyzet az, hogy majdnem biztos vagyok benne, hogy bármi legyen is az, kisebb a miénknél.

- Mi történt? - kérdezett rá azonnal az angyal.

- Ó, hát, semmi komoly... csak éppen itt elszabadult a Pokol.- A háttérben sikítások, üvöltések, durranások hallatszottak, szinte aláfestve Aeron kijelentését.

Zack közben már felért a tetőre, és nem törődve az ingjével, hagyta, hogy a szárnyai előtörjenek. Már meg sem kottyant neki ez a folyamat, amit a fiatalok csak lassan és fájdalmasan tulajdonítanak el.

- Pontosabban?

- Nos, egy seregnyi démon nyilvánvalóan úgy döntött, a naplemente már elég sötét ahhoz, hogy elárasszák Észak Las Vegast. Nem tudom, miért, de nem lehet véletlen. - A hangja elhalkult, egy tőr suhanását, és egy összeeső test puffanását lehetett hallani. Végül Aeron újra beleszólt a telefonba.- Mindenesetre nem ártana, ha idecipelnéd a szent seggedet.

Zach elfojtotta az epés válaszát, inkább csak annyit mondott:

- Máris indulok. Meglesztek a haverjaiddal még egy kis ideig?

- Hé, attól még, hogy fajtámbeliek, nem olyan jó arcok, min én. Unalmasak és semmire... Bassza meg! Esküszöm ezek, egyre többen vannak... Örültem a csevejnek, szöszi, de ha nem bánod, most inkább megmentem Mrs. Alfa seggét. - Ezzel már ki is nyomta a telefont.

Zach azonnal elindult, erős szárnycsapásokkal olyan magasságba került, ahonnan még látta a várost, az utcákat, de lentről ő nem volt feltűnő. Kár, hogy a bizonyos képessége, mely lehetővé tette a láthatatlanná válást és tételt, még nem tért vissza.

Néhány percen belül azonban elért a város északi részéhez, és hamarosan meg is látott néhány dulakodó, pusztító démont.

A szárnyait szorosan a testéhez húzva leereszkedett, és néhány sarokkal arrébb ért földet. Mivel itt egyelőre úgy sem veszi hasznát szárnyainak, csak hátráltatnák, behúzta őket, és gyors léptekkel sietett át a sikátorokon, sorban végezve ki az útba eső démonokat, órákon át.

Bár gyakorlatilag lényegtelen volt, merre megy, merre fordul, mert szinte mindenhol volt egy démon. Nagyon régen történt ilyen, hogy ekkora számban lepték el ezt a várost – vagy bármelyik másikat. Zach ebben egyetértett Aeronnal, ez biztosan nem véletlen. Valami céljuk kellett, hogy legyen, máskülönben nem hagyták volna el ennyien az imádott „otthonukat”. Majd egy kis kérdezgetés mindenesetre nem árthat.

Most azonban nem tűntek túl célratörőnek, hacsak nem számítjuk a minél nagyobb pusztítást annak. Úgy tűnt, mindent elvettek, kiraboltak, tönkretettek, megöltek ami útjukba került. Valószínűleg azt „ünnepelték”, hogy egy szinttel feljebb kerültek.

A következő sarkon befordulva újabb rohadékot látott meg... és mindenféle kikérdezésről szóló gondolata elszállt. A hatalmas, eredeti szárnyas, karmos, szarvas formáját nem rejtegető démon éppen egy fiatal emberi nőt erőszakolt meg egy elhagyatott klub hideg kőfalának döntve. A lány fájdalmas zokogását és sikolyait hallva elégedett kacagott – egészen addig, amíg Zach le nem vágta a fejét.

Az angyal elszoruló torokkal fordult az ember felé, aki vörösre sírt szemekkel, rettegve nézett rá. Remegve, botorkálva próbált távolodni tőle. Aztán a falhoz ért, és összerezzent, mintha egy másik szörnyeteg érintette volna meg. Zach azt kívánta, bár meglenne az a képessége, mint Aeronnak, és eltörölhetné az emlékeit. De talán ő tud rajta segíteni... Nem hagyhatja így itt.

Csizmaszárába dugta tőrét, és óvatosan, felemelt kezekkel elindult a lány felé.

- Ne félj. Nem foglak bántani. Csak segíteni szeretnék.- mormogta neki megnyugtató, angyali hangján.

A lány ajka remegni kezdett, és további könnyek csorogtak végig arcán. De nem futott el. Zach, amennyire tőle tellett, bátorítóan rámosolygott, és lassan tovább közeledett felé.

- Shhh. Nem kell félned tőlem. Megígérem, hogy jobb lesz. Segítek. - Végül kartávolságon belülre ért. - Hogy hívnak?

A nő végül ráemelte könnyes, hatalmas kék szemeit. Ez hatalmas, tiszteletreméltó lelki erőről tett tanúságot. Sok halhatatlanban sem volt meg, és még kevesebb emberben.

Az angyal nagyon lassan közelítette egyik kezét a lány felé.

- Most meg foglak érinteni. Ne félj, nem bántalak. Emlékezz: csak segítek. Bízz bennem.

Az ember remegése fokozódott, és halk, nyöszörgő hangot hallatott, de közben könyörögve nézett a férfira. Az angyali hang megtette hatását.

Aztán Zach még egyszer rámosolygott... majd a nyakához nyúlva elzárta az oxigént. A lány ájultan rogyott össze a karjaiba.

Az angyal könnyed mozdulatokkal megigazította, maradék ruhájával eltakarta, amit el tudott, és egyik kezével már tárcsázta is Aeront.

A démon az első csörgésre felvette. Nem várta meg, míg beleszól.

- El tudnál jönni a régi Magique Club épületéhez?

- Mindjárt, csak még itt van egy fickó, aki az előbb meg mert szúrni a rohadt tüskéjével. Szerintem véletlen volt, mert most menekül a köcsög. - tette hozzá szarkasztikusan.

- Kösz.

Azzal ismét letették. Furcsa. Aeron még csak meg sem kérdezte, miért kell jönnie.

Nem sokára meg is érkezett. Azaz illant. Amikor meglátta az alélt nőt, rá nem jellemző módon csöndben maradt, csak kérdőn felvonta a szemöldökét.

- Megtennéd, hogy kitörlöd az emlékezetét?

A démon rosszallóan nézett rá. De kezét a nő homlokára fektette.
- És mi lesz a szakadt ruhával meg a zúzódásokkal? - kérdezett rá.

- Hitesd el vele, hogy leitta magát és felszedett valami fickót, aztán egy kicsit eldurvultak a dolgok, vagy nem tudom, csak... ne emlékezzen arra, ami... igazából történt.

Aeron bólintott, majd egy kis idő múlva elvette a kezét és aggódva nézett rá. Aggódva. Zach nem tudta, hogy a démon ilyesmire is képes.

- Még soha nem láttalak kikészülni. Sőt, még csak kicsit sem akadsz ki semmitől, ha jobban belegondolok. - tette hozzá a homlokát ráncolva. Aztán olyan arcot vágott, mint aki épp most tett egy hatalmas felfedezést . - A jótevő oldalad az, ugye? Nem tudsz nem segíteni, ha még tudsz, másokon.

Az angyal keserűen nézett rá.

- Így is mondhatjuk. - De nem ez volt a teljes igazság. Persze ez is hozzá tett, de az ilyesfajta erőszakot... sosem bírta elviselni, ha elveszik valaki szabad akaratát, csak mert éppen akkor gyenge.

Aeron annyiban hagyta.

- Megnéztem, hol lakik a csaj. Elviszem. Egy pillanat és itt vagyok.

Aztán már ott sem volt. A következő pillanatban pedig a lány nélkül tért vissza. A telepátia, telekinézis és mindenféle egyéb mentális képességei mellett a teleportáció is egy olyan előnye volt, ami bizonyítottan sokszor mentette már meg a bőrét – és ilyen helyzetekben is jól jött.

- Egyébként szívesen, tudom, hogy hihetetlen vagyok. - mondta felvágósan a démon. Aztán hirtelen elkomorult. - Megpróbáltuk kiszedni belőlük, hogy mit akarnak igazából, de nem sokat árultak el. Valahogy elzárják az elméjüket. Úgy tűnik, kevésbé rettegtek a haláltól, mint a megbízójuktól. Ami nekem nagyon gyanús, mivel nem túl sok mindenki tudna rávenni ennyi démont valamire úgy, hogy ennyire rettegnek tőle. Szóval, ha engem kérdezel, szerintem a jó öreg Luci emberei. És ha még ezen kívül is számít a véleményem, akkor elárulom, hogy valószínűleg keresnek valamit. Mivel szegény pára nem tud feljönni, a talpnyalóit küldte.

Zach a homlokát ráncolva próbálta kiszűrni a lényeget a hosszú monológból.

- És egyik agyából sem tudtál kiszűrni semmit? - nézett rá gyanakvóan a démonra. Valami itt nagyon bűzlik...

- Hát azon kívül, hogy az összes majd' beszart, annyira félt a megtorlástól, nem sokat. Mondom, valamiféle pajzs van az elméjük köré húzva. De baromi sokan vannak. És szerintem nem találkoztunk még minddel. Sokat sikerült elkapnunk, de sokan el is menekültek, amíg mi másokkal foglalkoztunk. Körbenéztem a várost, és már nem találtam többet. Szóval lehet, hogy éppen árulkodnak és most a Főnök egy kicsit pipa lesz ránk. Gondoltam, figyelmeztetlek.

- Nagyszerű. Csak erre vágytam. - válaszolt Zach szárazon.

De ha őszinte akar lenni, most kimondottan jól is jött. Addig se gondolt a másik problémára.

Amit nem volt képes elintézni. De legközelebb nem így lesz. Mert a szavát adta. És ő betartja a szavát.

Hirtelen mindkettőjük telefonja rezegni kezdett, SMS-t jelezve.

Srácok!

Rio visszajött.

Ennyi állt Corinne rövid üzenetében.

- Nos, úgy tűnik, Don Juannak eszébe jutottak a barátai. Jobb, ha megyünk és ezt az orra alá is dörgöljük. Itt már úgy sem tehetünk sokat. - szólalt meg végül Aeron, aztán megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta volna. - Khm, elvihetlek egy körre, szöszi? Vagy inkább repülnél egyet?

- Kösz, de azt hiszem, inkább repülnék. - Sosem bírta a teleportációt. Meg ha szöszinek szólítja egy idióta.

Azzal megint kieresztette tollas szárnyait.

A démon meg csak vállat vont.

- Hát jól van. - Aztán megint meglepte, a nap folyamán sokadjára. - Akkor megyek veled. Amúgy is jót tesz egy kis levegőzés.

Az angyal csak pislogni tudott, és úgy nézett rá, mintha megőrült volna.

- Ne nézz így, már rám fér egy kis repülés. Teljesen eltunyulok a végén.

Azzal kipattantak a hátából a fekete, bőrszerű szárnyak, és szó nélkül felrepült. Zach a fejét rázva követte fel a sötét égre, melyen erős kontrasztot alkotott az ő fehér szárnya a feketével

oOoOo

Odalent a Pokol egyik mély bugyrában Lucifer éppen sütögetett. Csak éppen, démont.

Mindig szerette ezt a képességét. Ha már ide van zárva, legyen valami haszna is. És pedig a Pokol tüzének ő parancsolt.

És nagyon nem szerette, ha nem azt csinálják, amit ő mond.

És azt sem, ha nem kapja meg amit akar.

Most pedig a helyzet úgy alakult, hogy mindkét oka megvolt a haragra. Na persze, a sülő hús, és a vér illata, a sikítás javít valamennyit a kedélyén … Éppen ezért szeret sütögetni.

Hiszen elintézte, hogy azok a nyomorultak fölmehessenek, erre ők neki állnak... hogy is mondják ezt a szánalmas, szerencsétlen, semmirekellő emberek... bulizni.

Megtagadták a parancsát. Ezért meg kell lakolniuk. Senki sem tagadhatja meg a Sötét Úr parancsát.

Pláne akkor nem , amikor ilyen fontos és sürgős kérdésről van szó.

Már nagyon régóta várt arra a pillanatra, hogy megszerezhesse a nőt.

A nőt, akit most el kellett volna hozniuk azoknak a rohadékoknak.

A nőt, akivel majd együtt uralkodik a Pokol mind a kilenc bugyra fölött.

A nőt, aki szigorú feltételek alapján választott ki.

A nőt, aki az övé lesz. Mindenáron.

2. rész

Soraya elégedetten sóhajtva nyúlt el királyi lakosztályának fürdőszobájában, azon belül is a hatalmas sarokkádban. Ellazulva, lehunyt szemekkel csúszott a hatalmas habok közé, élvezve a körülötte égő gyertyák finom fahéjas illatát, ami egyben a habfürdő gyümölcsösségével keveredett. A habok puhán, kellemesen tapadtak testére a forró víz fölött, míg végül pillanatok alatt elnehezedtek a szemhéjai. Még a sajgó fejéről is egészen megfeledkezett.

Miután beugrottak egy cukrászdába sok sütiért és fagyiért Lenával – persze fizettek is értük , de csak mert barátnője ragaszkodott hozzá – leléptek a tünpír kicsi, de annál otthonosabb albérleti lakásába.

A kis hely azonban őket egyáltalán nem zavarta, túl sok mindent kellett bepótolniuk, megbeszélniük, miközben betermelték a hatalmas kalóriabombákat. Amihez kis mértékben a félvér macskája, Joker is hozzájárult, persze csak titokban.

Aztán előkerültek az italok, alkoholmentesek és... kevésbé azok. A végén már egyikőjük sem tudta, mit beszél, és nem is emlékeztek rá -ami sokat elárult az elfogyasztott pia mennyiségéről, egész koros halhatatlanok lévén.

A lényeg, hogy mindketten nagyszerűen érezték magukat – egészen másnap délelőttig, amikor felfedezték a pusztítást. És még szerencse, hogy a halhatatlanság a másnaposságot is tompítja.

Így most viszonylag békében elszenderedhetett mennyei forrófürdője közben, fényes nappal.

Aztán hirtelen villámcsapásként tört elő lepusztult agyának rejtekeiből barátnőjének egyik kérdése.

Mi van, ha végül mégsem nem keresnek fel?

Vagy ha már... nem is élnek?

Aztán ezt a gondolatot gyorsan el is hessegette. Hiszen nem régen még látta őket, amikor más alakot felvéve követte őket. És a könyvben is jelezve lenne valahogyan. És egyébként is, csak megérezné a saját ikertestvére halálát.

Ami pedig Zachrielt illeti... Ő elpusztíthatatlan. Egyszerűen nem lehet, hogy meghaljon. Olyan sok mindenen ment már keresztül – többek között miatta, amiért azóta utálta magát . És lehetetlen, hogy pont, amikor újra találkozhatnának... Szóval nem. Az ő őrangyala nem halt meg.

A sok aggodalmaskodástól és gondolkodástól azonban újra lüktetni kezdett a feje, és kisvártatva újra pihentető alvásba merült.

oOoOo

Zach egyre gyorsabban dobogó szívvel állt az ötcsillagos szálloda folyosóján, a nagy fehér ajtó előtt, amelyen a 100-as szám állt, csupa aranyból. Végül erőt véve magán kinyitotta szorosan ökölbe zárt kezét, és beengedte magát a kis kulccsal, amit a recepcióstól szerzett odalent egy kis... manipulációval.

De ez kis bűnnek fog számítani ahhoz képest, amit akkor fog tenni, mikor meglátja azt a démoni nőt, aki ellen olyan régen bosszút esküdött.

Feszülten figyelve nézett végig a hatalmas és szebbnél szebb szobákon. Egyikben sem találta meg, amit – akit – keresett. Aztán hirtelen a hálószobában találta magát – és a könyvüket is. Kinyitva hevert az óriás Kalifornia ágyon .

Közelebb érve azt is látta, hogy éppen hol van nyitva a könyv. Nála.

De hol volt a nő?

Aztán meghallotta. Halk, mély sóhajok a szemközti, résnyire nyitva lévő ajtó mögül. Összeszorított állkapoccsal indult a hang irányába.

Belökte az ajtót és … elakadt a lélegzete.

Az egyik távolabbi sarokban, pontosan felé fordulva feküdt... egy gyönyörű arcú nő. Soraya.

Pont olyan gyönyörű, mint akkor. Nem, még szebb, mint akkor...

Amikor átvert. Nem szabad elfelednie, hogy ő minden szenvedésének és bajának okozója.

De mégsem tudta levenni róla a szemét.

Karcsú nyaka a kád szélére hanyatlott , ébenfekete, egyenes haját felcsatolta. Hosszú, dús szempillái árnyékot vetettek arcára, melyet finom ívű csontok kereteztek, buja, csókolni való ajkai nedvesen csillogtak.

Barackszínű, selymes bőre kissé kipirult a vízben, mellkasa lassan emelkedett és süllyedt, a habok éppen annyira fedték, hogy ne látszódjanak ki mellei. Melyekről Zach tudta, hogy dúsak, formásak... tökéletesek.

- Hmm... már vártalak. - dorombolta hirtelen a finom, női hang. Félig nyitott szemei aranysárga résként csillogtak sűrű pillái alól az angyal felé.

Aki nem válaszolt. Így hát a démon játszani kezdett. Kiemelte egyik lábát a kád szélére, és csábosan, lassan végigsimított rajta a rózsaformájú fürdőszivaccsal.

A férfi nem követte szemével a kecses combon egyre feljebb és feljebb haladó kezet. Legalábbis, nyilvánosan nem. Az állkapcsán azonban megfeszültek az izmok. Soraya elmosolyodott.

- Tudtam, hogy hamar megtalálsz.

Zach megköszörülte a torkát, így próbálva megszüntetni az ott keletkező gombócot, ami úgy tűnt, képtelenné tette a beszédre és légzésre.

- Nem volt túl nehéz. Mindenhol ott hagytad a nyomod. - Ami azt illeti, olyan volt, mintha azt akarta volna, hogy megtalálják. Ami, így visszagondolva, valószínűleg igaz is volt... De a hangja csak a férfi saját füle számára volt rekedt?

Soraya hátravetett fejjel, kéjesen felnevetett, miközben keze folytatta útját a víz alatt, kissé tovább időzve a melleinél, majd fel a nyakáig.

Az angyal nagyot nyelt.

- Hmm... az én okos, ügyes és... - itt a nő végigfuttatta tekintetét a férfi farmerba és felhajtott ujjú, fehér ingbe bújtatott testén – ennivaló őrangyalom. Mégis te jöttél.

- Hidd el, nem jókedvemből. - szűrte fogai között amaz. Legyen elég annyi, hogy... a könyvért jöttem. - És az életedért. Csak ne meztelenül, kitárulkozva, és... nedvesen látná...

A démon csak tovább vigyorgott rá.

- Biztos vagy benne, hogy ez az egyetlen dolog, amiért eljöttél hozzám?

- Nem. - Szűkszavú, amolyan Zaches válasz.

A nő azonban hirtelen felült, így már a víz nem fedte el... annyira. A férfi élesen szívta be a levegőt.

Soraya tettetett meglepődéssel, tágra nyílt szemekkel nézett rá.

- Csak nem... arra gondolsz, amire én?

Ó, igen. Dús, formás, tökéletes. A barack bőrt sötétebb váltotta fel, és a rózsaszín mellbimbók keményen meredeztek előre... még több bűnös gondolatot idézve elő az angyal fejében . Kissé megrázta a fejét, nehezen összeszedte magát. Végül kipréselte magából, amit kellett. Vagyis, amiért jött.

- Ha a … halálra gondolsz, akkor valóban ugyanarra, mint én.

A nő arcáról lehervadt a mosoly, a meglepetés... minden. Hatalmas szemei ugyanakkor rengetegféle érzelemről árulkodtak.

Végül...fájdalom? Megbánás? Szomorúság?

Nem, nem, az lehetetlen. Mindegyik lehetetlen ennél a nőnél. Csak jó színész. Mindig is az volt.

Végül a démon egy teljesen érzelemmentes tekintetet vett fel. Látod, csak egy újabb álarc.

Majd felszegte az állát.

- Akkor mire vársz? Tedd meg! Tudom, hogy nagyon régóta vágysz már erre. - suttogott szavai visszhangzottak a hatalmas fürdőszobában a hirtelen beállt csendben.

Zach hirtelen... frusztrálva érezte magát. Nem volt benne biztos, hogyan kezelje ezt a Sorayát. Igen, nagyon régóta vágyott és várt már erre, de most valamiért...

A zsebében megszólalt a telefonja. Mindketten megrezzentek az éles hang hallatán. Aztán Zach magát átkozva felmordult.

- Most mennem kell. Nem ajánlom, hogy eltűnj.

Gyors léptekkel, mintha égnének a talpai, elindult az ajtó felé. Aztán hirtelen visszafordult.

- És Soraya... tudd, hogy legközelebb... nem lesz ilyen szerencséd.

Az ajtó hangosan csapódott be az angyal után.

oOoOo

Valahol New Yorkban Rio morogva vájta bele hátulról szemfogait - és farkát - egy fiatal démonlány forró nyakába - és hüvelyébe. Akkor -is- durván akarta, és erre éppen megfelelt a kissé kanos, bevadult nő, aki szabályszerűen rátapadt az elmúlt este az egyik szűk utcában, és nem érdekelte az sem, hogy vámpír. Persze ez érthető, tekintve a felizgult állapotát, no meg a férfi kis trükkjeit az illatokkal. Na nem mintha a démonoknak bármi problémájuk lenne a „vérszívókkal”. Azok a vérfarkasok voltak, igaz. Múlt napi menü.

A démonnal egész éjszaka és nappal csinálták. Az első gyors, kemény menet után... nos, még több gyors, kemény menet következett. Meglehetősen kevés szünettel.

Szegény kislány, lehet, nem is tud majd járni.

De Riót ez a kósza gondolat csak pár pillanatig „aggasztotta”, mert érezte, hogy egy újabb orgazmus határán áll.

A nő egy újabb sikítás kíséretében előzte meg. Mi is volt a neve? Kelly? Vagy Ellie? Milly? Franc tudja már. Tőle aztán lehetett Elyalesiana is. Olyanokat visított, hogy csoda, hogy nem vérzett tőle a füle. Persze, ki tudja, lehet, hogy vérzett, de ez most a legkevésbé sem érdekelte.

Igazából, rohadtul nem érdekelte semmi mostanság.

Először rákattant a legjobb barátja nőjére, majd rájött, hogy tulajdonképpen csak egy irigy faszkalap, de még mielőtt túl nagy depresszióba eshetett volna az önsajnálata miatt, kiderült, hogy a ugyanaz a legjobb barátja, aki szinte testvére volt, valójában a nagybátyja volt. És az apja egy utálkozó seggfejjé vált. Furcsa, hogy ez utóbbi volt a legkevésbé meglepő.

A lényeg, hogy egyszerűen le kellett lépnie. Nem bírta tovább. Kész. Vége. KO.

Hívhatják gyengének, önzőnek, betegnek, depisnek, hülyének, emosnak, rohadéknak, de elhúzta a csíkot.

Meg sem állt a keleti partig. És azóta rombolt és tombolt New York Cityben.

Tudta, hogy nem fair a többiekkel, és amikor történetesen tudatánál volt, akkor fel is szólalt a lelkiismerete... Aztán arra gondolt, hogy úgy is ismerik már, tudják, hogy kutya baja, nem?

Most egy kicsit... khm, élvezi az életet, aztán újra a nyakába veszi az összes óhajt, sóhajt, panaszt. Legfőképpen a sajátjait. Hazafelé szépen kitisztul a feje, átgondolja a helyzetet, és mire Vegasba ér, már újra a régi Rio fogja a többieket ugratni és nevetni fog rajtuk.

Szép terv. Egyenesen kiváló.

Kár, hogy a Különc Bagázs marhára nem fogja bevenni a meséjét. Mert éppen azért, amiért most tudják, hogy jól van, át is fognak látni az ál-Rión. Bármennyire jól játssza.

De ha szerencséje van, talán békén hagyják.

Amire körül-belül annyi esély volt, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. Mindegy. Majd valahogy lerázza őket. Amúgy is lesz egy csomó dolga...

Ami, jobban belegondolva, igaz is. Újra fel kell vennie a kapcsolatot néhány nagykutyával és egyéb fejesekkel, jótevő tündérkeresztanyákkal és mégjótevőbb angyalkákkal, ja meg vámpírhercegekkel, köztük a kedvenc cimbijével, Drakulával is. És még pár sátáni babával.

Akik közül egy igen csinos példány éppen pihegve esett össze alatta.

Uuupsz, túl sokat ivott volna? Vagy a kiscsaj nem bírta a strapát? Kicsit óvatosabban kihúzódott belőle, majd miután meggyőződött róla, hogy megmarad, kissé bizonytalan lábakon ott hagyta.

Nem volt szokása ott maradni egy-egy sok aktus után, és ezt nem is most fogja megtörni. Valószínűleg soha nem is fogja.

Ugyan már, mire jó az? Valaki meleg teste mellett felébredni, hozzábújva... Egészen új értelmet adni az ágyban reggelizésnek...

Istenek, már megint kezd tisztulni a feje.

Nem, igazából, most csak hülyeségekről képzelődik. Ez nem is az ő stílusa. Lehet, hogy valakinek az emlékei, akinek a vére még a szervezetében van. Biztosan erről van szó.

Bárcsak elaludhatna a repülőn, és fel se ébredne a bűnözéstől a Bűnös Városig tartó úton.

Ja. Bárcsak.