4. rész

A Földön volt. A felettesei leküldték, hogy elintézzen egy nagyon fontos és halasztást nem tűrő ügyet, amit az egyik katonájának nem sikerült – amiért természetesen megbüntették, bukottá vált, de attól a nő még életben maradt. Jaoel volt az egyik legjobb harcosa, de nem tudta teljesíteni a kitűzött feladatát, így a felelősség Zachre hárult.

Azonban a halandók birodalmába érve utolérte a harcosok kasztjába tartozó angyalok végzete... a testiség iránti vágy. Ők ugyanis azon ritka angyalesetek közé tartoztak, akik megengedhették maguknak ezt a fajta cselekedet, és alkalmasak is voltak rá.

Zach – miután harcossá avatták – sok társával ellentétben csak ritkán engedte ezt meg magának, csak akkor fordult nőhöz e célból, ha feltétlenül szüksége volt rá.

Ám a földre érve meglátott egy gyönyörű nőt, akinek nem tudott ellenállni.

Éppen egy sötét, 19. századi párizsi parkban sétált hosszú szoknyájában, nyugodtan, nagy szemeivel szemügyre véve minden szobrot, épületet, mintha nem látta volna még őket . Aztán tekintete a férfira tévedt. És az ekkor felismerte. Már korábban is látta, amikor a Földön járt néhány nappal az előtt. A nő azonban hirtelen elmosolyodott, majd az egyik macskaköves szűk utca felé vette az irányt, csábító pillantásokat vetve a válla fölött az angyalra, mintha azt akarná, hogy kövesse. Divatosan feltűzött kontyából kiomlott egy hosszú, sötét, egyenes hajtincs.

És Zach ekkor döbbent rá, kivel vagy mivel is áll szemben. Arra is, hogy nem most látja először.

Elvarázsolt, egyre forrósodó állapotába villámcsapásként vegyült a düh és a céltudat. Azonban gyorsan átgondolva a helyzetet folytatta a szerepét, és tovább követte a nőt, remélve, hogy így előnyhöz is juthat. Talán a nő még nem sejti Látta, amint a karcsú alak belép egy vasajtón az egyik magas épületbe, és nyitva hagyja azt. A férfi sietősebbre vette lépteit, majd besurrant, és belökte az ajtót. Legalább nem lesznek szemtanúk.

A kis szobában egy szál gyertya égett egy vaságy mellett. A nő sehol nem volt.

- Óóó, tudtam én, hogy nekem van őrangyalkám. Máskülönben már régen halott lennék. Mert tudod … nagyon-nagyon rossz tudok lenni.

Kis, meleg tenyerek simítottak végig a mellkasán, forró lélegzet érintette a nyaka érzékeny bőrét, és hirtelen csábító, rekedt hang suttogott a fülébe hátulról.

- Vagy talán azért vagy itt, hogy megbüntess, nagyfiú?

Éles fogak haraptak a fülcimpájába. Az angyal a fájdalommal nem törődve hirtelen megpördült, a falhoz szegezve a nőt, és morogva kést szorított a torkának. Egy csepp vér kiserkent, és lecsorgott a nő torkán.

A démon sötét szemei elkerekedtek, majd leeresztette őket, és a férfira mosolygott, aki ekkor hirtelen megszédült.

- Áh, szóval durván szereted. Ezt majd észben tartom... Nekem sincs ellenemre... Kár, hogy te nem fogod majd érezni... De ígérem, jó lesz. Addig is, jó éjszakát! - csilingelte a nő.

A következő pillanatban Zach lábai felmondták a szolgálatot. Az utolsó gondolata az volt, hogy nem hagyhatja. Nem bukhat meg ő is. De a következő pillanatban elsötétült a szeme előtt világ.

Zach lassan emelte fel elnehezült szemhéjait. De így sem látott semmit, csak sötétséget. Aztán lassan homályos foltok kúsztak a szemei elé, egyre élesedve. És visszatértek az emlékei is.

Megpróbálta megmozgatni elgémberedett tagjait. Az egyik karja azonban az ágy fém fejtámlájához volt bilincselve, és a teste egyik oldalához egy meleg súly simult.

Ami a következő pillanatban eltűnt, mert Soraya felült, és sietősen magára kapta ruháit, rendbe szedte az arcát és haját. Mielőtt azonban Zach teljesen kizökkent volna kábult állapotából és utána kapott volna szabad kezével, már az ajtóban állt.

Megköszörülte a torkát, és visszafordult a férfi felé, mosolyogva.

- Nos, angyalkám, köszönöm ezt a remek éjszakát. Sajnálom, hogy ki kellett maradnod belőle, de megnyugtatlak, fizikailag nagyon is részt vettél. De most mennem kell. Remélem, még látjuk egymást.

Azzal kisurrant, ott hagyva az angyalt meztelenül egy hideg szobában, lebilincselve. Dühös üvöltése visszhangzott a kőfalak között.

Zach kiabálva ébredt. Sűrűn kapkodta a levegőt, testét izzadtságréteg fedte. A takaróját valamikor lerúgta magáról.

Mély lélegzeteket véve felült, majd a kezébe temette arcát.

Megint egy visszatérő, régi emlék életének legrosszabb eseményeiből. Majd' két évszázada nem hagyják békén a valóságos rémálmai. Ritkán tudta kialudni magát. Legfeljebb csak akkor, ha kifulladásig hajtja magát előtte.

Korábban is ezzel próbálkozott, miután Rio – nem meglepően – gyorsan visszavonult, és a többiek szétszéledtek, ki-ki a maga dolgára.

De most, hogy újra találkozott Sorayával, még az sem segített, ismét feltört benne az a végzetes nap, mely megpecsételte sorsát.

Összeszorított fogakkal túrt bele kócos hajába. Véget fog vetni ennek. Megkeresi a nőt, bárhol is legyen, és végez vele, remélhetőleg az álmaival együtt. Ha van esze, elmenekült a férfi fenyegetése után. De ez Zachet nem zavarta, mert addig megy utána, míg meg nem találja.

És amikor megtalálja, befejezi amit már akkor is elkezdett.

Az égiek hamar megtudták, mi történt, és elvették képességeit, majd száműzték az elit harcosok közül. Ahogyan a Mennyből is. De előtte egy hónapig a kínzókamrába vetették, démonok közé, ahol mindent megtettek vele, amit csak tudtak.

De szerencsésnek mondhatta magát. Nem bukott meg.

Végigdörzsölve arcát felállt, és kiment a szobából. Már úgy sem fog visszaaludni, szóval teljesen felesleges lenne visszadőlnie, és elmerengeni a kínzó emlékek között.

Így hát elindult, hogy igyon egy-két pohár hideg vizet – úgy tűnt, újabban ez a kedvenc innivalója. A rémálma után rátört az a visszafoghatatlan düh, keserűség és elszántság, ami azt mondatta vele, hogy azonnal kutassa fel a démont.

De a víz nem csak a szervezetét, hanem az indulatait is lehűtötte kissé. Most már úgy érezte, túl friss az álom és a felbolygatott érzelmek. Ha most a nő közelébe kerülne, nem biztos, hogy kontrollálni tudná magát.

És ha kicsúszik a kezéből az irányítás, a dolgok rossz irányt is vehetnek.

Ezért inkább visszament az emeletre, az edzőterembe – ami meg újabban a kedvenc helye.

De nem volt egyedül. Rio éppen az egyik futógépet nyüstölte, hogy az majd' szétesett. Csak egy melegítőnadrág és futócipő volt rajta, és a nyakában egy törölköző. Felpillantott, és intett a belépő angyalnak. Az nem szólalt meg, csak kérdőn felvonta a szemöldökét.

A vámpír a szemét forgatta, majd valamivel lejjebb vette a sebességet.

- Nem tudtam... aludni. - mondta végül, az arcát törölve. - Ahogy látom, te sem.

Zach úgy döntött, ezt jobb, ha ennyiben hagyja. Azt remélte, ha ő nem kérdezősködik, akkor a másik sem fog.

Időközben Rio abbahagyta a futást, és leült az egyik padra. Kitárta izmos karját, körbemutatva a termen.

- A színpad a tiéd, amigo.

Most az angyalon volt a sor, hogy a szemét forgassa. Végül letelepedett egy fekvenyomó padhoz, és levette a pólóját, és hanyatt dőlt.

- Hűű, nagggyon laza a csávó. - füttyentett a vámpír. - Nem akarok beszólni, haver, de azokat a súlyokat asszem Vincent pakolta fel a múltkor, amikor közeledett a telihold és Mrs. Szőr nem volt itthon, hogy levezethesse az őrültségét. Kezdésnek...

Zach mit sem foglalkozva vele egyszerűen leakasztotta a rudat, és egyenletes tempóban emelgetni kezdte. Rio erre felemelte mindkét kezét, és elismerően húzta a száját.

Az „őrültséglevezetés” most az angyalnak sem jönne rosszul. Csak legyen hatásos.

A szeme sarkából látta, hogy a vámpír összeráncolja a homlokát, aztán feláll és szó nélkül kimegy- ami nem vallott rá.

Zach maga is meglepődött, amikor azt tapasztalta, hogy nem örül az egyedüllétnek. Rio egész jó társaság volt... Bár ennek volt értelme, mert ha egyedül van, a gondolatai könnyebben elszaladhatnak, ahogy például az elmúlt napon is gyakran tették.

Tovább emelgetett, míg egyszer csak visszatért a vámpír, kezében egy tasak vérrel. És szívószállal.

Visszaült, és kortyolgatni kezdett.

- Nem is olyan rossz ez a cucc. Persze az élő forrást nem üti... - jegyezte meg, bár az angyalnak volt egy olyan érzése, hogy inkább csak magának

Zach meglepődve húzta fel szemöldökét.

- Nem is tudtam, hogy ilyet is tárolsz itt.

- Én nem is, de tudod, milyen Lime – egyszerűen mindenre gondol. És be kell vallanom, imádom ezért a boszit. Nagyon tudja, mikor kinek mire van szüksége.

Ezzel senki nem fog vitatkozni. Ha Salime nem lenne, most nem tartanának ott, ahol. És ez a lehető legpozitívabb értelemben értendő.

Még egy darabig beszélgettek, jobban mondva inkább csak Rio beszélt, míg végül már Zach sem súlyzózott, csak ültek és ittak.

- Tudod, nem hittem volna, de baromira örülök, hogy te sem tudtál aludni. - szólalt meg végül ismét Rio, mielőtt még kimentek volna a szobából.

Zach kissé keserűen elmosolyodott.

- Ami azt illeti, én is.

Rövidesen elváltak, és mindketten visszavonultak a szobájukba. Zach nagyot sóhajtva lépett be, és a korábban levetett felsőjét az ágyra dobta. Ekkor akadt meg a szeme... a könyvön.

- Ezt elfelejtetted. - szólt egy hang hirtelen a háta mögül. Megint.