5. rész

Zach a hang hallatán megdermedt, majd azonnal megpördült. Nem követi el kétszer ugyanazt a hibát.

Soraya a nyitott ajtó mellett állt, egyik fekete tűsarkúba bújtatott lábát lazán, mégis nőiesen kitéve. Így a bőr miniszoknyája még annyit sem takart, amit amúgy talán még igen. Alatta valószínűleg nem volt semmi. A nő felül szoros fűzőt viselt, melyért férfiak hada adhatott hálát, még csak a látványért is - az apró ruhadarab gyakorlatilag kirakatba helyezte a démon melleit.

Zach elfojtotta a morgását, és inkább azon kezdett töprengeni, mi vehette rá a nőt arra, hogy ő maga jöjjön el ismét ide, a férfi fenyegetése ellenére.

Ekkor Soraya mintegy unatkozva az éppen csillogó aranyra kifestett körmeit kezdte el tanulmányozni. Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy a halálába rohan.

- Gondoltam, elhozom neked, mert megígértem a boszinak, és mert én olyan előzékeny vagyok. - A hosszú, sötét szempillák alól egy gyors pillantást vetett a férfira, mintha a reakcióját várná.

Bár állása, és viselkedése végtelen gondtalanságot sugallt, a férfi úgy sejtette, ismét egy előadásnak lehet részese. A démon minden hibájára ellenére nem volt hülye, tudnia kellett, hogy az angyal szavai komolyak voltak.

De mégis, ilyen kihívó ruhában és a lazaság álcája alatt is volt benne valami más... kicsinek, szinte törékenynek tűnt. Vagy csak ezt akarta elhitetni vele, remélve, hogy megsajnálja és megkegyelmez neki.

Zach önmagától undorodva morrant fel, előkapta a tőrét, és a nő torkának szegezte - csakúgy, mint akkor, régen. A nagy – ezúttal fekete - szemek hirtelen rászegeződtek..

- Ismerős a helyzet? Remélem, tudod, hogy engem nem versz többé át, Soraya.

A férfi jóképű arca néhány centiméterre volt a nőétől, úgy szűrte a fogai között a szavakat. A közelségétől a démon szívverése felgyorsult, a légzése szaporává vált – és nem azért, mert veszélyt jelentett az életére. Nem, ez egy olyan reakció volt, mely ellen nem tudott mit tenni, és minden alkalommal jelentkezett, hacsak meglátta őt, körülményektől függetlenül.

Az angyalokra jellemző édeskés illat férfias szantálfával keveredett. Az eredmény lehengerlő és bódító volt.

Zach állkapcsa hirtelen megfeszült, és Soraya érezte, ahogy a tőr felsérti a bőrét.

Óvatosan nyelt egyet, és mélyen a férfi szemébe nézett.

- El... elköszönni jöttem. - Csak még egyszer, utoljára...- Tőled... és a testvéremtől.

Bár nem számított rá, hogy találkozni fognak, csak a szobájában akart lenni, újra érezni az illatát... és most megfogja őt ölni.

De a halál gondolata furcsa módon nem töltötte el félelemmel. Ha igaz az, amit Lena hallott, és amit néhány „földi” démon sutyorgott a múltkor az egyik bárban, akkor sokkal rosszabb sors is várhatna rá.

Mert az biztos, hogy önszántából nem fog Lucifer talpnyaló kurvája lenni.

Azonban Zachriel összehúzott szemöldökkel nézett rá.

- Ebben az esetben el kell ismernem, igazad volt, valóban megkönnyítetted a dolgom. - A tőr még mélyebbre fúródott. - De mindenképpen el kellett volna köszönnöd.

A nő érezte, hogy a szeme könnybe lábad, hiába próbált pislogni és elfojtani.

Ennek nem így kellene végződnie... Ha csak még egyszer megcsókolhatná... De nem teheti. Az olyan veszélybe sodor hatná a férfit, mint amilyenben még soha nem volt. Nem tudott rá nézni. Fájt ránézni. Érezte, hogy egy könnycsepp végiggurul az arcán, amikor lecsukta a szemeit.

Aztán hirtelen kipattantak. Tudta, hogy már aranysárgák. Nem fog sírva meghalni. Nem fogja hagyni, hogy ez legyen Zachriel utolsó emléke...

- Gyerünk, ölj meg! Ne legyél gyáva, mint múltkor! - Egyik kezét ráfonta az angyaléra.- Nem tudtam, hogy így elgyengültél. Ölj meg! Mindenkinek jobb...

Hirtelen egy elfojtott nyögést hallott, majd forró, puha ajkak tapadtak az övére.

Meglepetésében mozdulni sem tudott.

Aztán Zach elhúzódott, és a szemébe nézett. A férfi arckifejezése fájdalomról, szenvedésről árulkodott, ugyanakkor egy forróbb, vadabb érzelemről is... vágyott rá. Bármit is látott Soraya arckifejezésén – ami hasonlíthatott a sajátjára, egy tehetetlen morranással ismét megcsókolta. Szabad kezével megfogta az arcát, elfordította, majd elmélyítette a csókot.

A következő pillanatban a tőr hangosan csörrent a padlón, és az angyal karja már a démon derekán volt, majd gyorsan lejjebb csúszott, és a fenekénél fogva felemelte a nőt.

Soraya lábait a csípője köré fonta, karjait pedig a nyaka köré, és beletúrt a selymes szőke tincsekbe, ahogy a csók egyre szenvedélyesebbé, szinte kétségbeesetté vált.

Még jobb volt, mint amilyenre emlékezett... bár akkor nem is volt két aktív szereplő... de ez... mennyei volt. Szó szerint. Zach felfedezte szájának minden zugát, majd ráharapott az alsó ajkára, végül ú jra mélyen megcsókolta a nőt.

Soraya önkéntelenül hozzádörgölte magát a kemény férfitesthez. Érzékennyé váló mellein hihetetlenül izgató volt a fűző anyaga, míg szoknyája felcsúszott, és a falatnyi tanga nem nyújtott sok védelmet a férfi vastag erekcióján feszülő farmer ellen.

A durva anyag érintése térítette észhez. Összeszedve maroknyi erejét és akaratát, elfordította a fejét, és kezeit lecsúsztatva a férfi mellkasára, megpróbálta ellökni. Amikor az angyal ajka a nyakán kötött ki, majdnem elveszítette ismét a fejét.

Végül újabb könnyáradat keretében sikerült ellöknie magától az angyalt annyira, hogy talpra tudjon állni.

- Ne... nem lett volna szabad... - remegve támolygott tolatva az ablak felé, szájára szorítva a kezét, miközben patakzottak a könnyei. Ha ez kiderül ... ha nem tudtak volna megállni...

- Sajnálom... Zachriel... Aeron... - őt még csak nem is láthatta... - El kell tűnnöm.

Végül az ablakot elérve megállt egy pillanatra.

- Kérlek... ne gyere utánam. Viszlát, Zachriel. - Viszlát, őrangyalom.

Azzal hátravetette magát, ki az ablakon. Még látta, utoljára, a férfi zavarodott és döbbent arcát mielőtt felvette volna egy denevér alakját, és elszállt.

Meg sem állt legjobb barátnője ideiglenes lakásáig, ahol az szó nélkül beengedte őt az ablakon egy szárnyheggyel végzett „kopogás” után.

Ott végül kiengedte mindazt, amit addig elfojtott, és kisírta magát, minden bánatát Lena karjaiban. De több könnyet nem fog megengedni magának. Szembe kell szállnia a leggonoszabb démonokkal, köztük magával Luciferrel, és a saját fájdalmaival, problémáival.

Mert a biztonsága érdekében nem láthatja többé a férfit, akit szeret.

oOoOo

Vincent olyan gyorsan próbálta elmondani a betervezett szövegét a következő időszak programjáról, és megvitatni a többiekkel a szükséges változtatásokat és a szokásos összegzést, amennyire csak tudta.

Alig várta, hogy visszamehessen a párjához. Remélte, még mindig alszik. Magában mosolyogni kezdett. A nője szeretett aludni... Főleg egy-egy fárasztó és hosszú éjszaka után...

Nehezen bírta visszafogni elégedett morgását. Nem sokára folytatja a fárasztását... Már tudta is, hogyan fogja felébreszteni...

- Hellooo, Főni. Nem akarlak kiábrándítani, meg örülök, hogy örülsz, hogy láthatsz, meg minden... de én még mindig a csajokat szeretem. - szólalt meg Aeron, jelentőségteljesen lefelé nézve a vérfarkas nadrágjára.

Vincent felmorrant, majd mintegy mellékesen igazított a farmerján, ami érezhetően és ezek szerint láthatóan kezdett kényelmetlenné válni. Megköszörülte a torkát.

- Valakinek még valami mondanivaló? - végignézett a társaságon, amelyből csak Rochelle hiányzott. Ez természetesen rögtön szemet szúrt azonnal a többieknek, és nem is féltek megjegyzéseket tenni. De ez Vincentet egyáltalán nem zavarta. Tudta, miért nincs jelen a párja...

Corinne, és a mellette ülő Neela a fejüket ingatták, mellettük Josh egy határozott, katonás „Nem”-mel válaszolt, Aeron csak vigyorgott továbbra is rá – mindig szórakoztatta mások frusztrációja és kényelmetlensége, Rio pedig úgy nézett ki, mint aki mindjárt elalszik. Salime már amúgy is tudott mindent, hiszen sok témát ő dobott fel, ő vezette a számadást is. Zach csak nézett maga elé, ahogy jóformán az egész gyűlés alatt tette, ami nem volt jellemző a figyelmes és éber angyalra.

Ez aggasztotta a vérfarkast, és nem is fogja annyiban hagyni. Bár az angyal nem szívesen beszélt a gondjairól, pláne ha frissek... És ez elég újnak tűnt. Akkor majd később, mindenképp. Most egyébként is siet.

- Akkor egyelőre erről ennyit. - Azzal már el is tűnt onnan.

Gyors léptekkel sietett a szobája – szobájuk – felé, és pár pillanat alatt fel is ért. Óvatosan kinyitotta az ajtót, belépett, és... Shelly már nem volt ágyban. Csalódottan nézett be a szintén üres fürdőszobába. Furcsa, pedig még olyan erős volt az illata, mint ha ott...

Ott is volt. Csak éppen bebújt az ajtó mögé. Csak egy rövid, rózsaszín köntös volt rajta.e. Be sem volt kötve. Vincent sötét pillantással, morogva nézett rá. A nő azonban csak kajánul elmosolyodott... és lehúzta magáról a ruhadarabot.

Rochelle látta, ahogy a férfi szeme elkerekedik, jegeskékké válik... a következő pillanatban pedig meleg, nagy kezek simogatták ahol érték, és egy mohó száj falta az ajkait.

Örömmel viszonozta a kényeztetést, és rávetette magát a vérfarkasra, köré tekerve magát.

Néha azt gondolta, kezd nimfomániássá válni. De ezen majd elgondolkozik... később... talán.

Vincent hirtelen az ágyra dobta, de mielőtt még vehetett volna egy levegőt, már rajta feküdt. Meztelenül. Folyamatosan morogva.

És aztán... már benne volt. Rochelle lélegzete elakadt az erős támadástól, karmai belemélyedtek a férfi vállába... majd végighúzta őket a hátán.

- Egek.- nyögte elszorult torokkal. Már igazán hozzá szokhatott volna a párja méreteihez...

Vin hirtelen megdermedt, majd hátrahúzta a fejét, hogy láthassa az arcát. Shelly már előre tudta, mi következik... ezért inkább megelőzte.

- Ne merészelj megállni. - sziszegte a fogai között. Megmarkolta a vérfarkas feszes -és nagyon szexi- hátsóját, és a nyomatékosítás kedvéért abba is beleeresztette a karmait.

Aztán Vincent megmozdult. Keményen, szenvedélyesen megcsókolta, amitől biztosan duzzadt, és valószínűleg sebes lesz a szája. A gyors, kemény döféseitől pedig tuti megint furcsán fog járni egy darabig.

De nem érdekelte. Imádta. Imádta a pasit, imádta az illatát, imádta a szeretkezéseiket – akárhogyan is csinálták.

Feljebb billentette a fejét, nagyobb helyet adva Vinnek, aki már a nyakát harapdálta. Dorombolva túrt bele a sűrű hajába... majd megszorította belső izmait odalent. A vérfarkas felmordult, majd még gyorsabb és keményebb tempóra váltott.

Erre Rochelle beleharapott a nyakába. Durván.

Egyszerre értek el a csúcsra. És hosszú pillanatokig ott is maradtak.

- Jó reggelt, cicuska. - suttogta lihegve a fülébe a vérfarkas, amikor már szóhoz tudott jutni.

Shelly mosolyogva, dorombolva nyalta meg a felsebesedett helyet, amit korábban megharapott.

Tudta, hogy már elmúlt dél.